Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-05-06 / 18. szám

8 jMwU^Sí^p Budapest, 1931 május 6. KOZI EKRDESI SZEMLE Berlin a válaszúton Irta: dr. Márkus Jenő, a Beszkárt vezérigazgatóhelyettese A tavalyi elszomorító forgalmi és bevételi eredmé­nyek következtében a „Berlini Közlekedési Részvény- társaság" (B. V. G.) igen kritikus helyzetbe került, mert ezidén kell megkezdenie az utóbbi években léte­sített nagyszabású földalatti vasúti vonalakra fordí­tott terhes kölcsönök kamatszolgáltatását.. A 400 millió márka alaptőkével 1928-ban megalakult részvénytársa­ság kölcsöneinek jelenlegi átlaga kereken 666 millió márkára rúg és ennek a hatalmas kölcsöntőkének az évi kamata kereken 53.7 millió márkát tesz ki. Ez olyan jelentős összeg, amely a legtekintélyesebb német közlekedési szakértők véleménye szerint a mai gazda­sági viszonyok és a jelenlegi berlini tarifák mellett a vállalat várható bevételeiből nem fedezhető. A szak­köröknek egyébként az a felfogása, hogy a földalatti vasúti alagutak építése a városnak ép oly természet­szerű, mondhatni tartozó kötelessége, mint a forgalom lebonyolítása érdekében végrehajtott útszélesítések és szabályozások, ennélfogva ezeknek költségeivel és tör­lesztésével a részvénytársaság nem terhelhető. A fennálló kérdéses 666 millió kölcsönösszegből 350 milliót a Berlin város által felvett rövidlejáratú köl­csönből fedeztek. Ennek a tartozásnak a konszolidá­lása és a város és a részvénytársaság között történő mikénti .megosztása a felelős tényezőknek jelenleg egyik legégetőbb problémája, amely körül hetek óta élénk viták és tárgyalások folynak. E tekintetben kü­lönböző tervek merültek fel. Az egyik javáslat az, hogy a részvénytársaság bocsásson ki 300 millió márka névértékű új részvényt. Miután a folyó évi előirányzat 9 millió márka tiszta nyereséggel számol, ebből a ki­bocsátandó új részvények után 3%-os osztalék lenne fizethető, azonban a város tulajdonában lévő 400 millió márka névértékű törzsrészvények osztalékban nem részesülnének.; A másik javaslat szerint a szükséges 300 millió márkából 100 millió márkát a város venne át a községi pénztár terhére, 230 millió márkát pedig a részvénytársaság. Ez a részvénytársaságra nézve évi 18^20 millió márka kamatterhet jelentene. Miután az előirányzott 9 millió tiszta nyereségből ez az összeg nem fedezhető, elkerülhetetlen lenne a tarifák további megfelelő felemelése. A törzsrészvények természetesen ez esetben is osztalék nélkül maradnának. A harmadik javaslat a következő. A város átvállalna 100 millió márkát, a részvénytársaság pedig 130 milliót, ezen­kívül 100 millió márka névértékű új részvényt bocsá- tanának ki. A részvénytársaság által átvállalandó 130 millió kamattörlesztése a várható tiszta nyereségből nagyjában fedezhető lenne, azonban úgy a törzsrészí- vények, mint a kibocsátandó új részvények nem ré­szesülnének osztalékban. Miután a második javaslat tarifaemelést von maga után, nem igen tekintik tárgyalásra alkalmasnak. Ugyanezt mondják a harmadikról is, amely tulajdon­képen egyik félnek sem használ és a községi pénztárra nézve nagy veszteséget jelent, amit adókból kellene fedezni. Ennélfogva általában az első megoldási módot, amely a kölcsönök rendezését 300 millió névértékű új részvény kibocsátásával kívánja megoldani, tartják a legcélirányosabbnak, különös figyelemmel arra is, hogy ez a javaslat leginkább beleillik a berlini városi elek­tromos műveknek (Bewag, a chicágói „United Light and Power Company" elnevezésű világtrösztbc (Uti­lity-Holding) való bekapcsolódása tekintetében ezidő- szerint már tárgyalás alatt álló pénzügyi tervekbe. Azonban ez a megoldás is csak az esetben látszik gyakorlatilag keresztülvihetőnek és a város, valamint