Fővárosi Hírlap, 1934 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1934-05-30 / 22. szám
Budapest, 1934 május 30. 5 Egy pillanatra sem szabad napirendre térni a főváros tökéletes vízellátásának problémája felett Becsey Antal revíziót sürget Kájlinger Mihály módszerével szemben és a szűrt Dunavízen kívül a főváros területén található karsztvizek felhasználását is ajánlatosnak tartja PESTI KIRAKAT Az elhafasztott premier A napokban ürömmel olvastuk a tudósítást, amely így kezdődött: „A VII. kerületi kapitányság büntetőbirája előtt ma volt a premierje a főkapitány köpködési rendeletének ..Ne tessék megijedni, nem foglalkozunk túlsoká ezzel az ildomtalan kérdéssel és nem írunk hosszú kritikát a premierről. Csak megdicsérjük a főszereplőt, a rendőr- bírót, aki ez alkalommal a többi összes szereplőket, tehát körülbelül vagy háromszáz köpködőt elitéit. Jól tette a rendőrbíró, bár a szociális igazságszolgáltatás a premieren nem tökéletesen nyilatkozott meg, mert hiszen kik voltak a pesti járda állandó köpködői. A sofőrök, az utcai árusok és a pádon üldögélő munkanélküliek. A köpködőknek ez a kategóriája most megtanulta azt, hogy a szórakozás, amelyet unalomból űzött, nemcsak illetlenség, hanem súlyosan egészségtelen dolog is. A szegény munka- nélkülieknek ez az unaloműző játék ezúttal valószínűleg utoljára, fejenként négy pengőbe került, mi azonban szeretnénk ezekben az ítéletekben egy kis progressziót látni. Progressziót a. büntetés nagyságában azokko.l szemben, akik neveltetésüknél, műveltségűknél és annál az igényüknél fogva, amellyel a kulturember címre igényt tartanak, mérhetetlenül bünösebbek, mint azok, akiket a jövőben csak a pénzbírságtól való félelem tart vissza „szenvedélyüktől“. De ez a premier végre megvolt. Ha tovább is keményen fogják a betegség terjesztésének ezeket a meggondolatlan, vagy gonosz űzőit, akkor ezen a területen rend is lesz. Eszünkbe jut azonban, hogy mi is történt tulajdonképpen azzal a bizonyos csendrendelettel, amelyről annyit írtak az újságok, mint magáról a négyesztendős világháborúról. A csendrendelet azonban kézen-közön elveszett. Még a főpróbáján ott voltunk és ma is várjuk a premiert, éppen olyan buzgalommal, mint az ifjú Hegedűs Sándor legújabb darabjából. Egyszóval a csendrendelet is ennek a darabnak a sorsára jutott. A különbség csak az, hogy a csendrendeletnél nemcsak a szerző és a színházigazgató mondják, hogy a darab jó, de a közönség is egész szívvel biztosítaná számára a sikert. Ámbár az is lehetséges, hogy tudtunkon kívül a premier is megvolt és a csendrendelet érvényben van ma is, csak éppen hogy csend nincs Budapesten. Nem hogy csend nincs, de olyan lárma van, amilyet ebben a kedves és szép városban talán még sohasem hallottunk. Mintha itt minden sziréna, minden rádió egyszerre bőgne„ bömbölne, mintha minden ember a hangjában gyönyörködne, mintha a sípok, dobok, dudák és kipuffogók állandó versenye volna a pesti utca. Ha végigmész az Andrássy- úton, a kőrútokon, azt hiszed, hogy az emberek akaratoson, kiabálva mondják azt, amit suttogva szokás mondani és ha vidékről, vagy külföldről hazajössz, az első órában úgy érzed, hogy profesz- szorhoz kell menned és megvizsgáltatnod a dobhártyádat. Hiszen mi tudjuk azt, hogy egy világváros nem lehel suttogó bariton, mi tudjuk azt, hogy a villamoskocsivezető nem szállhat le és nem