Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-02-08 / 6. szám
«J» *ö*f SE5£2&&tH Budapest, 1933 február 8 Előre nem látott akadályok miatt megfeneklett a megyeri Duna« alagnlak építése és megakadályozza a zugirászat és zugprókátorok boldogulását a főváros hivatalaiban. Kérded intéztünk Szlovák Pál dr. tanácsnokhoz, a közjogi és illetőségi ügyosztály vezetőjéhez, aki közölte^ hogy a saját hatáskörében külön is intézkedett és minden megtörtént annak az érdekében, hogy illetőségi, honosítási és idegen ellenőrzési ügyekben többé arra illetéktelenek közbe ne járhassanak. Megtörtéül a bírósági szakértői szemle — 4 munkálatokra rövidesen új versenytárgyalást hirdetnek Több, mint két hónapja, hogy a káposztásmegyeri vízmütelepen a két új Duna-alagut építésénél u munkát beszüntették. Elsősorban a vállalkozókat döbbentették meg a nem várt komplikációk, minden erejükkel azon voltak, hogy a nehézségeket elhárítsák és a kitűzött időre elkészítsék a Duna medre alatt vezető két tartalékalagutat a vízmüvek új főcsöveinek elhelyezésére. Sajnos azonban, minden kísérlet csődöt mondott és ma az a helyzet, hogy a két hatszáz méterre tervezett alagútból eddig még egyetlen méter sem készült el, holott ez év nyarán már át akarták adni a használatnak. Néhány héttel ezelőtt, mikor nyilvánvalóvá lett, hogy egyszerű eszközökkel nem sikerül a nehéz problémát megoldani, a főváros vezetősége úgy határozott, hogy bírói szakértői szemlét kér a káposztásoneg'geri alagutfúrás megvizsgálására és a szakértői szemle eredményétől teszi függővé a további lépéseket. A szakértői szemle megtörtént. A bíróság által kirendelt bizottság tagjai több alkalommal kintjártak a megyeri telepen és a legaprólékosabban megvizsgálták a vitás kérdés összes részleteit. A megfeneklett építés dolgában a vízmüvek igazgatósága pénteken fontos ülést tartott, amely ülésen résztvett Borvendég Ferenc alpolgármester is, aki az igazgatóság tagjait megismertette a helyzettel és megbeszélte velük a tennivalókat. Az alagut- építés jelenlegi helyzetéről és a várható fejleményekről beavatott helyen a következőket tudta meg a Fővárosi Hírlap munkatársa: — A káposztásmegyeri Duna-alagútak építésének bonyodalmai legintenzívebben foglalkoztatják nemcsak a vízművek igazgatóságát, hanem a főváros egész vezetőségét is. Több mint két hónapja, hogy véglegesen megfeneklett az alagútépítés munkája. Először az első számú alagútnál volt baj. ahol a vállalkozók által a Magyar RádiaUorgyárban készíttetett furóberendezés bizonyult gyengének: nem volt képes megküzdeni a jelentkező földnyomásnak és vízbetörésnek. Erre a gépet részben leszerelték, a munkát leállították, mert. az akna is megtelt a betört vízzel. Ugyanekkor azonban a vállalkozók minden energiájukkal nekiláttak a második számú alagút fúrásának, ahol —- szerintük — jól kipróbált német rendszerű fúróberendezésisel kezdtek dolgozni és hogy minél biztosabban haladjon a munka, egy németországi alagútépítő mérnököt is alkalmaztak. A balszerencse azonban itt is üldözte az építészeket, Kiderült, hogy- az alagút fúrásánál használt védőpajzsok gyengék,. nem tudnak megbirkózni a földnyomással, elgörbültek. Erre a német mérnök elutazott és a munka itt is leállt. Azóta eltelt két hónap