Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1933-11-08 / 45. szám

<5 'jMíMm^TfiMííííp Budapest, 1533 november 8. Erélyes kormányintézkedés készül a legális kereskedelem védelmére Kállay Miklós földmivelésügyi miniszter: „A felbukkanó konkurrenciát lefogjuk küzdeni“ Az ezernyi sebből vérző legális kereskedelem érde­kében évek óta folytat kíméletlen harcot a Fővárosi Hírlap, attól a meggyőződéstől vezéreltetve, hogy ennek az értékes rétegnek a biztonsága és egziszten­ciájának megóvása elsőrendű nemzeti és fővárosi érdek. Állandóan hangot adtunk kemény bírálataink- 1 nak azoknak a cikkeknek a tömegében, amelyekben • ostoroztuk az áruházak gyilkos és méltatlan verse­nyét, mert az létalapjaiban rázza meg a régi, tisztes rszközökkel dolgozó kereskedői osztályt. Felemeltük tiltakozó szavunkat a hangzatos szezonárusítások és különböző végeladások túlerőltetett rendszere ellen, mert azok a közönség megtévesztésére szolgálnak és elvonják a vevőket a kiskereskedők üzleteiből. Me­rényletnek tartjuk azt az eljárást is a fővárosi keres­kedők ellen, hogy ipari vállalatok detailárusító- üzleteket létesítsenek, mert a termelő és fogyasztó között fölmerülő szolgálatok ellátása a közvetítő- kereskedelem feladata. Közleményienk erőteljes vissz­hangra találtak a kereskedői érdekképviseleteknél, valamint az illetékes hivatalos tényezőknél és ha most némi árnyalati javulás mutatkozik a tisztessé­ges kereskedelem frontján, úgy abban a Fővárosi Hírlap-nak is letagadhatatlan érdeme van. A kereskedelem panaszainak orvoslásával már abban az időben is foglalkoztak kormányzati körök­ben, amikor a kereskedelmi minisztérium államtit­kári székében Kállay Miklós, a jelenlegi toldmívelés- iigyi miniszter foglalt helyet. Azóta is állandó figye­lemmel kíséri a kereskedelem helyzetének alakulá­sát és így most hozzáfordultunk, hogy mondja el véle­Nem kétséges, hogy a gazdasági élet legtöbb baja a fogyasztás csökkenésére vezethető vissza. Az is mindenki előtt világos, hogy ezt a jelenséget a fogyasztóknak sokoldalú és mérhetetlen megterhe­lése idézi elő. Nincs a pénzügyi tudományoknak fajtája, amelynek irodalma gazdagabb volna, mint, az adók kérdéséé, de alig van a gazdasági életnek ága, amelyben az irányító tényezők kevesebbet törőd­nének a tudomány megállapításaival, mint az adóz- tatás területén. Szegény Büsch, Justi, Achenwall, Sonnenfels, Soden, Schaff le, Wicser, Sax, Panteboni, Helferich és a többiek a tudósok közül, hiába állí­tották fel elméleteiket az adózás alapvető problé­máiról, hiába mutatnak rá azokra a határokra, ame­lyeken túlmenni az adóztatás terén büntetlenül nem lehet, folyik tovább az a munka, amely lehetetlenné teszi a gazdasági élet megerősödését és a munka- nélkülieknek újból való felszívását. Mindezek pedig azért jutnak eszünkbe, mert a magyar auíomobilszakma feljajdulását olvassuk megtartott országos értekezletük alkalmá­ból. Lehetetlen, hogy ezek a hangos panaszok nyitott fülekre ne találjanak, mert minden sorukból látszik, hogy szakmájuk viszonyainak teljes áttekintésével ítélik meg a helyzetet. Ezekre a számokra, amelye­ket álláspontjuk igazolására felsorakoztatnak, nem lehet elég komolysággal figyelmeztetni az illetékes urakat, mert ezekből mindenkinek látnia kell, hogy a magyar automobilizmus kérdését mellékesen ke­zelni nem lehet. Figyelembe kell venni, hogy szegény országunk­ban az automobilok és motorkerékpárok 150 millió pengő értéket képviselnek. Ennek a kocsiparknak kiszolgálásban, tisztogatásban, kisebb és nagyobb javításokban, mindennemű karbantartásban 74 millió pengő munkadíj a következménye egy év leforgása, alatt, míg az állam, autóadóban, benzin-, olaj-, luxus­én forgalmiadóban további 21 millió pengőt, biztosít magának. A karbantartási munkák 12.500 alkalma­zott egész évi foglalkoztatását jelentik. Az autókeres­kedelemben 2000 munkás és alkalmazott jut kenyér­hez. Ezen kívül a soffőrök, kísérők és fékezők száma meghaladja a 23.500 embert. Tehát a magyar autőszakina 38.000 munkáskezet foglalkoztat s ezzel ugyanennyi családod juttat kenyérhez. Annak a körülménynek is igen nagy nemzetgaz­RACIONALIZÁLÁS INDORG