Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-09-23 / 38. szám

Budapest, 1931 szeptember 23. Nyolcmilliót kór a székesfőváros a kormánytól téli inségakciókra és újabb szükséglakások építésére A Fővárosi Hírlap múltheti : számában, beszámoltunk a szociálpolitikai ügyosztály előkészületéiről. A főváros különböző akcióinak lebonyolításához, több mint 7 millió pengő szükséges, újabb szükséglakások' létesítéséhez fél­millió, úgyhogy ■' • • kereken nyolcmillió pengőre rúgnak azok a kiadások, amelyeknek előteremtéséről sürgősen gondoskodni kell. Az előző esztendőkben ezeket a költségeket a főváros nagy­részt a sajátjából fedezte, a mostani körülmények között azonban képtelen erre és kénytelen a kormány hathatós se­gítségét kérni. A főváros a téli fokozottabb inség enyhítésére a múltbán is’ megtett mindent, az idén azonban a leg­magasabb mértékű gondoskodás megteremtésésre törek­szik. Az inségakciók részletes programját már kidol­gozták a városházán és felküldték a népjóléti miniszterhez, akinél a. lebonyolítás módozatait a kormány és a főváros képviselői legközelebb együttes tanácskozáson beszélik meg. A főváros elgondolását és számítását az inségakciók lebonyolítására vonatkozóan a következőkben ismertetjük: Az étkeztetési akciót 30 hétre tervezik, napi 50.000 adag ebéddel, ez 3 millió pengőt igényel. A tejakcióban 26 héten át 4000 gyermek és tüdőbeteg részesül. 364.000 liter tejre lesz szükség és költségei 150.000 pengőre rúgnak. Meg akarja szervezni a- főváros az ingyenkenyér-akciót március végéig napi 17.000 adaggal, ennek a költsége 300.000 pengő. Az ingyenburgonya-akció keretében 43.000 métermázsát osztanak szét, fedezete 20.000 pengő. Az ingyenzsír-akcióban 70.000 család részesülne, s ez 260.000 pengőbe kerül. Terveznek ingyenliszt szétosztást is, amihez 270.000 pengő szükséges. Úgyhogy a szorosan vett étkeztetési akciók előrelátható költsége 4,500.000 pengő. A gyermekfelruházási akció tavalyi keretek között, ami körülbelül 16.000 gyermek ellátását jelenti, a eipőtal- palással együtt 760.000 pengőbe kerül. Ha sikerül a fel­nőttek felruházást akciója is, úgy ez külön 700.000 pengő kiadást jelentene. Meg akarja ismételni a főváros a szel­lemi szükségmunka-akciót, amihez a tavalyi méretekben 500.000 pengő kell és a fizikai munkanélküliek sürgős segé­lyezésére 500.000 pengő. Mindez összesen 6,460.000 pengőbe kerül. Szükségesnek látszik ingyen tüzelőszer szétosztása is, ami külön 500.000 pengőt jelent, úgyhogy kereken 7 millió pengő az a minimális összeg, amiről gondoskodni kell, hogy a téli nyomorúság legégetőbb-sebeit gyógyítani le­hessen. ... Mindezeken túlmenően gondoskodni kei! a fővárosnak azokról is, akik máris teljesen hajléktalanok. A szükség- lakásépítés sürgősségéről Liber Endre alpolgármester ezeket mondotta a Fővárosi Hírlap tudósítójának: — A hivatalos kimutatás szerint mintegy kileneszáz olyan család van Budapesten, akik szükséglakást kérnek. Természetesen ezt az igénylést kielégíteni nem tudjuk. vitéz Darvas Lajos oki. mérnök Nemes építő vállalat Budapest, IV., Királyi Pál-ulca 20, Telefon: Aut. 86—2—96. MAGYAR GYÁRTMÁNY „senecct” PÉKSZALAGGAL _ P&KEZVB. ÉLETBIZTONSÁGA TÖKÉLETES v CVÁRTJA: SZÉN ES PÁL TECHNIKAI SIÖVÖÜ1EMC GTÁR i BUDAPEST, VL, ORSZÁGBÍRÓ-UTCA «9 VÁROSI IRODA: X. KÉR., MEGYERI-UTCA 5. SZ. TELEFON: AUTOMATA 970-22. PERY DEZSŐ OKL. MÉRNÖK, KŐVEZŐ-MESTER BUDAPEST, I., ATTILA KÖRÚT 2. TEL.: 562-51. Ebből a kilencszázból azonban közel 200 olyan családról tudunk, amelyek teljesen hajléktalanok és úgyszólván az utcára kerültek. Legelsőborban ezeken szeretnénk‘ segí­teni. Felterjesztésünkben, amelyet az inségakciókról a kormányhoz intéztünk, külön foglalkozunk a szükség­lakásépítés problémájával és ehhez is kérjük a népjóléti minisztérium segítségét. A mai viszonyok között nem gondolhatunk olyan kivitelre, amilyenek a szükségtele­pek a múltban épültek, hanem gyors és olcsó megoldást kell választanunk. Az a terv, hogy acélvázas barakkokat emeltetünk: a hely niég nem végleges. Egy-egy barakkházban 20—20 tágas szofba lesz, amelyet egyúttal konyhának is használ­nak. Minden lakásba főzőtűzhelyet, villanyvilágítást és vízvezetéket, szerelünk. Az építkezés eddigi