Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-06-10 / 23. szám

Budapest, 1931 június 10. "'“Ti’rffiimjTffnnrrB—r—w*™1 *1 ■* *im- .■mvá'v\1 ja mi7rt 3 Hol a lülH Kiváló angol urak, nagy kommunitások vezetői, hatal­mas lapok: főszerkesztői, neves közlekedési szakemberek járnak Budapesten. 'Szombaton ellátogattak a Városházára is, tisztelegtek Liber alpolgármesternél és Scheuer Róbert kalauzolása mellett viziteltek a sajtóirodában, ahol sokáig elbeszélgettek a fővárosi rovatvezetők szindikátusának tagjaival. Ebiből a beszélgetésből különös dolog derült ki. Ki­derült, ’hogy az előkelő angol urakat elbájolta Budapest, nagyszerűen meg vannak elégedve mindennel, az elragad­tatás hangján beszélnek a látottakról és tapasztaltakról, a magyarok lekötelező barátságáról, a páratlan vendég"- ezeretetről és Budapestnek mégsincs meg érdemelt idegen- forgalma, sőt enni van, pz is visszaesést mut\at. . Akármilyen jól estiek is az angol urak dicsérő szavai, nem szabad elbizakodnunk, sőt még csak megelégedettek sem lehetünk. Azt mi nagyon jól tudjuk, hogy a jó Isten, amikor megalkotta ezt a gyönyörű hegyvidéket és átszelte a Duna ezüstszalagjával, elvégezte a maga kötelességét Budapest­tel szemben. Tisztában vagyunk természeti szépségeinkkel, kincseinkkel, tudjuk, hogy ki kellene aknázni fürdőinket és gyógyvizeinket. De nemcsak erről van szó ezúttal. Az angol urak 'budapesti ellátásukkal is meg vannak elégedve, kije­lentik, hogy a Gellért-szállóhoz fogható pompás kultúr­intézmény egész Európában nincs. Ez nagyon fontos. Hiszem eddig mindig azt hittük, hogy ott van a hiba, hogy nem tudunk bánni a vendéggel, nem tudjuk kultúrigényíeit kielégíteni. Most kiderül, hogy a kényes angol urak ellátásukkal is meg vannak elégedve. Tehát ehhez is értünk, ha akarunk. De hát ha itt :tvi/ncs hiba, akkor hol vara? Mert valahol mégis kell valasni bajnak lennie, hiszen az idegent sem a jó Isten csodálatos alko­tásai, sem1 a Gellért-iszúlló európai nívója nem tudják Buda­pestre csalogatni. Az idegen nem jön, de miért nem jön? Jó lenne végre tisztában lenni ezzel és megkezdeni ia-z orvos­lást ott, ahol a betegség csirája lakozik. Talán a propaganda kevés? Vagy talán éppen rossz? Ki kell kutatni a bajnak a forrását. Valahol ugyanis igen súlyos gátja lehet annak, hogy az idegen Budapestre jus­son. Ila majd az okokat kutatják, ne feledkezzenek meg arról se, hogy a világ mi/nden országa felé az idegenforgal­mat legnagyobb részben a Cook-vroda tereli. Aligha kótya- gos bolond egész Európa, ha a maga egészében Cook-ék kezébe adjia az idegenforgalmat és csak mi vagyunk olyan szerencsések, olyan nagyszerűen megszervezettek, hogy a magunk erejéből tudjuk az idegenforgalmunkat megterem­teni és megtartani. Ezt a bolond Európát megfőzik az élel­mes Cook-ék azzal, hogy valósággal dédelgetik, agyongon­dozzák az utazó idegent, aki rájuk bízta magát. Csak ná­lunk volna másképp, csak mi hisszük, hogy minek ez az ostoba kényeztetés: aki Budapestet látni akarja, eljön az akár a vonat ütközőjén is. Egyszer már nagy mozgolódás volt ebben az irányban, hogy meg kell állapodini Cook-ékkal. Valami tárgyalások is folytak, de aztán minden annyiban maradt. Gook-éfc nem kellettek Magyarországnak. Ha így is jó, rendben van, de akkor aztán csináljuk meg, ha tudjuk, a magunk erejéből azt az idegenforgalmat, amelyről minden nap világosabban derül ki, hogy bajok vannak körülötte. Ha vannak, akkor sürgősen előre a magyar Cook-okkia!! VECSEY JENŐ oki. gépészmérnök, kereskedelmi-és ipari részv.