Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-17 / 37. szám
10 Budapest, 1930 szeptember 17. Még ez évben sor kerül a hidegkúti éti és bicskei ieányárvaházak kisebbszerű átalakítására A székesfőváros árvaházaiban a közeli hetekben nagyobbarányá átalakítási munkálatok indulnak meg. Ezek között szerepel elsősorban a Szent Imre herceg útján lévő Notre Dame de Sion átalakítása amelyet a főváros tudvalévőén leány árvaház céljára vásárolt meg. A szociálpolitikai ügyosztály és a középítési osztály együttesen készítették el az átalakítási terveket, amelyek nemcsak a helyiségek külső és belső rendbehozására vonatkoznak, hanem fűtőberendezést,, mosdókat, fürdőket, hideg- és melegvízszolgáltatást is igényelnek, amely munkálatok ötvenháromezer pengőbe kerülnek. Ebből a pénzből azonban nem telik az épület minden részének átalakítására, úgy hogy bizonyos munkák a következő költségvetési esztendőre maradnak el. Éppen ezért ebben az évben — mint kitűnő forrásból értesülünk ■—■ csak a nagyobb árvaleányokat telepítik át az új intézetbe, míg a 3—6 évesek árvaháza egyelőre továbbra is a hidegkútiúti Horthy Miklósné Otthonban marad. Jövőre azonban, amikor az átalakításokat teljesen befejezték, ide jönnek át az egészen kicsi árvaleányok is. A higedkútiúti Horthy Miklósné Otthonban) is kiderült, hogy bizonyos nagyobb munlcálatok pótlólagos elvégzése szükséges. így például a cserépkályhákkal való fűtés a gyermekotthonban nem bizonyult célszerűnek és emellett költséges is, úgyhogy itt központi fűtőberendezést készítenek, ami ugyan negyvenezer pengőbe kerül,, de a tüzelőszer megtakarítása révén ez a pénz hat-hét év alatt kifizetődik. A Hidegkúti úton levő intézet területe ezenkívül nincsen bekapcsolva a csatornahálózatba. Egészségügyi szempontból okvetlenül szükséges ennek a pótlása is. A középítési ügyosztály tervei szerint a telep szennyvízlevezető csatornáját az Ördögárokba vezetik le. Igen érdekes eset állott elő a bicskei intézetben, ahol rájöttek, hogy a kifogástalanul működő 350 méter mélységű kút, — melyet a népjóléti- és munkai- ügyi minisztérium fúratott, ■—- oxigénben szegény, s ezért a vízvezető csöveket erősen rozsdásítja, a víz vastartalmát pedig fokozza. A fővárosi élelmiszer- vizsgáló intézetének véleménye szerint ezt úgy lehet megakadályozni, hogy a vascsöveket alkalmas módon kibélelik. Ezenkívül a bicskei intézetben a mosókonyhát pépekkel is felszerelik, amely munkálatok végeredményben százhúszezer pengőbe kerülnek. A székesfőváros ezen munkák kiadásánál különös tekintettel volt a nagyfokú munkanélküliségre is és ezért olyan munkákat is most végeztet el, amelyek esetleg hosszabb-rövidebb ideig még várhattak volna. PueDinaíl&iűs clfárússul a vízmüveik alagútjait a Duna medre alaíi Csali, olyan cépels pályásífaínalc, amelyele ilyen munkát már síkeresen végestek i A törvényhatósági tanács multheti állásfoglalása után a polgármester azonnal intézkedett a nagyszabású vízmű fejlesztési munkálatok vállalatba- adása és üz építkezés tényleges elkezdésének előkészítése iránt. A legközelebbi jövőben nyolc millió pengő értékű munka kerül kivitelre, s 2.5 millió pengő értékű csövet már meg is rendelt hazai gyáraknál Borvendég Ferenc tanácsnok, a vízvezetéki és világítási ügyosztály vezetője, a Duna medre alatti vízcsővezető alagutak megépítésére pedig november 29-i határidővel hirdettek versenytárgyalást. A Dunameder alatti munkálatok különleges feladat elé állítják a magyar mélyépítő mérnököket, mert hasonló munkálat az utóbbi évtizedek alatt nem fordult elő Magyarországon. Éppen a feladatok fontosságára és különleges voltára való tekintettel a Vízművek mérnöki osztálya segítségére akar lenni a jelentkező vállalkozóknak, s az építkezés feladatáról, körülményeiről nemcsak részleges szóbeli felvilágosítást adnak, hanem megtekinthetők a tunnel-aknák helyén, illetve azok tengelyében végzett kémfúrások eredményei: a talajszelvények és az egyes rétegekből kikerült talajminták. A Duna medre alatti alagút munkáit