Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1932-02-24 / 8. szám

T(em vezeiik be az abía a fővárosnál fáf.% önhiztosüásrendszere hevesebb hfadással jár A főváros kiadásai között évente igen számottevő tétel az. amit betörött ablakok üvegezéséért kifizetnek. Különö­sen sok ablak törik a kórházakban, az iskolákban és a kü­lönféle intézményeknél, ami nem is csoda, mert hiszen a fő­város épületeinek több százezer ablakszárnya van. A múlt esztendőben egy hirtelen támadt jégeső a székesfővárosi közkóehéizaiknali csaknem valamennyi ablakát bezúzta: ek­kor merült fel az a 'gondolat, hogy biztosítás révén kellene gondoskodni az üvegkárok megelőzéséről. .A kórházak gondnokainak és az egyes intézmények vezetőinek kimutatása alapján a közegészségügyi és város- gazdasági ügyosztályok foglalkoztak az üvegbiztosítás ügyé­vel. A kórházi gondnokok adatai alapján a közegészségügyi osztály az üvegbiztosítás megkötése mellett foglalt állást, majd végleges elintézés végett a városgazdasági ügyosz­tályhoz került a dolog, ahol újabb pontos számításokat vé­geztek, azután pedig ajánlattételre szólították fel a buda­pesti biztosító intézeteket. A pályázaton majdnem vala­mennyi intézet részt vett és a beérkezett ajánlatuk alapján készítette el most a városgazdasági ügyosztály végleges elő­terjesztését. Az ügyosztály állásfoglalása a Fővárosi Hír­lap értesülése szerint elutasító. Kiszámították, hogy az ajánlatok szerint egyedül a kórházak ablakbiztosítása évi 20.000 pengőbe kerülne. Olyan óriási összeg ez, amelynek kifizetésére még akkor sem kerülhet sor, ha a maximális üvegkárt veszik számítási alapul. A városgazdasági ügyosztály szerint a biztosítás meg­valósítása olyan kiadással járna, mintha minden évben be­törne az ablakok legnagyobb része, ami pedig kizárt dolog. A városgazdasági ügyosztály egyébként ebben a vonatko­zásban is az önbiztosítás álláspontján van és azt proponálja, hogy az intézmények és kórházak évenként tartalékoljanak bizonyos összeget sa­ját budgetjükben ilyen célra és ez lényegesen kevesebb megterheléssel jár, mint a biztosítás. Fontos változtatásokat kíván a főváros a kérházrendelef végrehajtási utasításában Az egész országra szóló rendelet nincs tekintettel a főváros különleges viszonyaira Megírta a Fővárosi Hírlap, hogy kormány a kórház­rendelet nemrégiben megjelent végrehajtási (utasítását le­kül dte a fővároshoz, hogy a "törvényhatóság tegye meg rá a maga észrevételeit, A végrehajtási utasítást a -közegész­ségügyi bizottság keddi ülése tárgyalta, le és megállapí­totta, hogy a kormányrendelet végrehajtási utasítása nin­csen tekintettel a főváros speciális viszonyaira és ezért feliratban kéri, hogy a rendeletét megfelelően módosítsák, illetve a székesfővárosra vonatkozóan külön- hyvs rendelkezésekkel egészítsék ki. A főváros válasza most készült el és e héten küldi fel a polgármester a népjóléti miniszterhez. — Általánosságban megállapíthatjuk, — mondja a főváros válasza, — hogy a -1000/1932 szám alatt kiadott rendelettervezet úgy az új fővárosi törvény rendelkezéseit, mini a népjóléti miniszterrel és a pénzügyminiszterrel a fővárosi kórházi ápolási költségei: rendezésére nézve kötött rnegálTf.ipodást figyelmen kívül hagyja és a székesfőváros kórházait a vidéki, rendszerint kevés ággyal rendelkező kórházakkal egyenlő elbírálásban részesíti. A válaszirat rámutat, például arra az ellentmondásra, mely abban nyil­vánul, hogy a tervezet szerint mindenütt külön kórházi bizottságot kell egy-egy évi mandátummal alapítani. .A. fővárosi löivény szerint csak annyi szakbizottság lehet, ahány ügyosztály van, így tehát a törvény szerint lehetet­len ennek a kívánt bizottságnak a megalakítása. A főváros kívánja az igazgatói hatáskör kiszéle­sítését is. Speciális intézkedéseket kivan a korházi pénzkezelés tekin­tetében és ragaszkodik ahhoz, hogy a rendeletet idomítsák últhoz a■ megállapodáshoz, amely a kormánnyal a székes­fővárosi kórházukra vonatkozóan 1932 január 1-töl számi- lóit 12 esztendő tartamára létrejött. Ennek a, megállapo­dásnak