Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1932-05-04 / 18. szám

Budapest, 1932 május 4. 8 Károlyi miniszterelnök hozzájárult a fővárosi gyakor­noki állások megszervezéséhez Az üresedésben levő állások illetményeit osztják löt a diplomás Hatotok hozott — Ä polgármester májas közepén kész tervezetet mutat be az ankét résztvevőinek Döntő fordulatot hozott a diplomás ifjúság elhelyez­kedésének elősegítésére indított törekvéseknél az az indít­vány, amelyet Kosma Jenő terjesztett a közigazgatási bizottság ülése elé. Kosma Jenő kifejtette ennek a belát­hatatlan jelentőségű problémának a követendő útját és teljes bizalommal kérte Sipöcz Jenő polgármesternek irányító tevékenységéi ahhoz, hogy a főváros vegye kezébe ennek a kérdésnek a továbbvitelét. A társadalom széles rétegeiben nagy megnyug­vást keltett a főváros vezetőségének határozott és komoly ígérete, amelyet csakhamar követett az az elhatározás, hogy szé­leskörű ankét foglalkozzon a megoldás módozataival. Kozma Jenő a Széchenyi Szövetség értekezletén fejtette ki nézeteit és mondotta el a kibontakozási terveit, Sipöcz polgármester pedig az illetékes faktorokkal keresett össze­köttetést, hogy a siker biztosítékával tehessen javas­latokat. A főváros elnöki ügyosztálya kapta a megbízást, hogy megfelelő tervezetet készítsen az ifjú generáció elhelyezkedésének előkészítésére és a lefolytatott tanács­kozásokon mindinkább elhatározó formában alakult ki a közigazgatási bizottsági ülésen elhangzott az a kívánság, hogy a főváros rendszeresítse a gyakornoki állásokat. Ebben a vonatkozásban bizonyos aggodalmak merültek fel, amelyek abból állottak elő, hogy a múlt év végén tiltó rendelkezés lépett életbe új állások szaporítása és a megüresedett állások betöltése ellen. A polgármesternek ezzel kapcsolatban az volt a döntő álláspontja, hogy az új alkalmazások megtiltását tulajdonképpen a törvényható­sági tanács határozta el a takarékossági tárgyalások idején; kormányrendelet errevonatkozólag nem intézkedett és így semmi akadálya sincs annak, hogy a törvény- hatósági tanács a maga előbbi rendelkezését hatályon kívül helyezze. Ezt az egyszerűnek látszó megoldási tervet azonban komplikálta az a körülmény, hogy a kormány az illet­mények leszállításával egyidejűleg az összes vármegyei törvényhatóságokhoz, valamint az állami hivatalokhoz olyan értelmű körrendeletét intézett, amely kizárja a további alkalmazásokat. Kétségtelen, hogy a kormánynak a vármegyei törvényhatóságokhoz ilyen elvi jelentőségű ügyekben leküldött állásfoglalása mindenkor a törvény- hatósági városokra is vonatkozott, tehát felmerült az a kérdés, hogy a rendelet célja vonatkoztatható-e a fővá­rosra is, Sipőcz Jenő polgármester az elmúlt napokban hosszabb kihallgatáson jelent meg Károlyi Gyula gróf miniszterelnöknél, aki előtt feltárta az errevonatkozó ter­veket és megnyugtató magyarázatot kért az ifjúság elhelyezkedésének lehetőségeiről. A Fővárosi Hírlap-nak módjában van közölni, hogy Károlyi Gyula gróf miniszterelnök megadta elvi hozzájárulását a fővárosi gyakornoki állások megszervezéséhez, Gyárak, raktárak, garageok, kórházak, középületek részére haasifSomogyií ami azt jelenti, hogy a fővárosnálfc joga van a diplomás fiatalság egy tekintélyes hányadát munkaasztalhoz juttatni. A nagy probléma további alakulásáról illetékes helyen a következő felvilágosítást kapta a Fővárosi Eirlap munkatársa: — A kormány álláspontjának ismerete után most már gyors ütembe^ fohjtvak az előkészítő mwvkéMok. A gyakornoki állások megszervezésének minden aka­dálya elhárult, és csupán arról van szó, hogy a számításba jöhető diplomás ifjúságot a lizetéstelen vagy pedig a fizetéses gyakornoki állásokba v- helyezzük el. Az kétségtelen, hogy ,a. szellemi szükségmunkához liaqjyarányú tisztviselői tömeget a. főváros nem tiul alkalmazásba vonni és ezért inkább csak arról lehet szó, hogy k evesébb sizámn i, de fiz éleit áRmt kreáljunk. A havi javadalmazások mérete természetesen még nincsen meg­állapítva,, mert előzőleg ,a fedezet kérdésére kellett időt szentelni, amely szempontból a megoldás adva, van: az üresedésben lévő állások illetményei fel­parcellázhatok a gyakornokok között. Ilyen, formában aztán, ha, nem is komoly jövedelmet, de fizetésnek neyeizheto összeget juttathat a főváros a leg­fiatalabb tisztviselői) gárdának. * A főváros által összehívandó ankéten már kész tervet fog ismertetni a polgármester. Az összes érdekeltségek bevonásával megtartandó nagyszabású értekezletet való­színűleg május közepén tartják meg. Feltárjuk az elvégezhető közmunká­kat és kereseti alkalmakat adunk az Ipa­rosok ezreinek—mondja Kozma Jenő A Fővárosi Hírlap multheti száma közölte elsőnek Gallina Frigyes tanácsnok részletes jelentését a racionalizá­lás menetéről. Ez a jelentés általános feltűnést keltett, mert az abban foglalt megállapítások hűségesen tükröztetik vissza, hogy a