Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-13 / 7. szám

Budapest, 1929 február 13. GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ A bankmérlegek Belső tőkeképződésünk meghaladja a külföldi eladósodást Gyors egymásutánban jelennek meg a budapesti pénzintézetek beszámolói az 1928. évi üzleti tevékeny­ségükről és az elért üzleteredmény ékről. Annak elle­nére, hogy az elmúlt év általános gazdasági konjunk­túrája kedvezőtlen volt, a pénzintézetek üzletered­ménye kivétel nélkül emelkedő irányzatot mutat. Ez a látszólagos ellentét abban leli magyarázatát, hogy vezető pénzintézeteink egyre jobban koncentrálják tevékenységüket a folyó hitelüzletre, amely pedig a növekvő hitelkamat következtében a dolgozó tőkék­nek nagyobb gyümölesöztetést biztosított. Mégis a pénzintéztek külön érdeméül kell elismerni, hogy a nyár folyamán bekövetkezett egy százalékos hivatalos rátaemelést nem használták ki teljes egészében, az aktív és passzív kamatok közötti különbözet (marge) megfelelő emelése érdekében, hanem a hitelkamatot túlnyomórészt csak annyival emelték, amennyivel a betéti kamatot. Ennek következtében a kamatszámlák hozama annyival emelkedett, amennyivel a. saját tőke többet kamatozott, és amennyivel a nagyobb hitelfor­galom a kamatnyereséget megduzzasztotta. Emelke­dett továbbá a kamatjövedelem a pénzintézetek saját értéktárcájában és érdekeltségeiben bírt ' részvények 1927. évi magasabb osztalékai révén is. Valamennyi intézetnél a hitelüzlet arányai nö­vekedtek; nagyobb lett a váltótárca, emelkedett a debitorok tétele. Különösen a váltóeszkomptban volt erősen emelkedő a forgalom, úgy hogy a váltótárcák átlagban már meghaladják a békeállomány 60%-át. ^Pénzintézeteink a betétek erőteljes gyarapodása folytán állandóan növekvő tőkékkel dolgoznak. Az eddig megjelent mérlegadatokból vonható tanúság szerint három év alatt, az első pengőzárómérleg (1925 dec. 31.) óta a dolgozó tőkék átlagban több, mint megháromszorozódtak, ami minden ellenkező véle­mény megcáfolásával beszédes bizonyítéka a hazai tőkeképződés erőteljes megindulásának. A túlságos külföldi eladósodástól való félelem már ez okból is alaptalan. A pénzintézeteink által kezelt tőkék gyara­podása a szanálás óta feltétlenül meghalad­ják az ezen idő alatt külföldön felvett össz- hitelek mértékét. Az eddig közzétett 7 nagy pénzintézeti mérleg szerint csak e hét intézetnél közel egy milliárd pen­gőre rúg három év alatt a kezelt össztőkék növeke­dése. Bizonyos, hogy a többi budapesti és az ország valamennyi vidéki intézeténél ugyanez az emelkedés legpesszimisztikusabb számítás szerint egy félmilliár- dot legalább kitett. Ezzel szemben az összes külföldi eladósodás (rövid lejáratú hitelekkel együtt) nem rúg többre 1300 milliónál, úgy hogy a belföldi tőkeképző­désben a külföldi hitel bőséges fedezetet talál. Ez a legvigasztalóbb momentum, a mely a súlyos gazdasági helyzetben a mérlegoszlopok számadataiból kiviláglik, mert csalhatatlanul bizonyítja, hogy a magyar közgazdasági élet ereje és ellenálóképessége még mindig nem tört meg a reázudult csapások alatt. Amíg ez az ország hitelszervezete ilyen nagyszerűen állja ki a tűzpróbát: nincs ok sem csüggedésre, sem lemondásra. ) Az egyes pénzintézetek eredményeiről a követ­kező részletekkel számolunk be: A Magyar Általános HiíelBank tiszta nyeresége 1928-ban 7,446.928 P. volt, 1927: 6,984.093 P.