Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-02-25 / 8. szám
4 Budapest, 1931 február 25. ről a közmunkák további elrendelése és gyors keresztülvitele. — A főváros szempontjából halaszthatatlan feladat az Erzsébet sugárút megépítése, amelynek előkészítésével kormánykörökben is foglalkoznak és siettetik e városrendezési elgondolás valóraváltását. A főváros és a Közmunkatanács tervei erre nézve teljesen készen állanak és én hiszem, hogy rövidesen itt is alkalom nyílik az építőipar nagyarányú foglalkoztatására. Vannak számítások, amelyek szerint aránylag nem túlnagy megterheléssel megvalósítható az Erzsébetváros belső részének teljes átrendezése, ami nemcsak a munkaalkalmak, hanem Budapest szépségeinek emelése szempontjából is beláthatatlan fontosságú. — Eveken át folytatott sűrű tanácskozások után még ma sincs komoly elhatározás a halálsorompók megszűnt elésére. Annyi terv ás elgondolás között elveszett a lényeg-, pedig ennek a problémának újból való napirendrehozásával feltétlenül találnánk kibontakozást. A törvényhatósági tanács egyik első ülésén feltétlenül sürgetni fogom a halálsorompók problémájának eredményes megoldását, Ügy tapasztaltam, hogy az államvasutak részéről megnyilvánul a hajlandóság a ceglédi vonalvezetés módosítására és mert úgy a kereskedelmi minisztérium, mint a főváros is megegyeztek a már tarthatatlan helyzet likvidálásában: komoly akarás esetén az eredmény nem is fog elmaradni. Elmondotta még Kozma Jenő azt is, hogy a Fürdőváros-tervpályázat nagy sikere mutatja azt az általános érdeklődést, ami e gyönyörű gondolat felé irányul. Olyan hatalmas éredekek fűződnek ehhez a gigantikus tervhez, amelyet alig lehet felbecsülni. Ha most minden tényező összefog, hogy kerosztülsegítse a Fürdőváros gondolatát az elindulás nehézségein, akkor Budapest világhírű fürdői megkapják a jelentőségükhöz valóban méltó keretet. sági tekintetben manapság nagyon megfontolandó ez a kérdés. — Kézenfekvőbbnek látszik az az eredeti elgondolás, hogy hatósági előírás szerint a háztulajdonosok maguk gondoskodjanak az irtás elvégzéséről, s a hatóság munkája csak az ellenőrzés maradjon, így sokkal egyszerűbbnek látszik a dolog. Az. ellenőrzésnek többféle módja lehet. Az egyik az, hogy minden ház- és telektulajdonosnak hivatalos írással kell majd igazolnia, hogy a hatóság által kijelölt helyeken az előírt méregmennyiséget átvette és hatósági emberek ellenőrzik azután, hogy a méreg elhelyezése tényleg megtörtént-e. Egyébként az az elgondolás, hogy az irtás megkezdése előtt minden ház- és telektulajdonos egy-egy nyomtatványt kap, amelynek egyik része a méreg átvételének és felhasználásának igazolására szolgál, másik részén pedig kérdőpontok lesznek, amelyekre válaszolni kell, hogy az irtás milyen eredménnyel végződött. Be kell számolni arról is, hogy az irtómunka, előtt egyes házakban tapasztalható volt-e patkányjárás vagy sem és be kell számolni az elhuilottan talált állatok mennyiségéről is. —- Meg vagyunk győződve arról, hogy a háztulajdonosok ezt a rendelkezést épolyan megnyugtatóan és pontosan fogják végrehajtani, mint ahogyan az elrendelt nagytakarításnál történt. E pillanatban még Olcsó telkeket juttat a főváros a Csömöri úton a Tisztviselők Házépítő Szövetkezetének Hétfőn helysBÍui szemlén vizsgálták meg a kijelölt területet Megírta a Fővárosi Hírlap, hogy az a házépítő- szövetkezet, amely a Thököly út folytatásában levő Csömöri úton, fővárosi, közművekkel ellátott