Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1933-09-27 / 39. szám

Budapest, 1933 szeptember 27. Megbuktak a sssobatuáló­sak, gyöszötí a kissssakasss írta Horváti} Károly, a BSZKRT igazgatósági tagja E hó elején volt éppen egy esztendeje annak, hogy a villamosvasút kisszakasz jegyrendszerének teljesen kidolgozott tervezete elkészült. Azután pi­hent a probléma hónapokon át, míg végre 8 havi szendergés után, kipróbálásra engedélyezték a kis- szakaszt és miután a próbán reménytkeltően be­vált, végre augusztus 21-én az egész hálózatra ki­terjesztették és így 11 hónapi vajúdás után, tényleg megszületett. Mellékes e pillanatban, miért késett oly soká a korszakol alkotó újítás végleges beveze­tése és sokkal fontosabb kérdés: vájjon az újítással megoldódik-e a Beszkárt válságos anyagi helyzete, amely eddig minden illetékes tényezőnek súlyos gondokat okozott. Négy hét telt el a bevezetés óta és ez az idő túlrövid ahhoz, hogy az új rendszerről végleges bí­rálatot mondhassunk. De a négy hét eredményei mindenestre azt az örvendetes reményt keltik, hogy a rendszer bevezetésével és érvényben tartásával a közérdek veszélyeztetve nincs és így nyugodtan be­várhatjuk azt az időpontot, amikor végleges ítéle­tet a megdönthetetlen bizonyítékok alapján mond­hatunk. Tudjuk nagyon jól, hogy a közlekedésben nemcsak minden évszaknak, de minden hónapnak, sőt minden napnak meg van a maga természete és tudjuk azt is, hogy a közlekedés rendkívül ér­zékeny műszer, amely a legcsekélyebb külső beha­tásra is reagál. Érdekes például megállapítani, hogy e hó 21-én és 22-én, amikor az izraelita ünnepek voltak, az időjárás mennyire befolyásolta a köz­lekedést. Hangsúlyozzuk, hogy az izraeliták mun- kaszünetes ünnepnapjairól van szó, amikor az első napon zuhogott az eső, második ünnepnapon pedig ragyogó napfény borította el a fővárost. A Beszkárt összebevétele a. rosszidejű ünnepnapon 17.68%-kaI, a második, jóidejű ünnepnapon csak 10.32%-kal volt kevesebb, mint az elmúlt év ugyanezen napján. A két szám között 7.36% különbség mutatkozik. Ha most már kizárólag a kisszakasz-utasokat vizs­gáljuk e két napon, akkor a következő érdekes szá­mokat találjuk: a rosszidejű ünnepnapon 432.215 darab, a második, jóidejű ünnepnapon 467.092 darab tantuszt használtak az utasok. Az időjáráskülönbség tehát 34.788 darab vissza­esést okozott, ami 8.07%-nak felel meg, valamivel több, mint az összutasok számának százalékos visz- szaesése. Ezzel is igazolva van a közismert tény, hogy a rövid utasoknak a szép időjárás kedvez, mint ahogy a múltban is mindenkor május és szeptember hónapokban volt legnagyobb a szakasz, tehát a rövid utasok száma. Az általános kiterjesztés első napja hétfőre esett. Közismert, hogy a hétfői nap rendszerint a hét leggyöngébb bevételi napja. Nézzük meg tehát, hogyan alakult a kisszakasz utasok száma a letelt 4 hét 4 hétfői napján: augusztus 21-én (hétfő) 306.331 augusztus 28-án ,, 413.727 szeptember 4-én ,, 503.724 szeptember 11-én ., 533.948 kisszakaszos utas volt. A kimutatásból látható az állandó emelkedés, ami kereken 50%-ot tesz ki. Hasonlítsuk össze most a szombati napokat: augusztus 26-án (szombat) 431.178 szeptember 2-án ., 514.891 szeptember 9-én ,, 548.824 szeptember 16-án ,, 570.137 kisszakaszos utas volt, tehát a hét