és ez idő alatt mindössze az történt, hogy a vgttalkdzók peri indítottak a fúrókészüléket szállító gyár ellen, mert őt hibáztatják a készülék hasznavehetetlenségéért. — A bírói szakértői szemle beszámoló jelentése mintegy négy héten belül az igazgatóság éls a polgár- mester rendelkezésére fog állni. Hogy mi lesz az igazgatóság, illetve a tanács állásfoglalása, azt bajos megjósolni. Valószínűnek látszik azonban, hogy a vállalkozó Káldor és Matyasovsaky cég, amelynek jóhiszeműsége minden vitán felül áll, aligha tudja a munkát újra felvenni és bizonyára szívesen venné, ha vállalt kötelezettsége alól felmentenék. Legkézenfekvőbbnek látszik, hogy az alagutak építésére sürgősen újabb versenytárgyalást hirdetnek, mert arról $zó sem lehet, hogy a főváros házikezelésben végeztesse a komplikált mélyépítkezést, # Bármilyen megoldást választanak is, a nyárra, vagy az i őszre semmi körülmények között sem lesz Duna-alagut és a vízmüvek fejlesztési munkái, a nem várt nehézségek foly- j tán, legalább egy évi késedelmet szenvedtek. i. —W Kiirtják a városházán garázdálkodó zugirászokaiés álügyvédeket A polgármester rendeletére szigorúan igazoltatják a megbízásból mások dolgát intéző közbenjárókat A városháza egyes ügyosztályaiban, különösen ott, ahol az olyan ügyeket intézik, amelyeknél az egyes felekkel közvetlenül kell érintkezni, az ügyes-bajos emberek dolgában eljáró álügyvédek és zugirászok szereplése egészen szemérmetlenné, szinte tűrhetetlenné vált. A jelenségek már a közgyűlést is foglalkoztatták, ahol Kabakovics József dr. nemrégiben interpellációt is jegyzett be a zugirászok szereplése miatt és a polgármester szigorú intézkedését kérte. A polgármester rendeletére az elnöki ügyosztály vizsgálat alá vette a panaszokat és megtette azokat az intézkedéseket is, amelyek alkalmasak arra, hogy a zug- irászokat véglegesen kiirtsák a városháza hivatalaiból. A zugirászok megrendszabályozásáról kiadott polgár- mesteri intézkedések dolgában Felkai Ferenc dr. főjegyzőhöz az elnöki ügyosztály vezetőjéhez fordultunk felvilágosításért, aki a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Az utóbbi időben valóban egyre több oldalról hal>4DREMek Melon. MAGYARORSZÁGI T,leIon; 282-47;..., VEZERKÉPVISELETE 282-47, R9SIN6ER L B. BUDAPEST, VI. ker., Vilmos császár-út 21. szám lőttünk panaszokat, hogy az egyes hivatalokban miad- sűrűbben kilincselnek olyan egyének a különböző ügyek elintézésére, akik a törvény szerint erre feljogosítva nin- e cnek. A zugírás fogalmát az 1912. LIV. t.-c. 16. §-a írja körül és ennek a lényege az, hogy tulajdonképpen imindenki zugírászatot követ el, aki idegen emberek érdekében hatóságaiméi eljár, anélkül, hogy erre a törvényes kellékekkel rendelkeznék. Különösen a közjogi és illetőségi ügyosztályban fordultak elő esetek, ahol a honossági, kiutasítási és az idegen rendészeti ügyeket, valamint a diszpenzáeiókat intézik. Gyakran szerepelnek illegitim közbenjárók a kerületi elöljáróságokon is és: az egyéb hivatalokban, ahol főleg ipari ügyeket intéznek. Természetesen nagyon nehéz ellenőrizni, hogy szerepek-e valamilyen ügyben zugirász vagy sem, elsősorban azért, mert a benyújtott kérvényekből igen nehéz megállapítani, hogy azt a fél maga, ügyvéd, vagy