Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-01-29 / 4. szám
4 Budapest, 1930 január 29. 32.000 albérlő családfő és 25.000 ágy- bérlő családfő zsúfolódik a fővárosban Feleréssük 1920 óta sodródott Budapestre A háború utáni szegénység és n nehéz megélhetési viszonyok megdöbbentő rajza bontakozik ki abból a sötét számrengetegből, amelyet Budapest albérlőiről és ágybérlőiről gyűjtött össze a székesfővárosi statisztikai hivatal. Az 1927. évi szükségmunkára jelentkezőkből kiválogatott számlálóbiztosok útján készült ez a felvétel és Budapest társadalmának olyan széles rétege jutott vele a statisztika fényszórója elé, hogy közel ötvenhétezer családfő és huszonegyezernél több családtag adatai kerültek ki az árnyékból. Ha ennek a népes társadalmi rétegnek a nagyobbik fele talán valamivel jobban védett albérlők táborába tartozik is, a 24.850 ágybérlő családfő és 3728 ágybérlő családtag szomorú helyzetének a tanulmányozása már olyan szociálpolitikai feladat elvégzése volt, amely méltóan sorakozik a statisztikai hivatal érdemes igazgatójának, dr. lllyefalvi I. Lajosnak eddigi teljesítményei közé. „Az albérlők és ágybérlők szociális és gazdasági viszonyai Budapesten” —■ a címe a Statisztikai Közlemények most megjelent számának. Laky Dezső dr. műegyetemi, tanár, a tanulmány írója, meleg emberi éi'zéssel és a tudós komoly aggodalmával fejtegeti bemre ennek a nagyfontosságú kettős kérdéskomplexumnak minden jellemző tünetét. Sok nyomorúságról, sok emberi szenvedésről számol be a közel 300 oldalas kötet. Sorra ismerteti az ágybérletek és albérletek gazdasági, társadalmi, egészségügyi és kultúrális hátrányait. Rámutat a magas lakbérekre és az alacsony keresetekre. Kidomborítja, hogy épen a legmélyebben vergődők- től olyan uzsoraárakat szednek, amelyek messze túlhaladják a főbérleti lakásokért fizetett bér összegét. Elénk állítja az albérlőket és ágybérlőket kor, családi állapot és foglalkozás szerint, s a tanulságok levonása után vázolja az orvoslás útját is. A munka egyik érdekes része azt kutatja, hogy a fővárosi albérlők és ágybérlők mióta tartózkodnak Budapesten. Megállapítja, hogy az 56.867 főnyi tábornak csaknem pontosan a 19 százaléka (10.643) legfeljebb egy év óta él Budapesten, de épen ennyi azoknak a számai is (10.547) akik már 20—40 év óta tartózkodnak a fővárosban. Még ha tudjuk is, hogy túl nyomorészben fiatal, a kereső munka első időszakában álló elemekből toborzódnak azok, akik alig {így esztendeje vannak csak itt, mégis feltűnő, hogy ilyen sokan csak ennyire primitiv formában tudnak lakáshoz jutni. Ám ha vigasztaló is, hogy az idők során a fiatalabbak jórésze majd fel tud emelkedni mai kietlen helyzetéből, annál szomorítóbb, hogy olyan nagy az aránya még azoknak is, akik 20—40 év óta érzik már a gazdasági kényszerűség kemény szorítását. S még ha sokan vannak is közöttük olyanok, akik itt születtek, mégis bizonyos, hogy tulnyomórészük olyanokból sorozódik, akik kereső munkában eltöltött sok-sok ABLESZALLÍTAS! Racionalizálás következtében leszállítottuk a következő cikkeink árát: KÁVÉ, CSOKOLÁDÉ, FŐZELÉK (dobozban), TÉSZTAÁRU, KEKSZ, MÉZ, PAPRIKA KÉRJE LIJ ÁRJEGYZÉKÜNKET! Meinl Gyula rí esztendő után még egy leszorított igényű szoba- konyhás lakásig sem tudtak eljutni. Egyébként a legnépesebb csoport azokból kerül ki, akik 1—5 éve vannak Budapesten. Pontosan 7.272 albérlő és 5.976 ágybérlő van ezek között, vagyis csaknem egyformán minden ötödik albérlő (23%) és minden ötödik ágybérlő (24%). Pia azt akarjuk megállapítani, hogy átlagban mennyi ideje tartózkodnak itt, akkor középszámítás szerint egy körülbelül 7 éve itt lakó választhatná két egyenlő részre a táborukat. Épen annyian lennének, akik 7 évnél kevesebb idő óta; élnek közülük a fővárosban, mint ahányan hoszabb ideje tartózkodnak itt. Ez azonban nemcsak azt mutatja, hogy a budapesti albérlők és ágybérlők zöme a bevándoroltakból toborzódik, hanem azt is bizonyítja, hogy felerészük 1920 óta sodródott Budapestre. Bizonyosan sole menekült is van közöttük. Ide zuhantak a B. listák áldozatai és az elhelyezkedést nem találó' szellemi proletariátus tagjai is. Megfigyelhető, hogy bár az ágybérlők kevesebben vannak, mégis (4.977 albérlővel (15.5%) szemben 5.686 ágybérlő (22.9%) van az egy évnél rövi- debb idő óta itt tartózkodók között. De még az 1—5 év óta itt lakó albérlőknél is nagyobbb az ágybérlők aránya. Ez pedig arra vall, hogy az ágybérlők között jóval nagyobb az új jövevények száma. De bizonyítja azt is, hogy ez a| kérdés mennyire összefügg a kereseti viszonyokkal. Pliszen azt látjuk, hogy több mint tízezer családfő öt év alatt sem tudott olyan szilárdul elhelyezkedni a fővárosban, hogy egy — ki tudja milyen -— fekvőhelynél többet biztosítson magának és családtag.] ainak. Ám ha ezek között olykor a konjunktúra hajótöröttjeit látjuk is, mit szóljunk ahhoz, hogy 4.528 családfő 20—40 év óta Budapesten lakik és mégis az ágybérlők között tengődik? Ezeket már nem a konjunktúra liajhászás, nem kalandvágy hozta a fővárosba. Ezek nem most ideszakadt hívatlan vendégek. Sok közülük tisztes múlt, becsületes munka után csúszott le annyira a társadalom lépcsőjén, hogy ma már talán inkább a szegényügy körébe tartoznak. De az albérlők közül is 6.289 már 20—40 év óta lakik Budapesten. Ami szintén azt mutatja, hogy a lakásviszonyok megjavítása körül sok i tennivaló lenne. Bizonyos azonban, hogy a felemelésük érdekében a kereseti viszonyoknak is meg kellene javulni. Megdöbbentőek azok az adatok, amelyek szerint az ágybérlők között súlyosan emelkedik a nők aránya. Az iegy évnél rövidebb idő óta itt tartózkodó ágy bérlők közül még. csak 10%, de az 5—10 év óta Budapesten lakó ágybérlők között már 30% a nő. TJgy- látszik, hogy a férfi támogatásától megfosztott nők kényszerülnek egyre nagyobb arányban ilyen fekvőhelyek bérlésére. A 10 óv óta itt lakó férfi ágybérlők arányszáma csak 30% —- de a nőké csaknem mégegyszer annyi (56%). Vagyis a férfiak hamarabb jutnak az ágybérlők közé, de hamarabb szabadulnak is. A nők később, de kisebb a szabadulási reményük is. Az egy évnél rövidebb ideje alatt itt tartózkodó férfi ágybérlők 26 százalékával szemben ^ a nőknél csak 11%-ot találunk, de a 20—40 év óta PARKETTA szállítása, mindennemű padozat készítése és javítása. FRIED és BENEDEK parkettgyár és gözfűrász