Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1933-05-17 / 20. szám

4 <T30"*“r' — ■ JWÍ^OÍ////W Budapest, 1933 május 17. Hazaérkezett olaszországi és Beszámolt tapasztalatairól a A Fővárosi Hírlap már jelentette, hogy a BSzKRT Tóbiás Károly és Csilléry Dezső igazgató­kat, valamint Hoór-Tempis Mór műegyetemi pro­fesszort azzal a megbízással küldte Olaszországba, hogy közvetlenül tanulmányozzák az ott üzembe helyezett trolejbuszokat és a modern olasz közúti közlekedést. A bizottság szombaton érkezett haza. A Fővárosi Hírlap munkatársa felkereste Tóbiás Károly igazgatót, aki az olaszországi tanulmányút eredményeiről munkatársunknak a következőket mondotta: — Elsősorban a velencei trolejbusz-közlekedést tanulmányoztuk és ezzel kapcsolatban igen érdekes ismeretekre tettünk szert Venezia tartomány elek- éromos áramellátásának körülményeiről. Az olasz hatóságok és intézmények részéről a legőszintébb barátsággal és szívességgel fogadtak bennünket, lépten-nyomon tanujelét éreztük a magyarok iránt, táplált őszinte rokonérzésnek. Mindenben legkész­ségesebben állottak rendelkezésünkre. Conte Volpi megbízásából Cetti mérnököt és Biffis igazgatót, a mestrei villamasművek igazgatóját osztották be mellénk. Az ő kalauzolásuk mellett tanulmányoztuk a trolejbusz-közlekedést, amelynek most különösen nagy jelentősége van. Az újonnan épített 11 kilo­méteres hídon közlekednek ezek a trolejbuszok a lagúnák városa és a szárazföld között. Olaszországban megkedvelték a trolejbuszo­kat, amelyeknek sebessége megközelíti az 50 kilométert. A velencei új hídon jelenleg négy kocsi jár, de további 16 trolejbuszt már megrendeltek. Ezidő- szerint 20 percenként közlekednek a kocsik, de rövi­desen 3 perces közlekedés lesz. A trolejbuszok a mestrei villamostársaágé, a jövedelem viszont a vá­rosé, amely a teljesített koesikilóméterek után fix összeget fizet a vállalatnak, amely ennek ellenében fenntartja az üzemet és gondoskodik a személyzet­ről is. A trolejbuszok végállomása az a nagy körtér, amelyet Velence központjában most újonnan létesí­tettek a csatornahálózat egy részének feltöltésével és egész háztömbök lebontásával. Itt épült meg az a hatalmas garage is. amelyben háromezer autó számára van hely. A teret kanálissal kötötték össze a Grand Canaléval, úgyhogy a trolejbusz-állomásról motoroshajók segítségével néhány perc alatt át lehet jutni a Szent Márk-térre is. A trolejbuszok révén Velence tehát szárazföldi közlekedést is ka­pott, ami a gyakorlatban teljesen bevált. — Igen nagyszabású a mestrei villamosvasúti­hálózat erőműve. Az áramot vizi energiával állítják elő a Piave és a Pó folyók víztömegeinek felhasz­nálásával. Autón vittek fel bennünket az Alpesek között épí­tett hatalmas vízi erőműhöz, amely a modern tech­nika legnagyszerűbb alkotása. A budapesti trolejbusz-közlekedés az óbudai vonalon rövidesen megindul és amennyiben a gya­korlatban nálunk is beválik, úgy fokozatosan más vonalakon is bevezetjük ezt a közlekedési rendszert. Ennek kézenfekvő az előnye, magában foglalja az autóbuszközlekedés minden előnyeit és ezzel szem­ben drága külföldi benzin helyett, olcsó hazai elektromosáram az üzemanyaga. Valorizficifis perrel válaszol n főváros oz államnak a Beszhárt elmarasztalása miatt Háromszázhúszezer pengőt fizet a Beszkárt híd használati díj címén — Érvényesítik a 10 filléres pótdíjat az űj zuglói vonalon Két érdekes esemény történt az elmúlt napok­ban, amelyek teljes egészükben a BSzKRt-tal álla­nak szoros összefüggésben. Az egyik meglepetés, ami a villamos vállalatot érte, hogy a törvényszék elmarasztalta az állami hídépítési alapnak fizetendő térítés összegében. Az állami intézmény 750 ezer pengő valorizált összeg megfizetését kérte a törvény­szék előtt és kifejtette, hogy a villamos vasút 1923 óta nem teljesítette a hídhasználati díjak szerződés­ben kikötött térítését. A BSzKRT tiltakozott a valo­rizáció megállapítása ellen és mert egyezkedésre irányuló törekvéseink nem találtak megértésre, az ítéletet a törvényszék mondotta ki: a BSzKRT köte­les 316 ezer pengőt az állami hidak igazgatóságának megfizetni. A nagyérdekességű ítéletről és annak következ­ményeiről beavatott helyen a következőket mondották a Fővárosi Hírlap munka­társának: — A Beszkárt szempontjából súlyosan esik számításba az állami intézmény részéről tör­tént rideg eljárás, mert az volt