Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-11-12 / 46. szám
Budapest, 1933 november 12. 7 Nif adott a Gömbös-kormány a magyar polgárságnak? Tizenhárom és félhónapi kormányzás után, új pajlamenti ülésszak előtt Gömbös Gyula politikai munkája új állomáshoz érkezett: friss feladatok és célok előtt áll. Ezeknek a céloknak összesséfre: segítés a magyar társadalmon. még pedig az erők összefogásával, a nemzet egységes erőinek latbavetésével. Ennek a politikának egyik legjelentősebb célkitűzése, hogy Budapest fővárost is akként vonja be a nemzeti munka összességébe, amint ezt a főváros helyzete és szerepe, egyúttal polgárainak érdeke is megkívánja. Ha arra gondolunk és ha azt kérdezzük, vájjon mit adott Gömbös Gyula kormánya eddig a magyar polgárságnak, akkor könnyű a felelet. Kérdezzük meg magát az egyszerű polgárt és csak azt válaszolhatja: nyugalmat adott, biztonságot adott és hitet adott. Nem szabad felednünk, ha nehezek, válságosak is az idők, mint széles e világon mindenütt, s ha bármiként érezzük is a nemzetközi feszültség súlyát, az egész magyar társadalom ma elvesztette a kétségnek azt a nyomasztó és bizonytalan érzését, amely rajta ült a lelkeken. A pesszimizmusnál is rémesebb a reménytelenség, amely szinte a nemtörődöm belenyugvásba fásul el. Ezt a lankasztó érzést, a lelkek e zsombékját irtotta ki Gömbös Gyula munkája- Mert politikájának belső és külső eredményei egyformán jogot adnak arra, hogy a kétségek elmúlásával immár bizakodni tudjunk. Mert ne feledjük el, hogy a békét és a rendet hozta az országnak Gömbös Gyula _ és a béke és a rend nemcsak itthon biztosítja a nyugalmat, de kifelé is megnövelte a nemzet erőinek érvényesülését. Az a belpolitika, amely egységre és megértésre tudott törekedni, összeforrasztja a nemzet különböző erőit. Amilyen baj a széthúzás, a társadalom szemben ál látón, annyira bizonyos, hogy ma egységesen új szellem nyilatkozik a magyar közéletben uj célok, új reménységek felé. Elfogultság nélkül láthatjuk, hogy Gömbös Gyula meg tudta teremteni a vállalkozás és a munkalehetőség hangulatát az országban, mert ki tudta vonni a mérgező erőket. Mindenek- fölött meg tudta adni a biztonságérzését a gazdasági életnek, amikor az államháztartás egyensúlyát helyreállította. Súlyosan nehezedett az országra az a tudat, hogy az államháztartás bajai végzetes katasztrófát zúdíthatnak a gazdasági életre és mindenekfölött magára a pénzre is. A kormány úgy tudta csökkenteni a kiadásokat, hogy ezáltal nem béklyózta le a fogyasztást, amikor a bevételek fokozásával es megfelelő hitelműveletekkel, jelentős megtaka rításokkal elérte azt az eredményt, hogy mereven tudott szembeszállni a pénzfelhigítás vak merő tervével, akkor ezáltal a pengő értékállandóságát, kifelé, pénzünk vásárlóerejét befelé biztosította. Nem lehet nagyobb eredmény a polgár számára, minthogy nyugodtan tud dolgozni és széthúzó erők nem feszítik szét a nemzeti nyugalom acél abroncsait és hogy spekulációs erők sem tudnak hozzányúlni a nemzeti vagyon biztos alapjához, a valutához. Amikor a Magyar Nemzeti Bank nagyszerű munkájával hozzájárult ahhoz, hogy pénzünk érték- állandósága teljes maradjon, akkor a Gömbös- kormány iránt érzett nemzetközi bizalom fejeződött ki abban a tényben is. hogy a Magyar Nemzeti Bank külső adósságait teljes mértékben konszolidálni tudta. Együttjár ezzel s a bizalom megnyilvánulása az is, hogjp a kor- mán-ynak az államháztartás és a magángazda- ság részére a külföldi hitelezőknél komolv^ en- gédmenyeket sikerült biztosítania. Azok a hitelrögzítő megállapodások, amelyek ma a pénzügyi élet és a hitelélet nyugalmának alapjai, csak lígv voltak elérhetők, hogy a külföld Magyarországot a béke és a rend országának tekinti,-hogy bízni tud benne. A mi forgalmunk, fogvasztásunk, Budapest fejlődése, de különösen a nagy nemzeti revízió érdekében annyira fontos, az idegenforgalom emelkedése- is egyik látható eredménye annak, miként ítéli meg a külföld Gömbös Gyula kormányzása óta ezt az. országot. Gömbös Gyula aktív külpolitikát csinált, de önérzetes külpolitikát, mely nagyvonalú gazdasági politikával is páros. Ha tudjuk, hogy az elzárkózások mostani korszakában mily nehéz megfelelő külkereskedelmi megállapodásokat kötni, akkor értékelhetjük a kormány sokoldalú és eredményes munkáját, amely kereskedelmi szerződések és megállapodások formájában biztosított piacokat a magyar termelés számára. Hogy külkereskedelmi forgalmunk nőtt és hogy aktív lett, annak jelentősége különösen fontos Budapest számára is, hiszen még a mezőgazdasági kivitel is elsősorban itt bonyolódik le. A terményértékesítés és az agrártermelés előmozdítása éppen így fontos volt a főváros polgársága szempontjából azért, mert mindez meg tud történni anélkül, hogy a közszükségleti cikkek árainak emelkedése a fogyasztókra új terheket rótt volna. Ellenkezőleg: a Gömbös-kormány gazdasági politikája olcsóbbá tudta tenni az életet s igen fonos, hogy a kormány a közszükségleti cikkek egész