Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-04-30 / 17. szám
Budapest, 1930 április 30. EGY KÉZBE KERÜLNEK A FŐVÁROSI GYÓGYFÜRDŐK MŰSZAKI ÜGYEI A múlt hét folyamán a városházán az a hír terjedt el, hogy a városi gyógyfürdők élére külön gépészeti igazgatót neveznek ki az eddigi igazgatók mellé. A fürdők igazgatásának centralizálásáról már esett ugyan szó, sőt az egyesítés részben már meg is történt, amennyiben a Rudast a Gellért adminisztrációjába olvasztották, — ez a híresztelés mégis meglehetős feltűnést keltett, főleg azért, mert éppen a közelmúltban jutott nyilvánosságra a székesfővárosi fürdők közel egymillió pengős deficitje. Mivel már személyi kombinácókról is szó esett, a Fővárosi Hírlap munkatársa illetékes helyen érdeklődött a hír valódisága iránt és a következőket tudta meg: — Szó sincs arról, hogy a fürdők élére központi műszaki igazgatót szándékozik állítani a főváros, annál kevésbé van szó valami új állás kreálásáról. A híresztelésnek van azonban mégis valami alapja. Arról van szó, hogy a Széchenyi-fürdő mérnökét, egy műszaki tanácsost, aki a múltban is intézni szokta a többi fürdők gépészeti kérdéseit, praktikus okokból a fürdőből a középítési ügyosztályba osztják be és innen intézi tovább ugyanazokat az ügyeket, amiket eddig végzett. — Ez pedig azért vált szükségessé, mert a múltban, igen körülményes volt minden gépészeti kérdés intézése a fürdőknél. Akármi kellett, a fürdőkhöz beosztott műszaki tanácsos a legkisebb dologban sem intézkedhetett, hanem mindig a középítési ügyosztály gépészeti csoportját kellett megkeresni, ami a gyors elintézés rovására ment és megtörtént az is, hogy a speciális munkakörben szakképzett műszaki tanácsos intézkedéseit esetleg egy kevesebb ismerettel rendelkező segédmérnök bírálta el. De végeredményben nem ezen van a hangsúly, hanem egyedül azon, hogy az új intézkedéssel az adminisztrációt akarjuk egyszerűsíteni, népszerűén a bürokrácia útját akarjuk lerövidíteni, racionalizálni akarunk az átcsoportosítással, anélkül, hogy ez új állás kreálását, vagy bármilyen új megterhelést jelentene a fővárosnak. A fürdők gépészeti ügyeinek központi intézője, értesülésünk szerint Wargha Lajos műszaki tanácsos, a Széchenyi-fürdő mérnöke lesz, akinek új beosztása iránt a napokban intézkedik a polgármester. Ősszel 150 teherszá!Iííó-autóíaxi rendszámot ad ki a tanács A Fővárosi Hírlap annak idején jelentette, hogy a főváros tanácsához már a múlt év elején tömegesen érkeztek be kérelmek aziránt, hogy a főváros a személyszállító gépkocsikéhoz hasonlóan adjon ki teherszállító autótaxi engedélyeket. A főváros területéről lassankint teljesen kiszorul a lófogatú forgalom, ezért a pályaudvarok és vásárterek környékén tanyázó fuvarosok is haladni akarnak a korral, amikor áttérni szándékoznak a gépkocsi fuvarozásra. A teherszállításnak van ugyan valamilyen hatóságilag láttamozott tarifája, tényleg azonban alku szerint történtek a fuvarvállalások, ami legtöbbször nem a publikum, hanem a fuvaros javára dőlt el. Érthető tehát, hogy a nagyközönség* is rokonszenvvel fogadta a teherszállító autótaxik hírét és sürgetve várta az újszerű gépkocsik kiállását. Az új iparág SZÉKELY és MOTTL QKL, MÉRNÖK, ÉPÍTŐMESTER, ÉPÍTÉS! VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, I!!., LAJOS U, 92, ÍV, EMELET. TELEFON: AUTOMATA 625—73. SZ. nub mmm A „GAMMA“ FINOMMECHANIKAI GÉPEK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYÁRA R. T. ELADÁSI OSZTÁLYA Budapest, IV., Múzeum Körút 41. TELEFÓN: AUT. 860-96. □ TELEFÓN: AU T. 860-96. FISCHER ÉS HARTMANN mázolómestorek Budapest IV, Képiró ucca 3. sz. TELEFON : Fióküzlet: IX. her., Tompa ucca 30. szám A. 847-7 3 Rozsdamentes acélbetón „SÁRKÁNY BETON“ 54125. sz. a. védjegyezve Budapest, V., Zoltán ueca 13. Telefón: Aut. 190—54 Rieíschel és Henneberg Részvénytársaság Budapest, VIII., Práter ucca 12. szám. Telefon: József 325—18. Központi fűtések, vízvezetéki és csatornázási berendezések megalakulása azonban egyre késik, s ezért a szerdai közgyűlésen meg is interpellálják a polgármestert. A rendszámok kiadásának késedelméért azonban, információnk szerint, a főváros nem érdemel szemrehányást, mert