Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1932-05-25 / 21. szám

4 Budapest, 1932 május 25. Megkezdődnek a tárgyalások az állam­kincstár városi adósságának rendezéséről A Fővárosi Hírlap Kezdeményezésére Petrovácz Gyula a Képviselőházban sürgetően Követelte a 11 milliós állam­Kincstári tartozás rendezését A képviselőiház a belügyi tárca költségvetési vitájának tárgyalásánál sűrűn foglalkozott a székesfővárossal kap­csolatos ügyekkel, amelyek a plánunkban és a közvélemény­ben egyaránt, nagy érdeklődést váltottak ki. Nem kisebb meglepetésről volt szó, minthogy az államkincstár óriási tételekkel tartozik a fővárosnak, közöttük olyan elmeiken is, amelyek tényleges tárgyi szol­gáltatások nemfizetéséből erednek. A vitának ez a leg­érdekesebb részlete, a maga tagadhatatlanul sok pikantériá­jával együtt már előrevetette árnyékát akkor, amikor a Fővárosi Hírlap legutóbbi száma az egész sajtót megelőzve, részletes tudósításban számolt be arról, hogy a főváros az állam helyett vállalt különböző kiadásokért és közüzemi szolgáltatásokért 11 millió pengőt meghaladó összeget kö­vetel az államkincstártól, amelynek igénylése és rendezése a mai súlyos viszonyok között elsőrendű érdeke, a főváros­nak. A Fővárosi Hvrlap közleménye páratlan feltűnést kel­tett és várospolitikai, valamint parlamenti körökben abban a megítélésben részesült, hogy tulajdonképpen megindítója volt annak a nagyarányú kampánynak, amelynek -az a végső célja, hogy megnyugtató helyzetet teremtsen olyan kérdésekben, amelyek eddig nem mindig kívánatos formák között állandó súrlódásokat okoztak a két hatósági tényező között. A nagyérdekességü felsorolást Petrovácz Gyula tárta a képviselőház plénuma elé, aki elöljáróban nem -minden önérzet nélkül mutatott rá -arra, hogy minden oldalról meg kell győződni arról, hogy az adófillérekkel való tár­gyilagos, tisztakezű és puritán gazdálkodás folyik a székes- fővárosban. A belügyminiszter, — mondotta -—- valóiban atyai gondossággal vizsgálta át Budapest költségvetésének minden tételét és bizonyára észrevette -azt az óriási mun­kát, amely a főváros záró szám adásaiban annak következté­ben jön létre, hogy az államháztartás a fővárossal szemben való legelemibb tartozását sem fizeti meg. Ezután került ismertetésre a Fővárosi Hirlapban már közölt felsorolás a következő összeállításban: Belügyminisztérium: Oraziággyü-llési -névjegyzék . . Képviselő’víálaflz-tá« költségei Álliamrendőrség vízdíja . . . . Belügyminisztérumi gáz-tartozás Belü-gym-iai-sztériu-m kokszért Rendőrség villan-ysz-áimtája. . . Ossiesen Pen-gő 785.987 203.741 2.562 2.870 32 35.971 1,131.170 Földművelésügyi minisztérium: Pengő Mezőgazdiaaági termények vizsgálata . 896.110 Kertészeti iskolia, ,kokszért .................... 1.227 Ös szesen . . . 807-337 Honvédelmi minisztérium: Gyaikorlóterek bérlete Laktanyák háborús kárai Katonai kórház bére • • Iskolák helyreállítása Katonai épületek vízdíja GázszámUi.......................... Ko kjszámla.......................... Villany számla / . . ■ ■, Pengő 287.787 575.575 14:464 43.831 41.920 748 2.700 4.384 Összesen . . Igazságügyminisztérium: Pest'vidéki ügyészség vízdíj a. . . . GázszámiJla..................................................... Vill-ainyszámla -......................................... 