Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1932-03-02 / 9. szám
Budapest, 1932 március 2, Be a Ftíansszba í _ To borzó, amely süket fülekre talál Amióta, a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége tömör egységbe hozta össze a fővárosi alkalmazottakat, példás összhang uralkodik a tisztviselői és köz- igazgatási személyzet összes ügyeiben. A nehéz időket átélt alkalmazottak, a 'különböző gazdasági periódusok idején is mindenkor méltányos és igazságos elbírálásban részesültek az irányító tényezők részéről és ezen túiimenő.eg is -sikerült a FANíáZ-t olyan hatalmas szervezetté kiépíteni, hogy az ma már minden tekintetben biztos alapokra épített támasza az alkalmazottak ezreinek. Megalkották a Segítő Alapot, gondoskodjak a beteg és gyógyszerellátás tökéletesítéséről, felépítették az ideális (lenesei üdülőtelepet, kifejlesztették a. tisztviselők sportéletét- és minden téren alátámasztották a közös együttmunkálkodósban rejlő képviseleti erőt. Ezt a Hagy erkölcsi és anyagi erőforrást akarják most meggyengíteni olyanok, akik a maguk kívül áhó pozíciójukban talán nem is tudják, hogy mennyit ártanak a főváros közigazgatási és üzemi tisztviselőinek. Óriási visszatetszést szült a Városházán, hogy bizonyos személyek az üzemi alkalmazottak táborát felelőtlen ígéretekkel, arra csábítják, hogy szemben a FANrSZ-al, alkossák meg az Üzemi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségét. Megnyugtató, hogy ez a kísérlet nagyon gyenge lábakon áll és örvendetes, hogy nem is támadt a remélt visszhangja az üzemi alkalmazottak között, ahol nagyon jól tudják, hogy a különálló szervezkedés végeredményben csak a sok ezer alkalmazott érdekeinek gyengítésére, sőt tekintélyének a lejáratására alkalmas. Az az érzésünk és ez a felfogása a főváros legilletékesebb vezetőinek is, hogy a FÜANSz néven kívülről összetákolni kívánt szervezkedés egyéni aspirációkat akar kielégíteni olyan oldalról, ahonnan az üzemi alkalmazóiakkal eddig semmi néven nevezendő kapcsolat nem volt.. Erre vall, hogy legutóbbi számunkban mindössze néhány sorban emlékeztünk meg a tervezett mozgalomról és mégis annyira az elevenére tapintottunk a kényes pontoknak, 'hogy máris a féltékenységre valló visszhangja támadt. Felhí.ták ugyanis a figyelmünket arra, hogy egy orgánum tiltakozott „illetéktelen“ beavatkozásunk ellen. Alkalmunk volt ezt az írást elolvasni, amely szánakozásra késztet bennünket azzal a kioktatásával, hogy a külön szervezkedésre tulajdonképpen miért is van .szükség. A FANSZ már hosszú idők óta működik, — olvassuk a körlevélben — és ez az egyszerű tény is igazolja, hogy igenis feltétlenül szükséges o,z önálló FÜANSZ. \ Elevenbe vágó sérelmek vannak, amelyeket ez a nagy- j szerű képviselet (a FANSZ!) nem vállal. A FANSZ nem | képviselheti olyanok érdekeit, aküc nem tartoztak a kebelébe, Az üzemi alkalmazottak érdekképviseletére ma nagyobb szükség van, mint volt a FANSZ-ra. A FANSZ alcsoportjaként a számban, súlyban, erőben sokkal reprezen- tábiiisabb üzemiek nem vállalhatnak alárendelt szerepet. A FÜANSZ megalakulását célzó közgyűlést az előkészítőbizottság teljes erejével szorgalmazza és — mondja végül, — mihamarabb módot akar nyújtani az üzemi alkalmazottaknak arra, hogy saját soisuk irányítására a megfelelő szervezetet, a megfelelő vezetőket megválaszthassa. Üzemi alkalmazottak! Döntseiek sorsotok felől! Ez a régen