zug- irász szerkesztette-e. Az egyes referensek arra már a múltban is ügyeltek, hogy a közbenjárókat, ha erre valamilyen gyanuok felmerült, megkérdezzék és legimitáltassák, hogy ügyvédek-e, törvényesen meghatalmazottak-e, vagy sem. Minden esetben azonban ezt is nehéz végrehajtani. így a legnagyobb körültekintés dacára is megtörténhetett, hogy arra jogosulatlan egyének szerepeltek az egyes, ügyök elintézésénél. — A polgármester úr most szigorú rendeletet adott ki, amelyben intézkedett, hogy a jövőben az ellenőrzés még szigorúbb legyen | Legolcsóbban vehet pokrócot, hátizsákot, | Bzobaíomakészletet és horgászati cikkeket Telefon: J. 415—07 Szállít hivatalok részére iratkötő- hcvedert, por- és padlótör lomhát m Alapítva 1838-ban Hauschíld Albert Budapest. Wít., Kéroly-körút! 15 Igen érdekes körülményeket mondott el a Fővárosi Hírlap munkatársának a zugirászok és zugprókátorok elburjánzásáról Kabakovics József dr. törvényhatósági bizottsági tag, aki az interpellációt annakidején bejegyezte. — Egyre többen é=i egyre nyíltabban űzik a zug- irászatot és a zugprókátorkodást, -— úgymond, — ami nemcsak azért üldözendő, mert törvénybe ütközik, hanem azért-is kérlelhetetlenül és kíméletlenül kell mindent elkövetni a kiirtásukra, mert rendszerint tájékozatlan és hiszékeny kisembereket károsítanak meg. Különösen az ipari ügyeket intéző hatóságok, továbbá a jogügyi és illetőségi ügyosztályok környékén ütöttek tanyát ezek a zugirászok és .zugprókátorok, akik mindenféle címen szerepelnek. Vannak olyanok, akik állítólag politikai klubok titkárai és mint ilyenek járnak közbe a „tagok“ dolgaiban. Mások állítólagos népjóléti megbízottak, akik közül megfigyeltek olyanokat, akik naponta két-három illetőségi bizonyítvány ügyében szaladgálnak. Bármennyire buzgón és odaadón is teljesítse valaki „népjóléti megbízotti“ feladatát, mégis, enyhén szólva, furcsa, hogy egy „népjóléti megbízott“ állandóan illetőségi bizonyítványokat szerez idegeneknek. A leggyakoribb az, amikor állítólagos volt köztisztviselők olyan meghatalmazást mutatnak fel, hogy rokonuk, vagy sógoruk kérte meg és hatalmazta fel őket valamilyen ügy elintézésére. De vannak zugirászatíra berendezett irodák is nagyszámban,, ahol egész organizáció dolgozik és ahova felhajtok segítségével csalogatják a szerencsétlen ügyfeleket. Természetesen túlnyomórészt csupa, tájékozatlan és hiszékeny kisember del be a zugirászoknak és álprókátoroknak, akik mindenféle ügy elintézésiére váldallkoznak. A megbízó leginkább csak akkor eszmél arra, hogy becsapták és megkárosították, amikor hetek, vagy hónapok múlva észreveszik, hogy ügyükben semmi sem történik és a pénzük, amit előlegül a zugirásznak kifizettek, elveszett. Egy álprókátor, aki volt városi tisztviselőnek adta ki magát, azt a hírt- terjesztette magáról, hogy mindenféle kinevezést négyAhat héten belül elintéz. Egy állítólagos ipartestületi titkárról viszont az a hír terjedt el, hogy 24 óra alatt elintéz bármely taxiengedély-átírást. De sok más hasonló visszaélésekről is van tudomásom. * A polgármester most kiadott szigorú intézkedései, remélhetően, véget vetnek ennek a garázdálkodásnak és a városházáról a legrövidebb időn belül végleg elhessegetik a zugirászokat és álprókátorokat.