a részvénytársaság szempontjából előnyösek, ha az egész részvénypakettet sikerül teljes névértékben cl­Bérháztelkek Buda legszebb helyein eladók a Fő-utca, Pálffy-tér, Ganz-utca által határolt parcellázott telkekből 76 négyszögöltől kezdve. Hatemeletes bér­házak összenéző udvarokkal engedélyezve. Fillér-utca és Ezre­des-utca sarok, Do- náti-utca 3. szám ötemelet építhető e Öröklakásoknak kitűnő helyek Bővebbet: dr. Székely Márton, ügyvéd irodájában, Budapest, VII., Erzsébet-körút 82. sz., 4—6 óra között. Telefon: 448—22. helyezni. Kérdéses azonban, hogy 3%-os osztalék mel­lett lehetséges-e a részvényeket névértékben értékesí­teni? Valószínű tehát, hogy az ríj részvényeket bizo­nyos osztalékelőnyben kell majd részesíteni. Ez, az értesüléseink szerint leginkább előtérben álló megoldás, jelentős fordulat lenne a világháború után erőteljesen megnyilatkozó német szocializálási törek­vések közepette a birodalmi főváros eddigi közüzemi politikájában, mert egyúttal azt is jelentené, hogy a város —■ ugyan a saját részvénytöbbségének megtartá­sával — a most kizárólagos tulajdonában lévő közleke­dési vállalatba bevonná a magántőkét, a magánvállal­kozást és az eddig tisztán községi üzemet átalakítaná ú. n. vegyes gazdasági (gemischtwirtschaftlich) jellegű üzemmé, amilyen a Hamburgi Magasvasut Részvény- társaság is. Olyannyira érdekes, de egyúttal olyannyira jellemző körülmény ez, hogy nem haladhattunk el mellette szó nélkül. Nem vitás, hogy a részvénytársaság válságos pénzügyi helyzetét főleg az erőltetett ütemben végre­hajtott nagyarányú új földalatti vasúti építkezések okozták, amelyeknek keresztülvitelében nem annyira a komoly mértéket tartó közlekedési elgondolás, a tény­leges szükséglet és pénzügyi alaposság, mint inkább a mostanság Berlinben sok tekintetben érvényesülni akaró népszerű „amerikanizmus" és túlméretezés jut kifejezésre, aminek azonban ezidőszerint még a négy­milliós német metropolisban is, a legkevésbbé sincs meg a megkívántaié gazdasági alapja és lehetősége. És ha most a berlini városházán arról tárgyalnak, hogy a „Bewag"-ba és :a „B. V. G."-be, e két világviszony­latban is kimagasló hatalmas városi közüzembe eset­leg bevonják a magántőkét, a magánérdekeltséget és hogy e két vállalatot egész bizar módon belekapcsol­ják egy rideg kapitalisztikus nemzetközi világtrösztbe, ez a községi közüzemi politikának olyan visszafelé kanyarodása, a községi monopol üzemek szervezetének olyan nem várt retrográd átalakulása, amit már csak egy lépés választ el attól, hogy a városi lakosság első­rendű ételszükségleteinek kielégítésére egyedül hiva­tott monopolisztikus közüzemek, mint aminők: a vil­lamos és gázmüvek, nemkülönben a közlekedési válla­latok, ismét elsősorban a hasznot néző magánvállalko'- zás kezébe visszakerüljenek. Már pedig ezt minden előrelátó, lelkiismeretes, komoly várospolitikusnak és ezekkel együtt azoknak is,, akik egyébként — hozzánk hasonlóan — azon az , állásponton vannak, hogy a magángazdasági jellegű és a magánkereskedelemmel és magániparral indokolatlanul versenyző, tehát a városi adózó polgárságot keresetében és megélhetésében tá­madó községi üzemeket feltétlenül meg kell szüntetni, minden áron el kell kerülni és meg kell akadályozni, mert veszélyezteti a nélkülözhetetlen városi közszolgál­tatásoknak korszerű és szociális kielégítéséhez fűződő egyetemes közérdeket, aminek a megvédésétől és érvé­nyesülésétől függ a városok fejlődése és a városi lakosság boldogulása. ötvenéves a villamos. Ezelőtt 50 évvel, 1881 április 15-én tette meg próbaútját a "boriin—lichter földi vonalon az első villamosvasút, amelyet Siemens Lajos épített. Jóval később, 1893-ban indult meg Budapesten az első villamos­járat a