Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-03-26 / 12. szám
Tizenkilencedik évfolyam &ra fiSlér Budapest, 1930 március 26. 12. szám nüaa ELŐFIZETÉSI ARUK: Egész évre ..........................24 pengő Félévre.................................12 pengő Ál landóan: g/izrasAgi értesítő MÄffllHtffilUßiülÄ!» VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: DAC SÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN SzerJcesztőség és kiadó hivat al BUDAPEST VI., SZÍV UCCA 18 SZ. Postatakarékpénzt. csekkszámla 40.424 TELEFON: A UTOMATA 137-15 Építkezési szenvedélyről beszél Éber Antal, az elárvult liaza egyedüli eleven lelkiismerete, aki rendkívül súlyos vádakkal illeti székesfővárosunk tanácsát és egész autonómiáját. Nem szoktunk a tanács védelmében a kardunkra ütni, de ma az éberi vádakkal szemben kénytelenek vagyunk ezt a Iovagias szolgálatot teljes lelkesedéssel vállalni. Isten látja a lelkünket, ez a szegény tanács olyan ártatlan az építkezési szenvedély bűnében, mint a ma született bárány. Nem kell erre bizonyítékokat fölsorolni, nagyon jól tudja ezt mindenki ebben a városban, de légióként az ötvenezer iparos és a húszezer munkanélküli, akikről Éber Antal szociális gondolkodása nem szokott tudomást venni. A pénzügyi bizottság pénteki ülésén, úgy látszik, velünk vitázott Éber Antal, vagy legalább is velünk szemben állapította meg, hogy ő nem fut a népszerűség szivárványa után. Ezúttal igazat kell adnunk neki, mert most már tökéletesen kibontakozott tragikus közgazdasági teóriája, amely feltűnést fog kelteni széles körökben, de nem tapsokat, hanem a legjobb esetben becsületes és őszinte szánalmat fog vele aratni. Nem arathat tapsokat, legföljebb — ha komolyan veszik —- nevetségessé válik ebben a városban az, aki építkezési szenvedélyről beszél, még ha a demagógia leggroteszkebb színeivel festi is alá az ilyen megállapításokat. ÜgylátSzik azonban, hogy Éber Antal, aki az életben nagyon gyakorlati közgazdász és nagyon gyakorlati üzletember, mihelyt az invalidus kaszárnya vastag falai közé burkolózik, a fajdkakas erényeivel felruházott teoretikussá válik. Professzoros csökönyösséggel állítja például, hogy „az építkezési szenvedély a legnagyobb közgazdasági botlás”. Nem létező boszorkányokat kerget elszánt vadászszenvedéllyel és vad iramban galoppozik utánuk a teóriák vak lován. Az Éber Antal vitatkozási módját követnénk, ha azt mondanánk, hogy az ő makacs építkezés-ellenes agitáció ja csak a jóllakott ember filozófiájának eredménye lehet. Mi azonban föltételezzük, hogy Éber Antal el tudja választani önmagában a bankvezértől az egyszerű pesti polgárt, akit kisiparosok, kiskereskedők, tanítók (igenis tanítók is!), munkások, tisztviselők, ügyvédek, orvosok küldtek a városházára, hogy érdekeiket képviselje. Éber Antalnak a városatyának csak ezeket az embereket van joga a városházán képviselni, csak ezekre szabad gondolnia, amikor teóriákat akar hirdetni és a gyakorlati élet fenyegető öklét múzeumi üvegszekrénybe akarja zárni. Ezek az emberek, a tanítók, meg a többiek nincsenek megáldva a teoretikusok és doktrinerek vakságával, ezek élni és enni akarnak. Ezek tisztán látják, hogy az Eber-féle közgazdasági tételekből nem lehet kenyeret szelni. De tisztában vannak azzal is, hogyha Éber Antal rideg doktrínái kormányoznák a fővárost, ha kiölnék a közgyűlésből a szociális gondolkodást, a szépérzéket, a város iránt való szeretetet, akkor itt hónapok alatt csak lázadó öklöket látnánk, amelyek a halott várost akarnák mégegyszer megölni. Szinte szerencse, hogy az apostol, aki nappal- jait párnázott ajtajú bankdirektori szobában tölti, nem