Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-27 / 48. szám

Budapest, 1929 november 27. 5 Megérkezett a városházára a bel­ügyminiszter leirata az úl Rókus engedélyezéséről fiz áiiami támogatásról nincs döntés — Jövő héten összeül a üórházépítő bizottság — Rö­videsen meghirdetik a tervpályázatot Hétfőn délelőtt leirat érkezett a városházára a kormánytól, amelyben Scitovszky Béla dr. belügy­miniszter értesítette a főváros közönségét, hogy az új Rókus-kórház megépítését elvben engedélyezi. A népjóléti minisztérium, mint a Fővárosi Hírlap annakidején jelentette, már hetekkel ezelőtt közölte leiratában a fővárossal, az új Rókus Tisza Kálmán- téri megvalósításához való hozzájárulását, de a bel­ügyminiszter döntő nyilatkozata meglehetősen késett. Ez a késedelem egyidőben bizonyos idegességet is váltott ki a városházán, mert olyan hírek is elterjed­tek, hogy a felügyeleti fórum különböző okokból a Tisza Kálmán-téri megoldáshoz nem fogja a hozzá­járulását megadni. A belügyminiszter 89,413/Bm. 1929. számú leirata most minden kétséget és aggályt eloszlatott, így az új központi közkórház létesítésének utolsó elvi akadálya is elhárult, csak a financiális és műszaki kérdések tisztázása van hátra. A dolog financiális része is tisztázva van annyiban, hogy a kormány hozzájárulására már szintén tör­alaposabban letárgyalta és 'a közegészségi ügyosz­tály is revideálta. A középítési ügyosztály^ hozzá­vetőleges kubikaturás számításainak elkészítése után a vázlatos tervek nyomán hozzávetőleges, majd vég­leges költségelőirányzatot készítenek, amelynek alap­ján kell majd a pályázóknak a végleges terveket el­készíteni. A döntő jelentőségű miniszteri jóváhagyó leirat a következőket tartalmazza: A lebontásra váró Szent Rókus-kórház helyett épülő új központi kórház építéséről és ezzel kapcso­latban a székesfőváros kórházépítő programjáról szóló és ez ügyekben hozott közgyűlési határozatot a belügyminiszter a népjóléti miniszterrel egyetértőén elvben jóváhagyja. Véglegesen a kérdésben -— mondjam miniszter leiratában — akkor fogok állást foglalni, amikor a székesfőváros közönsége az el­határozott létesítmények részletes terveit és költség- vetéseit megállapítja és nekem bemutatja és amikor a kért (államsegély engedélyezése kérdésében is a döntés megtörténik. A tanács csütörtöki ülésében már tudomásul is vette a kormány jóváhagy ást és a legközelebbi na­pokban megkezdi a megvalósítás komoly előkészüle­Némethy Béla közegészségi, Solty Lajos középítési tanácsnokok, Csilléry András dr., Grosch Károly dr., Hohenburger Antal, Berkes Jenő dr., Hodossy Ge­deon dr., Horovitz Gábor, Kiár Zoltán dr., Kör- m'óczy Zoltán dr., Nagy Andor, Posta Sándor dr., Rosenák Miksa dr. és Takács István dr. — Ha ez a bizottság az orvosi tervezetet el­fogadja a tervpályázat alapjául, akkor megtörténik a műszaki és költségvetési előkészítés és legfeljebb négy héten belül a nyilvános tervpályázat meghirdetésre kerül. Újabb közgyűlési tárgyalásra szükség nincs, mert a törvényhatóság ilyirányú felhatalmazását megadta már a tanácsnak és a különböző pártokból és külön­böző bizottságokból alkotott kórházépítőbizottság is széleskörű puvoárt kapott a közgyűléstől. — A tervpályázat meglehetősen hosszú időtar­tamú lesz, hogy minél többen vehessenek részt benne, minél szélesebbkörű lehessen, s hogy a pályázóknak elegendő idejük legyen a legalaposabb munkára, a kérdés tanulmányozására, esetleg a külföldi tanul- mán'yutakra is. Első pillanatban felmerült olyan gondolat, hogy a főváros hirdessen új körkórházára nemzetközi pályázatot, de később ezt a tervet el­ejtették. Igaz