súghatja a kocsija előtt könyve olvasáséiba merült tudósnak, hogy „uram, vigyázzon, mert azonnal elgázolom“: de talán mégis valahogy redukálni lehetne ezt a szörnyűséges budapesti lármát. Mondom, tisztában vagyunk vele, hogy a nagyvárosban, a világvárosban zaj van. legutóbb kitaláltak valami hangmérő készüléket, amivel a világváros zaját is le lehet mérni. Londonban meg is csinálták ezt és kiderült, hogy London zsivaja másfélszerte nagyobb, mint az a zaj, amit a Niagara-zuhatag csap. Jóságos Úristen, mi lenne, ha egyszer a budapesti zajt lemérnék. Szegény Niagara elsüllyedne szégyenlcté- ben. Pedig Londonban ötszázezer autó, többszázezer motorcikli és harmincezer autóbusz száguld reggeltől késő éjszakáig. Hol van ettől a budapesti közlekedés és milyen toronymagasságban van efölött mégis a budapesti utca zaja. De aztán van még egy körülmény Londonban, amit nagyon jó lenne Budapesten is figyelembe venni. Ha ugyanis a londoni utca zaja nappal másfélszerese is a Niagara zuhogásának, de este tiz órakor minden zaj elcsendesedik és erre a klasszikus világvárosra valóságos falusi csend borul. De vájjon hallotta-e már Budapestet éjjel? A nyitott ablakon át bömbölnek a rádiók, a villamosvezető, nyilván a hazatérés örömének akarván kifejezést adni, miként odahaza végig- pattogtatta ostorát a poros falun, a pesti utcát végigcsilingeli és a villamoscsengővel ad éjjelizenét harmadik emeleten lakó babájának. A kávéházakból tiz óra, után úgy dől, árad a muzsika, mintha ebben a városban senki, de senki nem dolgoznék, senki, de senki ebben a városban korán nem kelne föl, hanem az egész város kivirradtig vigadna és mulatozna. Hát ennek a Niagara zajnak egyszer már véget kell vetni Budapesten. Életbe kellene komolyan léptetni a csendrcndeletet és meg kellene tartani azt a. már elfelejtett premiert, amelyet Budapest közönsége, amely nappal dolgozni, éjszaka pedig aludni akar, immár epedve vár. VÁROSHÁZ VIRÁGÜZLET — Állandóan friss VIRÁGOT SZÁLLÍT — Várotháza épületében, Kiiroly-kttrút 28. sz. a. a kapu mellett. A vízművek állandóan napirenden levő, idegesítő problémája és a szanálási rendelet kapcsán aktuális üzemi racionalizálás, érthetően a főváros üzemi kérdéseire terelik a közvélemény és a városházi körök figyelmét. Ez a körülmény különös fontosságot nyújt Becsey Antal törvényhatósági tanácstag, az üzemi kérdés egyik legalaposabb ismerője véleményadásának, aki a Fővárosi Hírlap munkatársának az aktuális kérdésekről a következő nyilatkozatot adta: — A nehéz gazdasági viszonyok fokozott mértékben irányítják mostanában a közfigyelmet a hatósági üzemek felé, ez okozza, hogy többet foglalkozik velük a közvélemény és a felügyeleti hatóság, valamint az önkormányzat egyaránt. A nehéz viszonyok között a közönség különösen a közszolgáltatások árpolitikája iránt tanúsít fokozott érzékenységet. Két egymással homlokegyenest álló szempont szerepel itt. Egyfelől az a kívánság, hogy fokozni kell az üzemek jövedelmezőségét, és másfelől megfelelő tarifapolitikával mérsékelni akarják a közszolgáltatások árát. Ez a két irányzat csak az első pillanatra ellentétes és éppen a látszólagos ellentét van hivatva, hogy összhangba hozza ezt a nehéz problémát, amelynek segítségével igyekezzünk a helyes utat megtalálni. Az üzemek jövedelmezőségének fokozása kétségtelenül jogosult kívánság. De a jövedelem fokozása nem