-vel szemben. Mindazonáltal az osztalék változatlanul 5.50 P marad, minthogy az igazgató­ság súlyt helyez erős tartalékolásra, és e célból 1 mil­lió pengőt az intézeti tartalékalapokra, 3—300.000 pengőt, egyenként a nyugdíjpénztár gyarapítására, valamint a régi nyugdíjasok alapjára, 824.000 pengőt pedig tantiémmentesen tisztviselői jutalékokra fordít. A kamat- és osztalékjövedelem 11,067.808 pengőre (+ 2,115.005 P.), az árunyereség 734.593 pengőre (+ 58.974 P.) ingott. A mérlegtételek közül az adó­sok 1927 millió (184.8 millió) pengővel, a váltótárca RIEGER OTTO ORGONAGYÁR ÚJ ORGONÁKAT valamint HO ML OKZA TSIPOKA T szállítását és orgonajavításokat mérsékelt árban és művészi kivitelben elvállalunk. Gyáraink­ból negyven éves fennállása óta 2300 új orgona került szállításra. BUDAPEST, X., SZIGLIGETI-UTCA 29 (RÁKOSFALVA) TELEF. JÓZSEF 393-45­101.6 millió pengővel (89.8 millió) szerepelnek, míg az értékpapírtárca az intervenciós vásárlások és a tőkeemelkedésekkel kapcsolatosan átvett új részvény- állomány folytán 4.4 millióval emelkedett. Az idegen tőkék lényeges gyarapodást mutatnak: így a takarék- betétek 51,250.266 (1927: 41,134.567) pengőre, a folyószámlabetétek és hitelezők együtt 292,261.439 pengőre (255,593.380 P.) emelkedtek. A záloglevél- kölesönállomány 7,462.066 dollárra emelkedett az előző évi 3,983.514 dollárral szemben. A mérleg fő­összege 443.9 millió pengő (378.5 P.). Az összforga­lom 18.360 millió P-ről 22.431 millió P-re, a pénztári forgalom 4004 millió P-ről 4658 millió P-re szökött fel. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bernit Weiss Fiilöp elnöklete alatt tartott rendes évi közgyű­lése az igazgatóság javaslatai értelmében az 5,805.157 pengő tiszta nyereségből (1927: 5,066.365.) részvé­nyenként 7 pengő osztalék kifizetését határozta el. A különböző tartalékalapok javadalmazására egy milliói és kétszázezer pengő, a hivatalnok-segélyala­pok javadalmazására pedig 0.000 pengő fordíttatik. Az igazgatóságba új tagokként dr. Bíró Pál, a Rima- murány-Salgótarjáni Vasmű Rt. elnöke és dr. IJ.ardy- Dreher Béla, a felügyelőbizottságba pedig új tagként Stux Sándor, az Első Budapest Gőzmali Rt. vezér­igazgatója választattak be. A 7 pengős osztalék e hó­nap 6-ától kezdve fizettetik ki, csakis az 1928 január 1-én kibocsátott új, már pengőnévértékre szóló rész­vények 125. számú szelvényei ellenében. A régi rész­vények további intézkedésig díjtalanul cseréltetnek át új részvényekre. Magyar Leszámítoló és Pénz­váltó Bank Az igazgatóság által megállapított zárószámadas 2,508.144 P tiszta nyereséggel zárul, szemben az előző évi 2,367.141 pengővel. Áz igazgatóság a február 18-án megtartandó közgyűlésnek javasolni fogja, hogy a rendes tartalékalapra 150.000, a nyugdíjtar­talék növelésére 100:000 a Madarassy-Beck Miksa báró-alap javára 50.000 pengő fordíttassék, míg osz­talékul a tavalyi 6.50 pengővel szemben darabonként 7 pengő (14 százalék), összesen 1,680.000^ pengő fizettessék ki. A fennmaradó 78.157 pengőt az új üzletévre vezetik át. Az intézet kezelésére bizott ide­gen tőkék az 1927. évi 83,837.126.41 pengővel szem­ben most 105,059.444.91 pengővel szerepelnek. A váltótárca 31,872.090.17 pengőről 40,640.471.43 pen­gőre emelkedett. Az adósok tétele is jelentékeny mér­tékben emelkedett. A jelzálogüzlet terén további 9,718.101 pengő kölcsön folyósíttatott, úgy hogy az 1928. cv végével elszámolt törlcsztéses jelzálogkölcsö­nök összege 34,235.940 pengőre rúg. Á