folyományaképpen a fővárosi közkórházak költség- vetése 1932 január 1-től a községi háztartás szerves része. Megállapíttatott, hogy az államkincstár a betegápolási adóból mennyit enged út a fővárosnak és leszögezi, hogy a napi ápolási költséget szabadon állapítja meg. Ilyen körülmények között a költségvetés felterjesztésének köte­lezettsége a napi ápolási költség megállapítása szempont­jából puszta formalitás, mert «. népjóléti miniszter a meg­egyezés következtében a kiszámított napi ápolási- költségei nem szállíthatja le, mivel ellenkező esetben az egész ház­tartási- költségvetés egyensúlyát bontaná meg és megszegné a megállapodást. Módosítani kívánja a főváros a fertőző betegek felvételére vonatkozó rendelkezést, ápolási díj- beliajtús-ügyekben a járásbíróság illetékessé gének kiköté­sét kívánja, precizirozza, a, betegpénztárakkal való viszonyt és hangsúlyozz®, hölgy nem lehet különbséget tenni a biztosító intézetek betegei és más betegek között, az egyenlő elbánás elve alapján. Felsorolja ezenkívül a. válaszirat mindazokat az esete­ket, ahol ,a rendeletben a, főváros különleges helyzetét félre nem érthetően ki kell domborítani. A főváros válasziratát a legközelebbi napokban valószínűleg: Salamon Géza köz­egészségügyi tanácsnok személyesen viszi fel a miniszté­riumba., Afe^ésségelc Damn a j§a&aM TbüFíessmiA&MMsm Korul Pénzügyi és szociális szempontok ütköznek össze a kérdés megoldásánál A városi kislakásos bérházak lakói már az elmúlt év­negyedben mozgalmat indítottak bizonyos fokú bérmér­séklés kieszközlésc érdekében. A küldöttségek egész sora kereste fel Sipőos Jenő polgármestert és Schuler Dezsőt, az illetékes tanácsnokot, akik nagy megértéssel is fogad­ták az elhangzott argumentumokat. A szociálpolitikai ügy­osztály már novemberben hozzál- is fogott olyan kalkuláció kikészítéséhez, amely szerint eldönthető lenne, hogy a fő­városi büdzsé egyensúlyának' veszélyeztetése nélkül -mek­kora volna az a maximum, amivel a Icislalcásos bérházak hásbéreit mérsékelhetnék. A szociálpolitikai ügyosztály el­gondolása az volt, hogy a kislakásos házak béreit olyan arányban csökkentik, amilyen arányban fölemelik azok­nak a régi lakásoknak a béreit, ahol a lakók az 1917-es alapon aránytalanul alacsony lak­bért fizetnek. Ilyenek a régi városi bérpaloták lakói, a Lipót-körúton, az alföldiutcai házcsoportban, laz üllőiúti régi ibérházakhau és a főváros egyéb különböző bérházaiban. A szociálpolitikai ügyosztály a tervezetet bemutatta ft.Hi;BBBiiDaHaB!Bnasg<««BffleaE]aeai!)niisEinarnciRBaisaQBrans»^aaaae9i9MBsanaQ!9C!(»SK!BnsaBsa>ss!C!DBnaaBaDia9BBas)M’]ii!5:BP0DoaoBBBeBsiin3s Liber Endre alpolgármesternek, aki úgy intézkedett, hogy elbírálás végett a pénzügyi- osztályhoz tegyék át. A pénzügyi osztály már nagyjában elvégezte a bér- redukcióra vonatkozó számításokat és a Fővárosi Hírlap értesülése szerint olyan ... komoly aggályok merültek fel pénzügyi tekin­tetben, amelyek kétségessé teszik, vájjon a ter­vezett lakbér-redukció egyáltalán keresztül­vihető lesz-e? A pontos számszerű adatok még nem állanak rendelkezésre, de a kislakásos bérházak bérének 10'—25 percentes reduk­ciója olyan nagy bevételi hiányt jelent a főváros háztar­táséiban, amit a régi lakások bérének emelésével aligha lehet kiegyensúlyozni. A pénzügyi osztály javaslata egyébként még nem ala­kult ki ebben a kérdésben véglegesen és még mindig kere­sik a megoldási lehetőséget, hogy a fontos szociális eny­hítést. életbeléptethessék. A pénzügyi osztály javaslata rövidesen elkészül, azután a szociálpolitikai ügyosztály javaslatával együtt a legközelebbi tanácsülések egyike elé kerül a akkor végleg eldől, hogy less-e májusra lakbér Budapest, 1932 február 24. redukcióé A fővárosi kislakásos házak bére meglehetősen drága, az egyszobás-konyliás lakásért közel évi 600 pengőt fizetnek, ez az arány a kettőszobásoknál is, holott a laká­sok puhafapadlósak és fürdőszoba, is csak kevésben van. A lakbérredukció kérdéséről Liber Andre alpolgár­mester a következőket közölte a Fővárosi Hírlap tudósí­tójával: — A székesfőváros vezetősége a legteljesebb jóindu­lattal foglalkozik ezzel a problémával és minden tekintet­ben átérzi, mérlegeli a kérdést. Sajnos, igen nehéz a szociális és a pénzügyi szempon­tokat teljesen összeegyeztetni. A szociálpolitikai ügyosztály tervezete most a pénzügyi osztálynál van, ott dől el, hogy mit és milyen arányban lehet e téren tenni. VepsenySápgyaMsi megbízások A múlt listen tartott nyilvános és szűkkörü verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: l’ai’kettaiiui nlráí az Árpádházi Boldog Margit-plébá’iia templomnál: Lesetár Dávid 2G80, tvesesiimnkftt ugyanott: özv. Mlhallovits György né 3507, ' 1 ‘ UkatosnumUat ugyanott; Polgár Ignác 10.934, Ralíitziuunlcút ugyanott: Wihart Ferenc 72.85o’ Műltő inunkat ugyanott: Melocco Péter 42.801, Sodronyhaiöm unkát ugyanott: Vass és Kovács 1505, Mazolömunkat ugyanott: Szarvas István 1918,' Csatornázás! munkát a Balkán-utcai szükséglakások­ra T: Csépai Jenő 4953 pengő vállalati áron. Kazstnberemlezési íminkSt a Maglédi-útl kórháznál- Orenstein és Koppel. Beérkezett ajánlatok A múlt héten tartott versenytárgyalásokon a különböző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: V székesfővárosi Uislakásos hérlisizsik és tele­pe U kurbanlartási munkáira pälyjlztak: Bogyal Gyula, Tábori János, Gubicza Dezső, Sramek Ilona, Varra. Vilmos, Tost és Molnár, Solty László, Jonke Kálmán, Verhovszky Dezső, 23.000 kg-, mosöpoi', pudlöíéiiyesltő, viasss, sti». szállítására pályáztak: Krayer E., Sidol, Benes Vince, Hungária Műtrágyagyár, Meister, Hangya Ipar, Rajna és társa. Tróna, Kun Sándor, Victoria, Hochsinger, Pető Manó, Lessive Félix, Kéler Andor, Pomger Adolf. Rasch, Bálint Ist­ván, Fried Izsó, Antal Vilmos, Balassa, Grün, Heumann Lajos, Rebus, Nagy Gyula, Rosenbaum Vilmos. Phöbus műszaki, Clarus, Radó Vilmos, Titán és Tryosona. V ínarkaTfig-Ő hl«l északi vásárcsarnok részére szükséges mag-aggálya szállítására pályáztak: Bá­nyagépek és mechanikai száll, bér, gyár rt. 8420, Wertheim F. és társa 10.3(33, Ganz és társa 11-080. Oetl Antal 31.122. Rrtesse- mann és Külmemnmi 12.764 pengő. Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések ‘ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvá­nos írásbeli versenytárgyalást hirdetek a köztisztasági hivatal 000. 000 m2 makadámúinak olajjal való portalanításának el­vállalására. A bánatpénz tekintetében a fentebb említett „Hivatalos hirdetések“ rendelkezési az irányadók. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok a hir­detés megjelenésétől kezdve, naponta d. -e. 12—2 órák között a köztisztasági hivatal igazgatóságánál (Vili., Kun-utca 8., 1. em.) díjtalanul vehetők át. A kellően felbélyegzett és borítékban elhelyezett aján­latokat 1932. évi március liö 30-íin (,szerdául! d, 10 örsiig- a- köztisztasági hivatal igazgatóságánál (Vili., Kun-u. 8.) kell benyújtani. Az ajánlatokat ugyanott és ugyanazoiu a napon d. e. 11 órakor bontják fel, amikor la az ajánlattevők, vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Budapest, 1932 február 6. A székesfőváros polgármestere. Magyarország’ araEiykosisoims mestere esan Lasiao harang" és árcísntőds, harangfeíszeres'ós és harangíábgyár BUDAPEST, VI,, Fraagepáss-iitca 77, szám Telefess; AM. 9*3-53 mm A Bazilika részér© készüli 7945 kg új fearattg párizsi »flteUlilllllisoa díszoklevéltől, 1921. vasipari kiállításon íirauyércmsiiel, ast 1925. A* 190®, tví és 1923. évi vas: és 1926, évi bímSipati tárlaton kormány díszoklevéllel, Iwá rém Jgye Előnyös fizetési teltételek! its a* 1927. és 1928, évi bodapestí, székeEÍehéwári, azeutosi és “fgy n Sx&mu egyházi cíismesrőlevéí 1 — ttöliség ape ssombatbolyl kiállításokon na egyházi cllsm (tsoa szolgál I nraayjcemmel kitüntetve. uctéssol díjmen­aaHBEsacanonatuiBnsiBBBaargHBS'tibiuj^swBBRiiisaBüaESBHR* Fizessem el© a Fővárosi Hírlapra,es városi lapra IfelUPKil SB.BB«*Ba*WtMB»B*B«BBB*'Sl«fl5UISBBBII»IB3Billtet:r»SiJ(KMIIBIgBaBaBB8B»B3B.aBB9BBBBrn9BB«!B5 3B*PBn!MIBBSIBSISBB»*BS»B«8*<S»B»HBBBB<!e«aao^

Next

/
Thumbnails
Contents