számításaink szerint 500.000 pengőbe kerül. Ha a szükséges fedezetet, sikerül biztosítani, nyomban gondoskodunk az építés megindításáról és ebben az esetben november közepére be is költöztethetjük a hajléktalanokat az új típusú, lé­nyegesen olcsóbb, de a célnak teljesen megfelelő szükség­lakásokba. ­Beköltözésre készen áll a Horthy Ml klós-szerelel- otthon két pavillonja Liber Endre alpolgármester Schuler Dezső tanács­nok kíséretében- szombaton délelőtt megnézte a Mag-lódi- úton épülő új központi szeretetotthon kórház- és tüdő- beteg-pavillonját, amelyeknek munkálatait ezen a napon fejezték be a vállalkozók., A bizottság megállapította, hogy a két hatalmas pavilion külső és belső építési és szerelési munkálataival teljesen elkészültek és csupán a belső berendezés van még hátra, úgy hogy az intézetet legkésőbb december végére átadhatják rendeltetésének. A takarékossági bizottságban ugyan olyan kívánsá­gok hangzottak el, hogy a berendezésre szánt összeget másra használják fel és a megnyitást halasszák el bi­zonytalan időre, de ez a felfogás egész biztosan meg­változik. Kívánatos ez azért is, mert a szegényházi fel­vételre ötszáznál többen vannak olyan elaggott, szegény öregek előjegyezve, akiknek elhelyezése csak a két pavil­ion megnyitása után válik lehetségessé a szegényháztéri központi intézetben ilymódon megüresedő helyekre. A Horthy Mildós-szer etet otthon tbc-s és kórház- pavilIonjának megnyitása azért is sürgős, mert ezáltal lényegesen enyhül a kórházi ágyhiány is, A szegényházi felvételre váró beteg öregek jelentékeny része ugyanis ezidőszerint közkórházakban van elhelyezve. SCHAFFER OKLEVELES MÉRNÖK Vasút-, út-, betónépítési vállalkozó, kövező-mester Budapest, IV, Kecskemétiu. 13 , III. em. 1. Telelőn: 844—12 telefon* ft. SALY ABPAß es szennagy- kereskedő Budapest ny. min. osztálytanácsos Belső iroda : Horthy Míklós-út 29. Tel. : 690—01 és 680—99. Külső iroda és csüzda; I., Kelenföld, Budaörsi-út 56—58 Telefon: 686—15. Mester és Kiss iüü Budapest, VII., Szobránc-utca 29. Teiefon: 97-7-72 Magyarország aranykoszorús mestere Szlezák László harang- és ércöntőde, harangfelszerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VI., Frangepán-utca 77. szám Telefon: Aut. 913-53 Bazilika részére készült 7945 kg új harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. ée 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, zz 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydíszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és kitüntetve, díjmen­zolgál I — Előnyös fizetési leltételek I 17^1, os évi ouuapesu, ■zenesieaervari, izvi szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel ldtí Számos egyházi elismerőlevél ! — Költségvetéssel tesess szolgál 1 — Előnyös fizetési leltételek I PRO CZ ELL ER BÁLINT kövező, útépítő és burkoló vállalkozó Telefon: Budapest, Kőbánya 74—84. X., Korponai-u. 11. Elsmger-Linoleum Budapest, V., Konvéd-u. 4. Telefon: Automata 232—58. K0P0BN0KYISTIIAH IRATRENDEZŐ ÉS PAPIRNEMŰ GYÁRA TELEFON : Aut. 143-19 TELEFON : Ant. 143-19 Készít irodaberendezési cikkeket, úgymint: gyors­fűzőket, okmánygyűjtőket, számla- és iratrendező­ket, irományfedeleket, jegyzettömböket, íróaljzato­kat, irat- és kartotékdobozokat, vezérlapokat, elő- rendezőket minden nagyságban és jegyzetkőnyveket BUDAPEST, VL KÉR, HAJÓS-UTCA 25 Fatermelő, tűzifa- és szénnagykereskedő, Bpest, Józsefvárosi pályaudvar X. kapu Telefonhívó: József 311—19. szám. Kiváló tüzelőanyag készletem legolcsóbb napi árakon Köztisztviselőknek íízetési könnyítések Dr. HELVEY TIVADAR vegyészeti gyár vállal szigetelési-, fedési-, aszfalt-, hő- és hangszigetelési munkákat BUDAPEST, EÖTVÖS-UTCA 21. TELEFON: AUT. 272—75 Padló és falburkolás Hagy István és Sebestyén Gyula burkoló mester, építési vállalkozó Budapest, VII., Erzsébet királyné-űt 125(c. Telefon: 96—O—32. szám ÜL Munkácsy Gyula Cégtulajdonos : Munkácsy Ernő épület- és mülakatosmester, takaréktűzhely és kályhakészítő Budapest, VII., Rózsa-utca 39. Telefon: J. 312—80. mar építési vállalata L, Szlrtgs-u. 3 b> Aut. 339-14 HIRSCH LÁSZLÓ UT-, VASÚTÉPÍTÉSI ÉS KŐVEZÉSI VÁLLALKOZÓ BUDAPEST, I., ELEK-UTCA 9 a. TELEFON: 69-5-45

Next

/
Thumbnails
Contents