Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-08-27 / 34. szám
Budapest, 1930 augusztus 27. 1 1 S» Az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. Előfizetési árak: fél évre egész évre 12 pengő: 24 pengő; KIÉ A SIKER? A Szent István és Szent Imre ünnepek lezárulása után mindnyájunknak, akik Budapest érdekeit, de a nagy magyar jövőt is szeretettel munkáljuk, legelső kötelessége leszögezni, hogy ilyen káprázatos sikert még az idegenforgalom, az ünnepek meg- adminisztrálása, a vendégekről való gondoskodás és a rend tökéletes fenntartása körül ennek a városnak falain belül nem láttunk. Egy pillanatig sem szeretnénk profánságba tévedni, de nem is lehet, mert mindenki tudja és vallja, hogy az ünnep lelke és mozgatója, a tömegek össze- sereglésének szent titka a hit, az áhítat, a szentek tisztelete volt. Ez hozta ide a külföldiek óriási seregét, a nemzeti eszme pedig, amely az ünnepnek szintén lényege volt, egybeforrasztott minden magyarokat, bárhova vetette is azokat az áldatlan sors. De ma már azt sem lehet elhitetni, hogy szervezetlenül, a nagy napok kellő hirdetése, a zarándokok toborzása nélkül is ellepték volna Budapestet a külföldiek. Az isteni hit által való vezéreltetésen Írívül emberi munka, irgalmatlan energiát, szervező talentumot és a hitért, hazáért való rajongást feltételező emberi munka is kellett. Ezt pedig Huszár Károly képviselte, aki — ha nem szeretjük is a szuperlatívu- szokat, de meg kell mondani — valóságos csodát művelt. Ö volt a lelke az egész toborzásnak és rendezésnek. Mellette természetesen egész Ids hadsereg működött, amelynek minden tagja hálát és elismerést érdemel. Külön is ki kell emelni azonban Zilahy Dezsőnek, a székesfőváros idegenforgalmi hivatala igazgatójának elévülhetetlen érdemeit, aki nagyszerű tapasztalatait, szervező erejét, rugalmas munkakészségét, pompás világlátottságát vitte harcba a nagy sikerért. Hogy ilyen rendkívüli energiával, odaadással végezhette kivételes munkáját, ahhoz természetesen legelsősorban ügyosztályvezető tanácsnokának, a minden ízében européer Lobmayer Jenőnek megértő támogatására volt szüksége. Ha mindezekhez hozzávesszük, hogy a budapesti rendőrség nyugati szellemű, remek munkát végzett, akkor felsoroltuk a siker legelső sorban álló tényezőit. Scitovszky belügyminiszter leirata a közmunkák gyors kiadásáról. Scitovszky Béla dr. belügyminiszter tegnap leiratot intézett a fővároshoz, amelyben örömmel veszi tudomásul, hogy a költségvetés keretében 32 milliót, a függökölcsönből pedig 12 milliót fordítanak sürgős beruházásokra. A belügyminiszter felhívta a fővárost, hogy részletes jelentésben számoljon be a munkálatok kiadásának tempójáról és a munkálatok elvégzésének előrehaladásáról. Csütörtökön tartja első őszi ülését a törvény- hatósági tanács. A nyári szünet után csütörtökön, augusztus 28-án délelőtt 11 órakor tartja első ülését a. törvényhatósági tanács. A napirend ezúttal több, mint 30 pontból áll: telekkisajátítások, póthitel engedélyezések és munkakiírások, amelyek főként a kórházi tatarozások munkakiadásaira vonatkoznak. A nagyobb és kisebb munkálatok összege kb. 800.000 pengőre rúg, amelyeket a tanácsülés határozata után a polgármester nyomban meghirdet. A folyamatban levő átalakítások miatt a tanácsülést az Újvárosházán tartják, ahol a távollevő Ripka Ferenc dr. helyett Sipöcz Jenő dr. polgármester fog elnökölni. Ranschburg Viktor halála. Ranschburg Viktor, a Panteon Irodalmi Intézet vezérigazgatója, a magyar könyvkiadás kimagasló vezéregyénisége 68 éves korában elhunyt. Ranschburg Viktor évtizedekig az Athenaeum élén állott és nevéhez fűződik a magyar könyvpiac és a magyar irodalom nagyarányú fejlesztése. Ranschburg Viktor érdemeit legfelsőbb .helyen is méltányolták a Ferenc József-rend adományozásával, kartársai pedig azzal, hogy őt választották meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete díszelnökévé. Halálát