állhat abból, hogy az árakat emeljük, hanem keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyek egyfelől a technika új vívmányainak kihasználásával, másfelől megfelelő kereskedelmi és gazdasági koncepcióval elérhetők. Kétségtelen dolog azonban, hogy az újításoknál nem elégedhetünk meg olyan vívmányokkal, amelyek az emberi munkaerő megtakarítása révén érnek el eredményt. Erre szemléltetően intő példa a vízművek üzemének clektrifikú- lása. Itt sikerült ugyan megtakarításokat elérni, de ennek áldozatául esett háromszáz ember feleslegessé vált munkája. Az ilyen úton szerzett megtakarítás nagyon kétes eredmény, mert eltekintve az általános emberi szempontoktól, a mai viszonyok között munkásokat munkanélkülivé tenni súlyos felelősséggel jár. — Az iizemracionalizálásra vannak egyéb lehetőségeik. így például az utolsó tanácsülésen szóba- kerülit a vízművek dolga. Felmerült a panasz, hogy a vízművek nem bírták volna a szükségletet szolgáltatni, ha a szárazság tovább tartott volna. Igaz, hogy a vízművek már évek óta foglalkoznak az üzem bővítésének gondolatával és e célra jelentős beruházások indultak meg. Ismeretes például, hogy a vízműveket 36 millió pengő befektetéssel olymódon akarják bővíteni, hogy az necsak a jelenlegi, hanem az évtizedek múlva jelentkező igényeknek is meg tudjon felelni. Egyelőre a beruházásra szánt összegnek a felét már felhasználták, de nyilvánvaló, hogy a racionalizálásnak már az első részénél is érvényesülnie kellett volna a helyes beruházó politikának. Nem mindegy ugyanis, hogy a vízművek teljesítő- képességét 36 millióval tudjuk-e a megfelelő mértékre fokozni, vagy annak az összegnek egy hányadával olcsóbban is elérhetjük ugyanazt az eredményt. Szerintem lehetetlen nekünk Kajlinger Mihály nyomdokain haladni, amely módszer a megszűrt Dunavízzel akarja a vízvezetéki igényeket kielégíteni. Ez az eljárás óriási kiterjedésű partvonalak bekapcsolását teszi szükségessé, óriási beruházó költségek árán, de másrészt az ilyen módon történő terjeszkedés lehetőségei már elérték azt a határt, amelyen túl a jövőben a vízműveket fejleszteni nem lehet. Másirányú megoldásokat kell tehát találnunk és előkészítenünk. Igaz, nagy tehertétel, hogy a vízművek teljesítőképességét a nyári maximális vízszükségletre kell méretezni. Ez azonban minden közüzem közös tehertétele. így van ez az elektromosmüveknél és a gázmüveiknél is. A néhány napos, vagy néhány hetes csúcsterhelés kedvéért igen nagy beruházásokat igénylő technikai berendezésekre van szükség. Az ilyen csúcsterhelések kielégítésére azonban kívánatos a legtakarékosabb módon eszközölt berendezkedés. — Én a magam részéről állítom és meggyőződéssel vallom, hogy a vízműveknél a nyári csúcs- terhelések idején a rendes átlag felett jelentkező többletszükséglet termelésére közvetlenebb és olcsóbb módszerek is rendelkezésre állnak. Mindenekelőtt fel kell adnunk a mindenáron való centralizálás gondolatát. Nem válik ártalmára a vízmű üzemének, ha a maximális igények kielégítésére olyan decentralizált telepek segítségével gondoskodunk, amelyek kooperálnak a központi teleppel. A budai hegyvidék vízellátását elérhetőnek tartom az ott található és a hidrológusok által ismeretes karsztvizek kellő kihasználásával, a pesti oldalát pedig a rákosvölgyi vízrétegek alkalmas bekapcsolásával és egyéb, ezen még túlmenő technikai és