elmúlt -időkre emlékeztető hangja, a felhívásnak már egymagában elégséges annak a bizonyítására, hogy teljesen magára hagyott, esetleg külső erők vezetésére bízott szervezkedésre nem adhat engedélyt a főváros legfőbb vezetősége. Nem szabad hozzájárulni ahhoz, hogy már a szervezkedés első perceiben aláássák a FANSZ tekintélyét, amelyiknek élén az a. Liber Endre alpolgármester ve- zéfrkedik, akinek minden tettét és gesztusát az alkalmazottak iráni szeretet diktálja. El kell hárítani ezt a. törekvést, amelyik hangosan a széthúzásra tüzeli a főváros alkalmazottait, amelyik felsőbbrendű szerepet arrogál a másik kategória rovására és minden ténykedésében csak az egyik alkalmazotti réteg érdekeit' akarja, képviselni. Ami pedig a megfelelő vezetők megválasztását illeti, itt bizonyára döntő súllyal esik számításba a városházi apparátus legfőbb vezetőjének elhatározása, aki nem járulhat hozzá kívül álló személyeknek vezéri polcra való emeléséhez. Távol áll tőlünk az a gondolat, hogy az üzemi1 alkalmazottak szervezkedési szándékát elítéljük, sőt magunk is- égetően fontosnak tartjuk, hogy a fővárosi üzemek alkalmazottainak kiváló gárdája összefogjon érdekeinek hatásos megvédelmezésére. A tömörülés kerete adva van: itt áll a FANSz a maga tökéletesen kiépített szervezetével, amelyben eddig különálló csoportot mondhat magáénak a közigazgatái tisztviselőkön kívül az oktató személyzet- és még ezidáijg nem hallottunk arról, hogy szükség esetén bármelyik FANSz kategória ne tudta volna jogos kívánságait biztosítani. Az Üzemi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége nem léphet külön írtakra, mert ezzel csak gyengítené azokat az erőket, amelyeknek együttes fellépése hozhatja meg egyedül és mindenkor az igazi sikert. A széthúzásnak és az egymás ellen szított testvérharcnak mindenki csak a kárát látná. A főváros vezetői éppen ezért azt a józan és megfontolt. tanácsot adják az üzemi alkalmazottaknak, hogy mielőbb lépjenek be a FANSZ kapuján és hatalmas számarányaidtól vegyék át az őket is megillető vezető pozíciót a közös törekvések érdekéibenA fentidézett írásmű szerzőitől a. nekünk címzett kioktatást pedig — bármennyire sajnáljuk is, — nem tudjuk komolyan venni. A fővárosi alkalmazottak szociális ős anyagi érdekeiért több mint húsz év óta küzdünk és fogunk küzdeni a jövőben is. Ettől a szándékunktól senki kedvéért- el nem távolodunk. Október elsején megkezdi működését a fővárosi benzolgyár A gépi berendezést a Ganz és a Láng gyárak készítik — Az Autóbuszüzem jövő évi szükségletét már az új gyár szállítja A világítási ügyosztály úgy tervezte, hogy a benzolgyár felállítására vonatkozó előterjesztését már a csütörtöki tanácsülés napirendjére tűzi és a kapott felhatalmazás birtokában azonnal hozzálát az előmunkálatok lefolytatásához. Bizonyos technikai számítások tisztázása érdekében a tervezetet most átdolgozzák és így csak a jővöheti tanácsülés foglalkozik ennek az új intézménynek az életrehívásával. Az előterjesztés lényege az, hogy a benzolgyárat az óbudai gázgyár telepén állítják fel és a szükséges 760.