Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-09 / 27. szám
Budapest, 1930 július 9. 9 Offenzívát indított a környék az új vámvonalak ellen A június 1-i'e virradó éjfélkor, mint a Fővárosi Hírlap annak idején jelentette, Budapest egész határvonalán megtörtént a vámállomások kihelyezése. Azóta a székesfővárosi adóhivatal közegei az új vámvonalon teljesítik a szolgálatot, amely nemcsak nagy anyagi előnyt jelent a fővárosnak, mert óriási új területek kapcsolódtak a zárt vámterülethez, hanem megszűntek a régi vámokkal kapcsolatos panaszok is. A vámvonalaknak a politikai határokra való kihelyezését hamarosan követi — értesülésünk szerint — egy másik fontos reform is: az új vámszabályzat életbeléptetése. Az új szabályzat tervezetén nagy buzgalommal dolgozik a pénzügyi ügyosztály és a nyári szünet után nyomban a közgyűlés elé is kerül, hogy 1931 január 1-re életbe léptethető legyen. A városi vámszedés reformjának előkészületei, a vámvonalak kihelyezésének eddigi tapasztalatai iránt a pénzügyi ügyosztályban érdeklődtünk és illetékes helyről a következő tájékoztatást szereztük: — Negyedik hete, hogy az új vámvonalon történik a szolgálat. A vámállomások mindegyikében mintaszerűen és gyorsan folyik a vámeljárás, úgyhogy erre aligha van a nagyközönségnek panasza. Minden vámállomáson hídmérleg van, úgyhogy a kocsik, illetve szállítmányok mérése is a leggyorsabban történik. A nagyobb hús- és alkoholszállítmányokat motorkerékpáros vámőrök kísérik be a városba, hogy semmi késedelem ne történjék. Erre a célra egyelőre hat oldalkocsis motort rendelt a főváros. A kisebb forgalmú útvonalak mentén őr- házak vannak, s ha csak lehet, úgy történik az elvámolás, hogy a feleknek semmi kellemetlenséget ne okozzon. — A vámvonalak kihelyezésének négyhetes tapasztalatairól nem sokat mondhatok. A szolgálat megkezdése az egész vonalon minden zökkenő nélkül, Hér&ásztelKelc a Fö ucca, Ganz ucca és Kirúlyfiegy UCCÚR közölt fekvő régi Ganx-gyári parcelláxotí telektömbből, 76 négyszögöltől kezdve kaphatók. Értekezés dr. Székely Márton ügyvédi irodájában, VII., Erzsébet körút 32, d. u. 4—6 között. Telefon: J. 448—22 Telefon J. 448—22 Mfl VPB nnó központi fűtés, szellőztetés és fürdóberen i ii , r * J V, dezési vállalata. Épület-és díszműbádo- 8ß68Z8ö0UQyl berendező g0S( iégSzesz, vízvezeték, csatornázás és szivattyú berendezési telepe. Budapest, VII, Barcsav u. 9. Tel J. 300-70 Alapítási év: 1868. Telei ón: Zugló 69—07. CRISTO FÖL! VINCE KŐPADLÓ FAYENCE PALABUKKOLAT BUDAPEST, VII., GIZELLA ÜT 31 teljes rendben történt meg. Abban a pillanatban, amikor a múlt hó 30-án éjjel az új állomásokon a személyzet elfoglalta a helyét, a régieken megszüntettük a szolgálatot. — A vámvonalak kihelyezése által a főváros igen jelentékeny összegű bevételi többlethez jut, mert a zárt vámterület lényegesen megnagyobbodott. A publikum panaszai is megszűntek, nem osztanak többé ketté kerületeket a vámok, nem kell belterületen vámot fizetni, ha egyik városrészből a másikba megy a kocsi. Nem kell a bérautóknak kettős tarifát fizetni, ha a köztemetőbe, Hűvösvölgybe, vagy a kelenföldi pályaudvarra hajtatunk, de mint minden újításnál, természetesen itt is vannak elégedetlenek. Ezek olyanok, akik kihasználták a vámmentes állapot előnyeit, továbbá a környékbeliek, akik eddig mélyen a főváros területére jöhettek be vámfizetés nélkül. — A környékbeliek élénk mozgalmat is indítottak, a vámkihelyezés kapcsán és több irányban követelőznek. Az első kívánsága a fővároshoz most érkezett beadványuk az, hogy harminc kilométeres körzeten belül vámmentesen lehessen szállítani bármit a fővárosba és a járművek után se fizessenek illetéket, második kívánságuk az, hogy a tranzitó szállítmányok vámmentesek legyenek. ■— A környék „ultimátuma” természetesen ebben a formában teljesíthetetlen. Készek vagyunk leülni a zöld asztalhoz és megvitatni a vitás pontokat, de egy biztos: hogy a harminc kilométeres vámmentes zónába soha semmi körülmények között bele nem mehetünk, hacsak a környék az elmaradt jövedelmekért nem hajlandó a fővárosnak más kárpótlást fizetni. A főváros vámszedése királyi jog, amelyet alkotmányos törvényekkel is megerősítettek, s ’amelyekkel szemben a fővárosnak nagy kötelezettségei vannak. — Alig lehet szó a vámtételek leszállításáról is,' mert a főváros háztartásának egyensúlyát biztosítani kell. Hajlandó lesz azonban a főváros a tranzitó szállítmányok vámmentességét bizonyos kisebb járulék fizetése ellenében engedélyezni. Ez úgy történnék, hogy a belépő vámnál a szállítmány kísérője bárcát kap, amelyet a kilépő állomásnál felmutat, s amennyiben a szállítmány tényleg továbbmegy, vám nélkül távozhat, csupán az egyébként kötelező díjtétel bizonyos kisebb százalékát kellene megfizetni.