Fővárosi Hírlap, 1933 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1933-04-05 / 14. szám
dxjMBcxsiJiWMP Budapest, 1933 április 5. Rendkívüli ülésen tórgualfa a lürvénuüaldsági tanács az áliáshalmozOkra vonatkozó javaslatokat Ai eMM ügyosztály az emuéul szempontokat !$ mérlegeli Az álláshalmozások felülvizsgálására kiküldött bizottság az elmúlt héten befejezte munkáját. A döntés természetesen a törvényhatósági tanács számára van fenntartva, amelynek előkészítésére hatalmas munka folyik az elnöki ügyosztályban. — Az álláshalmozások kivizsgálása során kerek számban 800 tisztviselő ügyét kellett átvizsgálni, — mondották a Fővárosi Hírlap munkatársának, — ami természetesen óriási munka volt és igénybe- vette a bizottság tagjainak mindenre kiterjedő figyelmét. Az elnöki ügyosztály most egyénenként dolgozza fel a bizottság megállapítását és javaslatot terjeszt a törvényhatósági tanács elé. A javaslat utal arra, hogy az álláshalmozók tulajdonképpen három kategóriába tartoznak: az altisztek, a középiskolai végzettségűek és a diplomások csoportjaira, akiknek összjavadalmazását 300, 600, illetve 900 pengőben fogják megszabni. Ennél nagyobb jövedelme senkinek sem lehet, mert ha van, úgy az állások leépítése fogja a mértéket korlátozni. — Az elnöki szakbizottság munkája még nem ért véget. A szerződtetett alkalmazottak ügyében végérvényes döntést mindaddig hozni nem lehet, amíg elkészül az üzemi illetményszabályzat, amelyik pontosan felsorolja és meghatározza a fizetések mértékét. Az álláshalmozási reform tehát ennyiben csonka maradt, azonban a polgármester intézkedésére az illetményszabályzat rövidesen napirendre kerül. * Nemcsak városházi, hanem társadalmi körökben is sürgetik az álláshalmozások megszüntetését. Az elnöki szakbizottság tárgyalásai, illetve az elnöki ügyosztály javaslata természetesen egyelőre a legnagyobb titkot jelenti, azonban a beavatottak úgy tudják, hogy a döntés ki fogja elégíteni az összes várakozásokat. A törvényhatósági tanács még a húsvéti ünnepek előtt foglalkozik az álláshalmozások ügyével és valószínűleg rendkívüli ülésen hozza meg döntését az összes ügyekben. Újból megállapították a közkórházak orvosi és ápolói személyzetének normálstátusát Kétszázhatvan orvos és 2192 főnyi személyzet áll a kórházak szolgálatában A fővárosi közkórházak orvosi személyzetének létszámát a törvényhatósági bizottság utoljára 1927-ben állapította meg és ehhez a létszámhoz a kormány is hozzájárult. Azóta közel hét esztendő telt el, amely idő alatt a kórházak életében jelentékeny változások történtek, úgyhogy szükségesnek mutatkozik a kórházorvosi létszám újabb megállapítása. A Madarász-utcai csecsemő és gyermek- kórház megnyitásával, a Maglódi-úti Horthy Mik- lós-kórház létesítésével és a kórházi osztályok átcsoportosításával sok új orvosi hely vált szükségessé, amelyek betöltése iránt a polgármester ideiglenesen intézkedett addig is, amíg a szabály- szerű szervezés megtörténik. A polgármester érintkezésbe lépett a belügyminisztériummal, ahol a közelmúltban értekezletet tartottak a közkórházak összes személyzeti létszámának újabb megállapításáról. Az értekezlet az egész anyagot letárgyalta és ennek eredményeiről illetékes helyen a következőket tudta meg a Fővárosi Hírlap munkatársa: — A közgyűlés a Szent István és a Szent László kórházak igazgatóságánál szervezett alorvosi-titkári állásokat adjunktus titkári állásokra szervezte át, amelyhez azonban elvi okokból nem járultak hozzá, mert státuszrendezést a mai körülmények között nem tartanak célszerűnek. Nincs azonban észrevétel az ellen, hogy az alorvos-titkárok, bizonyos idő múlva magasabb fizetési osztályba jussanak. A Szent ístván, a Szent László és a Szent Margit kórházaknál végleges jellegű adjunktusi állásokat kellett volna szervezni, amihez a pénzügyminiszter csak abban az esetben volt hajlandó hozzájárulni, ha ezek az állások nem szaporítják a jelenlegi adjunktusi kart, amely tizenöt főből áll. A belügyminiszter és a pénzügyminiszter a többi különböző orvosi kategóriákban is hasonló kikötéseket tett, úgy hogy végeredményben a székesfővárosi közkórházak orvosi létszámát kétszázhetvenhétben állapították meg, amelynek a megoszlása a következő : 1 központi kórházigazgató, 4 igazgatófőorvos, 57 osztálytanácsosfőorvos, 4 proszektor főorvos, 6 laboratóriumvezető főorvos, 3 főorvostitkár, 3 alorvos-titkár, 7 alorvos, 15 adjunktus, 71 ideiglenes alorvos és 106 