tud tanítványokat szerezni és próféciái üres puffanással semmisülnek meg. Mert különös tanok ezek. Első látásra szinte konstruktívnak tetszenek. Hát hogyne volna szent és puritán az, aki igazgatói paloták építése ellen harcol? Hogyne lenne a nép kedvence, aki keresztes hadjáratot hirdet a színes szökőkutak ellen? Hát hogyne lenne Éber Antal Budapest Gandhi-ja, aki azt akarja, hogy az iskolaigazgatók a jövőben sót árusítsanak a népnek? Csak amikor a részletek mögött meglátja az ember a fenyegető nagy veszedelmet, a szociális és altruisztikus gondolkodás kiölésének féktelen vágyát, akkor derül ki, hogy nem is olyan ártatlan teóriák ezek. Igenis, rettenetes veszedelem lenne, ha megfogannának ezek a tanok és Budapest székesfőváros megfeledkeznék szociális kötelességeiről. Mert mit jelentene az, ha Éber Antal egy „szép” napon győzne a közgyűlési teremben? Azt, hogy megakasztaná a már elhatározott és már folyamatban levő építkezéseket is. Kicsavarná a munkás és vállalkozó kezéből a kis kenyeret, amelyért keserves évek éhezésével fizetett meg. A doktrínák fölényes magaslatáról hirdetett tételek győzelme visszalökné Budapest életét a legszörnyűbb nyomorba, ahonnan már csak az öklök forradalmi megmozdulását lehetne rettegve várni. Ebben a munkában, ebben a veszedelmes, félelmetes konstruktiv tevékenységben senki sem lesz segítőtársa Éber Antalnak. Legalább nem lesz segítőtársa olyan ember, akinek a szíve dobog, aki embertársait és városát szereti, aki higgadt ésszel mérlegeli a jövendőt. Budapest Gandhiját nem fogadja a nép üdvrivalgása Budapest uccáin. Így szál ember ötvenezer kisiparos és húiisier munkanélküli ellen Becsey Arsfal válasza arra, liogy miért nem üres jelszó a munka« alkalmak teremtése — A házak tatarozása — Telek-kérdések és a közmüvek problémája az éhegyi Horthy Miklós telepen Egyik előkelő bankunk vezérigazgatója, aki a városházi közéletben is tevékeny szerepet játszik, legutóbb több hírlapi cikkben kelt ki az akciók ellen, amelyek minél több munkaalkalom teremtése céljából különböző fővárosi építkezések megindítását sürgetik. Mivel az Egységes Községi Polgári Párt évek óta programjába vette a gazdásági válság enyhítését és e cél elérése érdekében a lehetőségek határai között állandóan szorgalmazza a szükséges fővárosi beruházások mielőbb való végrehajtását, szükségesnek tartottuk,, hogy a párt legkitűnőbb közgazdasági szakértőjéhez, Becsey Antalhoz forduljunk felvilágosításért. Becsey Antal, az Egységes Községi Polgári Párt társelnöke a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának : —• A szóbanforgó tiszteletreméltó gazdaságpolitikustól olyan kijelentések láttak napvilágot, amelyek szerint „munkaalkalmak teremtése” — üres jelszó, sőt legutóbbi cikke szerint veszedelmes jelszó, amely csak arra alkalmas, hogy költ síik a pénzt. Ha az idézett cikkelmek igazuk volna,, akkor azonnal abba kellene hagyni az útépítési munkálatokat, az iskolaépítéseket, a szociális intézmények létesítését célzó tervezgetéseket, sőt a Duna-hidak megépítésének előkészítését is. Gazdaságpolitikusunknak ezzel a követelésével szemben a másik oldalon áll egy óriási tábor: 40—50.000 kisiparos és 15—20.000 munkanélküli munkás. Ez az 50.000 kisiparos hónapok óta kétségbeesetten várja a tavaszt, amelynek beálltától munkaalkalmakat remél. Húszezer munkanélküli munkás éhezett egész télen át és csak az a remény tartotta benne a lelket, hogy tavasszal mégis csak munkához és kenyérhez jut. Ez a szám állandóan emelkedik. De hol marad az államrezon, amely parancsolóan azt követeli, hogy tegyünk meg minden szükséges intézkedést a társadalmi békét