területen családi házakat akart létesíteni, különböző okokból kénytelen volt eltekinteni az akciótól. Ez a sikertelen- ség azonban nem akadályozta meg végleg a nagy érdeklődéssel üdvözölt akciót és most új mozgalom indult meg, amely komoly eredménnyel kecsegtet. Az új tömörülés, amelyhez eddig mintegy 300-an csatlakoztak fővárosi tisztviselők, ugyancsak kettő-három-négyssobás, földszinti családi- házakat kíván építeni, úgy, hogy két-két ház közös kertet kapna. A tervezők számítása szerint egy kétszobás lakás elnyeréséhez 2000 pengő saját tőke kell, a többi pénzt a Lakásépítő Állandó Bizotság, a LÁB kölcsönéből fedezik, lakbérfedezetre,, előnyösebb kamatfeltételek mellett. Az akció már olyan komoly stádiumba ért, hogy hétfőn tartották meg a hatósági szemlét a Csömöri úton, amelyen a VII. kér. elöljáróság részéről Ham- vassy István dr. elöljáró volt jelen, a FANSZ-t pedig Wurmb Elemér elnök képviselte. Az akció kilátásai iránt kérdést intéztünk Lamotte Károly pénzügyi tanácsnokhoz, aki a Fővárosi Hírlap tudósítója előtt kijelentette, hogy a főváros vezetősége nagy jóindulattal kezeli az akciót és a lehetőségek szerint olcsó áron bocsátja a telkeket a házépítő tömörülés rendelkezésére. Kerületekre csoportosítva kapják a vállalkozók a patkányirtást megbízást Március 4-i határidővel hirdetett a polgármester nehez szamokban kifejezni azt az óriási tömeget, amit a budapesti lakóházak és egyéb épületek udvarairól, pincéiből és padlásairól elhordták, kétségtelen azonban, hogy óriási tömegű szemétről és hulladékról van szó, amelyek elszállítására a köz- tisztasági hivatal egymaga képtelen lett volna. Sok- ezer tonnányi tömegekről van szó, amelyelvről biztos képet csak a patkányirtás befejezése után alkothat magának a főváros, mert az említett kérdőív egyik pontja arra is vonatkozik, hogy az egyes házakból hány fuvar, vágj. milyen súlyú szemetet távolítottak el a nagytakarításkor. DELMÄH BELA oki. mérnök, építőmester Budapest,VI. Benczúr u. 17 Telefon 263-40 Sipőcz Jenő polgármester a napokban adta ki azt a felhívását, amelyben a patkányirtószerek gyártásával vagy ilyen munkák végrehajtásával foglalkozó vállalatokat március 4-i határidővel ajánlattételre szólítja fel. Ebben a felhívásban azonban hangsúlyozza a polgármester azt is, hogy a végrehajtott munkálatok költsége nem a fővárost, hanem az egyes ingatlan- és telektulajdonosokat fogja terhelni, amennyiben a főváros ilyen megbízást ki is ad egy vagy több vállalkozónak. A korábban kiadott hatósági intézkedésekből és a most megjelent polgármesteri ajánlati felhívásból arra lehet következtetni, hogy a tavalyról elmaradt és már szinte az unalomig sokat emlegetett patkány- irtás március közepe táján tényleg megtörténik. A valóságban azonban nem. így áll a dolog, mert olyan bonyodalmak vannak a háttérben, amelyek legalább egyelőre, igen labilissá teszik a miniszteri rendelettel kötelezett irtási művelet végrehajtását. A vállalkozók ugyanis nem értik, hogyan adhat a főváros megbízást egy olyan munka elvégzésére, amelyért az ellenértéket nem a főváros, hanem mások fizetik, nem tudják azt sem, hogy a munkálatok költségeit a főváros hajtatja-e be, vagy a vállalkozóknak kell minden esetben inkasszálni ? Amennyiben pedig így áll a dolog, miért van szükség hatósági versenytárgyalásra és hatósági engedélyre, miután a felhívásban határozottan az foglaltatik, hogy csak irtószerek gyártásával és forgalombahozásával vagy irtási munkálatok