BUDAPEST, VII., RáKŐCn ÚT @2. Telefon: József 133—43 és József 134—17. STOBBE KÁLMÁN ÉPITŐMES TÉR BUDAPEST, V., VISEGRÁDI UCCA 9. TELEFON : 975-93 Köztisztviselők kedvező fizetési feltételek mellett kaphatnak nyugágyat, ffiggőágyat, sátort és hátizsákot TELEFON J. 416—07. ALAPÍTVA 1848-bM HAUSCHILD ALBERT Budapest, VII., Károly-körút 15. szám. 8zálllt hivatalok részére Irmtkfltflhevedert, por- ét pedlétörlflruhét agyberlő férfiak az összes ágybérlő férfiaknak csak a 15%-át teszik, míg a nőknél már 24% ez az arány. Az a körülmény azonban, hogy még a Budapesten 20 30 év óta lakó ágybérlő férfiaknál is kétharmadrésznyivel több a családosok száma, mint a magánosoké, azt a tanulságot adja, hogy még a családos férfiak is nehezen tudják elkerülni az ágybérlet kálváriáját, ha egyszer odajutottak. Az albérlőknél már más a helyzet. A 24.994 -albérlő> férfi családfővel szemben 7.023 albérlő női családfőt találunk. A női albérlők nagyobb fele ugyan itt is azokból sorozódik, akik legalább 10 év óta laknak már Budapesten, míg a férfiaknak egyharmadrésze sem esett ebbe a hosszú időszakba. Am a családtagjaikkal együtt élő albérlő férfiaknak mégis a 46%-a tíz évnél hosszabb idő óta lakik Budapesten. Ezeknek egyharmada 10—20, másik harmada 20—30 óv óta lakik a fővárosban. Kétharmad- részük tehát olyan „idegen elemek”-ből verődött össze, akiknek ilyen hosszú idő alatt sem sikerült gyökeret verni. KÖNIG JÓZSEF OKL. MÉRNÖK, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ TELEFON: JÓZSEF 4 <! 4 — «9. Budapest, Vili., Baross ucca 98. sz. Szobafestő, mázoló és ércfényeső munkákat kiváló kivitelben kószit SZEGŐ JÓZSEF Budapest, VII., Kazinczy ucca 20. Telefon: J. 440-60. Sssmatana József műszaki és villamossági vállalat Budapest, V., Wekerle Sándor-u. 13 TELEFON. 219-52 FÉMÁRÚ- ÉS SZERELVÉNYGYAR MÜLLER ANDOR BUDAPEST, Vili., JÓZSEF KÖRÚT 35. TELEFON: J. 373—71 KŐBÁNYAI KÁTRÁNY- éa ASZFALTIP AR FRIED él GRUBER aki. mérnökök / X., Qyömrői-út 64 / Tel. i i. 449-44 GYÁRTMÁNYAINK : bőrlemez, szi- I VÁLLALUNK: Tetőfedést minden geteiő lemez, aszfalt fedéllemez kivitelben, szigetelési munkákat, (szagtalan), facement, klöntő I víztelenítési munkákat, atifai- aszfalt, aszfait ooulé | tozáit RIEGER OTTO ORGONAGYÁR ÚJ ORGONÁKAT valamint HO ML OKZA TSIPOKA T st állítunk és orgona javít ásókat mérsékelt irhán és művészi kivitelben elvállalunk. Gyárainkból negyven éves fennállása óta 2300 új orgona került szállításra. BUDAPEST, X, SZIGLIGETI UCCA 29. (RÁKOSFALVA) TELEF. JÓZSEF 393—45. A Hatvani Asbestfedopalagyár Rt. tv gyártmányai hiteles vegvvlzsgálatl bizonylat tanulsága szerinl asbesttartalmuknál fogva tűs- és fagyásióak v*v & Régi és nj tetők fedési munkálatait teljes szavatosság mellett a legjulónyosabb áron vállaliuk kedvező fizetési feltételek mellett is. Elismerő levelek a legelőkelőbb helyekről. Telefon: Halvan 84. Sürgönyeim: Palagyár Hatvan. Budapesti Iroda: V., Nádor-u. 3. Proczelier Bálint kövező mester Budapest, X. Korponal u. 11. Tel.: Kőbánya 74-84 WEIDLINGER TIBOR OKL. MÉRNÖK, ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, VII, RÁKÓCZI ÚT 36. Tel.: J. 318-07. Tel.: J. 318-07.