Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-14 / 2. szám
Budapest, 1931 január 14. Beszámoló öt év munkájáról Tisztújító-gyűlés az Egységes Községi Polgári Pártban — Elnöknek egyhangú lelkesedéssel újra Kozma Jenőt választották Az Egységes Községi Polgári Párt törvényhatósági bizottsági tagjai csütörtökön tisztújító értekezletet tartottak, amelyen a párt 32 bizottsági tagja vett részt. Az értekezleten Jenő páai©5nök beszámolt az Egységes Községi Polgári Párt ötévi | munkásságáról és rámutatott azokra a tárgyi eredményekre, amelyeket a párt fennállása alatt elért és azokra a feladatokra, amelyeket a polgárság érdekében megoldott. — Öt év előtt — mondotta — gyűlölködés tombolt a közgyűlési teremben. Nem volt mérsékelt polgári alakulás, tehát életre kellett hívni a mi pártunkat. Az 1925-ös választásokon 19.000 szavazatot nyertünk, vagyis az összes szavazatok 10%-át, aminek alapján 21 mandátumot kaptunk. Kicsiny volt a párt, de programunk és elveink utat törtek és már a megalakuláskor hozzánk csatlakoztak a kinevezett bizottsági tagok. Ezután elkezdtünk dolgozni és nemcsak barátságos atmoszférát teremtettünk a közgyűlésen, de munkára is tudtuk kényszeríteni a többi pártokat. Ha kellett, erős kézzel, vagy szép szóval, de mindig kivettük részünket a város vezetéséből. Az 1926-os választások már megmutatták, hogy 'pártunk másfél év alatt is nagyot fejlődött, mert a képviselőválasztások során 4 mandátumot tudtunk szerezni. Ezután évekig meg nem szűnő állandó küzdelem következett. Bent a városházán 'és kint a kerületekben : — örökös munka és szervezés. Először alapot kellett adni a pártnak, amelyre minden oldalról féltékenykedtek. Ezért centralizáltunk, hogy megismerjék a pártot, hogy az erők elforgácsolása nélkül egységesen tudjunk fellépni. A centralizációnak igen szép eredményeket köszönhetünk. Felküzdöttük magunkat oda, hogy majdnem minden ügyben meg tudtuk szerezni a döntő beleszólást, — Óriási eredmények ezek, ha tekintetbe vesz- szük, hogy az egyik oldalon a Wolff-párt állott, melynek kezében volt minden hatalom, a másik oldalon pedig olyan pártok harcoltak ellenünk, amelyek 30—40 esztendős organizációval bírtak. Mindent ösz- szevéve, pártunk ötesztendős működésének eredménye: a városházán a békés munkalehetőségek megteremtése, a szélsőségek harcának mindkét oldalon való mérséklése, a tulajdonképpeni polgári front kialakítása és a polgári gondolat védelmének biztosítása, a város pénzügyeinek rendbentartása, az építkezések megindítása, az üzemek racionalizálására való törekvés és a város fejlődését előidéző számos alkotás. — A fővárosi törvényt nagy horderejű reformnak tartjuk és meg vagyunk győződve, hogy az a főváros fejlődésének biztos alapja lesz és a polgárság akaratának hűséges megnyilvánulását elősegíti. — Természetes, hogy pártunk óriási fejlődése és előretörése féltékenységet ébresztett az egész vonalon, úgyhogy a községi választás meleg harcnak ígérkezett. Az elelnzéki terror orgiáit ülte és hat párt liarcolt ellenünk, úgyszólván egyedül mi ellenünk. A választás azonban azt igazolta, hogy kerületi szervezeteink szilárdan állottak mögöttünk és a titkos^ választás napja pártunknak az egész vonalon győzelmet hozott. — 1925 óta, tehát öt év alatt 19.000-ről 36.000-re emelkedett választóink száma. És, hogy most 22 mandátumot kaptunk a 150-ből, az azt jelenti, hogy az összes mandátumok 15%-a a mienk és ha a közgyűlés kiegészül, úgy kb. 60 