-társ. BUDAPEST Vin., Kisstáció-utca 11. Alakult 1905. évben Telefonok i József 339-02, 351-99, 394-86 AIJTÓ-OSZTÁLY: F & S precíziós golyós- és görgőscsapágyak, FERÓ DO fék- és kapcsoló-betétek, — Silverrex-gyujtógyertyák. — Balassa Skmmú ofef. építészmérnök, építőmester V!. kerület, Vilmos császár-út 31 «f» Telefon: Automata 164—13 Demagóg jelszavak helyett békét és munkát ígérünk, hogy mindenki dolgozhasson és boldogulhasson Kozma Jenő a jelöltekről, a bethleni programról és a polgári öntudat erejéről Alig hogy elhangzott az elnök záróbeszéde a kép­viselőház szombati ülésén, máris kezdetét vette a politi­kai agitáció az összes választókerületekben.; A komoly pártok jelöltjei mellett az önjelöltek végtelen sokasága lepte el a jobb sorsra érdemes kerületeket és megindult az ígéretek halmozása, a felelőtlen bejelentések soro­zata: i ai választók szédít őse, amelyből egyformán kive­szik részüket a szélsőséges jobb- és baloldali pártok. A demagógia máris gyújtogatja a maga rősselángjait, hogy fénykörébe csalogassa a jóhiszemű embereket, — ám ezek a veszedelmes játékok nem tévesztik meg azo­kat, akik már átélték a szélsőségek orgiáinak diadalra- jutását és érzik azokat a sebeket, amelyek a polgársá­got a lezüllésbe és rettegésbe, a nemzetet pedig a rom­lás szélére kergették. A polgárság túlnyomó része józan fejjel a reális politika célkitűzéseit követi, amelynek a fővárosban Kozma Jenő a zászlóvivője. A budapesti választási eseményekről és a várható eredményekről folytattunk beszélgetést Kozma Jenő dr., az Egységes Községi Polgári Párt elnökével, aki a kö­vetkezőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Kitartással, erővel és elszántsággal folytatjuk annak a politikának az érvényesítését, amelyet Bethlen István tűzött a zászlajára, amikor tíz évvel ezelőtt kezébe vette ennek az összetört, elhagyatott, a reménytelenség viharában hányatott országnak a kormányzását. Emlé­kezzünk a múltra ps gondoljunk vissza arra az időre, amikor a forradalom és ellenforradalom után, a bi­zonytalanság vált úrrá az egész nemzeten. Senkinek sem volt programja, terve, célkitűzése és az egész politikai aréna a hatalmi túlsúly minden áron való megszerzésére forgácsolta szét az erőket. Bethlen István a polgárság epéjévé, építette fel kormányzati programját és lépésről-lépésre haladva lenyesegette a kinövéseket és a maga bölcs előrelátásával a megnyugodott atmoszféra elérésére törekedett. A legnehezebb időkben, a gazdasági, állampénzügyi és külpolitikai- bizonytalanságok korsza­kában szívós kitartással építette ki a közgazdasági .