07 0.380 Pengő 2.555 99 10.555 összesen . . . Kereskedelmi minisztérium: Ferencvárosi kikötő főútjáért Állami utak -karhlaimtartása Közlekedési adókárpóbllás . . Haj óh id javadalom megváltás Állami vasgyár telekijére . . MÁV kőbányai telekibére . . Dunaparti p. u. bére . . . Kerepesiét! területek bére Vízmű úrijog.............................. Ká bel-szekrények bére • • . MÁV ingatlan illeték . . . Állami Gépgyár (keresetiadó . Állami Gépgyár vízdíj . . . MÁV betegsegélyző vízdíja Miniszteri -épületek gázdíja . Állami Gépgyár kokszért Villám yaziámlák ....................... 25 .376 Pengő 16.294 422.856 646.307 464.000 14.20 20.239 L160 320 23 193 502 672.596 24.331 1.604 5.836 138.231 458.873 Összesen 2.887.9i0 Leukoplast magyar gyártmány Külügyminisztérium: Pengő Gázdijitartozú« 66 Összesen ... 66 Kultuszminisztérium: Pengő Horthy Kollégium .bére ......................... 17.404 Sz épművészieti Múzeumi <teleM)ér . . 6.060 Szépművészeti Múzeum parkterület . . 120 Állami színházak viga'limíadó .... 10.172 Népszínház 'épület bére ......................... 180.131 Ne mzeti Múzeum ........................................ 682 Is koláik fenntartási hozzájárulása • • 2,820.000 Múzeumi épület 'vízdíj a............................ 203 Gáasaámlahá'trailék ................................... 21.943 Ko ksztiairtozüs .............................................. 30.392 Villanyszámla, . . 356.976 Összesen . . . 3,.9!-3 Népjóléti minisztérium: Pengő Átvállalt ellátásért ................................... 6.041 Te lelfcbér............................................................. 4.222 Közegészség, vizigg. díja......................... 18.686 Szeretetotthon! ápoltak.............................. 596.206 Ha diárváik tartásdíja .............................. 7.161 Kö ltségtérítés . ;....................................... 208.940 Népbetegségek elleni védekezés . . . 40.000 Fertő'tHenítősiziereQcéxit ........ 19.592 Bakteorológiiai vizsgálatokért .... 9.850 Átengedett kórházi osztályok .... 249.735 Fertőtlenítésért.............................................. 3.078 Sz ikvízszolgálatok díja ......................... 1.573 Sz eretetotthon költségei ......................... 30.000 Is koláik1 helyreállítása .............................. 388.162 La kótelepeik vízdíja................................... 76.140 Gá zdíi hátra lék . i....................................... 9.317 Kokszihátralék 8.037 V illany szláimil ah átra fék ............................... 26.898 Összesen . . . 1,680.638 Pénzügyminisztérium: Pengő Csatornaj árulékök .........................................216.455 Víz dlí jhátrlaűék .............................................. 595 Od aszarnia,hátriaJliék .................................... 3.593 Koiksahiátr allék . 7j380 Alagút villanyszámla .............................. 1.128 Ös szesen ... 229.153 ‘Az államkincstár ll,Í70.0i(>Ö pengős tartozásai nean foglalják magukban a kórházi elszámolások tételeit, mert azoikra kielégítő megegyezés jött létre és annak a törlesz­tése a megállapított havonkénti tételekben rendiben törté­nik. Kétségtelen, hogy ezekért az adósságokért, legalábbis ilyen nagyarányú felduzzadásáért bizonyos mértékig a főváros is hibáztatható, mert nem szorgalmazta annakidején a kiegyenlítést és igé­nyeivel akkor jelentkezik^ amikor az általános gazdasági válság miatt az állam is súlyos helyzetbe jutott. A főváros képviselői és az államkincstár megbízottai a közeli napok­ban megindítják a kiegyenlítő eredményre irányuló megbeszéléseket és nem kétséges, hogy mindkét irányban kielégítő megoldást sikerül megtalálni. Magyarország aranykoszorús mestere Szlezák László harang- és ércöntoda, harangfelszerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VI., Frangepán-utca 77. szám Telefon s Aut. 