Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-28 / 4. szám
6 Eudapest, 1931 január 28. * T's■ jfmmgo&iii/zMp hogy bizonyos ismeretkörökben specializálni kell az erőket. — Érdekes példák állanak rendelkezésre. A magyar királyi kormányban kereskedelmi miniszter lehetett egy mérnök, de műszaki képzettsége miatt már nem lehet a főváros közlekedési ügyosztályának vezetője. A magyar politika .egykori kimagasló alakja, Hieronymi Károly mérnök létére kiváló belügyminiszter volt, a fővárosnál viszont egy kiváló orvos és adminisztrátor nem minősíthető arra, hogy a közegészségügyi osztályt vezesse. Például egyetemi professzor és tanár lehet az ország kultuszminisztere, de Budapest közoktatásügye élére nem kerülhet még oly kiváló pedagógus sem,, amivel szemben a legalacsanyabbfokú jogi végzettség alapján minden állás betölthető, legyen az üzemigazgató, tanácsnok vagy polgármester: mindez következménye annak a régi törvénynek, annak az anakronizmusnak, amelyet továbbra így érvényben hagyni nem lehet és a főváros érdekei szempontjából nem is szabad. Ebből a törvényből fakad évtizedek óta minden igazságtalanság és a közérdek sok súlyos sérelme. — Teljesen indokolt, hogy a főiskolai minősítést megkövetelik az állások elnyerésére, de amellett szükség van a törvény előírására: a közigazgatási tanfolyam elvégzésére, arra, amiről a régi törvény végrehajtásánál nem tudni miért — elfelejtkeztek. A jogi tudomány birtokosa nem biztos, hogy érti a közigazgatást,. mert mindenhez rátermettség és széles látókör szükséges. Állítom, hogy lehet jogászember is vezetője városszabályozásnak, vagy üzemi ügyosztálynak, ha self-made-man módjára megtanulja szívós akarattal mindazt, amit tudni kell az ilyen ügykörök ellátásánál, azonban azt mondani, hogy mérnök nem lehet a városépítés, vagy üzemi ügyek irányítója: ez több mint nevetséges. Ép iyen fonák eljárás gyakorlatba vinni azt, hogy közegészségügyi osztályt nem vezethet orvos, vagy a közoktatásügyet egy nagyszerűen képzett tanár, mert az nem európai és nem kultúrfelfogás. — Én tehát nem akarom, hogy a jogászok és mérnökök között tovább folytatódjon vagv kiújuljon a béka-egérharc. Itt a városigazgatás ügykörét is merni kell, amire nem elég a jogi oklevél: azt meg kell tanulni, de azt megtanulhatja más is, tehát a technikus is. Ezeket mondotta Becsey Antal erről a nagyfontosságú problémáról, amelynek talán sohasem volt olyan aktualitása, mint manapság. Valóban minden tényezőnek arra kellene törekedni, hogy ez az egyrészt közérdekű, másrészt egy kiváló hivatottságú szakmát érintő méltánytalan rendszer a fővárosi köz- igazgatás modernizálása során megfelelő orvoslási nyerjen. DELMÁR BÉLA okL mérnök, építőmester Budapest, VI- Benczúr u. 17 T«Mm 243-4« Brüiidl János udvar! szállító cgétztégligyl műszak! berandezísek gyára Budapest, VII., Péterffy Sándor ucea 34. szám Központi fűtés. — Mslsgvíz készülék. — Vízvezeték. — Csatornázási- é* gázberendezések. — Berendez váratoknak vízműveket, csatornázásokat és derítfltelepekst — TELEFON; József 814—19 DOHA DONE ES TAKSA PAPIS ES ÍRÓSZEREK gpAri raktAra a „PSPIRMflLOM“>hoz Budapest. IV., Arankti tető 6 Tel.: Aot. 877-15 Alapítva 1790-ben HE ISLER JÓZSEF asztalos üzlet, faáru - és bútorgyár SZÉKGYÁRA Budapest, VII, Thököly út 171 TBLEFÓN Különleges, törv. véd. irodai és munkaszékek. Székek minden célra. Képes árjegyzék, ajánlat díjtalan ! n BOKOVA LAJOS épületüvegező és kép keretező •ixoaxuz.