(XX) pengő költséget a gázgyári nyugdíjalaptól veszik kölcsön négy, esetleg öt évi törlesztésre. Az amortizáció gyors befejezését mindenképpen reményteljesnek látják a Városházán, mert az üzleti kalkulációk szerint a benzolgyár a maga olcsóbb egységáraival beszerzési forrásává válik nemcsak az Autóbuszüzemnek, hanem a feleslegből még magánvállalatoknak is jut. A Gázmüvek benzol gyárában az eddig végzett kísérletek alapján a Lnrghi-félp szisztéma szerint óhajtják a benzint előállítani. A. Lurghi-rendszer aktív szénnel dolgozik és e módszer lényege a következő: A világítógázt aktív szénen szűrik át. A szén a gázból kivonja és magához tapasztja a nyers benzolt és a fulnolt. Az ilymódon telített aktív szénen azután gőzt eresztenek át és a lecsapódó vízzel együtt válnak ki a benzol és melléktermékei. Az ilymódon j előállított benzolt azután raffináeiós eljárásnak vetik alá. A Lurghi-szisztéma licenciáját a Gázmüvek megszerezték é< a benzolgyártó gépi berendezést a Ganz-gyár és a Láng-gyár közösen fogják elkészíteni. A Lurghi-rendszer mutatkozott a különböző, alkalmazásijai! lévő módszerek között a legmegfelelőbbnek és a 1 eg praktikusa obnak. Eleinte szó volt. a mosással történő benzolgyjártásról, amelynél egész toronyrendszereket kellett voma építeni. Ezekben a tornyokban olaj cirkulá!; az áramló olajon préselik át a világítógázt. A gázból a benzolanyagok az olajhoz tapadnak cs alkalmas módon az olajból választják ki azután a benzolt. Ugynesak elejtették az expanziós eljárást is. Ennek lényege az, hogy a gázt nagy erővel összenyomják, aztán hirtelen, a nyomás megszüntetésével kitágul a gáz és 70 fokon - kicsapódik belőle a benzol. Érdekes, hogy bizonyos oldalról olyan törekvések nyilvánultak meg, hogy a gázmüvek a párolás! eljárást honosítsa meg az új üzemben, Tudomásunk szerint a Danubia olajkereskedelmi vállalat olyan kísérleteket tett, hogy szünetelő párológép oerendezését a benzolgyárra erőszakolja, ahol azonoan elhárították ezt nem kívánatos megoldást. A Danubia berendezése ugyanis csak kisméretű produkciót tesz lehetővé, már pedig a gázmüvek benzolgyára a rendelkezésre álló teljes gyártási képességét akarja kihasznaim es olyan mennyiségű üzemanyagot előállítani, hogy a mutatkozó igényeket valóban ki tudja elégíteni. A Da- nubia gépberendezése kizárja a nagyméretű gyártást és ezért a gázgyár elmellőzte az „alkalmi.“ vételt, Értesmesunk szerint a benzolgyár október elsején megkezdi üzemét és első ténykedéseként már vállalni fogja az Autóbuszüzem évi '300 vagonra rúgó szükségletének ellátását. Mester és Kiss is építőmester j I Budapest,VIL,Szobránc-uíca29. Telefon: 97-7*72 ' DONA DÖME ÉS TÁRSA * „ ......... PA P.R ÉS ÍRÓSZEREK GYÁRI RAKTÁRA a „PAPIRiHALQM“-hoz BUDAPEST, IV., ARANYKÉZ-UTCA 6. TEL.: AUT. 877-15. ALAPÍTVA: 1790-BEN %%ÉKELY ÉS TÁRSA MÉRNÖKÖK ELEKTROMOS VILÁGITASI ÉS ERŐÁTVITELI VÁLLALAT TELEFON : 296-60. GÉPI KÉPVISELETEK ES MŰSZAKI CIKKEK BUDAPEST, V., ÁRPÁD-U. 7. ——pm—p—a—— & KOVÁCS LAJO/ vésnöki műintézete és ruggyanta bélyegző üzeme Budapest, Va!., Károly körűi 7 Telefon: József 362—^00. szám. M——q———— - —Umasam------------------^ Ba rakovíts János müorgona építő törv. bej. cég Rákospalota, Pázmány-utca 72- sz. (Saját ház.) BUKOVA LAJOS épiiletüvegezö és képkeretezö| IX., LÓNYAY-U. 46 I Telefon : Aut. 870—26 legiobb minőségben és lego'csóbb árban SeliaSIcr János műbútotaszlalos lakberendezési üzlete Budapest, It., Török-u. 2. Maigithidnál Telefon: 552—98. Padló*és falburkolás Műkőmunkák Cementáruk Tel. 293- 37. ANDREA Cementárugyár Budapest, V., Vígszínház-u. 5. 11;« Meilenstein Károly • Budapest, V., Hangária-körút 71 M | | Telelőn: Automata 913—64. szám BMpSaBl Kövező-mester, átépítő-vállalkoaó