Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-10 / 49. szám
Budapest, 1930 december 10. Meglöríémi as elvi megegyezés a Kormány és a főváros Köszöit a Kórípási iarioszásoK ügyében Jl "Később megállapítandó összeget a Külföldi Kölcsönből fiszeii as állam — A főváros Köteleseit**égéi fog vállalni as úf Kösponti Kórt}ás építKeséseineK asonnaii megindítására Nagyjelentőségű tárgyalások folytak le az elmúlt napokban a kormány és a főváros között. Még Vass József minisztersége idején indították meg azt az akciót, hogy a főváros és a kormány között fennálló kórházi tartozások ügye békés módon likvidáltas- .sék és errevonatkozólag a kormány ki is fejezte azt a hajlandóságát, hogy a megegyezés érdekéhen hajlandó megfelelő áldozatokat hozni. Ernszt Sándor, az új népjóléti miniszter is folytatta az errevonatkozó megbeszéléseket, amelynek folytatásaként Ripka Ferenc dr. főpolgármester, Sipo ez Jenő dr. polgármester és Lamotte Károly dr. pénzügyi tanácsnok felkeresték Wekerle Sándor dr. pénzügyminisztert, akivel minden részletet megismertettek ennek az évek óta húzódó problémának. A tanácskozások alakulásáról illetékes helyen a következők közlésére hatalmazták fel a Fővárosi Hírlapot: — Az országos betegápolási alap és a főváros kórházi ügyvitele között fennálló differenciák elsimítására megindított tárgyalások a siker minden reményével biztatnak. A kormány a maga részéről sohasem vonta kétségbe, hogy a fővárosnak részben jogosak a követelései, a tartozás likvidálása azonban mindezideig azért nem történhetett meg, mert hatalmas összegekről van szó, amelyek az állami költségvetés kereteibe csak bizonyos áldozatok árán lennének beállíthatók. Miután évek óta tervezték a nagy államkölcsön felvételét, az illetékesek arra gondoltak, hogy ennek az összegnek mikénti /visszafizetését csak akkor fogják elkezdeni, ha az államkölcsön már rendelkezésre áll. A három millió fontsterlinges kölcsönelőleg folyósítása után a nagy államkölcsön felvételére is sor kerül, amikoris a kormány már kész megállapodást akar kötni a fővárossal. A múlt heti tanácskozások során elvi megegyezés létesült olyan formában, hogy a kormány a még megállapítandó ösz- szeget törleszti, a főváros viszont kötelezi magát, hogy az ezen a címen átvett ösz- szegből haladéktalanul megindítja az új központi kórház építkezéseit. Az elvi megállapodáson túl, hátra van még az elismert és a követelt összeg közötti aránytalanságok összeegyeztetése, aminek megtörténte után a kormány az államkölcsönből megfizeti a fővárosnak a beteg- áuolási alap terhére felszámított összeget. egész munka kiindulópontjai az, hogy megállapítsuk azt, hogy mindezt milyen elvek és milyen sorrendben fogjuk elvégezni. Mivel a főváros mérnökei ezt a tudományos felkészültséget kívánó munkát egyedül nem tudnák előkészíteni sem, lágy gondolom, hogy az előkészítéshez közreműködésre kérjük fel a magyar műszaki tudományos világ előkelő reprezentánsát és ezeknek a tanácsadásával, irányításával dolgozza ki a főváros a munkaprogramot, állapítja meg azokat az elveket, amelyek alapján azután megindítható lesz a munka. — A városfelméréstől teljesen független dolog a főváros talajának geológiai felvétele, amely biztos tudomásom szerint már folyamatban van és függetlenül történik a fővárostól. A főváros területének geológiai térképét a Földtani Intézet készíti, ő végezte a felméréseket is és úgy tudom, hogy ez a nagyjelentőségű térképezési munka már nemsokára készen is lesz. Magámuérnökökre bízza a főváros a felmérési munkák előkészítését A munkaprogram megállapításában résztvesz a magyar műszaki tudományos világ — Csármann Ferenc tanácsnok nyilatkozata tartó febnérési munkák előkészületeit kezdjük meg. A munka elvégzését úgy képzelem el, hogy a főváros magánmérnökökre bízza a munka nagyrészét, főleg azért, mert a főváros mérnök-tisztviselői a rendes napi folyómunkát is csak nagy megerőltetéssel tudják ellátni. Arra pedig gondolni sem akarunk, bogy külön felmérési osztályt létesítsünk, mert ez sokkal drágább lenne, mintha magánmérnökökre bízzuk a munkát. De