fenyegető veszedelmek elhárítására. Azok a kisiparosok, akiknek régi, jobb időkből sikerült valamelyes vagyonkát átmenteniük, felemésztették kis tőkéjüket. Ez olyan óriási közgazda- sági kár, amely évek múlva is éreztetni fogja hatását. Ezek a tények — pozitívumok azzal a negációval szemben, amit az idézett cikkek tartalmaznak. A pénz, a tőkegyűjtés nem öncél. Még csak azzal sem szabad érvelni, hogy a főváros ne vegyen fel külföldi kölcsönöket, ne csináljon hosszú évekre szóló adósságokat. Ezzel az érvvel szemben arra a tényre kell hivatkoznom, hogy a főváros mindig kölcsönből épített. A fővárosi utakat 20 millió aranykoronás kölcsönből építette meg. Kölcsönből létesítettünk nagyszerű kultúrintézményeket,, iskolákat, fürdőket, most pedig hidakat akarunk építeni, vagyis évszázadokra szóló alkotásokra készülünk. A munkaalkalom megadja a lelki egyensúlyt, megadja a lehetőséget a családfönntartásra. Ha elejtenék ezt a gazdasági koncepciót, végveszedelembe, szörnyű katasztrófába sodornánk nemcsak az iparosok és vállalkozók százait, nemcsak a munkástömegeket, hanem az egész gazdasági életet. — Ami a tavaszra esedékes beruházásokat illeti, hangsúlyoznom kell, hogy az üzemi beruházások ki- ! vétel nélkül lukrativ természetűek. Ezekre azonban csak később kerül sor, mivel előbb meg kell szerezni a külföldi kölcsönt. Az építőiparosság most a tatarozások elrendelésétől várja helyzetének javulását. Úgy közegészségügyi, mint közbiztonsági szempontból fontos a tatarozási rendelet végrehajtása és ebben a tekintetben csak elismeréssel adózhatunk úgy a Közmunktanácsnak, mint az állami hatóságoknak, amelyek nagy megértéssel fogadták az építőipari érdekeltségek kívánságát. Itt azonban föl kell hívnom a hatóságok figyelmét arra, hogy ők maguk járjanak elől jó példával a középületek tatarozásának sürgős elrendelésével. A háztulajdonosokat hosszú lejáratú kölcsön nyújtásával kell abba a helyzetbe hozni, hogy a tatarozási rendeletet végrehajthassák. A Községi Takaréknak lesz a feladata, hogy még a tavasszal megfelelő hosszúlejáratú kölcsönöket nyújtson a háztulajdonosoknak. Az erről való gondoskodás ugyanis kétségtelenül községi feladat. Becsey Antal elmondotta még a Fővárosi Hírlap munkatársának, hogy Albertfalva a fővároshoz szeretnie csatlakozni. Albertfalva kívánságát magáévá tette Pest vármegye is és a csatlakozás sürgős megvalósítását megokolja az a körülmény is, hogy a Társadalombiztosító Intézet telepének megépítése és benépesítése révén 1200 fővárosi szavazó költözött Albertfalvára. Az új fővárosi törvény következtében ezek nem vehetnének részt az új fővárosi községi választásokban. Közérdek,, hogy ezt a csatlakozást maga a törvény- hozás elősegítse és pedig úgy, hogy a most tárgyalás alatt álló fővárosi törvényjavaslatba fölvétessék egy olyan rendelkezés, amely szerint úgy, mint a csepeli kikötő, Albertfalva is Budapest székesfőváros területéhez csatoltatik. A tavaszi közmunkák között szerepel az óhegyi Horthy Miklós-telep megépítése^ is. Ebben a, tárgyban legutóbb a városházán a népjóléti minisztérium szakreferenseinek a bevonásával értekezlet volt, amelynek eredményéről Becsey Antal a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: •— Az értekezleten a telek-kérdéseket tisztáztuk. Komplikációkat idézett elő ugyanis az a körülmény, hogy a beépítésre szánt területen nemcsak a fővárosnak, hanem az államnak, sőt magánosoknak is vannak telkei. Ezen a területen tehát csere-berélésnek kell megindulnia, hogy egységes telekkomplexum jöjjön létre és összefüggő nagy kompakt terület álljon rendelkezésére az óhegyi telep építkezésének. További kérdés
