Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-03-19 / 11. szám
Budapest, 1930 március 19. jfjomsosíJííxMP h főváros beruházásaira sürgősen százöt ve n mSiiió pengő sz Ukséges Secsey Untai a főváros Sliggőkölíionáről, amelyet a heSföfdi piacon kell felvenni — „Mindent el kall köpetni, hogy a csapaäi kikötő rendelkezésére álljon a köz ép európai hajózásiak“ Budapest jövő fejlődését érintő sorsdöntő esemény történt. Horthy Miklós kormányzó a főváros hatalmas perspektíváját vetítette az ország elé azzal a messzekiható kijelentésével, hogy Budapest rövid időn belül Középeurópa dunai forgalmának legfontosabb centrumává lép elő és földrajzi fekvésének, valamint kikötői berendezéseinek felhasználásával a kelet—nyugati öszeköttetést fogja szolgálni. A legmagasabb helyről elhangzott kijelentés olyan törekvés megvalósítását jelenti, amelynek Budapest szempontjából való páratlanul nagy horderejét szinte felbecsülni sem lehet. Külön történelme van a budapesti nagy Duna-kikötő megvalósításának, amelynek érdekében a Fővárosi Ilirlap évtizedeken keresztül vívta a maga harcát és sikerült is a nagy tervekkel szemben mindig mutatkozó kétkedést és közönyt annyira megtörni, hogy a háború befejezése után megkezdődhetett a csepeli tranzitó- és helyikikötő nagyarányú építkezése. A Fővárosi Hírlap akciójában kimagasló szerepe volt Becsei) Antal törvényhatósági bizottsági tagnak is, aki a maga kiváló szakértelmével és koncepciójával vezérkedett a budapesti nagy kikötőért folytatott küzdelemben. A hódoló küldöttség előtt elhangzott kormányzói nyilatkozatról Becsey Antal, az Egységes Községi Polgári Párt társelnöke a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A Kormányzó úr bölcs előrelátással idézte újból szemünk elé Budapest elkerülhetetlen hivatott- ságát arra, hogy a dunai hajózásnak Budapest kikötői berendezkedéseivel kell elsősorban számolni. A Kelet és Nyugat minden áruja itt találkozik a Közép- dunán, amelynél ideálisabb gyűjtőhelyet nem lehet képzelni sem. Budapest törvényhatóságának most már erőteljesen kell haladni a számára kijelölt irányban és mindent el kell követni, hogy a csepeli kikötő teljesen rendelkezésére álljon a középeurópai hajózásnak, amelynek felbecsülhetetlen előnyeit így a főváros milliós lakossága és az egész gazdasági élet meg fogja érezni. Szilárd meggyőződéssel hangoztatom ma is, amint azt már annyiszor kijelentettem az elmúlt évek során, hogy a budapesti nagy kikötő a szédületes fejlődés lehetőségét nyújtja a főváros részére. Gyárak, raktárak, garageok, kórházak, középületek részére préselt acélajtók kapuk ..... telszetös-tatós-tüz- 11 és betörés biztos. haas A nagy üzemek tervezett rekonstrukciós munkálatainak megindításáról és a szükséges költségeknek kölcsön útján való megszerzéséről Becsei) Antal a következő kijelentéseket tette: — Az ügyosztály jelentéséből kitűnik, hogy az Elektromos Művek, Gázművek és a Vízmű beruházásai immár halaszthatatlanná váltak. Ha mindezekhez hozzávesszük az Autóbuszüzem és a BSZKRT szükségleteit, akkor százötvenmillió pengő az az összeg, ami a rekonstrukció és a beruházások végrehajtására szükséges. Ezek olyan természetű beruházások, amelyekre vonatkozólag nem lehet tovább a felelősséget vállalni és a rekonstrukciót tovább halasztani. Az Elektromos Műveknél látjuk, hogy az áramfogyasztók száma állandó emelkedést mutat, ám az igények kielégítése a mai berendezkedés mellett hovatovább a legnagyobb nehézségekbe ütközik. Ennek az üzemnek a teljesítő- képessége több mint 100.000 kilowatt, illetve ennyi lesz, ha a harmadik 25 ezer kilowattos gépegység teljesen elkészül. A gépkolosszus munkálatai folyamatban vannak, de ennek a befejezéséhez is szükséges még tizenkét millió pengő. Ezen túlmenőleg a köz-, gyűlés hozzájárult egy negyedik ilyen 25 ezer kilowattos gép beszerzéséhez, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy amire egy ilyen gép elkészül, addigra az áramfogyasztás keretei is túlnőnek. Ez kétségtelenül örvendetes jelenség, de azt a feladatot is rója a fővárosra, hogy felkészülten álljon az.igények kielégítésére. Az új gép 17 millióba kerül,, az Elektromos Művek szükséglete tehát 29 millió. — A Vízművek jelentéséből ismeretes, hogy a legsürgősebb az óbudai vízműtelep rendezése, mert ennek elmaradása magával hozhatja azt, hogy egy száraz nyár esetén kénytelenek leszünk a vízszolgáltatás korlátozását keresztülvinni. A nehézségek egyik főoka a Duna abszolút alacsony vízállása és így az óbudai vízmű 16 milliós költségére feltétlenül szükség van. A káposztásmegyeri telep tartalékcsatornáit is meg