előkelő és kiterjedt rokonság gyászolja,, közöttük fia: Ranschburg Pál, a Magyar Ruggyantagyár igazgatója. Pénteken temették Ranschburg Viktort, családjának, barátainak és megszámlálhatatlan tisztelőinek bensőséges részvéte mellett. KHÖNDORFER ISTVÁN ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST VIII., NAGYTEMPLOM U. 21. TEL.: J. 395-53 Kevés az uccai telefonfülke. Két éve, hogy a főváros uceáin megjelentek a telefonfülkék és ma már olyan nélkülözhetetlen közintézményekké váltak, hogy hozzátartoznak nemcsak Budapest külső képéhez, hanem a mindennapi élethez is. Sajnálatos azonban, hogy a telefon-vállalat csak a legforgalmasabb helyeken szerelt fel ilyen fülkéket és a város szívében sokszor negyedórán át kell keresni egy-egy üres uccai telefonállomást, különösen a Belváros szívében és a Ferencváros belső területén, ahol nagy hézagok vannak. A fővárosnak mindenesetre kötelezni kell a vállalatot arra, hogy necsak saját üzleti érdekét tartsa szem előtt és a neki nyújtott évtizedes monopólium fejében viselje szívén a közönség érdekeit is. Nem szabadna megtörténni, hogy egy-egy fülkénél ketten-hárman várjanak, míg sorra kerülnek, mert az intézmény egyik főelőnye az, hogy a főváros lüktető életében a közönség kényelmét szolgálja. Kényelemről pedig addig nem lehet beszélni, amíg a főváros minden részében, tehát a külvárosokban is nyilvános uccai telefonfülkékben hiány mutatkozik. Tíz nap múlva átadják rendeltetésének az autóbuszgarázst. A Szent Tmre-ünnepségek nagy tömegülései tudvalévőén a gyönyörűen feldíszített auto- buszgarázs hatalmas helyiségeiben zajlottak le és a résztvevő közönség egyhangú elragadtatással bámulta az intézmény gigantikus méreteit és nagyszerű berendezését. Az üléseken résztvett külföldiek külön- külön fejezték ki megelégedésüket az impozáns építmény fölött. Az ünnepségek végeztével a főváros vezetősége rövid terminust szabott a vállalkozóknak a még hátralevő berendezések elvégzésére és így szeptember 7-én az Autóbuszüzem birtokba veszi a részére emelt nagy épületet. Szeptember 15-én megkezdik a Rákóczi úti vágányok középre helyezését. A Rákóczi út forgalmának zavartalan lebonyolítása érdekébefi már régebben úgy rendelkezett a főváros vezetősége, hogy a BSZKRT köteles a Rákóczi úti vágányokat az úttest közepén elhelyezni. A megoldással megszűnj? végre a Múzeum és Károly körúti veszedelmes zóna is,, ahol a múltban annyi sok szerencsétlenség történt. Az elmúlt napokban mintarendőri bejárást tartottak a Rákóczi úton és a Közmunkatanács hozzájárulása alapján szeptember 15An kezdik meg a vágányok középrehelyezését. A főváros vezetősége utasította a BSZKRT, hogy a munkálatokat a legsürgősebb ütemben folytassa le és a lehetőség szerint éjjelnappali permanens munkával igyekezzenek a vágányok középrehelyezését befejezni. Ünnepélyesen megnyitották a zamárdi gyermeküdülőt. Vasárnap reggel avatta fel Vass József dr. népjóléti miniszter a székesfőváros Balaton-Za- márdiban létesített gyermeküdülőtelepét. A felavatáson nagyszámú, előkelő közönség vett részt, a törvényhatóság képviseletében dr. Ripka Ferenc főpolgármester, dr. Harrer Ferenc, Ilovszky János, Máté János, Kollmann Dezső bizottsági tagok, Somogy vármegye képviseletében báró Weiss Gyula, vármegyei főjegyző, a tisztifőorvos, a járási főszolgabíró és a község és a környező helységek vezetőemberei jelentek meg. Az ünnepség tábori misével kezdődött, amelyet Vass József népjóléti miniszter pontifikáit, majd beszentelte a kormányzóvá nevéről ebievezett otthont és a mise keretében mély hatású beszédet mondott. A miniszter szavait Purébl Győző dr. tanácsnok köszönte1 meg, hangsúlyozta beszédében azt az áldozatkészséget, amelyet a törvényhatóság és valamennyi más hatóság tanúsított a gyermeküdülő létrehozása körül. Ezután bemutatták a gyermeküdülőt, amely öt épületből áll és a higiénia minden követelményeivel rendelkezik. A