főváréi admiwisétráoió még mindig sdlz nehézséggel küzd és hogy a felfrissítésre valóban a legége­tőbb szükség mutatkozik. A racionalizálási törekvések jelen­ségeiről intéztünk kérdést Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselőhöz, az Egységes Községi Polgári Párt elnökéhez, aki a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Nagy érdeklődéssel olvastam a racionalizálás elő­készítésével megbízott tanácsnok úr jelentését. Igazolása ez a nem, egyszer kifejtett múiak a tapasztalatomnak!, hogy a közigazgatás sok tekintetben lassú és szám­talan vonatkozásban jelent a közönség szá­mára indokolatlan megterhelést. IvtJxégfeiljenül szánandó az a polgár, akinek a külső hiva­talokban, vagy akár a városházán okiratok vagy engedé­lyek megszerzésére van szüksége, mert akkor hivatalt oí- hivatalig járhat, amíg végre az igényelt íráshoz hozzájut. A mai rohanó élet gyorsaságot követel és ezért a legsür­gősebben gondoskodni kell az adminisztrációnak olyan le­egyszerűsítéséről, amelynek révén mindezek a kiáltó visz- szásságok megszűnnek. Mindenképpen helyesnek tartom, hogy a tanácsnok úr már eiső jelentésében leplezetlen nyíltsággal mutatott rá á fonák­ságokra és bizonyos, hogy a továbbiakban más vonatkozásokban is feltárja a lehetetlenségek sorozatait. A törvényhatóság egyetemének legfontosabb törekvése a közijgazgatás egyszerűsítése, amelyet halogatni tovább valóbűn nem lehet. Megkérdeztük Kozma Jenőt annak a bizottságnak a tevékenységéről, amelyet legutóbb a. közgyűlés küldött ki •«) munkaalkalmak megteremtésére. A bizottságban helyet foglal Kozrnig Jenő is, aki a legközelebbi teendőkről a kö­vetkezőket mohdo'tta — A munkaalkalmak in:egtetfemífjésére vonatkozó ak­ciót az Egységes Községi Polgári Párt indította el és ör­vendetesnek tartom, hogy a közgyűlés egyhangúlag tette magáévá Becsey Antalnak erre irányuló előterjesztését. Amint látjuk, a tavaszi évszak nem hozta meg a remélt munkaalkalmak sokaságát és így feltétlenül gondoskodni kell az iparosok, a vállalkozók és a munkások kereseti lehetőségeiről. A bizottság máris megkezdte kutató munkáját és ennek során kiderült, hogy például a vízvezetéki és a csator­názási munkálatok egész tömegét lehetne elvégeztetni anélkül, hogy az a főváros szempontjából anyagi pieg- terhelést hozna magával. A perifériákon, Budán és a külvárosokban számtalan új utcasor keletkezett, amelyek azonban nélkülözik a vízvezetéket és a csatornázást: közismert, hogy ezeknek a munkálatoknak a lefolytatá­sához a telektulajdonosokra vetnek ki minden alkalom­mal fizetési kötelezettséget, amelyek most is behajthatok és a munkálatok elvég­zésére fordíthatók. Ez egymagában már a kereseti alkalmak egész tömegét jelenti és bizonyos, hogy célirányos megszervezéssel a leggyorsabb tempóban megindulhatnak az erre vonat­kozó 'munkálatok. Biztosra veszem, hogy a további kútár tások során újabb munkaalkalmakat fogunk felfedezni, amelyeknek végrehajtására azután á leggyorsabb intéz­kedések kívánatosak. Felemlítettük Kozma Jenő előtt azt a kifogást, amelyet számos oldalról a BESzKÁET térképes jegyeivel szemben hangoztattak el: az új rendszer a félreértések, egész soroza­tára fog alkalmat szolgáltatni az utasok és a közegek között. — A mai jegy rendszeren feltétlenül változtatni kell — mondotta —mert az úgy időben, mint teljesítmény­ben sokszor fölöslegesen veszi igénybe a villamosvasúti közegek erejét. Szó sincsen arról, hogy a térképes menet­jegyek révén az átszállási lehetőségek és álta­lában a közlekedési módozatok a közönség rovására szenvedjenek, csupán arról van szó, hogy a jegykezelést gyorsítsuk és a közönség kiszolgálását könnyebbé tegyük. A határo­zott formáiban, megjelölt útirány megfelel a mai háló­zati rendszernek, ámelyek meghozzák a villamos válla­latitok is azt az előnyt, hogy a járatok rendszeresebb beosztásával megjavíthatja a közlekedést. Elmondotta még Kozma Jenő, hogy az Egységes Köz­ségi Polgári Párt továbbra is teljes erővel fog dolgozni az iparosok és vállalkozók munkaalkalmainak megteremtésén. A költségvetésben szereplő összegek felhasználása minden esetre a bevételek alakulásától függ', miután azonban ebben a vonatkozásban túlzott aggodalomra semmi ok sincsen: minden kilátás megvan arra, hogy az elkövetkező hetekben a fővárosi közhatósági kiírások száma szaporodni fog. GUMPEL Bari mégis meri Csak a közterhek és üzemköltségek nem csökkentek, sőt növekedtek, lényegesen leszállítja árait' tekintettel az általános gazdasági viszonyokra, azt akarja, hogy régi kedves vendégei­nek tömege ezidén is derűs és gond­talan órákat töltsön helyiségeiben. az árak csökkentek — a minőség nem. Szent Gellért Szálló Éttermei Park-terrasza ­....—Polgári vendéglője De breceni Kiss Béla, a délutáni és esti táncnál Erdélyi Patai Leó jazzé. Állatkerti vendéglőjében katonazene a;«, - ECYSECBLKttlfÍKp.0PAR‘piRI

Next

/
Thumbnails
Contents