legerősebb be­vételű napjainál is állandó emelkedés látható. Ehhez még hozzáfűzhetem, hogy a hét többi nap­jain is — kivétel nélkül — ugyanilyen arányú ál­landó és fokozatos emelkedés mutatkozik. Ezt leg­jobban fogja bizonyítani a négy hét összeredményé- nek számszerű összehasonlítása: VITT. 21—27-ig terjedő 1. héten volt 2,718.542 VIII. 28—IX. 3-ig terjedő 2. héten ,, 3.119.136 TX. 4—TX. 10-ig terjedő 3. héten ,, 3.469.655 IX. 11—IX. 17 ig terjedő 4. héten „ 3,695.899 kisszakaszos utas, tehát a negyedik héten ke­reken 1,000.000 darabbal, vagyis 37%-kai több. mint az első héten. Hogy ez mily elképzelhetetlenül nagy eredmény, annak bizonyítására szolgálhat, hogy annakidején, amikor a szakaszjegyeket, sokkal jobb gazdasági viszonyok között, bevezették, a négy első hét után csupán csak 25%-os emelkedés mutatkozott és csak a 40-ik hét után érte el a szakaszjegyforga­Minden tipusu személy­én teherautó alkatrészek raktára SCHLESINGER B. Budapest, V., Csáky-utca 70. Teherautók és pótkocsik-­---------------- ELSŐ KISPESTI ----------------­takar éktüzhely, vas- és lemezáru-üzem Cégtulajdonos: László István. Aranyéremmel kitüntetve. Kispest,Klapka-utca 58. Telefon: 47-1-72 lom csúcspontját: 45%-os emelkedéssel. A kissza- kaszjegynél, sokkal rosszabb gazdasági viszonyok között, már a 4-ik héten 37%-os emelkedés mutat­kozik. Jól tudom, hogy e tetszetős számok olvasása köz­ben sokan feltehetik a kérdést és sokan úgy okoskod­nak, hogy őket nem is az érdekli, mennyi a kissza- kaszutas, hanem egyedül és kizárólag az: mennyi az összbevétel és miként javult a vasút anyagi hely­zete, illetve jövedelme, a kisszgkasz bevezetése kö­vetkeztében? Mielőtt erre érdemben válaszolnék, bárom meg­jegyzést kell tennem: 1. ha semminő anyagi eredménye a kisszakasz- jegynek a vasútvállalat szempontjából nem volna, akkor is elismerést érdemlő újítás, mert ezzel az utazóközönség igen jelentős tarifamérsékléshez jutott. 2. ha semminő anyagi eredménye sem volna, ak­kor is üdvözlendő újítás, mert több száz új alkalma­zottnak nyújt kenyérkeresési lehetőséget, csökkent­vén ezzel a munkanélküliséget. Ezenkívül sűrűbb közlekedést fog eredményezni, ami a későbbi idők fo­lyamán természetszerűleg új munkaalkalmat jelent, nemcsak az egyéneknek, de az iparnak is. 3. ahhoz, hogy igazságosan bírálhassuk el a mai tényleges bevételt, pontosan kellene tudnunk azt is, hogy mennyire rúgna a bevétel akkor, ha a kissza- kaszt nem rendszeresítették volna. Kézenfekvő, hogy ez nem állapítható meg, legfeljebb következtetések­kel és összehasonlításokkal lehet megközelítőleg ki­számítani. Éppen ezért mindazok, akik kizárólag a tényleges pénzeredményt nézik, oly feltevésen indul­nak el, amelynek jogos és kétségbevonhatatlanul helyes alapállását igazolni egyszerűen azért nem tudják, mert azt bizonyítani lehetetlenség. Ezek után adom meg válaszomat a vasút anyagi helyzete alakulásának kérdésére éspedig kétirányú kiindulás alapján. Az első irány a villamosvasút és a tarifában változatlan autóbusz bevételeinek alaku­lása a múlt évi bevételekhez viszonyítva: Villamos Autóhívsz bevételcsökkentéig az év 7 első hó­napjában volt 2.56% 3.83% a kiszaakasz né fry hetében (VIII. 21—TX. 17) volt 10.54% 5.36% Ebből látható, hogy az autóbusznál romlott a helyzet, mert nőtt a