felesleges is, mert a kellőképpen amúgy sem foglalkoztatott; kitűnő magánmérnökök egész sora áll rendelkezésre erre a célra. Ezek a nagyszerűen képzett szakemberek fogják végezni a felmérés detailméréseit az egyes tömbök, házak felmérését, A Fővárosi Hírlap már régebben ismertette azt a nagyszabású tervet, amely a székesfőváros új felmérésére és háromszögelésére vonatkozik. Annak idején jeleztük azt is, hogy a munka elkezdésének főképpen pénzügyi akadályai vannak. Azóta a helyzet etekintetben annyival javult, hogy az 1930. évi költségvetésben városmérési célokra felvett 50.000 pengőt, mint fenntartott hitelt előreláthatóan sikerül az 1931. évre átvinni és az 1931. évi költségvetésben is sikerült 50.000 pengőt erre a célra benntartani, úgyhogy így 100.000 pengővel már el tudják a több évig tartó hatalmas munkát indítani. A városfelmérés és az ezzel összefüggő sokoldalú probléma részleteiről Csármann Ferenc műszaki tanácsnok, á városrendezési út- és csatornaépítési ügyosztályok vezetője a következőkben tájékoztatta a Fővárosi Hírlap tudósítóját: — A városfelmérés céljára 1930. és 1931. évi költségvetésekben 100.000 pengő áll rendelkezésre, ami végeredményben kis összeg, de elég az elinduláshoz. Ezzel a pénzzel túl aj dónkép pen csak a nagyszabású, precíz és pontos feladatot jelentő, több évig Zománctáblák, réztáblák zománcjelvények Dr. Bossányi László Budapest, I., Naphegy neca 13 o Telefónszám: Automata 536-1 • ezt a munkát azonban meg kell előznie az ugyancsak nagy pontosságot igénylő háromszögelési munkálatoknak. Az új háromszögelési hálózat megállapítása, illetve a régi felújítása az állami háromszögelési hivatallal kooperálva fog megtörténni, mert a városfelmérés és háromszögelés az országos háromszögelési hálózat szerves része. — A városfelmérési munkák három részből állanak. A felmérésből, a szabályozási tervek elkészítéséből és a szabályozási tervek végrehajtásából. A szabályozási terv elkészítése és végTeliajtása között erősen disztingválni kell s e kettő elkészítése előtt feltétlenül szükséges a pontos városfelmérés. Az rába-krupp RÁBA A. F. PÓTKOCSIK rW ES 15—50 SZEMÉLYES AUTÓBUSZOK A MAGYAR IPAR TÖKÉLETES ALKOTÁSA MAGYAR ANYAGBÓL MAGYAR GYÁRBAN KÉSZÜLNÉK: A MAGYAR WAGGON- ÉS GÉPGYÁR RT. győri automobilgyárában • Központi igazgatóság : BUDAPEST, V., DEÁK FERENC UCCA 18 TELEFÓN: A. 81&—50 ©KEDVEZŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK! FtBMs Áruházunk igen tiszteit vevőközönségétiez! A mikulás előtti napok délutáni óráiban áruházunk összes osztályaiban olyan torlódás volt, hogy kényszerítve voltunk a főkaput többízben bezárni és a közönséget csak turnusokban tudtuk beengedni. Miután a karácsony előtti forgalom a mikulás előttinél mindig sokkal nagyobb, felkérjük a mélyen tisztelt vásárló közönséget, hogy karácsonyi bevásárlásait ne hagyja az utolsó napokra és akinek módjában van, bevásárlásait intézze el lehetőleg a délelőtti órákban. Tisztelettel Párisi ltajy Áruház IDEÁLIS OTTHON mindenkinek a leghőbb vágya. Ilyet biztosíthat magának azonnalra, ill. május 1-re beköltözhető hatodik és hetedik társasházunkban: a főváros legelőkelőbb helyein, a Horthy Miklós út 79. sz. a. épült „Szt. István-udvar<£-ban és a Szt. Imre-szobor szomszédságában már épülő ,,Humiia-udvar“-ban. Adómentes, 1, 2, 3, 4 szobás, elsőrendű építkezésű, olcsó fixárú KERTES ÖRÖKLAKÁS Minden öröklakáshoz kertrenéző ball, loggia, jövedelmező üzlethelyiségek. Kényelmes törlesztés. Kívánatra képes prospektus. A „Centrum“ öröklakásai árvapénzek elhelyezésére alkalmasnak nyilváníttattak! Értékálló, biztos tőkebefektetés, cea 10% tiszta jövedelem! „CENTRUM“ házépítő- és Ingatlanvállalat, I., Horthy Miklós út 9. (9—12-ig, 3—5-ig). Telefon : Lá. 9—96. sz. ÖRÖKLAKÁSBAN A CENTRUM VEZET ! FEKETE ODON mérnök Vízmüvek, Vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszeszberendezések tervezése és kivitele Budapest, 11., Margit körút 58. Telefon: Aut. 514-80 König, EomáB és Étéin mérnökök, építési vállalkozók Budapest, VIII. kér., Mária Terézia tér 16. száiü. Telefon: József 424—69.