a célunk, hogy megfelelő megegyezést kötünk és ilyformán ! gondoskodunk az elmaradt illetékek törleszté­séről. Ezt a lehetőséget most megakadályozza az ítélet, amelyet természetesen meg* fellebbezünk. — Egészen más elbírálást igényel a fel­lépésnek a módja, azzal a fővárossal szemben, amelynek igen jelentős kövételései — valori­zálható igényei — vannak az állammal szem­ben. Elég, ha utalunk a kórházi alap követe­léseire, a világítási és közüzemi költségekre, valamint olyan régi természetű elszámolá­sokra, ahol a főváros és az állam hitelezési, illetve adósi viszonyban vannak. Nem értünk egyet azokkal, akik állandóan harci riadót fúj­nak az állammal szemben, azonban a valorizációs fegyvert nem a főváros emelte fel és így nem tartjuk kizártnak, hogy a peres eljárások sorozata a főváros részéről is meg­indul. A közlekedési bizottság legutóbbi ülésén elvetet­ték azt az elgondolást, hogy a BSzKRT által meg­építendő zuglói Mogyoródi-úti vonalon tizfilléres pótdíjat szedjenek. A bizottságnak ez a véleménye nem találkozott a polgármester felfogásával és ezért a pótdíj bevezetésére vonatkozó előterjesztés leg­közelebb a tanács elé kerül. A nagy érdekességű állásfoglalásról II mis pin üh Minden hónap 1-én és 16-án új műsor JEGYEK 60 FILLÉRTŐL 4 PENGŐIG MUNKACSIGYULAcég in. kir. szab. takaréktűzhely, kályha, kéménytoldő és lakatosárúgyár Budapest, VII., Rózsa-utca 39. Mintaraktár: VII.,Izabella-tér 3. Telefon: 31—2—80 és 35—9—16. Buflapest-salgótorjőni gepguár es vasOniő r.-t. Budapest, VI., Aréna-út 128. Budapesti gépgyárának gyártmányai: Präcisiös szerszámgépek Minőségi vasöntvények mértékadó helyen a következőképpen informálták a Fővárosi Hír­lapot: — Amíg a Beszkárt bevételei a főváros háztartásának támogatása mellett jelentékeny tartalékolást is lehetővé tettek, addig ke- vésbbé volt fontos a beruházásra fordított tőke jövedelmezősége. Ma azonban megfonto­lást igényel ,vájjon mennyit költhet a válla­lat, főleg pedig, hogy a beruházásaihoz szük­séges tőke törlesztését miként tudja biztosí­tani. Ezért a polgármester a maga részéről hajlandó hozzájárulni a Beszkárt által kívánt pótdíj bevezetéséhez és a tanács ©tó azzal az előterjesztéssel járul, hogy adja hozzájárulását a tíz filléres pótdíj­nak az újonnan építendő vonalon való alkalmazásához. A pótdíj nélkül ugyanis képtelen a Besz­kárt a 310 ezer pengős befektetést végrehaj­tani, mert a mai lecsökkent jövedelmezőség mellett ilyen nagyarányú befektetést nem eszközölhet. * A legközelebbi tanácsülésen tárgyalják ezt a nagyérdekességű ügyet és a döntéstől függ, hogy az erősen terjeszkedő Zugló megtalálja-e forgalmi igé­nyeinek kielégítését. GRÓSZ FRIGYESokl mé ÉPÍTÉSI 1 RNÖK, ÍS KÖ- VÁLL. •64 SZ. „ TÉL.: 86-0 BUDAPEST, L, BERCSÉNYI-U. 7. II. 3 5 Szánthó Ferenc oki. mérnök, kövezőmester Budapest,!., MenkinaJános-utca 17 Telefon: 55-1-87 Telefon: 55-1-87 SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNÖK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest, IV., Kecskeméti-u. 13., 111. em. 1. Telefon 84-4-12 CSATORNÁZÁS g József H E KÖVEZÉS ÚTÉPÍTÉS FÖLDMUNKA Budapest, V3H., Ludoviceum-u. 18. N D Rudolf 2 Budapest, I., Győrl-ftt 13. K F E Károly R Budapest, I., Horthy Miklős-út 39. Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT I,ISKA JENŐ okleveles gépészmérnök, kompreesor-bérbeadú Budapest, VIII., kerület, Baross-utoa 77. n. Telefonni ám : 33-5-42. ÁMON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZÖM ESTEREK. ÜT-, CSATORNA- ÉS BETON ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK, FÖLD­MUNKA, VÁGÁNYFEKTETÉS. MÉSZKŐBÁNYA VIII, FUTÓ-UTCA TO. — TELEFON: 30-3-85. A ILont oki. mérnék út, vasút csatorna 1 és magasépítési vállalkozó 43. Telefon 51-4-06. König, Román és Stein mérnökök, építési vállalkozók Budapest, VIII. kér., Népszin- liáz-u. 13. Telefon: 43—1—44. HAJNAL IMRE oki. mérnök, kövezőmester Budapest, IX., Üllői-út 55. sz. Telefon : 386—93. Telefon : 386—93, II [I. Halász Hanert . .... ép ítési vállalkozó Budapest, TH., Aréna-út 70. Tel.: 39-0-60 Vasszádfal kölcsönzés Dr. Helvey Tivadar ■ vegyészeti gyér vállal szigetelési, fedési, aszfalt-, hő- és hangszigetelési mmt munkákat, BUDAPEST, VI., EÖTVŐS-U. 21. Telefon: 27-2-75. H ÚTHENGERLÉST iiitiJiíHHiiiínuiHiiiiiiiituniii▼ an»í wqlFF ERNŐ Budapest, I., Kelenföldi-út 1. Tel: 59-9-68

Next

/
Thumbnails
Contents