főnyi gárdával fogunk a közgyűlésen résztvenni. — Amidőn tehát megállapítom, hogy pártunk nemcsak a törvényhatósági életben teljesítette hűségesen és nagy sikerrel a magára vállalt feladatokat, hanem ennek elismeréseképpen a polgárság soraiban megerősödött és szaporította híveinek a számát, kötelességemnek tartom az elnöld székből köszönetét mondani mindazon párthíveknek és elsősorban azon bizottsági tagtársainknak, akik ebből a munkából részüket kivették és a páll fejlesztéséhez hozzájárultak. Sajnálom, hogy ezek közül többeket itt nem látok viszont, de remélem, hogy azért nem fogjuk őket nélkülözni a kommunális munka terén és megtaláljuk számukra azt a helyet, ahol képességeiket a jövőben is kifejthetik. — De hálás köszönetét kell mondanom a főváros polgárságának és párthíveinknek, akik nem vezettették magukat félre az ellenzéki agitáció által, hanem józanul mérlegelve a polgári érdekeket, fokozott mértékben helyezték belénk bizalmukat. Mi érezzük ennek a bizalomnak a súlyát, tudjuk, hogy az milyen kötelezettségeket ró ránk és fogadjuk, hogv ezen kötelezettségünknek legjobb tudomásunk szerűit a polgárság érdekében mindenkor eleget fogunk tenni. — Üdvözlöm az újonnan beválasztott tagtársainkat, kérem, hogy olvadjanak bele pártunkba, vegyék át annak tradícióit és dolgozzanak ugyanolyan lelkiismeretességgel, hittel és meggyőződéssel, mint ahogy mi. dolgoztunk, hogy pártunk továbbra is a polgári érdekek védőbástyája legyen. ~ Ezzel ^befejeztem beszámolómat a pártvezetőség ötesztendős működéséről és az öt év előtt kapott pártelnöki megbízatást becsülettel adom vissza a párt kezébe. A nagy éljenzéssel és tapssal fogadott beszéd után Andrélw Károly javaslatot tett a tisztújításra vonatkozóan es a part elnökeve Kozma Jenő megválasztását javasolta és indítványozta, hogy a tisztikar kiegészítése később történjék meg, miután a párt bizottsági tagjainak száma előreláthatóan jelentékenyen szaporodni fog. A tisztújító értekezlet egyhangú lelkesedéssel Kozma Jenőt választotta meg újból az Egységes Községi Polgári Párt elnökévé. Ezután Dési Géza az újonnan megválasztott bizottsági tagok neveben üdvözölte Kozma Jenő pártelnököt, biztosította őt a párt tagjainak ragaszkodásáról, szeretettről és hűségéről és ígéretet tett arra, hogy működésükben mindig a párt nemes tradícióit fogják szem előtt tartani. Ezután a gyűlés az ügyrend módosítására és a kerületi szervezkedési ügyek kidolgozására Diniek Vidor, Petracsek Lajos, Bohn József, Martin János, Dési Géza és Payr Hugó bizottsági tagokat küldötte ki, mint szűkebb bizottságot. A gyűlés végén Kozma Jenő pártelnök megköszönte az iránta megnyilvánult bizalmat és beszámolt a politikai helyzetről. SZÜTS JENŐ l Budapest, Vili., Szentkirály ucca 35 oki. mérnOk, építőmester, építési v á I 1 a 1 k o e 6. TELEFON: Jőza. 429-43Ó DOHA DÜNE ES TASSA PAPÍR ÉS ÍRÓSZEREK G9ÄRI RAKTÁRA a „PAPBRMALOM“-hOZ Alapítva 1790-ben Bsdcrput. IV., Aranykéz ucca 6 HOKKY ISTVÁN VAS- ÉS GÉPIPARI MŰHELYE BUDAPEST, IE9., LAJOS ÖCCA 123. Telelőn : Ant. 62G-2T. * Telelőn : Aut. G2G-27. GYÁRTMÁNYAI: takarélctűzhelyclc gáz 6b gőz. Főző üstök, tálaló asztalok, edénymosogatók, valamint teljes konyhaberendezések kórházak és intézetek részére elsőrangú kivitelben — Vaskályhák szén, koksz, fa és fűrészpor tüzelésre. BERKI DEZSŐ Festék és lakkereekedS BUDAPEST, VI., Szív ucca 60. Teleién: Aotemata 242—4G Búcsúztató a közigazgatási bizottság utolsó ülésén Elismerés