-— Egyébként az összes vitás és függő kérdéseket szabályozni fogja majd az új vámszabályzat, amelynek tervezete már csaknem teljesen kész és őszszel kerül a törvényhatósági bizottság elé. Ebben az új szabályzatban új kategóriákba lesznek sorozva a vám- és illetékköteles áruk, s ebben a nomenklatúrában körülbelül 60.000 név lesz. Az áruk húsz osztályba lesznek csoportosítva az illetékek nagysága szerint, s gondoskodunk, hogy a ma kifogásolt bizonyos aránytalanságok is megszűnjenek. ■ A környékbeliek panaszai közül felemlítettük a kelenvölgyiek panaszos levelét, amelyet a Fővárosi Hírlaphoz intéztek a következő szöveggel: Tekintetes Fővárosi Hírlap szerkesztősége Budapest. Segítséget kérünk, mert tönkre megyünk kelenvárosi lakosok! A főváros liatármentén az új városi vámvonal olyan súlyos helyzetbe hozta a fővárossal tőszomszédos Kelen város lakóit, hogyha sürgős segítséget nem kapunk, tönkre megy itt kereskedő, gyáros és kisiparos egyaránt. Az új fővárosi vámvonal megnyitása napján egy gazda három tehenét a legelőre hajtotta, áthaladt a községet átszelő fővárosi vámvonalon, s fizetett 1 P 80 fillért, a teherautó, mely hozzánk az szódavizet szállítja. 11 P 30 fillért fizet, egy fakereskedő 10 P 40 fillért és így tovább. Kelenvárosnalc (Budafokhoz tartozik) van nyolc olyan uccája, amelyet kelenvölgyi kocsi nem tud megközelíteni úgy, hogy vámot ne fizessen. Egy vágón fa be- íuvarozása ezekbe az uccákba 59 P 08 fillér vám mellett történik, pedig a fát Kelenvölgy területének egyik részéről szállítják ugyancsak Kelenvölgy másik részébe. Sürgős úton levő járműveket, betegszállító autót is a 200 méter távolságra levő vámházhoz irányítanak, amely egy mellékuccában van, mert a főúton csak egy őrszem áll. Egy haldokló betegnek, akinek talán csak nyolc perce volt még az élethez, nyolc percet kellett várnia. > Kelenvölgyben kétségbe vannak esve az emberek, nem tudják, hova forduljanak, mert senki sem vállalja az orvoslást. Ezúton próbálkozunk tehát, így a tekintetes szerkesztőség segítségével talán lesz valaki, aki tanácsot ad, vagy felvilágosít minket, amit előre is nagyon köszönünk, Aláírások. — Pia ilyen esetek előfordulnak, — hangzott a válasz — amit nem is vonunk kétségbe, azon mi semmit sem tudunk változtatni. A vámvonalak a főváros politikai határával párhuzamosan futnak, s nem lehetünk tekintettel semmi egyébre, csak a főváros érdekeire, bármennyire sajnáljuk is a kelenvölgyieket. Mindaz által, ha konkrét panaszokról tudomást szerzünk, azokat meg fogjuk vizsgálni. A Fővárosi Hírlaphoz intézett panasz dolgában is intézkedni fogunk, meg fogjuk vizsgálni és ha orvoslásra lesz szükség: a célszerű határkiigazítást is fontolóra vesszük. Tímár és Quittner OKL. MÉRNÖK, ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, VI, SZÉKELY BERTALAN U. 23 TELEFÓN: AUTOMATA 263—75 Magyarország aranykoszorús mestere összerakható könyvszekrények rekeszenként minden irányban nagyobbíthatók ás pótolhatók. PRAKTIKUS ÉS OLCSÓ LiBigéi Károly és Fiai Els6 Magyar Faáru- és Bútorgyár. Budapest, V1L kér., Rózsa ucca 4—6. szám KérjOk 120 szobából álló állandó kiállításnak ■•gteklntésétMl&ycy György oki. gépészmérnök villamossági és műszaki vállalata BUDAPEST, V., FALK MIKSA UCCA 26—28. SZ. Tarjányi István SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ BUDAPEST VII, JÓSIKA UCCA 3 Radiátorok és fűtőtestek szakszerű mázolása és fényezése hőállóan teljes garancia mellett TELEFÓN: J. 382—45 SZLEZÁK LÁSZLÓ harang- és ércöntöde, harangfelszerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VI., Frangepán ucca 77. szám Telefon; Aut. 913-53 Bazilika részére készült 7945 kg új harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydíszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiáUításokon nagy aranyéremmel kitüntetve. — Számos egyházi elismerölevél! — Költségvetéssel díjmentesen szolgál! Előnyős fizetési feltételek!