913-53 Bazilika részére készült 7945 kg új harang A t 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydíszoklcvéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel kitüntetve. Számos egyházi elismerőlevél 7 — Költségvetéssel díjmen­tesen szolgál 1 — Előnyös fizetési teltételek 1 Bútort részletre is legolcsóbban TOMORYNÁL vásárolhat. Veres Pálné-utca 7. Köztisztviselőknek kivételes kedvezmény. Újra napirendre kerül az elektromosáram tarifareviziója A főváros vezetősége a múlt év végén új elektromos- áram-tarifát készített és úgy volt, hq(gy az már január elsejével életbelép, de a tervezet végrehajtása a törvény- hatósági bizottság -és a közvélemény ellenállásán meg­bukott. A, kifogás szociális szempontból történt, mert a tervbevett reform a kis háztartásokat, a törvényhatósági bizottság nagy részének állásfoglalása szerint, súlyosan megterhelné, amely az alapdíjat 60 fillér s 5 pengő kö­zött váltakozóan állapította meg, a lakások nagysága s a felszerelt lámpíák szerint, akár használják az áramot, akár nem. A világítási ügyosztály most új tervezetet készített, amely igyekszik a különféle szempontokat összeegyeztetni és a közönség jogos kívánságait a főváros érdekeivel össz­hangba hozni. A régi rendszer -ellen főként a nagyfogyasz­tók tiltakoztak és minden kereskedelmi- elvvel szemben ellentétesnek találták, hogy a főváros tulajdonképpen megbünteti azt, aki sokat fogyaszt, mert 240 kilowattórán túl drágábban adja az áramot, ahelyett, hogy annak árát mérsékelné. Az új tervezet ezt a furcsaságot megszünteti és ugyanakkor a régi tarifa szociális jellegét is megtartani igyekszik. Eddig a fogyasztók szabadon választhattak a régi, „két-egységes‘ ‘ tarifa és az „alapdíjas“ tarifa kö­zött. A régi tarifa egységára kilowattóránként 54 fillér volt, de a háztartások évi 240( kw. óráig csak 35 fillért fizettek, amivel a -kisfogyasztók érdekeit védték. Az új alapdíjas tarifa a kisfogyasztó számára ugyancsak lénye­ges kedvezményt nyújt. Ugyanis az önműködő kapcsoló­nál 0.401 kw. nagyságig alapdíjat nem számít, 0.60 kilo- wattos önműködő kikapcsolónál havi 90 fillér, azaz kilo­wattonként 1 pengő 50 fillér, azonfelül pedig kilowatton­ként 3 pengő az alapdíj. Az alapdíjas tarifa mellett az áramdíj egységára az eddigi 54 fillér helyett általánosan 35 fillér lesz, bizo­nyos quantumon túl pedig tennél is olcsóbb az egységár: 20 fillér. Az elelctromos vízmelegítők számiára 8 filléres éjjeli áramot, az elektromos főzőkészülékek számára pe­dig 12 filléres kilowattóránkénti áramot adnák és ezt kü­lön árammérővel mérik. jCWeingruber Városliget Naponta katonazene Telefon : 53-0-92. £> — Telefon : 53-0-92. védjegyű Phosphorbronzok és könnyűfém dugattyúk minőségileg elismerten a legjobbak Nagy raktári készlet phosphor-bronzokból és könnyűfém dugattyúkból. Gyártja: Schütz Testvérek fémöntödéje motor- és gépgyára Budapest, II. kér., Káplár-utca 3, MUNKÁCSY GYULA-cég takaréktüzhely. kályha, kéménytoldó és lakatosai úgyár.: Eudapest.VII., Rózsa-utca39. Telefon: J. 312—80, J 359—16. ALEXY GYÖRGY oki. gépészmérnök villamos- sági és műszaki vállalata. BUDAPEST, V., FALK MIKSA-UTCA 26—28 Telefon: A. 209—02 es Aut: 209—9S is, Beton, makadám, aszfalt f elvágásához vegyen bérkompressorl LISKA JENŐ okleveles gépészmérnök, kompressor-bérbeadó, ^uúagest^TIItócerület^^rcz£Ú^22^z^^elefonszán^oJózsel^35-^£i KISS JEiVO okleveles mérnök, építési vállalkozó Budapest, V., Zoltán-ucca 10. szám Telelőn: Aut. 150-81 Fizessen elő a Fővárosi Hírlapra, a legnépszerűbb városi lapra

Next

/
Thumbnails
Contents