Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-12-10 / 49. szám

2 Budapest, 1930 december It. ügynökeik egy-egy szelvényért: le kell számolniok azzal a keserűséggel, hogy Bu­dapest néhány választókerületében nem tudnak listát állítani. Kozma Jenó' elmondotta végül, hogy az Egysé­ges Községi Polgári Párt a polgári retegek hatalmas erejére támaszkodva, mindenütt népszerű fogadta­tásra talált. A szelvénygyüjtés az ellenzéki pártok mindent felülmúló erőszakoskodásaival szemben is nagyszerű eredményeket tüntet fel és a béke és alkotó munka jelszavának térhódítása mindnagyobb mére­teket ölt. Diktátort a Városi Színház élére! Kulfűrbotránnyá fajul, ha a főváros nem gondoskodik sürgősen a színház többszáz tagú éhező személyzetéről és családtagjaikról A Városi Színliáz ügye kezd a megoldhatatlan problémák szférájába emelkedni. Mindenki sürgősnek is mindenki okvetlen elintézendőnek tartja, ezt a pro­blémát, amely immár szégyene valamennyiünknek. Hozzányúlni azonban senki sem mer, pedig egészen kicsi bátorság kellene az elintézéshez, csak vissza kell térni arra az alapra, amelyen ez a színház megépült és amelyre 1— hosszú viszontagságok után — okvetlen jásszá kell térnie. Ez a színház ugyanis Nép operának és nem operette-színháznak, nem a néger és hotten­totta komédiák színpadjának épült. Amikor a. fővá­ros a telket adta, azzal az egyedül elfogadható meg- okolással tette ezt, hogy hajlék épül az alsó nép réte­gek zenei kultúrájának fejlesztésére, helyesebben az alsó néprétegeknek a zenei kultúrába való bekapcso­lására. Olcsó, egészen olcsó operai előadásokról volt izó, amelyekkel azóta sem találkoztunk sohasem. Volt-e valaha nagyobb szükség erre, mint ma*? Tizen­kilenc esztendő alatt az alsóbb néprétegek zenei kul­túrája igen sokat emelkedett, annak fejlesztése pedig sokkal nagyobb nemzeti feladat, mint akkor volt. Amellett a középosztály is odajutott ma, hogy sem a Hépopera mai helyárait, sem pedig a m. kir. Operát nem tudja megfizetni; joga vall azonban követelnie, hogy olcsó operát, olcsó zenét szolgáltasson neki az, aki kultúrájának gondját viselni tartozik. Ez ma nemzeti feladat, ama bizonyos kultúrfölénynek igen elemi kérdése. Ám nem szabad itt megállani. Van ennél csú­nyább lcultúrbotránya is a Városi Színháznak. Ez pedig az, hogy Sebestyén Géza által negyedéven át tí szó szoros értelemben éheztetett színész, zenész és műszaki személyzet ma is éhezik. A főváros nem tu­Oyárak, raktárak, garageok, kórházak, középületek részér© préseit acélajtók jflkapuk :,J BOPHEGYI F. R.T. BUDAPEST, V., Vörösmariy-tér 1. Külföldi és belföldi italok főlerakata TELEFON SZÁM: Automata 374-53 Kérje új képes árjegyzékünket! dott rendet csinálni Sebestyénnel, nem tudott erkölcsi pressziót gyakorolni a bérlővel szemben; most, hogy Sebestyén kereket oldott és adósságait felajánlotta a kecskeméti öreg-harangnak, talán mégis volna a színház személyzetével szem­ben valami mostohaapai kötelessége a fő­városnak. Háromszáz kenyérkereső mellett legalább másik há­romszáz családtag, tehát mintegy hatszáz lélek hány­kolódik már hetek óta a legsúlyosabb kétségek kö­zött. A Sebestyén-féle farizeus álláspont, hogy a szí­nészek munkamegszüntetése tette tönkre a színházat, igazán nevetséges, mert azelőtt sem Sebestyén Géza kávéházi humora vonzotta az embereket, hanem a színházak munkája. Ha elönti a Duna partot a víz, ha leég egy városrész, vájjon volna-e a fővárosnak erkölcsi bátorsága, hogy ne siessen a kárvallottak se­gítségére? A Városi Színház tagjai égett emberek, maholnap már hajléktalanok is lesznek: mit szólnak majd a városházán, ha a magyar mű pártol ás és kul­túraszeretet nagyobb dicsőségére tömegesen jelennek meg a népkonyhákon és a lakásukból kidobott holmi­jukat a városház elé hordják? Mert itt tartanak már, ami nem is csoda akkor, amikor negyedéves gázsi­jukkal adós... Vájjon ki? Mert azt se tudják! Se­bestyén? Az új bérlő? És jogi formulák ide, jogi formulák oda, ezek a szegény emberek abban bíznak, hogy nekik joguk van