pszichotechnikai és szer­vezési intézet, Budapest, V., Nádor- utca 26 Telefon: 16-1-27 ményét a kereskedelem önvédelmi harcáról. Kállay Miklós dr. földmivelésügyi miniszter a következő nyilatkozatot tette a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Nem egyszer hangoztatták előttem azt a panaszt, hogy a szolid kereskedelemnek legna­gyobb átka az occasiós eladás. Amikor óvatos kézzel hozzá akarok nyúlni egyes mezőgazda- sági cikkek forgalmához, nem a kereskedőtől akarom elzárni az árut, csak a rossz minőséget akarom kizárni a ma­gyar tisztességes kereskedelemből. — Magyarországon a legnagyobb baj, hogy a kereskedelmet a licitációs üzletkötések ural­ják. Akármilyen szakmáról legyen szó, azt lát­juk, hogy elsősorban az illegitim, nem szakma­beli hivatásos, hanem a felbukkanó konkurreneiával szemben kell küzdeni. — Ezt az illegitim versenyt nem bírja el a kereskedelem, mert képtelen harcba menni az adót nem fizető és üzlethelyiséget nem tartó occasiós konkurreneiával szemben. Ezért törek­szik a kormány arra, hogy a kereskedelmet megvédelmezze és meg­felelő intézkedésekkel biztosítsa a legális szakma épségét. dasági fontossága van, hogy az autószakma üzem­anyagok árában, tőketörlesztésben 175 millió pengőt szivattyúz bele az ország gazdasági vérkeringésébe. Nézzük meg ezzel szemben, hogy milyen az a hatás, amelyet az adópolitika a magyar automobiliz­mus fejlődésére gyakorol. 1020-ban Magyarország autóparkja mindössze 1672 autóra rúgott, amely szám azonban egy évtized leforgása alatt 30.305 darabra emelkedett. Az, utolsó évek átlagos szaporodása■ 2000 darab volt. Ha a fejlődésnek ezt az ütemét be lehetett volna tartani, ma már 36.000 autónak és egyéb gépjáró­műnek kellene az ország birtokában lenni, de ©helyett ma csak 27.400 darabbal rendelkezünk. Tehát kerek 25 százalékkal kevesebb az állományunk, mint amennyinek lenni kellene. Erre természetesen, azt lehet ellenvetésül felhozni, hogy a gazdasági világválság akadályozta meg az automobilizmus fejlődését. Nézzük meg azonban a többi államot és vizsgáljuk, hogy milyen viszonyokat találunk azokban. Ha azt kérdezzük, hogy az egyes országokban hány lakosra esik cgy-egy autó, a kö­vetkező képet kapjuk: Az északamerikai Egyesült Államokban 4.7, Franciaországban 24, Angolország­ban 30, Svájcban 46, Belgiumban 48, Hollandiában 63, Spanyolországban 82.4, Németországban 100, Cseh­országban 161, Magyarországban pedig 464 lélekre .int cgy-egy gépjárómű. Nem kétségbeejtő és elszo­morító ez a számsor? De ha utolsók vagyunk is ebben a sorban, vi­gasztalhat bennünket az a körülmény, hogy az adófizetés tekintetében viszont a magyar autó az első helyre került. Magyai'országon ugyanis az autókat átlagban évi 1.205 pengő adóteher nyomja, vagyis 29 százalékkal több, mint Németországban, 77 százalékkal több, mint Angolországban, 107 százalékkal több, mint Ausztriában és 275 százalékkal több, mint Lengyel- országban. Akad-e ember, aki nem látja az összefüggést a fejlődés megtorpanása, sőt visszabanyatlása és az adóteher feltornáztatása között? Akad-e ember, aki elhiszi, hogy az államháztartás egyensúlyának biz­tosítására csak Magyarországon van szükség arra, hogy az autótartás valósággal büntetendő cselek­mény legyen? Akad-e ember, akinek he lehet bizo­WO£\tR K A C M A H OKL. GÉPÉSZ- ÉS KÖZGAZDASÁGI MÉRNÖK ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ BUDAPEST, IV., IRÁNYI-UTCA 21. SZ. TELEFON : 89-7-13. nyítani, hogy a túlzásba vitt adóterhekkel éppen azt a gazdasági életlehetőségét kell derékba törni, amely a befektetett tőkéhez viszonyítva aránylag a legnagyobb munkabért és anyaghasználatot for­galmazza? Akad-e ember, aki helyeselni tudná, hogy a magyar autoihobilizmus sorvadjon el, amelynek közgazdasági, szociális és nemzetvédedmi szempont­ból is sokkal nagyobb jelentősége van, mint bár­melyik állam automobilszakmájának? Arról a végzetes útról, amelyre az adóügyi hatóságok léptek, sürgősen vissza kell térni, ha a rövidlátásért az ország súlyosan bűnhődni nem akar. Változtassa meg a kormány a helytelen adózási politikát, amellyel a fogyasztókat bünteti, ahelyett, hogy előnyökben igyekeznék