Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-04-15 / 15. szám

Megkezdték a csillaghegyi „Ar pádliget“ parcellázását Olcsók a telkek Budapest környékének legszebb részén A nagyvárosok a maguk fejlődési irányában a peri fériák vonalán haladnak, Ez az okszerű és természetes ter­jeszkedés azonban nem egyezik a mai kor ama törekvésével, amelyik szabadságot, levegőt és napfényt követel a napi munkában elsenyvedt dolgozó társadalomnak. A nagyváros és a. közvetlen periféria magán viseli az egészségtelen kör­nyezet minden külső jelét: a port, füstöt, fertőzött levegőt és kormot, tehát mindazt, ami ellenkezik azzal az érthető törekvéssel, hogy a mai ember a természet szépségeiben akarja felüdíteni testét, lelkét és munkakedvét. Vissza a ter­mészethez! Ezt & szállóigét most érvényesítik csak igazán, mindenütt a művelt világon és különösen Amerikában, Franciaországban, Angliában és Németországban egymás­után létesülnek a metropolisok melletti kertvárosok és lige­tek, hogy a kies környezetben, árnyas parkokban és hegy­oldalakban épült családi háztelepek új erőt, örömet és a természet imádását varázsolják a nagyvárosi robotban el­fáradt emberek lelkületébe. Magától értetődik, hogy a nagyvárosok melletti lakó­telepek csak úgy szolgálják a célt és csak akkor jelentenek határtalan örömet, ha egyrészt nem simulnak szorosan a város kőtengeréhez, másrészt még sincsenek olyan messzi távolságra, hogy a közlekedés sok időt, költséget és fáradt­ságot okozzon. Vonatkozik ez -elsősorban a. 'va-lahv k és tisztviselői társadalomra, amelynek tagjai pontosságot tar­tanak szem előtt és érthetően őrködnek azon, hogy hivatali órájukat betartsák, ám dolguk végeztével hamarosan haza­juthassanak családjuk körébe, a város zaján túl, az ízléses hajlékba s abba a kemtbe, amelyhez foghatót semmi más, mint a. természet, nyújtani nem tud. Létjogosultsága tehát csak olyan családi háznak van, amelyik közelségénél fogva könnyen elérhető s amellett dicsekedhetik a szabad termé­szet minden kincseivel. (Budapest ebből a szempontból még a kezdet kezdetén van. A környező helységek nem mondhatók ideálisnak, mert kultúrátlanok, mec:: -e esnek, nem nyújtanak sokat és mert főleg víztől. és hegytől távolesnek. Az első komoly lépés a főváros ideális környéki lakótelepének megvalósítása most történik meg, amikor Budapest tőszomszédságában: Csillag­hegyen, nyolc kilométerre a fővárostól, az Árpád-strand­fürdő közvetlen közelében, száraz és egészséges fekvésű, gyönyörű kilátással biró, termő nemes gyümölcsfákkal be­ültetett telkek parcellázását megkezdik. Ezek a telkek Csillaghegyen és Árpádligetben, az állomástól öt percnyire keleti és déli fekvésű, gyengehajlatú domboldalon terülnek el. Teljes azonos fekvésüek a Rózsadomb Duna felé néző telkeivel, a budai rész ezen legszebb és legegészségesebb villanegyedével. A telkek értékét emeli, hogy az egész par­cellázásra kerülő terület termő, nemes gyümölcsös, ami nem­csak jövedelem szempontjából jelent nagy előnyt, hanem azon szempontból is, hogy az itt letelepülni szándékozóknak, mielőtt építenének, — nem kell nagy anyagi áldozattal egy kopár területen kultúrát teremteniük. A levegőt a mintegy 3i00 méterre fekvő fenyveserdő teszi ózondússá. Csillaghegyet, mint közkedvelt, kiránduló- és fürdő­helyet, mindenki ismeri. Árpádliget közvetlenül csatlakozik e kedves fürdőtelephez és a mellette levő elegáns villá­it gyedhez. Kissé magasabb fekvésénél fogva még szebb és egész, égesebb, mint a már meglévő villatelep és különösen a jóízlésü középosztály letelepedésére kiválóan alkalmas. Az utóbbi pár év alatt oly hatalmas lendülettel indult ott meg a fejlődés, hogy Csillaghegynek jelenleg 8000 lakosa van. Az érdeklődés, mely fővárosszerte e kitűnő íürdőtelep iránt megnyilvánul, garancia arra, hogy a fejlődés a jövőben még az eddigi arámyokat is túl fogja szárnyalni. Budapest Pálffy-térről naponta 38 vonat indul és ugyanennyi ellenvonat