segédorvos. Ténylegesen azonban csak 260 orvosi állás van a kórházaknál, mert a központi kórház- igazgató és az igazgató főorvosok rendszerint osztályos főorvosok is, míg a kórházakban működő klinikák 12 orvosi állást töltenek be. & Újból szabályozták a kórházak személyzetének létszámát is. Eszerint a közkórházaknak a gazdasági személyzete 107 tisztviselőből áll, a kórházi számvevőségen 67 tisztviselő dolgozik, a kórházi lelkészek létszáma 8, az altiszteké 90, az ápolószemélyzeté 1943, az ideiglenes szolgáké 652, a műszaki személyzeté 141, a mosónőké és vasalónőké pedig 106. Az orvosokon kívül tehát 2193 alkalmazottja van a székes- fővárosi kórházaknak. Elindu ft hódító kőrútjára a kátfi ffér es szakaszjegy Eorgafmi és pénzügyi téren jefentős eredmények várjatok Hétfőn reggel léptette életbe a Beszkárt a kis szakaszrendszert és elmondható, hogy az életrevaló újítás döntő sikert aratott. Kora reggeltől késő estig általános érdeklődés és figyelem fordult a 6 filléres utazási lehetőségek felé, aminek élénk kifejezője volt a perronokon megnyilvánult zsúfoltság. Az első napi tapasztalatokról érdeklődtünk a Bszkárt igazgatóságánál, ahol a következő felvilágosítást adták a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Felülmúlja a várakozásainkat a közönség érdeklődése és az a fegyelmezettség, amely ezt a komplikáltnak látszó utazási rendszert fogadta. Hétfőn reggel üzemnyitáskor már 30.000 fémjegy került forgalomba és ez a szám folyton fokozódott: a 3-as,, a 6-os és a 10 -cs villamosokon szünet nélkül jelentkeztek a 6 filléres utasok és ha az újítás híre még inkább elterjed a köLeukoplast • magyar gyártmány zönség legszélesebb rétegeiben, úgy a forgalom jelentős megnövekedésével kell számolnunk. — Az újítás pénzügyi részleteit természetesen ma még nem ismerjük. Fennállott ugyanis az az aggodalom, hogy a 6 filléres jegy a drágább szakaszjegyek és átszállójegyek kelendőségét fogja lényegesen alább szállítani, ez azonban csak akkor tisztázódik, ha az elmúlt napok jegyforgalmi kimutatásait áttanulmányoztuk. Megfigyeléseink szerint ez az aggodalom nem válik valósággá, mert az első perron utasain kívül, a kocsik belsejében is a megszokott utas-szám jelentkezett. — Annyi bizonyos, hogy az újítást fennt- tartjuk és már most megtesszük az előkészületeket ennek a jegytípusnak az egész forgalomban való általánosítására, A közönség megértéssel fogadta olesóbbítási kísérletünket és ezért az új jegy rendszertől egészségesebb forgalmi kialakulást és jelentősebb pénzügyi eredményt várunk. * A hétfői premieren a Beszkárt egész igazgatósága résztvett. Az adminisztráció vezetői éppen úgy, mint az igazgatóság tagjai órákon át figyelték a megállóhelyeken és a perronokon a különböző megnyilvánulásokat és tapasztalataikkal elő fogják segíteni az új rendszer kiterjesztését. Herce$ Esterházy Húsárukor kitűnő gyártmánya a „YISTOR“ ROSTI JAKAB srr Vas-, fém- és gépkereskedése 1909• Budapest, VI., Váci-út 82. Tel.: 90-2-96 és 91-4-77. Herkules Magos és Mélyépítő Vállalat Budapest, X., Kelemen-utca 31. Telefonszám: 48-7-30 Cilcer Aladár fakareskedé Budapest, V., Wahrmann-utca 15—17. Telefon:92-0-61. Szánthó Ferenc oki. mérnök, kövezőmester Budapest,/., fienkina János-utca/7 Telefon: 55-1-87 Telefon: 55-1-87 MUNKÁCS! GYULA cég ni. Stir. szab. takaréktűzheiy, kályha, kéménytoldé és lakatosárúgyar Budapest, V!i., Rózsa-utca 30. Mintarakfár: VII.,Izabella-tér 3. Telefon: 31—2—80 és 35—9—16. |MTŐIPA^RtSZV|NYTABSASA€ Teiefo i: 41-1-49 Budapest, Vili., Baross-utca 15. szám Aszfaltgyár és anyagtelcp ÍJÍ«, Gubagsi-űt 37. szám MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÚS MESTERE SZLEZAK LÁSZLÓ harang- és ércöntőde, harangfelszerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VI., FRANGEPÄN-UTCA 77. sz. Telefon: 91-3-53 Marhahús-kivonat 3 Erőlevesek készítésére és kész ételek ízének feljavítására. Ételízesítő húskivonat ! Kész levesek, főzelékek, mártások, becsináltak, saláták és húsok ízesítésére és erősítésére ! Bazilika részére készült 7945 kg új harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydiszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel kitüntetve. Számos egyházi elismerölevől I — KSItségvetéssel díjmentesen szolgái I Előnyös fizetési feltételek I Húsleves-kocka, i/4 liter forró vízben feloldva, kitűnő Esteriiázy-liúslevest ad. KÖZPONTI LERAKAT ÉS KERES K, IRODA Telefon: 40-3-66. Budapest,, VIII., József-körút 41, sz.