bevétel csökkenés, a villamosnál ellenben javult a helyzet, mert csökkent a bevétel­kiesés. A második irányú válaszomat feltétlenül adom azoknak, akik felteszik a kérdést: mennyi más tari­fájú utast vesztett el a villamos a kisszakasz beve­zetése következtében. Tudjuk jól, hogy a kisszakasz- utas az első tantuszt a koosivezetőnél levő nagyper­selybe dobja, de ha egy kisszakasznál tovább utazik, akkor a további tantuszokat a kalauzok kézipersc- lyeikkel gyűjtik össze. Ebből természetszerűleg kö­vetkezik, hogy a nagyperselyben annyi tantusz van, mint ahány olyan utas volt, aki egyedül és kizárólag egy kisszakaszt akart utazni. A "kalauzok kéziper­selyében pedig összegyűlnek azoknak az utasoknak a tantuszai, akik vagy két kisszakaszt, — ez megfelel a régi papírszakaszjegynek — vagy három kissza­kaszt váltva, akik már az elveszett 24 filléres tarifa rovására utaznak. Megállapítást, nyert, hogy a négy hét alatt leutazott 13 millió tantuszból kereken 4 mil­lió gyűlt össze a kalauzok kéziperselyeiben, 9 millió pedig az első nagyperselyben. Ebből az összeállítás­ból világosan kitűnik, hogy papírszakaszjeggyel sem lett volna több szakasz utas, mint kisszakasz jeggyel. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy az összesen le­utazott 13 millió tantuszból 4 millió darabot vissza kell adnunk az elveszett szakasz és hosszú utasok ellenértékéként. Igen ám, de ezenkívül van még 9 millió tantusz, csupa olyan utasoktól, akik kizárólag egy kisszakaszt utaztak. Joggal kérdezhető tehát: vájjon a f) millió darab tantusz után 570.000 pengő akkor is befolyt volna, ha. nincs kisszakasz? Fizetett volna-e 4.5 millió utas 16, helyesebben 12 filléres sza­kaszjegyet? Vagy pedig ezen 9 millió utasnak túl­nyomó többsége azok az új utasok, akik egyedül és kizárólag azért ültek fel a villamosra, mert 0 fillért kellett csak fizetni? Pontos számításaim vannak arról, hogy az elve­szett szakaszutasok és távolsági utasok beszámítása után még kereken 6 millió tantusz marad a kizáró­lag kisszakasz-utat utazók javára. A 6 és 9 millió közötti különbség több okra vezethető vissza, ame­lyekből csak a legjelentékenyebbet említem abban, hogy igen sokan vannak olyanok, akik ma egy kis- szakasszal tudják elvégezni azt az utazást, amelyért. azelőtt egy szakaszjegyet, vagyis két kisszakasz el­lenértékét fizették. De még így is 360.000 pengőt tesz ki a tiszta többletbevétel, ami 4.32 millió pengőnek fölei meg egész évre átszámítva és annak feltétele­zésével, — ami pedig tévedés, — hogy a kisszakasz már elérte fejlődésének csúcspontját és további emel­kedés nem várható. Befejezésül még megemlíteni kívánom, miszerint a Beszkárt megfigyelte azt is, vájjon nincs-e káros kihatással a kisszakasz az autóbusz rövid-utasai szá­mára. Hát itt rendkívül érdekes és csaknem hihetet­len eredmény mutatkozott: az autóbusz-szakasz uta­sainak száma csökkent azokon az autóbusz ama vi­szonylatánf ahol konkurenciáról nem lehet szó és emelkedett, ott, ahol a villamos tényleg konkurál­hatna. Hozzátartozik még beszámolóm teljességéhez annak megemlítése is, hogy európai viszonylatban is változott a helyzet. A múltban mi jártunk a nyugati nagy államokba az ottani berendezkedése­ket tanulmányozni, most pedig ők jönnek Buda­pestre tőlünk tanulni. Megírta multheti számában