-z mjummBjHszpjv szóra IX., LONYAI UCCA 48 TELEFÓN: Aut. 870-26 SMSaRGAUT ANDOR ÉS ÖDÖN MÉRNÖK-ÉPÍTŐMESTER, VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, l.f KELENHEGYI ÚT 11-13 TELEFÓNSZÁ.MOK: LÁ 15—14 ÉS 12—8 Csak a megszervezett állásokat töltik be a soronkövetkez© tisztújítás során Hosszas előkészítés szükséges a harmadik alpolgármesteri és az új tanácsnoki állások visszaállításához A közgyűlés hangulata műszaki alpolgármestert akar a városháza vezetőségében Az új fővárosi törvény rendelkezései szélesebb lehetőséget nyújtanak a tisztviselők előmenetelére. A törvény ugyanis rendszeresíti és visszaállítja a harmadik alpolgármesteri állást, kiegészíti a tanácsi ügyosztályokat és szaporítja az elöljáróságokat, ami azt jelenti, hogy 8 vezető tisztviselői állással több van és ez természetesen jótékony hatást gyakorol a fogalmazási kar gyorsabb előléptetésére is. A tisztújítás lefolytatása előtt szó volt arról, hogy ezek az állások már most betöltésre kerülnek és ezzel sok remény valósággá válhat. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint szó sem lehet arról, hogy az új állások már most betöltésre kerüljenek, mert ehhez még különböző előkészítések és kormány- hatósági hozzájárulások szükségesek. Az új állások szervezéséről és az ezzel kapcsolatos kérdésekről beavatott helyről a következő információt kaptuk: — A főváros közgyűlése két évvel ezelőtt olyan határozatot hozott, hogy szükségesnek tartja a húrom tanácsnoki állás visszaállítását, és ennek következtében a megszüntetett harmadik alpolgármesteri hatáskör megszervezését. A most soron következő tisztújítás azonban csak arra szorítkozhat, hogy a meglevő állásokat töltse be, mert a fővárosi törvény rendelkezései szerint az új állásokról előbb szabályrendeletet kell alkotni. A törvény ugyanis nem azt mondja, hogy az új állásokat meg kell szervezni, hanem hogy a három tanácsnoki és az alpolgármesteri állást meg lehet szervezni. Ennek következtében először az elnöki ügyosztály elkészíti a szükséges szabályrendelet-tervezetet, azt átadja a jogügyi bizottságnak, ahonnan a közgyűlés plénuma elé kerül. A további eljárás rendje a kormányhatósági jóváhagyás biztosítása és ha mindez sikeresen befejezést nyert, csak akkor lehet szó az új állásokra való pályázat kiírásáról, valamint a választások megejtéséről. Külön nagy probléma, hogy a harmadik alpolgármesteri állást jogi vagy műszaki képesítéshez kössék, mert a törvény erre nézve sem tartalmaz konkrét utasítást. Az kétségtelen, hogy a főváros kiszélesedett adminisztrációja kívánja az új főtisztviselői állások megszervezését és ha az új törvényhatóság nyomban hozzá is fog ehhez a munkához, annak eredménye csak hónapok múlva fog mutatkozni. Számításaink szerint az első őszi közgyűlések napirendjén szerepelhet csak az új állások betöltése, amelyek iránt a városházi tisztviselők körében érthetően nagy érdeklődés nyilvánul meg. A ^községi pártok vezetői és a városháza irányító tényezői még nem tanácskoztak afelől, hogy a harmadik alpolgármesteri állást milyen képesítéshez kössék. Nagy általánosságban azonban kialakult egy felfogás olyan irányban, hogy a felgyülemlett műszaki természetű kérdések fontosságára való tekintettel, a harmadik alpolgármester műszaki képesítéssel rendelkezzen. A törvény intenciója is ez volt, annak ellenére, hogy semmi nyoma sem látható az 1930: XVIII. t. c. paragrafusai között. A