a fővárosra számítani, mert ha a főváros gavallér tudott lenni a pezs­gőző igazgatóval szemben, akkor vannak erkölcsi kötelességei a kenyér híján álló kóristákkal és technikai személyzettel szemben is. Közben össze-vissza tárgyalnak. Komolytalan ajánlatokkal bíbelődnek. Jön az operett-buffó és hozza a szentesi malomtulajdonost, aki mihelyt meg­tudja., hogy nemcsak a szubvenciót kell felvenni, ha­nem befektetéseket is kell eszközölni, kiugrik a buffó alól. A legnagyobb titokban pedig az állami színházak tárgyalnak, hogy majd súlyos fővárosi ellenszolgáltatások fejében heten­ként három napot játszanak a Városi Színházban. Szóval a star-gázsis operaénekesek és nemzetiszínházi örökös és nem örökös tagok majd horribilis külön- fellépti díjakat kapnak, amíg a Városi Színház év­tizedek óta dolgozó, tiszteletreméltó művészszemély­zete a mai gazdasági viszonyok között mehet kol­dulni. Háromszáz embernek talpa alá kötik az úti­laput, a családjuk pedig csinálja amit már úgyis megszokott: éhezik tovább. Gondolatnak is fel­háborító. Amíg ilyen kétségbeejtő ötletek születnek, senki nem gondol arra., amit cikkünkben előrebocsátottunk: tessék visszaadni a színházat eredeti ren­deltetésének, tessék a Városi Színházat visszacsinálni Népoperává. Ha nem akad élelmes üzleti, vállalkozó, akkor a fővá­rosnak magának kötelessége ennyi rizikót vállalni. Bár véleményünk szerint rizikóról itt szó sincsen. A Városi Színházban háromezer hely van, amely min­HORTOBÁGYI JUHTÚRÓ KtiaJeaitt kaptató I Terseit i Ont. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT VARGA ANDOR BUDAPEST, V. KÉR., JÓZSEF TÉR 9. SZ. Magyarországi kender-, len- és jutagyárak eladási helye TELEFÓN : *809-19 © TELEFÓN : *809-19 SCHEIBER MIKLÓS OKLEVELES GÉPÉSZMÉRNÖK Központi fűtés, vízvezeték és egészségligryi berendezések Budapestül!.,Vörösmarty ucca19. Telefon; József 415-98. den nap megtelik, ha 40 fillértől 3 pengőig szabják meg a helyárakat, tehát 1 pengő 20 filléres átlagnál telt ház mellett 3600 pengő a napi bevétel. Havi 108.000 pengőt jelentene ez, amivel szemben áll, hogy a színház állandó személyzetének havi gázsija nem tett ki 36.000 pengőnél többet, amiből 15.000 pengőt a 150.000 pengő szubvenció (tízhónapos szerződés mellett) fedezett. A főváros tehát házikezelésben legalább a. 150.000 pengő szubvenciót takaríthatná meg. Mind­össze egy kiváló, erőskezű, keménynyakú muzsiknjs- direktor, vagy intendáns, helyesebben diktátor kel­lene a színház élére. Ennek az úrnak azonban lenne elegedő, hogy a mesterségét értse, tudnia kellene azt is, hogy miként kell a protekciót és a politikai terrort távoltar­tani a színháztól. Ha ezt az embert megtalálják az urak, akkor sürgő­sen máris megkezdhetik az elmaradt gázsik fizetését, mert erre az üzletre ráfizetni nem lehet. (P. B.) KOLLERICH PÁL és FIAI RT. Budapest, IV., Ferenc Józse rakoart 21. sz SCHLESINGER ALAJOS CSŐMSÍKERESKEDŐ BUDAPEST, V. KERÜLET, VÁCI ÚT 30. SZ. TELE FŐ N: AUT. 909—»7 sorozat. Állandó nagy készlet mindennemű osö- vekben, fayence- és zománcáruban, tíz-, gőz- és gázszerelvényekben. DOHA DÖME ES TAKA PAPÍR ES ÍRÓSZEREK GÍÁRI RAKTÁRA a „PAPBRMALON“-hoz Alapítva 1790-ben Budapest, IV.. Aranyltéz utca 6 Matyar Szellőző Müvek és lésoyár.Hí. Budapest, VíL, Czobor ucca 7—11 Sürgönyeim : Blackman ^ Telelőn : Zugló T2—14 Ventilátorok, exbaustorok, fúvók, minden telje­sítményre és célra. — Szellőző-, fűtő-, hűtő-, szárító-, nedvesítő- porszívó- stb. berendezések. i lantos Testvérek rt festő, mázoló és tapétázó Iparüzem Budapest V!, Horn Ede ucca 5 Telefdnszám : Automata 194—51 és 185—25 SCHMERGEL GÉZA mketujuuuta BUDAPEST, V.. ALKOTMÁNY UCCA 4 — TEL. : AUT. 297—57 HAJNAL IMRE oki mérnök, épftési vállntkoirt BUDAPEST, I., Atilla körút 47. szám Talofów: automata Baß—Ö4. OZALID — FÉNY- ÉS ALUMÍNIUM-MÁSOLATOK — Kéllségntésik, nOszaki tinit, térkéjek rajzolásit és sokszorosításét több színben Is lállalji. HAHGLITZ FERENC BUDAPEST, m, JÓZSEF UCCA a • TELEFONI J. 4S1-4T.

Next

/
Thumbnails
Contents