élet biztosságát, a magyar valuta szilárd erejét és páratlan diplomáciai tekintéllyel nemzetközi helyzetünket, ami ma mértékadó tényezővé, 'emielte Magyarországot az európai íiepizetek SorábaA. — Ennek az ismeretében az öntudatos, haazfiúi sze­retettől áthatott polgárság a saját maga boldogulását kovácsolja, ha hozzánk: Bethlen István fővárosi zászló­tartóihoz csatlakozik. Budapest mindhárom választókerületében gíkraszállunk a npmzetmentő politika érvényesítéséért ,és a legnagyobb bizakodással tekintünk a szavazás végső eredménye felé. Budán, — ahová engem örökre eltéphetetlen szálak fűznek — ezúttal is én vezetem az Egységes Párt listáját. Itt szerepel Petracsek Lajos, a hegyvidéki kerület népszerű törvényhatósági bizottsági tagja, Andréka Károly, aki évtizedek óta dolgozik Óbuda felvirágoztatásán. A pesti oldalon az északi kerületben Kállay Miklós kereske­delmi államtitkár a listavezető, akinek rövid néhány hónapos államtitkári munkássága már beigazolta, hogy a kdreskedelem mai nyomasztó hely­zetének megsegítése jó kezekben van, Éber Antal, az Iparkamara elnöke, a kommerciális érdekek harcos szó-' szólója joggal száfníthat az iparosok és kereskedők sza­vazatára. Dési Géza régi katonája a polgári összetartás nemes gondolatának, Madarassy-Beck Gyula pedig egyik legalaposabb ismerője a közgazdaság gya­korlati problémáinak. A déli kerületben Usetty Béla a listavezető, aki a Ferencváros legnépszerűbb vezére, mert minden fá­radhatatlansága a hozzáforduló szegény emberek meg­segítésében merül ki. Payr Hugó nagy értéke a pártnak: áttekintése, szervező ereje és fe­gyelmezettsége predesztinálják arra, hogy az országos politikában is érvényesítse a maga nagy tudását és hozzá­értését. Hatolkay Eázmér típusa a kiváló magyar református papoknak. És a többi nevek viselői is mind olyan személyek, akikre bizodalom- mal lehet ruházni az ópedményéjtet váró konszolidációs politika képviseletét. — Egyes kerületekben indulnak külön listák is, amelyek ugyancsak a bethlem irányzat sikerrejuttatását tűzték ki célúknak. A budai kerületben Becsey Antal vezeti ezt a listát, akinek nagyszerű képességeire feltét­lenül szükség van a törvényhozásban. Gazdasági tudása, műszaki képzettsége és univerzális közgazdasági jártas­sága \Hagy előnyéire vátyiéjc az orózág gyűlésinek, ahol az elkövetkezendő időkben ezek a kérdések fognak domi­nálni. A déli kerületben Bárczy István vezeti a másik listánkat, az a Bárczy István, aki a mai modern Budapest egyik megteremtője volt. Itt lép föl Hűvös Iván és Krivoss Árpád is, akik ismert alakjai a törvényhatósági életnek. — Nem ígérünk rózsaszínű álmokat és nem hangoz­tatunk frázisokat. Programmunk ma is a megértés, a béke és az alkotó munka, amelyek után szíve mélyéből áhítozik minden budapesti polgár. A bélfét és a munkál ígérjük, — hogy mindenki dolgozhasson, kereshessen és boldogulhatysofi. Kozma Jenő nyilatkozatához nincs sok hozzáfűzni­valónk. Az Egységes Párt tisztességes és becsületes szándékai meg (kell hogy találják az utat a polgárság lelkületéhez. KOiSÁWYS FÉLE $ZAB;VAGYOMÖRZ©,,SACÍO#KED@NY. JÖTÉTSTŐ-JZERKEZiT, . FÉMP©RTÁL.B©*TWI6H-T0I.©RÁCL FÁSL0 És SZAB&BOHÄI.L0* CAPELLENS© •— „ rr .,ÉtiítfrRA'mL£M©s májtohuvel* ÁRBAN áiMiNÖJÉGBEN I UTŐLÉRHBTBTLENl IRATRENDEZŐ ÉS PAPXRNEMÜ GYÁRA TELEFON : Ant. 143—19 TELEFON s AuS. 143—19 Készít irodaberendezési cikkeket, úgymint: gyors­fűzőket, okmánygyűjtőket, számla- és iratrendező­ket, irományfedeleket, jegyzettömböket, íróaljzato­kat, irat- és kartotékdobozokat, vezérlapokat, elő- rcndezőket minden nagyságban és jegyzetkönyveket BUDAPEST, VI. KÉR, HAJÓS-UTCA 25 az ........... —Fy—y EG YSEGES KÖZSÉGI POLGÁRI PÁRT hivatalos la

Next

/
Thumbnails
Contents