községi köl- csöniizlet terén egyébként isi jelentékeny tranzakciókat hajtott végre az intézet. A bank érdekkörébe tartozó vállalatok, mind igen kielégítő eredményt értek el és az elmúlt évben nairobi) osztalékot fognak fizetni. Ugyanígy a Nagy- becskereki Cukorgyár is emelni tudja osztalékát. A Hazai Bank február hó 15-ére kitűzött rendes közgyűlés elé ter­jesztendő mérlege 3,069.688.54 pengő bruttó nyeresé­get tüntet fel az előző évi 2,064.546.76 pengővel szem­ben. A kimutatott bruttó nyereségből a kiadások és költségek levonásával 1,535.199 pengő a tiszta nyere­ség, szemben az előző évi 1,053.9S8.50 pengővel. A nyereségből a közgyűlés elé terjesztendő javas­lat szerint 1,125.000 pengő (előző évben 720.000 pengő) fordítandó a lefolyt évben felemelt alaptőke után osztalék fizetésére, úgy hogy minden egyes 40 pengő névértékű részvény után az 1928. üzletévre 4.50 pengő osztalék (11.25%) fog kifizetésre kerülni. A tartalékalap 173.998 pengővel dotáltatik és ezzel 2.2 millió pengőre emelkedik. A nyugdíjpénztár 80.000 pengővel, a Szitányi Ödön-alap 25.000 pengővel fog emelkedni. A mérleg adatai szerint a váltótárca 21,516.409 pengőre, a bank által kezelt betétek és idegen tőkék 40,191.443.90 pengőre emelkedtek. (Folytatás a 10-ik oldalon.) iSdiim Károly Kállay Géze; I Építőmester, oki. mérnök építési vállalkozók Telep — Iroda.1 } Budapest, X., Köbányal-út 43/E Telefon : lózsef 369—28. GANZ DANUBIUS BUDAPEST Szabadalmazott „Jm" Sror DIESEL MOTOR a legtökéletesebb erőgép. CSiLLAGHY ÉS TÁRSA MŰSZAKI KERESKEDELMI TÁRSASÁG MŰSZAKI ANYAGOK, OLAJOK, GÉPEK Budapest, Vili., Kisfalud! u >7 Telefon J. 441.44 M s . i Mielőtt máshol vásárol, saját érdekében, tekintse meg új helyiségében HIKKER réz-, vasbutorgyár készítményeit Ágybetétek, kárpitos áruk, ágynemű és paplanok gyári árban. VII., Dohány ucca 1. sz. Károly körút mellett. Tel. J. 422-12. TÁJKERTÉSZET TERVEZÉS ÉS KIVITEL FAISKOLA! CIKKEK gyümölcs és díszfák, gyümölcs ts díszcserjék, szőlőojtványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagok TOST ÉS MOLNAn ELSŐRENDŰ MINŐSÉGBEN kereskedelmi és tájkertészet Tel. J. 396—36 Budapest, VII., Erisé&et-kinM-at 39. sí. Mauer József Ház tatarozást és tetőfedési vállalkozó I. Vár, Ország Qáz-ucca 25. sz. Telefon autómata 608-23 örnerJ.ésTár&a Gépgyár Részvénytársaság Malomberendezések — Nyomdagépek — Láncgyár Vasöntöde Telefon L 905-74, 905-75 BUDAPEST, V., Váczl út 4S Alep. 1867. m JEGYŰD GYULA IRODABÚTOR KÜLÖNLEGESSÉGI GYÁRA BUDAPEST, II., FŐ UCCA 68. .és GYORSKOCSI UCCA 23. Telefo n szám: Automata 530—23. Gépmunka, gépszerelés, alkatrészgyártás, edzés, kovácsolás, autógén hegesztés, autójavítás­HORVÁTH ÉS TÁRSA Autómechanikai és Gépipari Vállalat Budapest, Vili, Práter u. 64. Tel. J. 311*13 KOBNTEI LAJOS SZOBAFESTŐ, MÁZOLÓ és ARANYOZÓ MESTER Iroda i BUDAPEST, X., SZŐRÉNY-U. 5. Műhely: VI., STEFÁNIA ÚT 2. tel, j. 441-99 Kőbányai Szivattyú- és Gépgyár Budapest, X., Gergely-utca 30. — Telefon : J. 361—79. 3 o:ua ffl 7*r c 3 prn Épít, javít, alakít szivattyútelepeket 1000 lőerőig, bál mely rendszerben. Kisebb szivattyúk szab. önfelszívással. KLOSE 0. F. FELVONÓGYÁR (SAJÁT G TÁRTÉI.L PÜNKÖN) BUDAPEST, VI., GÖMB U. 44 Mindennemű feivonóna t legtöké­letesebb kivitelben való gyártása TELEFON : Llpót 960-24. KNUTH K. mérnök és gyáros filudapesft, VII., Garay ucca 10. sz. Telefon: József 510-75 Vízvezeték Központi fűtés

Next

/
Thumbnails
Contents