sorában szállította le az árakat. Pedig a kormány mindezt úgy cselekedte, hogy ugyanekkor messzemenő módon igyekezett^ szolgálni az ipari fejlődést és a kereskedelem érdekéit. Gömbös Gyula egyik beszédében hangoztatta, hogy gazdasági politikájának egyik legfőbb elve: mentői több független egzisztenciának sorsát biztosítani. Valóban, a kisemberek érdekében sokat tett a kormány. Kétségtelenül csökkent a munkanélküliség, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a vállalkozási kedv a köznyugalom folytán fellendült és hogy a kormány beruházási munkálatokkal munkaalkalmakat teremtett. Maga az a tény, hogy a külföldi hitelezők alapjából 15 millió beruházási hitel áll rendelkezésre és hogy az Súlyos megpróbáltatások és verejtékes küzdelmek központjában áll a budapesti kiskereskedelem és kisipar, amelynek a gazdasági válság okozta forgalom- csökkenésen kívül egyik főoka az a kíméletlen verseny, amelyet a nagyáruházak és a gyárak folytatnak velük szemben. A Fővárosi Hírlap számtalan cikkben mutatott rá az áruházak részéről indított méltánytalan versenyre és minden alkalommal hibáztatta a gyáraknak azt az eljárását, hogy detail- üzleteket szerveznek a város minden pontián és gyártmányaikat a közvetilői kereskedelem mellőzésével juttatják el a fogyasztók tömegeihez. Az érdek- képviseletek elhatározták, hogy országos demonstrációt rendeznek, mielőtt azonban még erre az útra térnének, megpróbálják a békés és kiegyenlítő elintézést olymódon, hogy a hatóságokat kérik fel a panaszok orvoslására. A kereskedőknek tökéletesen igazuk van abban, hogy a gyárak ne vadásszák el a vásárló közönséget és áruikat adják továbbra is a közvetítő kereskedelemnek, hogy ilymódon ez a legértékesebb társadalmi réteg megtalálja a maga boldogulását. ipari munkaszervező intézet megteremtésével fontos alkotásokat lehet megvalósítani és az. iparvállalatokat inkább lehet foglalkoztatni, különösen kihatott a főváros egész életére. Azt sem lehet tagadni, éppen a bizalom folytán, hogy a komoly építkezési kedv fellendült és hogy ugyancsak sikerült megindítani a befagyott hiteléletet is. A kisemberek védelmén túl a kormány gondoskodni tudott mindenkor az ínségesekről, növelte az inségakciót, számos könnyítést és kedvezményt tudott tenni az adózók részére. Az árverések rendszerének megjavítása, a késedelmi kamat csökkentése, a házadókedvezmény határidejének meghosszabbítása, hadirokkontak, hadiárvák és hadiözvegyek adómérséklései, a nagy családú adózóknak juttatott kedvezmények, mindez fontos a kisember számára De éppen a kisember védelmének gondolata nyilvánult meg a gazdarendeletben is és mindabban az intézkedésben, mint az aranydollár rendeletben is, amely az adósságrendezések kérdésének megoldását célozza, az emberek vagyonának és boldogulásának védelmét. A gazdarendelet_ áldásos hatásai meg fognak nyilatkozni a vásárlási kedv emelkedésében, a fogyasztás növekedésében, aminek az' ipar és kereskedelem látja majd hasznát. De semmi sem bizonyítja jöpban ennek a pénzügyi és gazdasági politikának helyességét, minthogy a bizalmatlanság légköre megsemmisült és az országban újból megindult a tőkeképződés, ami a betétállomány növekedésében nyilatkozik meg. Ebben pedig az a legörvendetesebb, hogy a kisbete- vők betétei kezdenek újból kialakulni, ami megint jele annak, hogy a polgári társadalom látja gyümölcsét a helyes és céltudatos politikának. A nemzeti munkaterv lényege az volt és ma is az, hogy Magyarország népe a nyugalom, a rend és a polgári munka békés légkörében tudjon dolgozni a nagy nemzeti célért: az egységes magyar államiságért. Az a munka, amely a Gömbös kormány eddig végzett, befelé erőt és kifelé tekintélyt szerzett számunkra, s nyugodt érzéssel bízhatunk abban, hogy sorsunk jó kezekben van. A kereskedelmi érdekképviseletekkel együtt alkalmat kerestünk arra, hogy a kiskereskedők ezernyi panaszát Fábinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter elé tárjuk, aki megértő méltányossággal vette tudomásul az általa különben jól ismert tényeket. A gyáripar egyes ágazatai részéről megindított káros rendszer orvoslásáról Fabinyi Tihamér dr. kereskedelemügyi miniszter a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A kereskedők iránti teljes jóindulattal már régebben foglalkozom a kérdéssel és minden törekvésem, hogy a kinövések ellen védelmet nyújtsak. Legközelebb a szembenálló érdekelteket közvetlen tanácskozásra hívom össze, hogy a különböző szempontok mérlegelésével és a kereskedelem jogos érdekeinek figyelembevételével oldjam meg ezt a problémát, s a keA világítási költségek túlnyomó részét az áramszámla teszi, ehhez képest az izzólámpa ára elenyésző. A silány minőségű lámpa csak a beszerzésnél olcsóbb; az áramfogyasztásban azonban annál drágább! Vegye tehát csak a bevált, gazdaságos TUi&SRiM LÁMPÁI! Fabinyi Tihamér kereskedehnl miniszter közvetít 0 flóküztetes Mink is a kereskedők között novemberben életbe!#» a tisztességtelen versenyről szőlő pőtrendelet