a verseny- tárgyalási felhívás szerint sűrített levegővel történő fúrással, pneumatikus eljárással fogják elkészíteni. — A Duna medre alatt létesítendő egy-egy járható tartalékalagútra azért van szükség, -—- mondották beavatott helyen,, — hogy a szigeteken levő hutákból abszolút biztonsággal vezethessük át az ivóvizet a szivattyútelepre. Ma ez a biztonság nincs X ELEFÓN Aut. 105-59 PARKETT ÉS PADLÓZÁSI VÁLLALATA STERNER G., V», LIPÓT KÖRÚT 15 STERN Budapest, VB!., 1 1 M O BT okl* építész, ■ Bvl m\ Kv építőmester Sákóczi út 30. Tel.: J. 349-54 meg, mert a vízátvezető csatornák a Duna fenekén nem közelíthetők meg. A feladat nagy fontosságára, a munka nehézségére és a kivitel nehézségeire való tekintettel, nagy körültekintéssel fogunk eljárni az ajánlatok elbírálásánál, 1 s éppen ezért az ajánlatokban fel kell sorolni és rész| letesen le kell írni, hogy a pályázó cégek a múltban milyen hasonló természetű munkákat végeztek el sikeresen.---- —————— ÍJ fj versenytárgyalási kiírások A polgármester versenytárgyalást hirdet* Tatarozás! munkával kapcsolatos vízvezeték-, gáz-, csatorna- és központi gőz- fűtőberendezési munkákra a Szent István-liórháznál. Pályázni lehet szeptember 29-én cl. e. 11 óráig a középítési ügyosztálynál. Csatornaépítési munkára az Erzsébet királyné úton. Pályázni lehet szeptember 29-én d. e. 10 óráig az ütés csatornaépítési ügyosztálynál. 10.000 köbméter duna- kavics szállítására. Pályázni lehet szeptember 23-án d. e. 10 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon. Verseny tárgy alási megMsások A múlt héten tartott nyilvános és szűkkörű versenytárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Kőművesmunkát a babér- uccai bérháznál: Tömpe Károly 10-646 P. Villanyszerelési munkát az üllőiúti bérháznál: Ry- morz Lajos 4533 P. Burkolómunkát ugyanott: Balogh Ferenc 11.100 P. Vízvezeték-, gáz- és csatornaberendezési munkát ugyanott: Szepessy Sándor 9120 P; az érdiuccai iskolánál : Schifferer József 9272 pengő. Központi fűtőberendezési munkát a koronaőruecai tűzőrségnél: Sámuel György 14.588 P. Acs m un Icát a Lajos uccai iskolánál: Tőke György 9280 P. Asztalosmunkát ugyanott: Gera Lajos 1695 P. Vasgerendaszállítást az Ihász uccai iskolánál: Vasgerendákat árusító r. t. 17.717 P. Facementtető munkát u.ott: Posnanszky és Stre- litz 7347 P. Üvegesmunkát ugyanott: Molnár József 2736 P. Vászonredőnymunkát a Szabó József uccai auto- buszgarázsnál: Magaziner Albert 4120 P. Műkömunkát • a maglódi- úti szeretetotthonnál: Me- locco Péter r. t. 5780 P. Bádogosmunkát az Ihász uccai iskolánál: Szekér Gyula 3290 P. Tölgyfapadozati munkát a Rottenbiller uccai iskolánál : Schmergel Géza 2112 P. Területrendezési munkát THOLT ISTVÁN Budapest, II., Donáti u. 26. Telefón*. Aut. 516-75 OKI. MÉRNÖK — Tervez és készít : központi gőz-, víz- és etage- fűtést, vízvezetéket, csatornázást és szennyvízderítő telepeket a sertésvásártéren épülő rakodóvágánynál : Kiss Jenő 1188 P. Védőredőnyök szállítását ugyanott: Nay és Róna 4970 P. Kőművesmunkát a hengermalomúti kislakásoknál: Schramek István 4590 P. Bádogosmunkát ugyanott: Sámuel György 2232 P. Vízvezeték-, csatorna- és gázberendezési munkát a hernáduccai iskolánál: Farkas Izor 26.835 P: a Dévai uccai tüdőbeteggondozó intézetnél: Várnai Artúr 3378 P. Föld-, kőműves-, elhelyező- és vasbetónmunkát a németvölgyiúti iskolánál: Mikié és Árvay 297.086 P. Kőfaragómunkát az Aquincumi Múzeumnál: Král Gyula 6110 P. Burkolómunkát a Lónyay uccai iskolánál: Refle Mik- lós 2444 P. Mennyezetkicserélési munkát a Pesti Vigadónál: Ga- vora és Pribner 1718 P. Lapburkolómunkát a váciúti leányiskolánál: Csernek Pál 4422 P. Villanyszerelési munkát a hernáduccai iskolánál: Nemes Gyula 20.205 pengő vál- lati áron. Beér&ese/í ajánlatok A múlt héten tartott versenytárgyalásokon a különböző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: Űtrendezési munkára a Kerepesi útnál: Kövező- és útépítő r. t. 148.155, Krausz Ferenc 149.046, Heverdle István 151.309, Magyar