érkezik. Ezen elsőrendű közlekedés, a fővároshoz való közelség, továbbá a telkek egészséges, védett fr kvése és főképpen a vidék kultúráltsága igen alkal­massá teszik ezen területet nemcsak nyaralás, hanem egész évi állandó lakás céljaira. Dacára, hogy a jelenlegi közleke­dés is eLőrangú, még ez év folyamán igen előnyös változás várható, mivel a IíÉY koncessziója május havában lejár és a MÁV vagy a főváros fogja ezt- a vonalat is átvenni. A csillaghegyi Árpádliget rendelkezik mindazokkal a kellékekkel, amelyek az ottlalcást ideálissá teszik. Egyik oldalon ,a. pilisi hegyek bércein csillog a napfény, a közeli Lnyveserdő a levegőt teszi illatossá, a közeli Duna pá/rázata pedig a legforróbb kánikulában is hűti a hőmérsékletet. De ott van közvetlenül Árpádliget mellett a Csillaghegyi strandfürdő, amelynek kies fekvésű vizében vidám és élénk élet uralkodik a nyári hónapokban. De nemcsak a nyaralás szempontjai jutnak így előtérbe, hanem a téli állandó tar­tózkodás is, amelyet lehetővé tesz a már említett közelség és jó összeköttetés Budapesttel, hanem az is, hogy Árpád­liget a hegyek által köröskörül védett helyen fekszik és így nem kell tartani a hideg évszak zordonságától. Alkalmas ez a vidék a téli sportok űzésire is: mindent egybevetve olyan kiválóan alkalmas lakóhely, amely a legkényesebb igényeket is kielégíti. Nem lehet eléggé hangsúlyozni ,azt a körülményt, hogy a telkek árai. meglepően mérsékeltek és ez lehetővé teszi a íixjavadalmazással bírók, különösen pedig a köztisztviselők számára az előnyös részletre való telek­vételt és egyidejűleg a családi házak felépítését. Valóságos jótétemény ily családi házhoz jutni, amikor a telek meg­szerzése nem képez külön gondot, mert hiszen mindenkinek módja van ahhoz, hogy a szóbanforgó kis havirészleteket törleszthesse. Rövid idő kell csak ahhoz, hogy a vevő telje­sen tehermentes telekkel rendelkezzen olyan területen, .amely magában rejti a lendületes fejlődés minden lehetőségét, ezzel biztosítva a telek értékének állandó emelkedését, üzletileg is előnyös tehát egy-egy Árpádligeti telek meg­szerzése és ezzel a vagyongyűjtés egy módjának végrehaj­tása, ami nemes törekvése minden embernek, aki a maga és családja sorsát biztonságossá akarja tenni. Különös fon­tossággal bir e területnek kitünően karbantartott úthálózata, ami lehetővé teszi .a városi kényelemhez szokott közönség igényeinek teljes kielégítését,. óriási jelentőséggel bir ez a percellázási akció szociális szempontból is. Egyszeriben előbbre viszi a lakáskérdés megoldását és saját tulajdonban levő házak százait vará­zsolja elő különösen a tisztviselő-társadalom részére, amely­nek tagjai lakbérükből kényelmesen törleszthetik a telkek, majd az építkezés költségeit. Közegészségügyi vonatkozás­ban nem kell külön hangsúlyozni, hogy mit jelent a dolgozó emberek és a család, a gyermekek részére az állandó friss és egészséges levegő, amelynek -éltető hatását nem lehet eléggé felbecsülni. Minden amellett szól, hogy a csillaghegyi Árpádliget lesz az a Budapest melletti állandó lakótelep, amely megvalósítani hivatott minden dolgozó polgár vágyá­nak netovábbját: a gyönyörű környezetben, a természet pompájában üdén viruló boldogságtól hangos családi házat. Az egyes parcellák ára a telkek nagysága és fekvése szerint változó. A telkek 25—30%-kal olcsóbbak a helyi forgalmi áraknál és igen előnyös feltételekkel, több évi részletfizetésre adják. 