Magyar Tógazdaságok Rt. felkért bennünket a következő nyilatkozat közzétételére: Egyes lapokban közlemények jelentek meg gróf Zichy Jánossal 15.000 pengő iránt folyó polgári jogvitánknak büntető útra való tereléséről. Addig is amíg alkalmunk lesz a folyamatba tett akció teljes alaptalanságát bírói határozatokkal dokumentálni, szükségesnek tartjuk ezen közleményekre a következőket megjegyezni: A följelentést a gróf úr képviseletében Bányai- Bischitz dr. ügyvéd úr tette meg. A sérelmezett irat- lefoglalás egy szabálytalanságok miatt azonnali hatállyal elbocsátott tisztviselőnk szakvéleménye alapján történt, anélkül, hogy mi az alaptalan gyanúsítás tárgyában meghallgattattunk volna. Gróf Zichy János úrnak egy fillér követelése se áll fenn velünk szemben, amint ez az általa eredménytelenül folyamatba tett polgári per eddigi adataiból is kitűnk. A megtorló lépéseket mindazok ellen, akik a hatóságokat félrevezetni akartál?, haladéktalanul folyamatba tesszük, az alaptalan akcióból eredő összes kárigényeinket pedig azonnal érvényesítjük. Rieíschei cs Henneberg Részvénytársaság Budapest, Vili., Práter ucca 12. szám. Telefon: József 323—18. Központi fűtések, vízvezetéki és csatornázási berendezések M. kb. Postatakarékpénztár 6807/cln. 1930. sz. Versenytárgyalási hirdetmény A m. kir. postatakarékpénztár az 1930/31. évi fűtési idényre szükséges tüzelőanyag biztosítása céljából: 1. körülbelül 5000 (ötezer) métennázsa, Magyar- országon porosz kőszénből készült, elsőrendű, darabos, viliázott pirszén, 2. körülbelül 2000 (kettőezer) métermázsa jóminőségű tatai rostált aknaszén s végül 3. körülbelül 800 (nyolcszáz) métermázsa elsőrendű minőségű, legalább egyéves vágású, légszárított, kemény, aprított bükkhasábfa szállítására versenytárgyalást hirdet. Ajánlatok folyó évi szeptember hó 9-én déli 12 óráig nyújtandók be a m. kir. postatakarékpénztár gazdászati hivatalánál (V., Szabadság tér 11, földszint), ahol közelebbi tájékozás is nyerhető. A fent megjelölt háromféle szállításra ajánlat külön-külön nyújtandó be, ha valamely cég mind a három szállításra pályázni kíván. Ez esetben természetesen a bánatpénz is bárom külön nyugta ellenében helyezendő letétbe. Összevont, vagy mind a három szállításra nézve egy összegben letett bánatpénzről szóló nyugtával felszerelt ajánlatok nem vétetnek figyelembe. Budapest, 1930. évi augusztus hó 14-én. M. kir. postatakarékpénztár. MESTER KISS es oki. építész és építőmester Budapest, VI3., Egressy út 5. Teleién: J. 362—02. FELSENFELD RUDOLF Alapítva: 1901. Bélyegző és pecsétbélyeggyár, véső és dombornyomó műintézet Tel.: Aut. 103—94. BUDAPEST, V., BÁLVÁNY UCCA 16 Tarjányi István Radiátorok és fűtőtestek szakszerű mázolása és fóSZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ Stt“ telÍ<5S BUDAPEST VII, JÓSIKA UCCA 3 TELEEÓN: J. 382—45 Oil Trading Company képviselete IGNÁC OSZf 3.1‘ÍIOSC Budapest, V., Nádor ucca 6. sz. TELEFÖ9 : AUT. 883—«, 882—77. MŰKŐHÖZ GRÁNITOT minden színben, műkőmunkát legjobb kivitelben szállít BUDAPESTI KŐG9ÁR HSmmerle Adolf utóda Budapest, V., Visegrádi ucca 65. _____ nV CICSEK ÉS TÁUSJI KAZÁN,- T A RTÁNY- ÉS VASSZERKEZETI GYÁR Újpest, 'Rózsa 12.14. Tel.: Aut. 952-39 Mindenféle szegecselt, hegesztett lemezmunkák és vasszerkezetek BERKI DEZSŐ BUDAPEST, VI., Szív ucca 60. Festék és lakkercskedő Teleién : Automata 242—46 Teletöm Aut. 808-48 STIRN EMIL ÖT-, CSATORNA- és MAGASÉPÍTÉSI SZERSZÁM- ÉS MŰSZAKI ÖZLET BUDAPEST, V-, VISEGRÁDI U, 32. autós Testvérek rt festő, mázoló és tapétázó Bpariizem Budapest VB, Horn Ed© ucca 5 Tclefőnszám : Äutomata 194—51 és 185—23 GATTARIHGER FERENC Különböző rendszerű központi fűtések berendezési vállalata BUDAPEST, 111. KÉR. LAKTANYA UCCA villamossági vállalata MARX FERENC Budapest, IV, Molnár ucca 47. Tel.: A. 844-20 SZÜTS JENŐ Budapest, Vili., Szentkirály ucca 35 oki. mérnök, építőmester, építési vállalkozó. TELEFON: Józs. 42D-43Ó