kerámiaigyár 153.918, Kőszénbánya és téglagyár 155.652, Neumann Ferenc 165.205 P. Útépítésre a ferencvárosi kikötő raktárainál: Szatmári Ferenc és Fia 57.860, Helfenstein Károly 57.865, Obendorfer József és Fia 59.145, Ám on Antal és Fia 59.800, Gravieser Albin 61.153, Halmos István és Fia 64.475, Heverdle István 66.053, Benedikt Marcel 68.825, Kövező és útépítő r. t. 69.343, Bíró László 69.874, Schaffer Károly 70.307, Neumann Ferenc 71.579, Hajnal Imre 82.092, Fejér és Dános 84.730 P. Munkáslakóház, főkapubejárat és portásház föld-, kőműves-, elhelyező- és vas- betőnmunkálataira ugyanott : Zilahi Balogh Gyula 42.921, Gabos Oszkár 43.816, Jäger Ferenc 44.029, Wagner és Társa 46.493, Apor József 49.808, Vajdulák József 49.853, Lázár Géza 50.633, Fejér és Dános 51.127, Pittel és Brausewetter 52.402, Juhász István 53.564, Farkas Lajos 57.583 pengővel. Előtető munkára a pesti Vigadónál: Haas és Somogyi 3300, Márkus Lajos 3450, Katzmarek és Társa 4425, Kajtár Lajos 4800, Paschka és Társa 4950 P. Műkőmunkára a Fragepán uccai bérháznál: Barber Károly 3200, Andrea r. t. 3560, Nagybátony-újlaki 3600, Melocco r. t. 4000, Mottl és Serényi 4360 P. Burkolómunkára a Ber- zencei uccai bérháznál: Biehn János 8880, Grozit r. t. 9186, Kollár Ferenc és Társa 10.132, Posnanszky és Strelitz 11.532, Guadran 11.822, Korek E. 12.620 P. Burkoló- és kőművesmunkára az Erzsébet leányárva- háznál: Pozsgay Dezső 3972, Gerber József 4134, Kadler István 4398, Nagy István 4505, Melocco Péter 4754, Olchváry Jenő 6478, Tömpe Károly 6836, Messin- ger Rezső 6921, Dobrovits Ferenc 7130, Gabos Oszkár 7271, Versetz Márton 7415 PVízvezeték-, gáz- és csatornaberendezési munkára a fehérváriúti vámépületnél: Molnár András 3872, Farkas Izor 3573, Thiergärtner és Stöhr 3811, Klein Józsefné 3872, Száva Sándor 3882 P* Vasútépítési munkára a sertésvágóhídi új hűtőnél: Kis Jenő 84.969, Medvegy János 86.721, Szécsi_ Endre 88.206, Hasenauer Ágoston 92.452, Magyar gazdasági és kisvasút r. t. 100.562, Péry Dezső 99.995, Schaffer Károly 102.757, Gottfried Géza 103.682, Fábián, Somogyi és György 103.820 P. Útépítési munkára ugyanott : lmon Antal és fiai 18.734, Heverdle István 21.266, Péry Dezső 21.834, Klauber és Vajda 23.072, Schäffer Károly 24.212, Farkas Lajos 30.432 P. Kerámitköanyag szállítására ugyanott: Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten 32.912, Magyar Kerámiai gyár 32.912 P. Föld-, betón-, vas-, asztalos-, lakatos- stb. munkára a Vízművek átemelő gépházánál : Berényi Ignác 249.370, Fejér és Dános 267.598, Méhes Emil 271.099, Fábián, Somogyi és György 282.085, Margalit Andor és Ödön 299.549, Weisz Mihály 314.858, Bíró László 328.900, Zsigmondy Béla 343.333, Erdélyi és Vajda 348.592, Dávid János és fia 353.641, Magyar Építő r. t. 354.128, Palatínus r. t. 361.805, Pittel és Brausewetter 362.510, Kemény és Tisza 419.718, Stabil Építő r. t. 448.366, Káldor Pál és Mattya- sovszky László 464.111, László és Blum 479.704, Rozsnyai és Enökl 164.319. Rheinisch és Wohl 190.726 P. Kéményépítésre a hidegkútiúti leányárvaháznál: Méhes Emil 4540, Szakái Lukács 4558, Cristofoli Er- menegildó 4611, Wellisch Győző 5049, Marton és Szálka 5189, Paulheim Ferenc 6030, Székely Kálmán 6122 P. Altiszti, tűzoltói, java- dalmiőri stb. személyzet téli ruháinak konfekciós munkáira: Balanek Ferenc, Blum és Testvére, Budapesti Szabóiparosok Ért. és Term. Szöv., Kovács P. József, Aczél Bőrruházati Ipar, Sós Zoltán, vitéz Lászlóffy Albert, Textilip. Feldolg. é3 Ért. Szövetk., Szabómesterek Orsz. Term, és Ért. Szövetk., Országos Ruházati Intézet R. T., Szak- mándi János, Ruhakonaz első tóz megbízható ős olcsóbb HL, Epzsé&at M ffioyai A-poöol és világmárkán — ti és használt — zongorák — javítások is — több éves részlett« váltó hélfcüL Kezelési kéltség nincs. Teleién! «Wisse* 450-63 NAGY GYULA laliaiosáruijyára BUDAPEST, Vili., Köris-utca 10. sz. Telefon: ]. 348-15. (űiEDERMfinn Ágoston ÉPÍTÉSI VÁLLALATA bUDAPEST, III., SAN MARCO UCCA 5. TELEFÓN: 628—38.