Podmaniczky-utca és Király-utca közötti nagy­körúti szakaszon. Ezt követte a Király-utca—Fasor—Város­liget vonalon a második vágány, majd néhány év alatt a hálózat teljes kiépítése. A földalatti villamost 1896-ban, a millenáris kiállítás idején adták át a forgalomnak. A Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. igazgatósága Fleisdg Sándor elnöklése mellett tartott ülésén foglal­kozott a vállalat 1929—30. üzletévi zárósz-ámadásaival. Megelégedéssel állapította meg az igazgatóság, hogy a vállalatnak összes affiliációival együtt az előző évi zár­latkor 49,871.000 pengőt kitevő künnlevőségéből, vala­mint az üzletév 'folyamán eszközölt kisterjedelmű kész­pénzeladásokból az elmúlt üzletóvben kereken 34 és fél­millió pengő folyt be készpénzben, annak ellenére, hogy egyes piacokon, mint Romániában és Bulgáriában, az inkasszó nagyon gyenge volt. Figyelemmel azonban a még mindig át nem tekinthető nehéz, gazdasági hely­zetre, az igazgatóság elhatározta, hogy az ezévi május 21-re egybehívandó közgyűlésnek javasolni fogja, hogy az igazgatóság amaz intézkedését, mellyel az 1929—30. üzletévben elért nyereséget teljes egészében leírásokra és tartalékolásokra fordította, tegye magáévá, ehhez képest az elmúlt évre osztalék ne fizettessék és 54.203 pengő a jövő üzletév számlájára vitessék át. HORTOBÁGYI JDHTÚRO Mindenütt kapható! jfVr Termeli: Orsz. irVJ/l Magy. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT Budapesti Fuvaros és Földmunkás Vállalkozó Szövetkezet mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja, Budapest, IX., Lónyai-u. 33—35. Tel.: Au!. 835—34 Beraktározás biztosítással Személyszállítás luxusautókkal Mindennemű automobil- és lófogatu fuvarozások Építési anyag , gép- és tüzelőanyagszállítások Földmunkák, útépítés Területrendezés kordélyozás Vásároljon csak műjeget A műjég tiszta, higiénikus, egészséges A mű]ég hűtőkapacitása jobb, mint a természetes jégé. A műjég az éleliniszerekeLnem szá­rítja, hanem azokat természetes nedvesség tartalmuknál konzerválja. Műjeget minden időben házhoz szál­lítva szerezhet be, tehát nincs kitéve gépromlásnak és semmiféle üzem­zavarnak. ♦ Műjeget korlátlan mennyiségben kaphat BÉapesti Jggáíüsíló Részvénytársaság Bpest, VII., Nagydiófa-utca 3 Telefonszám: József 322—04 IRATRENDEZŐ ES PAPIRNEMU GYARA TELEFON : Aut. 143—19 TELEFON : Aut. 143—19 Készít irodaberendezési cikkeket, úgymint: gyors­fűzőket, okmánygyűjtőket, számla- és iratrendező­ket, irományfedeleket, jegyzettömböket, íróaljzato­kat, irat- és kartotékdobozokat, vezérlapokat, elő- rendezőket minden nagyságban és jegyzetkönyveket BUDAPEST, VI. KÉR, HAJÓS-UTCA 25 RÉVÉSZ JÁNOS CEMENT-, MÁRVÁNYMOZAIK- ÉS MŰKŐÁRUGYÁp, BETONIPARI VÁLLALAT. BURKOLÓ, MŰKŐ ES CSATORNÁZÁSI MUNKÁK KÖZPONTI IRODA í ÚJPEST, ŐSZ-UTCA 14. sz. TELEFON: ÚJPEST 198 Széchenyi Gyógyfürdő (a Városligetben) Tkermálfürdők, külön szénsavas, iszap, fényfürdők és egyéb gyógyfényezők. NACY «TULA LAKATOSÁRÚGYÁRA BUDAPESTS VIII» KÖRIÍ-IITCA IO» TELEFON: J. 348-15. ROYAL BENZINKUTAK Pai^r L6S116 Budapest, V., Váci-úí tö a legjobb üzemanyagot és a legjobb amerikai Readway-olajat szolgáltatják. Telefon: Automata 189—58 és 290—07. TOST IS MOLNÁR kereskedelmi és tájkertészet. Tclcfonszám : Zugló 66—36 Budapest, VÍI., Erzsébet kírályné-út 39. sz. TÁJKERTÉSZET TERVEZÉS ÉS KIVITEL FAISKOLAI CIKKEK. Gyümölcs- és díszfák, gyűmölcs- és díszcserjék, szőllőojtványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagok elsőrendű minőségben! Tnuölfés BUDAPEST,VI., TOÍSm!Li vaÍ!”at Petneházy.u. 44 Elvállalunk mindennemű szobafestő, épület-, bútormázoló és fényező munkát TELEFON: Aut. 907-03 Katzer építési vállalata L, Szirtes-u. 31b. Tel: A. 539—14.

Next

/
Thumbnails
Contents