hidrológiai lehetőségek kiaknázásával oly módon lehetne biztosítani a vízellátást, hogy azt sem az alacsony vízállás, sem a tartós szárazság nem veszélyeztetné. — Vízfölösleg, a vízművek bőséges termelése esetén üzleti lehetőségek is nyílnának a főváros számára. Hibáztatom azt, hogy a főváros közvetlen környékén levő városok vízellátása nem a főváros kezében van. Már pedig nem közömbös a fővárosra nézve, hogy a reménybeli Nagy-Budapest keretében tartozó városokban és községekben milyen a vízellátás, mert ennek igen nagyjelentőségű közegészségügyi, higiéniai és egyéb függvényei is vannak. Kifogásolom többek között azt is, hogy a főváros tízezer tisztviselője között egyetlen szakképzett hidrológus, vagy geológus sincs. Pedig a főváros vízellátása terén rengeteg hidrológiai és földtani probléma merül fel, amelyeknél szükség volna a szakemberekre. — Ami áll a vízművekre, az áll többé-kevésbé a többi nagyüzemekre, így a világítási üzemekre is. Olcsó beruházásokat eszközölni, kiszélesíteni a fogyasztókört, egyszerűsíteni az üzemvitelt, fokozni a kapacitást; ezek azok a tényezők, amelyek a helyes racionalizálásnál számbajöhetnek. !—■ uw—min Mimiwmiiww miiminni■■ Újabb szükséglakásokat bérel a főváros Növekedett a hajléktalanok száma Az utóbbi időkben méginkább megnövekedett a szociálpolitikai ügyosztály irodáinak forgalma, aminek egyik magyarázata, hogy a hajléktalanok tömegeit a lakásügyi miniszteri biztosság a főváros hoz irányítja. Az utóbbi hetekben az igénylések és kérések százai futottak be a fővároshoz és a kérvényezők sokasága mégis eredmény nélkül távozik a városházáról. A hajléktalanok feltűnő felvonulásáról illetékes helyen a következőket mondották munkatársunknak: — A hajléktalanok elhelyezését tulajdonképpen a lakásügyi biztos intézi és a fővárosnak ebben a vonatkozásban csak annyi szerep jutott, hogy gondoskodott a szükséglakások létesítéséről és azok számánálc szaporításáról. Jelenleg ezerötszáz kimondottan fővárosi szükséglakás áll rendelkezésre és hogy a további igényeket is biztosítani lehessen, a műit évben nyolcszáz lakást béreltünk raa- gdnházakban, amelyeket szintén a hajléktalanok számára ajánlottunk fel. Tudomásunk szerint az elmúlt májusi évnegyedben számos felmondás és kilakoltatás történt, az ily módon lakás nélkül maradók a hatóságok támogatását remélik. A lakásügyi hatóság rendelkezésére bocsátott 2300 szükséglakás kivétel nélkül le van foglalva és mert a kereslet jelentékenyen megnövekedett, további gondoskodásra van szükség. A fő város éppen ezért újból érintkezést keres a háztulajdonosokkal, hogy üresen álló kislakásaikat méltányos áron a főváros rendelkezésére bocsássák. Az ily módon mutatkozó lakbéreket a főváros fizeti, a lakások kiutalása fölött azonban a lakásügyi hatóság intézkedik. Reméljük, hogy néhány száz új szükséglakással sikerül a legújabb hajléktalansági hullámot megfelelő módon levezetni. A fizetendő lakbérek összege havonként 20—30 pengő között váltakozik és mert rengeteg üres lakás van Budapesten, nem lesz nehéz dolga a fővárosnak, hogy az új szükséglakásokkal enyhítse a hajléktalanok legnagyobb gondjait.------------------------------- - -----------------------"11 De breceni Gőzfűrész és Faárugyár R.-T. Debrecen, Fiók: Budapest, VII., Rákóezi-út 30. flz ország legnagyobb hajlítottbútor-gyára Modern lakberendezések és kisbútorok!