a közlekedési ügyosztálynak semmi ellenvetése nincs a teherszállító autotaxik engedélyezése ellen, sőt az ügy érdekében már több alkalommal tárgyalásokat is folytatott az államrendőrséggel és a kereskedelmi minisztérium illetékes osztályával. A késedelem egyedüli oka az, hogy a kereskedelmi minisztérium még nem készült el az új autótörvénnyel, amely ezt a kérdést is szabályozni fogja, viszont nem tartaná helyesnek, ha arra a rövid időre, amíg a törvény életbe lép, a főváros a maga hatáskörében intézkednék és szabályrendeletet alkotna, nehogy a két intézkedés esetleg ellentétes elveket tartalmazzon, ami később bonyodalmakra adhatna okot. Érdeklődtünk a közlekedési ügyosztályban, ahol az alábbi információt kaptuk: — A teherszállító autótaxi rendszámkérelmek meghaladják a 150-et. A közlekedési ügyosztály ezeket a kérelmeket lajstromozta és az egész ügyet nagy jóindulattal előkészítette. A kérések érdemi elintézése azért késik, mert a főváros itt önállóan nem intézkedhetik. A kereskedelmi minisztériummal és az államrendőrséggel több ízben tárgyaltunk már erről a kérdésről és nem a fővároson múlik a késedelem. Az élj iparág engedélyezése előtt a fővárosnak új szabályrendeletet kellene alkotni, erre vonatkozóan pedig az a minisztérium álláspontja, hogy elkészítésével várja meg a főváros az új autótörvény életbeléptetését. — A gépjármű-közlekedésről intézkedő törvény már nem késik soká, így azt hisszük, hogy az őszre ki lehet adni a teherszállító autótaxi- rendszámokat, előbb azonban aligha. Hogy hány teherszállító autótaxi rendszámot fog kiadni a főváros, az e pillanatban még teljesen bizonytalan, ez majd az érdekeltségek és az illetékes hatóságok meghallgatása után fog kialakulni. A régi lófogatú teherfuvarosok számát és a valószínű szükségletet számítva azonban körülbelül 100—150 lesz a kiadható tehertaxi rendszámok maxiHORTOBÁGYI JUHTÚRÚ Minden fitt kapha ti I Ttraell i o™. «5ÜQ . "HITE] SZÖVETKEZETI KÖZPONT ERCBETON Rozsdamentes. Nem csúszik. Legnagyobb szilárdság. Legkisebb kopás. Nem porzik. KÁRMÁN és FAZEKAS okleveles mérnök — építőmester IX. KERÜLET, KÁLVIN-TÉR 7. SZÁM Telefón: Automata 851—43. KOLLERICH PÁLÉS FIÁI RT. Budapest, IV., Ferenc József rakpart 21 TELEFÓNSZÁM: AUTOMATA 847-46 ÉS 847-47 Oróts^övetek Drótfonatok, kerítések Lakatosárak Lyukasztott lemezek Összerakható könyvszekrények rekeszenként minden irányban nagyobbíthatók és pótolhatók. PRAKTIKUS Él OLCSÓ Lfngei Károly és Fiai Első Magyar Faáru- és Bútorgyár. Budapest, VII. kér., Rózsa ucca 4—6. szám Kérjük 120 «zabéból álló állandó kiállításunk aegtiklntáiátDOHA DOHÉ ES TAKSA PAPÍR £$ ÍRÓSZEREK G9ÁRI RAKTÁRA a „PH^!i3&*!nLQH‘5-rs©z Alapítva 1790-ben Budapest, 1U„ Aranykéz ucca 6 WOLSKY SÁNDOR BÉLA WOLSKY ALBERT FIA gópüsemű kefe- és ecsetárugyár BUDAPEST, VIII., MAGDOLNA UCCA 18. SZÁM. TELEFÓN: JÓZSEF 324-88 MŰKŐHÖZ GRÁNITOT minden színben, mükőmunkát legjobb kivitelben szállít BUDAPESTI K3G9ÁR Hammede Adolf utöda Budapest, V., Visegrádi ucca 65. Kárászok Ferón© Kazán és tartálygyár Telefón: L. ©15—07 Budapest, VI., Váci-űt 163 SCHIFF MIHÁLY paszományos-mester, Budapest, IV. Prohásaka Ottokár ueca 8. (Félemelet) EZÜST ÉREMMEL KITÜNTETVE. + TELEFON: AUTOMATA 834-76. A legszebb kivitelben készítek mindenféle buiorpaszományt, plimó- (paplan) zsinórt, horgolt rózsát, csillag gombot és gomb- áthuzást. NAI ruhadíszeket, bojtokat, rojtokat, óveket, a legprecízebb, művészi kivitelben. CsiÚárzslnórokat, továbbá selyem- és gyapjúfonal- adjusztálást és minden e szakmába vágó munkát. KLEHEHT AtIDRAS jégszekrények, bor- és sörkimérő készülékek gyára és raklárai BUDAPEST, VII., KIRÁLY U. 27 az udvarban Telefón: József 401—10. TOST és MOLNÁR kereskedelmi és tájkertészet TELEFÓN: JÓZSEF 396—36 BUDAPEST, VII., Erzsébet királyné út 39 TÁJKERTÉSZET TERVEZÉS és KIVITEL FAISKOLAI CIKKEK gyümölcs- és díszfák, gyümölcsös díszcserjék, szőlóojtványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagok, ELSŐRENDŰ MINŐSÉGBEN ROSCH EyS Telefon VAS UCCA 16 SZOLGÁLAT József 393-73. Magas építés, vasbeton szerkezetek FÁBIÁN TESTVÉREK ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, IX. KÉR., KINIZSI UCCA 3. SZÁM