végrehajtásával üzletszerűen foglalkozó, tehát hatósági engedéllyel rendelkező vállalkozók jelentkezhetnek. Ügy tűnik fel tehát, hogy ez az ajánlattételi felhívás valami furcsa „fából vaskarika”. A Fővárosi Hírlap tudósítója jól értesült forrásból egyébként megtudta, azt is, hogy a közegészségi és köztisztasági ügyosztály mellé rendelt szakbizottságban e kérdés felett meglehetősen éles nézeteltérés nyilvá/n.ult meg KISS JENŐ oki. mérnök építési vállalkozó Budapest, V., Zoltán u. 10. Tel.: Aut. 150-81 BEEZÁK JENŐ és csak a bizottság egy részének -. kívánságát honorálta a polgármester akkor, amikor ezt a felhívást kibocsátotta. A Fővárosi Hírlap tudósítója, I beavatott helyen érdeklődött a budapesti patkányirió háború bonyo delmai és a kibontakozás lehetőségei iránt, mire a következő választ kaptuk: 1 — Az a körülmény, hogy a pdgármester ajánlati felhívást bocsátott Iá, még néni jelenti, hogy a patkányirtást tényleg egy vagy több mllalkozó hajtja végre, sőt nem is valószínű, mert pa alaposabban megfontoljuk a kérdésit, be kell látni hogy ennek a megoldásnak szinte áthidalhatatlan nehézségéi van naíc. Arról, hogy egy vállalkozó végzi! el a patkányirtást, szinte beszélni is alig lehet. Az eredményes pusztító hadjáratnak ugyanis alap fel üt ele az, hogy a székesfőváros egész területén, set a környező városokban is adott jelrt^ szinte ugyanabban a percben, de^ legalább is ugyanabban az órában kezdjék me^ az irtási munkát és ugyanabban az időben egyszerre fej izék is be 26.000 objektumról van szó a főváros területén, elképzelhetetlennek látszik tehát, hogy akadjon vállalkozó, aki ezt a munkát az említett módoméi tudja végeztetni, mert ez olyan hatalmas szeméi Vetet kívánna, amivel egyetlen vállalat sem rendellAzik, sőt ilyenről gondoskodni sem tud. Szó lehet ugya^ arról hogy kerületenként más és más vállalkozó kap\ meg a megbízást, de ebben az esetben is legalább 3—4-000 alkalmazottal kell dolgoznia egy-egy vállalkozónak. Más kedés az is, hogy a vállalkozó honnan szerzi ezeket a n^n Írásokat? Ennyi szakmunkás természetesen nincs, hát egészen biztosan alkalmi munkásokat fognV felvenni, valószínű ilyent is a legolcsóbbak közül már most kérdés, hogy a háztulajdonosok és a lakó milyen szívesen engednek be a késő esti vagy az éj . _ jeli órákban az udvarokba, pincékbe, padlásokra,\| Qmvm ée flnAu megbízhatatlan, idegen embereket. Nem ismerjük a ■ rendőrség felfogását sem ebben a kérdésben, de a.ny- iiyi biztosnak látszik, közbiztonsági, vngyonbiztonDANUBIA MÜSZAKI vallal&t BUDAPEST, IX., CSONT UCCA 3. TELEFON: J. 340-82 és J. 322-79. I Sheet-, topefra-aszfalt, bitumac, valamint makadám- jutaknak átitató eljárású és felületi kezelése Utak pormentosiíáse egyidejű konzerválással, szabadalmazott olajos kátránybitumen-kompozfcióval. villamossági vállalata MARX FERENC Budapest, IV, Molnár ucca 47. Tel.: A. 844-20 PARKETTVÁLLALKOZÓ BUDAPEST, I.,BALLAGIMŐR UCCA 8. SZ. TEL.: Lá. 15-65 INFORMÁCIÓK kereskedelmi és magánügyben külföld és belföldről egjutáuyosnbbau beszerezhetők KÖZPONTI TUDAKOZÓ BETÉTI TÁRSASÁG HAGYÓ. ÉS TÁRSA Budapest, V., Váci út 34. Telefón: 916-24. Postatakarékszámlák: Budapest 26.778 Wien 105.782, Berlin 122.214, Prága 77.476, Beográd 67.606 Girószámla: a Magyar Nemzeti Banknál Budapesti Hírlap ———————— a legtartalmasabb magyar napilap ♦ Hangja előkelő, hírszolgálata tökéletes Egészségügy» berendezők VI,DESSEWFFYU. Bádogos, via- és villanyszerelők TELEFON: 119—91.