150 négyszögöl gyönyörű gyümölcsös telkek már 65 pengő havi törlesztésre kaphatók. — Minden­nemű részletes felvilágosítást díjtalanul és készségesen nyújt és a telkeket bemutatja a budapesti parcellázási iroda: V., Lipót-körut 11. szám, 11. em. 3., telefon: Aut. 192—81. Hivatalos órák: hétköznapokon 9—1-ig, délután 3—6-ig, vasárnap reggel 8-tól délután 6-ig. Ugyanitt a telkek le­köthetők. További fizetések és érdemleges elintézések kizárólag a központi irodában: Budapest, Vili., József-körút 36. sz., I. em. 5. alatt eszközlendők. A telkük lcfoglalózáskor .azonnal birtokba adatnak. A vételár 5’0%-ának kifizetésekor kívánságra telekkönyvileg a vevőkre átírathatok. A megvett telkekből sem út-, sem közterület, sem más célra nem kell egy négyszögölet sem. leadni. Vacsora az Egységes Községi Polgári Pártban. Az Egységes Községi Polgári Párt és a Polgári Egység Klubja hétfőn este tartotta a húsvéti .szünet után első összejőve-- telét. A pártvacsorán közel kétszázan vettek részt. Ott vol­tak többek között: Becsey Antal társelnök, Dési Géza, Usetty Béla országgyűlési képviselők, Éber Antal, Dorner Gyula min. tanácsos, Hoór Tempis Mór műegyetemi pro­fesszor, Harrer Ferenc, Csécsi Nagy Miklós, Petracsek Lajos, Faber Fülöp, Tatay István tábornok, Grosch Károly min. tanácsos, Morvay Zsigmond, Erösdy Sándor ny. fő­ispánok, Lengyel Endre a BSzKRT igazgatója, Pertik Béla, Tor day Lajos dr. és Tatár Béla dr. főjegyzők, Dárday Ede, botfai Hűvös Iván, Körmendy Jenő, Erdélyi Mór kormányfőtanácsos és még sokan mások. A távollevő Kozma Jenő elnök helyett Becsey Antal üdvözölte az egybegyűl­teket és vázolta az aktuális várospolitikai kérdéseket. A Lipótvárosi Polgári Kaszinó e heti társasvacsorá­ján Szmetán László dr. az elnökség nevében szívélyesen üd­vözölte a vacsorán megjelent Király Kálmán ügyosztály- vezető műszaki főtanácsost és Hollós Rezső műépítészt, aki a Gellért-rakparti tervpályázaton első díjat nyert pálya­munkájával. Előbb Király Kálmán, majd Hollós Rezső kö­szönte meg a megemlékezést és Ígérte, hogy a jövőben is készséges munkatársa akar lenni Scheuer Róbertnek, a ka­szinó elnökének széleskörű érdemes közéleti munkájában. A kaszinóban egyébként a kerületbeli mérnökök gyűlést tartottak, amelyen a kari érdekek hatásosabb védelméről és a mérnökkamarai választások előkészítéséről tanácskoztak. Az elnöklő Lőrinczi Mihályon kívül Scheuer Róbert, Málnai Béla, Kutasi Oszkár, Lukáics' Lipót, Siklós Ferenc, Képes Endre, Herzog Miksa és mások szólaltak föl. A Ferencvárosi Kaszinó üllőiúti helyiségében a IX. kerületi állami és fővárosi tanárok és tanítók Usetty Béla orsz. képviselő elnöklésével gyűlést tartottak, amelyen vitéz Bajmóczy György tanító a tanerők szervezkedésének szük­ségét hangoztatta, vitéz Sághelyi József dr. tanár a gyű­lölködést, felekezeti és osztályviszályt nem ismerő polgári és nemzeti gondolat odaadó szolgálatáról és az ifjúság lei­kébe való plántálásáról beszélt. Pesthy Sándor igazgató a kari érdekek védelmére hívta föl az elnöklő országgyűlési képviselőt a parlamentben és a főváros törvényhatóságában. Bőim József bizottsági tag beszámolt arról, hogy az oktatói kar érdekeit a városházán mindig felkarolta az Egységes Községi Polgári párt. Springer Ferenc dr. pedig azt fejte­gette, hogy a tanárságnak és tanítóságnak vissza kell sze­reznie a háborúelőtti nagy tekintélyét és megbecsülését. Usetty Béla záróbeszédében az oktatói .rend jelentőségéről beszélt a nemzet általános kultúrális és szociális fejlődése szempontjából. Vásároljon csak miijeiét A műjgé tiszta, higiénikus, egészséges A ínüjég hűtőkapacitása jobb, mint a természetes jégé. A műjég az élelmiszereket nem szá­rítja, h; nem azokat természetes nedvesség tartalmuknál konzerválja Mű jegel minden időben há/hoz szál­lítva szerezhet be, tehát nincs kitéve gépromlasnak és semmiféle üzem­zavarnak. Műjeget korlátlan mennyiségben kaphat Budapesti Jégárusító Részvénytársaság Bpest, VII., Nagydiófa-utca 3 Tel efo n szám: József 322—04 TOST II MOLNÁR kereskedelmi és tájkerteszet. Teleionszám : Zugló 66—36 Budapest, Vil., £rzs5bct kirá!ynS-űt 39. sz. TÁJKERTÉSZET TERVEZÉS ÉS KIVITEL FAISKOLAI CIKKEK. Gyümölcs- és díszfák, gyümölcs­ös díszcserjék, szőllőojtványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagok elsőrendű minőségben! 10RI0BÓ6YI JUHTŰRÓ Mindenütt kapható! Termeli: Orsz. } íJ/\ Magy. TEJSZÖV ETK EZ ÉTI KÖZPONT

Next

/
Thumbnails
Contents