a bizottság és az elnök működése iránt A közigazgatási bizottság mandátuma is lejárt. Hétfőn délelőtt volt az utolsó ülés, amelyen Ripka Ferenc főpolgármester meleg szavakkal mondott köszönetét a bizottságnak a kifejtett közérdekű munkáért. i — A közigazgatási bizottság mai összetételében utolsó ülését tartotta meg, — mondotta — és én úgy érzem, hogy nem mehetünk el szó nélkül e mellett a határkő mellett. Ez a speciálisan magyar közigazgatási szerv nagy jelentőségre emelkedett a megyék és városok adminisztrációjában és egészen különleges pozíciót foglal el a székesfővárosban. Súlyát nem csupán törvényadta hatásköre állapította meg, de tekintélyes fórummá tette tagjainak egyéni értéke, — a komoly hang, melyet itt meghonosítottak, a nívós viták, a szakszerű, felszólalások, becsületes törekvések és ezekhez fűződő komoly eredmények, melyeknek tanúi voltunk. Ez a bizottság úgy működött, mint egy érzékeny mikrofon, mely felveszi Budapest polgárságának minden megnyilatkozását.-— A bizottság választott tagjai itt nem pártokat és egyéni nézeteket képviseltek, hanem az autonómia legszebb hagyományait, az igazi nobile officium nemes tartalmát tárták elénk, — a hivatali tagok pedig nem állásuk tekintélyére támaszkodtak, hanem egyéni értékükkel,, a polgárság iránti szeretetükkel voltak mindenkor és minden tekintetben hathatós segítségünkre. Mikor utolsó ülésünket befejezzük, én csak azt kívánom, hogy az újonnan választandó közigazgatási bizottság ugyanazzal a komolysággal, önzetlenséggel, tudással és önfeláldozó munkával teljesítse kötelességét, mint ahogy Önök tették. — Engedjék meg, hogy ezért őszinte köszöne- temnek és a székesfőváros egész polgársága nevében elismerésemnek adhassak kifejezést. Ezekkel az érzésekkel búcsúzom a bizottság minden egyes tagjától és kérem, tartsák meg továbbra is a székesfőváros iránt érzett és itt bebizonyított szeretetíiket. A (főpolgármester szavaira Hann Arnold, az ellenzék nevében, meleg szavakkal mondott köszönetét HORTOBÁGYI JUHTÚRÚ T«ra*Mi j TEJ SZÖVETKÉZ ÉTI KÖZPONT MtaémStt kaj&ató I Orte.' ás Ripka főpolgármesternek azért, hogy pártatlanul, kiváló ügybuzgalommal, hozzáértéssel vezette az ügyeket. Megállapította, hogy bár ő 1906 éta tagja a köz- igazgatási bizottságnak és igen sok kiváló elnök alatt működött, mindezek között Ripka Ferenc volt a leg- hivatottabb és a legkiválóbb. Nem is tud a jövőre nézve a közigazgatási bizottság elnöki székében mást elképzelni, mint Ripka Ferencet. Ezután Sipöcz Jenő érdemeit fejtegette és kijelentette, hogy bár világfelfogása szemben áll az övével, kötelességszerűen jelenti ki, hogy Sipöcz mindenkinek igazságos és segítő polgármestere volt. Megköszönte a hatóságok képviselőinek megértő és támogató tevékenységét is. Végezetül Gaár Vilmos dr., a közigazgatási bizottság egyeteme nevében fejezte ki a bizottságnak az elnök iránt érzett háláját és azt kívánta, hogy feladatát úgy ő, mint munkatársai az új bizottságban is sokáig, jóegészségben teljesíthessék. Ripka Ferenc főpolgármester úgy a maga, mint a betegen fekvő Sipöcz Jenő polgármester nevében a legőszintébben köszönte meg az elismerő szavakat és kijelentette, hogy nagyobb elismerést közfunkció- nárius wem kaphat, mint polgártársai bizalmát. OZALID — FÉNY- ÉS alumínium-másolatok— HANGLITZ FERENC BUDAPEST, Költségvetések, műszaki tinrek, térképek rajzolásét és sokszorosítását több színben Is vállalja tol. jozsef ecca t% . telefon . *.