végleges döntés a törvényhatósági tanács javaslata alapján a közgyűlés kezében van és ha figyelembe vesszük, hogy a törvényhatósági bizottságnak számos és tekintélyes technikai tagja van: már most bizonyosra vehető, hogy a harmadik alpolgármesteri állásra egy műszaki képzettségű szakembert fognak megválasztani. Kevesebb képet és szobrot vásárol a főváros Alkalmazkodni kell a takarékossági szempontokhoz Liber Endre tanácsnok nyilatkozata A költség-vetés általános leszűkítése következtében képzőművészeti körökben meglehetős idegességgel látják a képvásárlásokra szánt összeg kicsiny voltát és attól tartanak, hogy ebben az évben a művészetek támogatása lényegesen alatta marad a múltévá méreteknek. Tudvalevő, hogy a főváros művészeti ügyekkel foglalkozó ügyosztálya minden alkalmat felhasznál a hazai képzőművészet pártolására és ennek tudható be, hogy minden tárlaton és kiállításon megjelennek a művészeti bizottság tagjai, hogy érdemes művészektől képeket vásároljanak. A művészetek támogatásáról és általában a. képvásárlások menetéről über Endre tanácsnok a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A múltévá 106.000 pengővel szemben ezúttal mindössze csak 80.000 pengő áll rendelkezésre, ami természetszerűleg maga után vonja, hogy a vásárlásokat restringálni kell. Önként értetődően le kell csökkenteni a művészköröknek is a maguk várakozásait, mert a főváros úgy a képek, mint a szobrok és egyéb művészi kivitelű tárgyak vételénél kénytelen alkalmazkodni a takarékossági szempontokhoz. Szó sem lehet arról, hogy a büdzsében megállapított kereteket túllépjük, de azért igyekszünk a vásárlásokkal előmozdítani a fővárosnak azt a hivatását, hogy a festőművészeket és szobrászokat a lehetőség szerint további művészi munkára serkentse. Az elmúlt napokban a Szinyey-T ár saság kiállításán, valamint a Műcsarnok jubiláns tárlatán vásároltunk művészi értékűj festményeket és a még hátralevő kiállításokon is újabb értékekkel gazdagítjuk a főváros gyűjteményét. — Sajnos, egyelőre szó sem lehet annak a régi tervnek a megvalósításáról, hogy a főváros tulajdonában levő képzőművészeti tárgyakat egy állandó kiállítás keretébe csoportosítsuk. Nem egy alkalommal felmerült az a gondolat, hogy az Andrássy úti régi Műcsarnokot erre a célra igénybe vegyük, azonban ma ez olyan horribilis költségekkel járna, hogy a tervbről egyelőre le kell mondani, pedig a főváros gyüjteményanyaga felöleli az újkori festészet fejlődési fokozatait és a képkedvelőknek olyan látványt tár elő, amelyben mindenkinek öröme telik. Addig is, amíg a fővárosi gyűjteményes múzeum testet ölt, a képeket és szobrokat a különböző hivatalokban helyezzük el és természetesen nagy körültekintéssel gondoskodunk azok épségben tartásáról. láöÉgő a J/á. / Ó5&-03. HESS!« REZSŐ ÉPÍTŐMESTER Budapest, VH.f Oizeha fit 49 TELEFON: ZiirIó GG-84 KOvesűmes/cr ős ú té p Hé vállaíHoató EISSENBERGEtt JÓZSEF BUDAPEST, IX., VÄQ0HID UCCA 0/b SZ. Pékáru- és szerelvénygyár MÜLLER ANDOR BUDAPEST, VIII., JÓZSEF KÖRŰT 35. TELEFON: J. 3T3—7! Müller Rezső asztalosárugyár. Arany és ezüst éremmel kitiintetvo Cégtulajdonos: TOMAHCSIK G90RG9 Alapítva 1875 A Tomancsik rendszerű magyar-német stb. szabadalmazott ellensúlynélküli tolóablak egyedüli gyártója BUDAPEST,L VBI , RÓNa UCCA 31 íe’efón: Z. 63—53 KÖNIG JANOS OKLEVELES GÉPÉSZMÉRNÖK Műszaki i"oda, grafikai szaküzlet BUDAPEST, IX., REMETE UCCA 23. Saját gyártelep TELEFÓN: J. 453-58