részesíteni, akik a társadalmi fogyasztást emelni s ezzel mun­kát és kenyeret biztosítani igyekeznek. Ne büntesse a pénzügyi kormány éppen azokat, akik autótartás­sal vesznek részt a fogyasztás kiterjesztésében, mert egy pillanatra sem lehet vitás, hogy ezen a területen minden okos pénzügyi politika a munkások tízezrei­nek biztosítja a betevő falatot, a rövidlátás pedig a tömegek nyomorát fokozza. A Nemzeti Bank pénzügyi műveletének gazdasági jelentősége A Nemzeti Bank nagyszabású pénzügyi tranzak­ciót bonyolít le a november 15-én tartandó rendkí­vüli közgyűlés keretében, melynek semmitmondó tárgysorozata: az alapszabályok két pontjának meg­változtatása, — csak beavatottak előtt világítja meg azt a nagy gazdasági jelentőséget és eredményt, melyet a szürkének látszó „intézkedések“ takarnak. Kettős jelentősége van a Nemzeti Bank „tranz­akciójának“, és pedig belföldi és külföldi vonatko­zásban. Belső jelentősége, hogy a íöldteherrende- zési rendelet lebonyolítását lehetővé teszi azáltal, hogy 150 millió pengős hitelkeretet állapít meg, amelyet három év alatt használnak fel a rendezésre kerülő gazdaadósságok fedezése céljából s így való­jában megadja a lehetőséget a földtehermentesítés kérdésének a kormány intenciójának megfelelő le­bonyolítására. Külföldi vonatkozásban még nagyobb jelentő­sége van a Nemzeti Bank tranzakciójának, mert si­került a jegybank külföldi hitelezőivel, és pedig a Nemzetközi Fizetések Bankjával, valamint más jegy­bankokkal olyan megállapodást létesíteni, mely sze­rint a mintegy 140 millió pengő összegű tartozás eddig 5 és 4 százalékos kamatát 1 százalékra leszál­lítják és tőketörlesztés címén évi 2 százalékot fizet­nek, úgy hogy az egész külföldi tartozás tőke- és kamattörlesztése fejében csak évi 3 százalékot kell fizetni. Ennek a megegyezésnek gazdasági és pénzügyi előnyei alig szorulnak bővebb ismertetésre. Ezzel azonban nem merült ki a Nemzeti Bank tranzakció­jának egész sorozata, mert pénzintézeti körökben úgy tudják, hogy rövidesen a kamatláb mérséklése tetőzi be az egész kérdéskomplexumot és ezáltal az egész gazdasági élet vérkeringése meggyorsul. A tüzifabehozatal rendezése Kállay Miklós miniszter nyilatkozata Szombaton délelőtt minisztertanácsot tartottak a kormány tagjai Gömbös Gyula miniszterelnök el­nöklésével. A minisztertanács Kállay Miklós föld mívelésügyi miniszter előadásában Budapest bur­gonyaellátásának, továbbá az ország tüzifaellátásá- nak kérdésével, illetve annak szabályozásával fog­lalkozott. Kállay Miklós miniszter a tűzifakereskedelem rendezéséről ezt mondotta a Fővárosi Hírlap mun­katársának: — A minisztertanács elhatározta, hogy a kül­földi tűzifa behozatalát bárom esztendőre egy tüzifa- nagykereskedőkből és erdőbirtokosokból alakult részvénytársaságra, a Faforgalmi Részvénytársa- ságra bízza, amely a Kereskedelmi Bank, a Hitel­bank és az Angol-Magyar Bank finanszírozása mel­lett alakul meg. Ennek a szervnek kötelessége ga­ranciát vállalni arra, hogy az Országos Fagazdasági Tanács által megállapítandó áron felkínált hazai tűzifát minden mennyiségben mindenkor átveszi és előlegezi. Kötelezettséget vállal ez a részvénytársa­ság, hogy Budapesten tizenöt pengő bruttó haszon­nal hozza forgalomba a fát. A detailkereskedelmot ez nem érinti. A magyar fa nem drágul és emellett a termelők mintegy tíz százalékkal magasabb árat kapnak fájukért. Értesülésünk szerint a Faforgalmi Rt. néhány napon belül már megkezdi működését. Az Union Nasic folyó évi október 30-án tartotta Géni­ben a7. 1932/33. üzletévre vonatkozó rendes évi közgyűlését. A közgyűlés változatlanul elfogadta az igazgatóság által előterjesztett évi jelentést és az osztalékot 21/» svájci frankban állapította meg, ami a 3%-os svájci szelvónyado levonásával Budapesten a Hazai Bank ltt.-nál kerül az érvényben lévő devizarendeleteknek megfelelően ki­fizetésre.-------------- I— ...............................................................................................1 ---------------­A magyar auíomobilszakma válsága Irta: MAGYAR MIKLÓS törvényhatósági bizottsági tag

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents