Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1932-08-31 / 35. szám

6 Budapest, 1932 augusztus 31. Szenzációs eredménnyel járt a Rudas­környéki források radiológiai vizsgálata A leghatásosabb gasteini vizekkel is vetekszik az új források rádiumtartalma A Török-forrás ivócsarnokát a közeli napokban átadják rendeltetésének A főváros vezetősége Weszelsky Gyula dr. egyetemi tanárt, a tudományegyetemi radiológiai intézet igazgatóját felkérte a Rudas-fürdő környékén fakadó újonnan foglalt gyógyforrások vizének elemzésére és rádiumtartalmának megállapítására. We-szelsky professzor töb'bhónapos tudo­mányos vizsgálat után most készült el részletes jelentésével, amelyből kitűnik, hogy a budai forrásvizek rádiumos gyógyhatása olyan magasfokú, hogy a legvérmesebb remé­nyeket is felülmúlja. A vizsgálat kimutatja, hogy a legnagyobb a Rákóczi- forrás rádiumemanációja, viszont a vízben oldott rádium- vegyületek mennyisége a. Mátyás-forrás vizét helyezi az első helyre. Szakemberek minden bizonnyal figyelemreméltó tanulsá­gokat vonhatnak le a szenzációszámba menő eredményekből, amelyek egy liter víz vizsgálatára vonatkoztatva a követ­kezők : Mátyás-forrás: 66'6 eman. (18-3. Mache-egység). Beatrix-f orrás: 70'1 eman. (19-4 Mache-egység). Kinnzsy-forrás: 66'4 eman. (18-2 Mache-egység). Török-forrás: 67-1 eman. (ISA Mache-egység). Kfxra, Musztafa-forrás: 48-1 eman. (13:2 Mache-egy­ség) . Rákóczi-forrás: 108-5 eman. (29-8 Mache-egység). Az igazgatósági épületben fúrt I. forrás: 69-4 eman. (19-1 Mache-egység). A fürdőelíőtti II. forrás: 88-2 eman. (24-3 Mache- egység) . Rudasel'őtti III. forrás: 56-6 eman. (16-1 Mache- egység) , Az emanációs eredményeken túlmenően a vízben oldott rádiumvegyületek mennyisége az egyes források vízében,, li­terenként színrádiumra átszámítva -a következő: a Mátyás-forrás vizében 0.0-89x10:6 mg. r. a Beßtrix-forrás tizében 0.083, a Kinizsy-forrás vizében 0.085, a Kara Musztaf'a-forrás vizében 0.056, a Rákóczi-forrás vizében 0.073, az igazgatóságelőtti I. forrásban 0.062, az igazgatóságelőtti II. forrásban 0.079, a Török-forrás vizében 0.050, a Dunánál fúft új forrás vizében 0.245. Rádiumokban tehát a Dunánál fúrt legújabb forrás vize a leg gazdagabb. Az újonnan feltárt f orrások közül, az I. egyúttal erősen kéntartalmú is. Ennek a vizét a Hungária-fornás ivócsarno- kába fogják bevezetni és ivókúrákra használják. A másik két forrás vizével pedig a Rudas-fürdő egyes medencéit fog­ják tölteni, úgyhogy a Rudas-gyógyfürdő kifejezetten rádiumos gyógyfürdő lesz. A negyedik fúrás munkálatai a Döbrentei-téren most vannak folyamatban és ezidőszerint 120 méter mélységig jutottak. A víz hőfoka 45 fok körül van. A székesfőváros a szakértők meghallgatása után a bányakapitányságtól en­gedélyt kért arra, hogy -a fúrást 200 méter mélységig foly­tathassák, mert remélik, hogy ebben a mélységben megtalálják azt a forró víz­réteget, amely alkalmas lesz a gyógyfürdő fűtésére is. Amint a fúrási munkálatokkal végeztek, — miután ezek próbafúrásoknak számítanak, — engedélyt kell kérni a bányakapitányságtól a végleges fúrásra, illetve ebben az esetben az ideiglenes csöveknek végleges csövekkel való ki­cserélésére, majd kérni kell a kormálnytól a források gyógy­víz jellegének engedélyezését. Az ivócsarnokká átalakított Tör öli-forrás-barlang telje­sen elkészült, ezidőszerint már csak a villamos világítás szerelésén dolgoznak és a jövő héten az új ivócsamokot, amelyből két gyógyforrás fakad, átadják rendeltetésének. Ugyancsak rövidesen megnyitják az Árpád-forrás erdélyi ■■■■■■■■■ ae A Magyar Lovaregylet szeptember 3, 4, 8. 11, 17, 18, 24, 25-én versenyt tart. Kezdete köznapokon d. n. 3.30, vasár- és ünnepnapokon 3 óra. Helyárak; I. úri 4 P. hölgy 3 P. JT. hely 2 P. Ilii. hely 80 fill. Páholy- ülésf 6 P, ring 10 P. Totalisateur, vendéglő minden helyen- Villamos I.. II. helyhez a. 29, III. helyhez, 24, 38 kocsikkal. HÉV.en I.. II.. III. helyhez. Autóbuszon ..A1“ Vörösmarty-tér- röl 140—3.05 ,,0“ Oktogon-térről 1.45—3.10 óra között. Vissza a versenyek befejezése után. Háromszori átszállói egy 1 P. MULTIGRAPH házinyomda és sokszorosítógépen minden nyomtatvány házilag készíthető el. Vezérképviselet: TELEFON s ROSINGER L. B. 28-2-47 BUDAPEST, VI., VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 21. székelyház stílusában fából épített ivóesarnokát is. A Má­tyás- és a, Beatrix-forrás vizét ß Harmat-víz előállítására használják fel. A gyógyfürdők igazgatósága reméli, hogy a most megnyíló két új ivőcsamok is hamaro­san népszerű kúráző helye lesz a gyógyulást keresőknek, Rövidesen előnyösen megváltozik a gyógyforrások kör­nyéke is. A régi igazgatósági épületet az ősz folyamán visz- szavonhatatlanul lebontják. A hetipiacot a Dunapartról odáibbtelepítih, mégi az idén sor Ikerül a Döbrentei-téri ál­landó piac bódéinak stílusos újjáépítésére és rendezésére is. A Döbrentei-téri parkban a kúrázók számára diétás reggeliző-pavillont akarnak felállítani, úgyhogy a Rudas kertje és a Döbrentei-téri park már ebben a mai formájában is gyógysétány jellegű lesz, addig is, amíg a további szép nagyszabású tervek a pénzügyi helyzet javulásával megvalósíthatók lesznek. Versenytárgyalási megbízások A műit heten tartott nyíl vino« 4« «cűkkOrfi rwp» tárgyalások alapján a különböző közmunkákat m közszftllitásokat a következő cégek kapták« (ítépítégi nimikát d^Németvölgyi-útón: Hollós Ferenc 48.614. Aszfaltozási limit Kát a a Felka-utcában; Magyar Asz­falt rt. 10.980. Csatornázási munkát a Gellérthegy alatt elvonuló Név­telen-utcában; Szántó Ferenc 106.595. Vaslietonmnnkát a Mi kolci-úti autobuszgarázs keríté­sénél: Andrea rt. 2910. Kóműve.smunká t az újlaki templomnál; Schramek Ist­ván 2270 pengő vállalati áron. Beérkezett ajánlatok A műit héten tartott versenytárgyalásokon % különbé»# kÖommkákr» #a közszállltásokra * követke«« cégek pályáitok; Kerületi vásárcsarnokok tntarozftsi munkáira pályáztak: Deák építőipari vállalat 3332, Faragó Sándor 3828. Führer Miklós 4612. Mihályi Lajos 4841, Seif Gyula 5578. Wei­ner László 6204, Máder Károly 7422, Herceg Ernő 8313, Olch- váry Jenő 10.527, Wersetz Márton 20.824, Rei-niscli és Wohl 10.994, Wellisch Győző 11.251, Kirschenbaum, Gusztáv 6430, Erdei Lajost 11.620, Krisch .Fekete János 6950, Krumphodz Ferenc 6995, Ran József 7395, Háber Sámuel 7550, Adler Ernő 7960, Osi-ncsur János 8215, Helvey Tivadar 2082. Posnan-sky és* Strelitz- 2205, Biehn János 2303, Magyar Asphalt, rt. 2303, Asz­falt és kátrány ipar rt. 2352, Dobos Ferenc 5113, Zúzák Béla 5679, Molnár és Faragó 6823, Hantos Testvérek 7152, Galbavi Gyula 8643 pengővel. A Corvin-téri Budai Vigadó különböző munkáira pályáztak: Bogiién György 2516, Lovas- Sándor 2797, Olchváry Jenő 2819, Baráth Lajos 3252, Szakái. Lukács -3287, Berényi Ignác 3441, Deriac-ker Öd-ön 3720, Markó Elek 4299. Báthory és Klenov its 5516, Bálint Sándor 1630, Obermayer István 1807, Fischer és Hartman 1853, Petri-k István 2445, Csupor Zsigmonű 3373, Plurrn József 3524, Kramer Adolf 3836, Czeizl-er és- Elischer 4270 pengővel. A marha köz vágóhíd tatarozúsi munkáira pályáz­tak: Marinka Imre 3737, E'rtl József 4630, Töke Gyöngy 4841, Kurtán Gyula 5335, Czipauer László 5747, Szívós László 6123, Horváth Lajos 6515, Aschenbrenner János 7354, Urban-csek János 6203, Tóth Lajo-s 6486, Mi-sko-lczi és Társa 6654, Kirschen­baum Gusztáv 6742, Nagybátonyi Újlaki rt. 7003, Somogyi Bé:a 7569, Eternit Müveit 6305, Buko-vár Jenő 7207, Szattler Mihály 717, Dohrovits Ferenc 799, Nekolny Antali 850, Szilágyi Imre 980, Müller Rezső 429. Altiery M. 1050, Zoller Ferenc 575, Rocskai Ernő 1304, Kun Sándor 1312. Molnár Gábor 1875, Hel- vey Tivadar 3000. Csizli Mihály -1099, Hutterer és Kosa 1166, Tollár Ijajos 1359,’ Laokenbacher Ferenc 1470, Lakos Jenő 1568. Böhm Géza 1764, Balassa András 3525, Beke Lajos 190, Knausz Gyula 250 pengővel1. Szent Lá,szí O- fi ti elemi iskola vízvezetéki és csa­tornázási munkáira, pályázták: Csépay Jenő 3479, Egri és fia 3580, iGabler J. 3546, Marton éis Tóth 3588. Bründl János 3635, Hrauda Károly 3700, Sommer én Fein 3878 pengővel. A lliiklár-u. ovOdu kőműves javítási munkáira pályáztak: Schütithei] Richard 1642, Méhes- Emil) 1753, Ko­dály .Ödön 1938, Szalai Gyula, 1973, Wellisch Győző 2083-, Hajnal Imre 2213, Gavora Z-sigmon.cl 2237 pengővel. A Központi vásárcsarnok bádogos tatarozás! munkáira pályáztak: Kulcsár Kálmán 7082, Káteer Lajos 7608, Ábrahámi és Gürt.le'r 7796, Szekér Gyula 7958, Fritsch Emil 8107. Wei-nberger László 8696, Egyedi László 8716, Gönczy István 9033 pengővel. A Hold-u. csarnok bádogos tntarozflsi munkáira pályáztak: Reichlberger -S. 4954. Gerő László 5560, Szabado3 Á. 5653, Sóber Ferenc 5826, Fridrich Boldizsár 6101. Bosányi J. 6219, Jónás László 6618, Egyedi Jenő 7029 pengővel. A Klauzál-téri csarnok bádogos tatarozás! mun­káira pályáztak:. Farkas Izor 2460, Hutter és Kós-a 2631, Lako-s Jenő 2976, Böhm József 2995, Lackenbauer György 3043, Predmerszky Géza 3124, Balassa András 3391, Kováoi Oszkár 3743 pengővel. A Telepi-n. fiókkőrbáz kőműves munkáira pá­lyáztak: Kapuváry Gusztáv 7900. Wihardt Ferenc 8210. Szűrt Jenő 9096, Wersetz Márton 9584. Deák építőipari rt. 9855 Gre- gersen Plugó 10.157, Horváth Lajos- 12.511, Sturm Károly 12.546 Morbitzer Nándor 12.783, Puche'r István 14.114 pengővel, A Szent István és Szent László kórházak hulla- mit őberendezé.si munkáira pályáztak: Linde Hűtőgép­gyár- 19.855, He-nne-feld Ignác 21.447, Wiesel Adolf 24 640 Schäfer A. 24.880, Hahn Artur 26.880, Kelvinátor 26.930 pen­gővel. Az élelmiszer nagy vásárcsarnok elvakolásl mun­kákra pályáztak: Egri Bálint 1078, Hoffer Gyula 1847, Bursch Miklós 665, Scheuma-nn Gyula 724, Zúzán Béla 1580 Tomi Lajó-sí 2428 pengővél. Fakoporsők, érckoporsök és szemfedelek szállí­tására pályáztak: Frisch Zsigmond és Doktor Guldó. Mai József, Benisch József, Czéh Nándor. Marx és Grossmann. Lcbreil János, Kovács Oszkár, Lengyel- és Társa. Lu;ztijg: Zoltán. Markó Béla é'; Társa. Schnabel András. KÖVEZŐMESTEREK ÚT- ÉS CSATORNAÉPÍTŐK Schaffer György 11., Felvinci-u. 17. Tel.: 52-3-64 Helienstein Károly VI., Hungária-korúi 71. Telefon: 91-3-64 Reinisch és Wohl fljlósi Dürer sor 7. szám. Telefon: 38 0-62 Neuman Ferenc VII., Egressy-út 34. Telefon: 96-6 40 Obendorfer József Vili., Ludovíceum-utca 18. Tel.: 38-4-65 KRAUSZ FERENC VI., Hungáría-körút 71. Tel.: 91-3 64 Obendorfer Károly és Rudolf 1., Horthy Míklós-út 29. Tel.: 69-2-99 Schaffer Antal 11., Biai-út 21. Telefon: 52-2-91 Kandi István III., Pacsirtamező-utca 7. Telefon: 62-0-28 HAJNAL IMRE oki, mérnök, kövezőmester Budapest, IX., Üilői-út 55. Telefon: 386-93. Telefon: 386—93. lgyiink„HARMAT”-vizet! Megrendelhető : székesíővárosí ásványvíz-üzemnél (I., GELLÉRT-RAKPART 1. TELEFON : 530 03) Fizessen elő a Fővárosi Hírlapra, a legnépszerűbb városi lapra

Next

/
Thumbnails
Contents