kell építeni, a Duna alatt vezetendő alagutak létesítése tovább nem halaszthatók; itt a költség 8% millió, az átemelőtelep rekonstrukciója 11 millió, tehát ebben a vonatkozásban az igényelt összeg összesen 36 millióra rúg. — A Gázmüveknél is sok kell, mert az óbudai gyár kapacitása néhány éven belül kimerül. A csőhálózat bővítésére hatmillió,, benzolgyár létesítésére kétmillió, az új Rókus felépítése folytán az új igazgatósági épületre 4% millió az igénylés és így a Gázmüveknek is 13 milliót kell rendelkezésre bocsátani. — A nagyüzemek tehát 78 millióval rekonstruálhatók és ha ehhez hozzávesszük a BSZKRT és az Autóbuszüzemet, akkor kereken 150 millió az az összeg, amelyet sürgősen elő kell teremteni. Nagy probléma, hogy honnan szerezzük meg ezt az összeget, mert a pénzpiac helyzete változatlanul kedvezőtlen és úgylátszik e vonatkozásban változás addig nem is várható, amíg a párizsi tárgyalások be nem fejeződnek és míg sor kerül a Nemzetközi Bank működésének megkezdésére. Komplikálja a helyzetet, hogy az államnak is sok pénz kell nagy beruházásaira és fontos volna, hogy az állam és a főváros ne mint konkurensek jelenjenek meg a pénzpiacon. A tél előtt itt nagy kölcsön felvételéről — ha csak kedvező körülmények nem játszanak közre — szó sem lehet. A beruházások végrehajtása pedig égetően sürgős, nemcsak üzembiztonsági okoból, hanem a munkanélküliség enyhítése szempontjából is. Ez a 1—2 éves lejáratú hitel a legkellemetlenebb és egyben a legdrágább kölcsöntípus. Mindamellett ez a megoldás sem egyszerű, amint azt a berlini példa illusztrálja, ahol 80 millió márka függőkölcsönt is 46 millióra kellett redukálni éppen a pénzpiac nehéz helyzete miatt. — Azt hiszem azonban, hogy egyszer már revízió alá kell venni azt az álláspontot, hogy itthon, a belföldi piacon nincs pénz. talán nem is volna olyan kilátástalan, ha legalább a függőkölcsönt a hazai piacon venné igénybe a főváros. A lebonyolítás is gyorsabban menne, ami példátlanul fontos volna éppgn a mai viszonyok mellett, amikor a nagy beruházásokkal a gazdasági élet megerősödését is feltétlenül szolgáljuk. Becsei) Antal közölte végül a Fővárosi Hírlap munkatársával, hogy a törvényhatóságnak legelső feladata lesz a kölcsön megszerzése, hogy az üzemi beruházások a leggyorsabb tempóban végrehajthatók legyenek. Az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árak: fél évre . . . , .........................12 pengő, eg ész évre............................................24 pengő. DELMÁR BÉLA oki. mérnök, építőmester Budapestül. Benczúr u. 17 Telefon 263-40 összerakható kdnyvisekréüjfik rekeszenként minden irányban nagyobbíthatdk ás pótolhatók. PRAKTIKUS ÉS OLCSÓ Llngel Károly és Fiai SSsfi Magyar Faáru» és Bútorgyár. Budapest, VII. kér., Rózsa ncca 4—6. szám KárJBk 120 szebdbő! állj illandj kfillltiauak aegtáklntáiét. DOHA DOHÉ ES TASSA PAPÍR ÉS ÍRÓSZEREK 69ÄR1 RAKTÁRA a „PAPI8MALOM“-hoz Alapítva 1790-ben Budapest, IV, Arnnrtéi ucta S ES TSA Ö. t. mW: '■ Budapest, VI, Liszt FeracfM Egészségügyi berendezések-Csévek-Möszaki cikkek-Fémgyártás STOBBE KÁLMÁN építőmé s tér BUDAPEST, V., VISEGRÁDI UCCA 9. TELEFON : 975—93 milliós függőkölcsönt veszünk igénybe, bár ez az ÍÍMG2E GÁ&PÁH műbútorasztalos Elvállal lakás-, irodai és üzlet- Budapest, 1., Bertalan u. 22 berendezéseket saját tervei és adott minta szerint. leleftínszám: Lágymányos 5—13 ..' ........................................................................................................—IT S dl Oird ^ Trading Company képviselete ' M ILLEM! SGMÁC aS^ialtOlí Budapest, V., Nádor ucca 6. sz. TELEFÓN : AUT. 833—40, 832-77. ! Ricíschel és Henncbergj Részvénytársaság | Budapest, VIIL, Práter ucca 12. szám. 1 Telefon: József 325 — 18. Központi fűtések, vízvezetéki 1 és csatornázási berendezések J fjjiFjÁ&j K‘Ty|j$ 9Sé®zségügyt berandesési vállniat lw ' fÄR BUDAPEST, VI, KMETTY UKfiA 7 Srctla: Vi, Szinnyai Marsa vcca IQ Telefon: L 93S 25 FISCHER Él HflRTKfilüI mázolémesterak Budapest IV, Képíró ucca 3. sz. TELEFON : Fióküzlet: !X. kar., Tompa ucca SO. szám A. 847-7 3 MASS ÉS KOVÁCS SODRONYFONAT-, KERÍTÉS-, ÁGYBETÉT- és VASBÜI ORGYÁR Budapest, Telefon: Aut 517-87 c, Fő ucca 48 Telefon: Aut. 517-87 BOROSJENÖI KÖVET: is Budapest VIII, Mária u. 11 Telefón: József Ö41-91. sz. minőségben raj* után szállít MAYER ÉS WÜKRL okl. építész, építőmester GERA LAJOS FIAI JÓZSEF as^ialcss gyára 'í70~'í0 BUDAPEST, VIIL, THÉK ENDRE ÜCC& 35 j DiPu ING. ARCHITEKT — BAUMEISTER KOSÁLY ÖDÖN, OKL. ÉPÍTÉSZMÉRNÖK, ÉPÍTŐMESTER fik TELEFON : m BUDAPEST, AUT. 570-41. II, KELET! KÁR0LY-U. 15/b.