a Fővárosi Hírlap, hogy a kisszakasz bevezetésének eredményét Bécs és Berlin itt a helyszínen fogják tanulmányozni. Bécs kiküldöttjei: Dr. Resch, a vá­rosi közlekedési vállalat vezérigazgatója és Winter üzletvezető már meg is érkeztek és hétfőn délelőtt jelentkeztek a Bszkrt igazgatóságánál. Tanulmányo­zásukat 14 napra tervezik. Ugyancsak beérkezett a hivatalos jelentés a Bszkrthoz a berlini közlekedési vállalatok részéről is, hogy a kisszakasz tanulmá­nyozása véget kiküldötteit rövidesen elküldi. Berlin különben a közelmúltban szintén rátért arra a ta­rifarendszerre, amelyet mi oly sok harc és viszon­tagság után végre életrehívtunk. A letelt négy hét ugyan még túlrövid idő ahhoz, hogy végleges bírálatot mondhassunk, mégis a közölt számadatok alapján meg kell hajtani az elismerés zászlaját dr. Patz Sándor, a Beszkárt forgalmi igaz­gatója előtt, aki ezen merésznek látszó újítást vál­lalni merte és bizalommal tekinthetünk a jövőbej mert nincs okunk félni a jövő eredményeitől. Saját személyemre nézve pedig már az eddigi eredmények­kel is megbocsátom magamnak a bűnömet, amit múlt év szeptemberében követtem el akkor, amikor a min­den oldalról tapasztalt hűvös tartózkodás dacára is a nyilvánosság elé vittem az általam jónak ítélt 6 filléres szakaszjegy gondolatát. Részemről akkor ez indiszkréció volt, amelynek azonban meg volt a haszna: visszatáncolás már nem volt lehetséges, mert ellenállással szemben, jönni kellett a kisszakasznak, amit most már a közvélemény követelt. Amit pedig a közvélemény jónak ítél, az rendszerint beválik még akkor is, ha a világ minden szobatudósa épp az ellenkezőjét hirdeti. ÁMON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZŐMESTEREK., ŰT-, CSATORNA- ÉS BETON ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK. FÖLD­MUNKA, VÁGÁNYFEKTETÉS, MÉSZKŐBÁNYA VIII., FUTÓ-UTCA 70. — TELEFON: 30-3-85. Aszfalt és Kfitrányípar R.-T. Budapest, V., Nádor-utca 12. GYÁRAK: Budapest, IX, Ulatos-út 18-BO Szöreg, (Szeged mellett) Telefon: 26 2-81, 26 2-82 Saját iparvágány 10. Halász Hatért építési vállalkozó Budapest, YIL, Aréna-dt TOL TeU 80-0-6® Vacszádfal kölcsönzés Kiss Jenő okleveles mérnök, építési vállalkozó Budapest, V., ZoltAii-ucca ÍO. Telefon: 150-81 Betón, makadám, aszfalt felvágAsáho BÉRKOMPRESSORT LIBKA JENö oklevele« gépészmérnök, komprecsof'-kérbeadó Budapest, VCCI., kerület, Baroes-nto* 77. ss. Telefonsaim : 83-6-48. PÉRY DEZSŐ OKL.MÉR\ÖK,EÜVEZfiHESTER A BUDAPEST, I., ATTILA-KÖBÜT I. Stí^r^ Aliiért ét, wAt < ozasz ü.i»eri ^ vál atonu lalkoró kút «. Telefon 51-4-06. BildipeSt, &, BatyÜ ll z Szánthó Ferenc oki. mérnök, kövezőmester Budapest, /., Nenklna János-utca 17 Telefon: 55-1-B7 Telefon: 55-1-87 z Zsigmondy Béla Részvénytársaság híd-, víz-, partfal-, vasbeton- és kútépítési, alapozási, csatornázási és mélyfúrási vállalat Vezér- 7Cir.73ÍINIIU nP7Cfl oki. mérnök, Budapest, I., Horthy Igazgató: LJlUmUllUl ULiJU Miklós-út 114 • Telefon: 68-9-20 ÚTHENGERLÉST iiiiiHHiiiiiiiuiiiHiiiiiiiiimmiTinsi WOLFF ERNŐ Budapest, I., Kelenföldl-út 1. Tel: 59-9-68 bányAJáhóf: Réteges lapos kével, kerti utak valamint makadám utak építéséhez murvát. Építkezésekhez köport, salakot 0BERMAYER TAMÁS í I.,l I illér-uteu 4? sz! bányavállálkozó és fuvaros Telefon: 67-7-58

Next

/
Thumbnails
Contents