ugyan, hogy manapság csak egy-két elismert, speciális kórházépítő szaktekintély van Ma­gyarországon, de a főváros számít a fiatal gárdára, amelynek képességei még nem ismeretesek, s eddig nem is nyílott alkalom ilyen nagyszabású, huszon­négymillió s építkezésre. A feladat szépsége, eredeti­sége és grandiózus volta minden bizonnyal széleskörű érdeklődést vált ki az építőművészek köreiben, s ezért előre biztosra veszik a pályázat kivételes ered­ményességét és sikerét. Mindezeket összefoglalva, ha minden simán megy, a jövő nyáron megindulhat a munka a Tisza Kálmán téren és 1932-re készen áll az 1600 ágyas új Rókus, ame­Kérjen rádió-kereskedőjétől leírást, hogy fenti készülékeket mikép szerezheti meg karácsonyra ©“18 hawi részletfizetés mellett. PHILIPS RÁDIÓ téntek konkrét kijelentések, miniszteri ígéretek, viszont a főváros évről-évre fog bizonyos összeget, mintegy 3 milliót a költségvetésbe beállítani, amíg az új kórház készen nem lesz. Bizonyos mértékben már a műszaki rész is elő van 'készítve, mert az orvosi tervet a legpontosabb, négyzetméteres aprólékossággal elkészítette Bor- széky Frigyes dr. egyetemi tanár, igazgató főorvos. Ezt a tervet az igazgató-orvosok értekezlete a leg­ParafoRM R-t. ezelőtt: Kleiner és Solcnaayer Budapest, Vili. her., Főherceg Síndor-fír 4. Telefon: József 301-14, József: 301-16 Készít sajtolt farafa-parketta padlóburkolatokat. Teljesen zajtalan járású, lábmeleg, vízálló padló. ä Welvárd es &utasi okleveles mérnökök. Gyárkéméi yépités. Kemenceépités Kazánbefalazás. Gépalapozás. Budapest, IV., Muzeum-körút 21. Telefon: Hutomata 835—64. teit. Az új kórházépítés várható menetrendjéről beavatott helyen az alábbiakban informálták a Fő­városi Hírlap munkatársát: — A tanács a miniszteri jóváhagyást a legköze­lebbi közgyűlésen bejelenti a törvényhatósági bi­zottságnak. Egyidejűén megindulnak a nyilvános, széleskörű tervpályázat gyors előkészületei. A nyil­vános tervpályázat alapjául szolgáló terveket Bor- széky professzor az igazgató-főorvosok értekezleté­vel és az ügyosztállyal egyetértve, illetve együttesen elkészítette, a középítési ügyosztály pedig a napok­ban elkezdi a kubikaturás számítások alapján az épí­tési költségvetéstervezet összeállítását. — A kérdés letárgyalására és a nyilvános terv- pályázat kihirdetésére a jövő héten összehívja a tanács a 12-es kórházépítési bizottságot, amelyben minden párt és minden érdekelt ügyosztály képvi­selve van és amely úgyszólván teljes puvoárt kapott a nagyfontosságú kérdés lebonyolítására. A kórház­építőbizottság elnöke Búzáik János alpolgármester, Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen LIsfca Jeni oki gépészmérnök, BÉRKOMPRESSORT kompressor-bérbeadó, VIII, Orczy-út 12. Tel. : J. 335-4 . FiiCHER ÉS HARTMANN mázolómesterok Budapest IV, Képiró ucca 3. sz. TELEFON : Fióküzlet: IX. kor., Tompa ucca 30. szám A. 847-73 TELEFON J. 415—07. ALAPÍTVA 1838-bon Köztisztviselők kedvező fizetési fel­tételek mellett kaphatnak nyugágyat, HAUSCHILD ALBERT füjJSŐájryat, sátort <S hátizsákot Budap~‘- V"- 15. szén,. Szállít hivatalok részére Iratkótáheveáert, por- és padlótörlőruhát. lyet Középeurópa legmodernebb közkórházának szánunk. ad 15161/XII/1929. Versenytárgyalási póthirdetmény Folyó hó 4-én 15161 /XII/ í 929. szám alatt a bábolnai és kisbéri m. kir. állami ménesbirtokok villamos- világítási és erőátviteli beren­dezési munkáira hirdetett nyilvános versenytárgyalás (1. a. Fővárosi íiirSap november 6-iki 45-ik szá­mát) í. évi november hd 27-ében megállapí­tott határidejét folyó évi december hó 7-én d. e. 11 óráig meghosszabbítom. Egyéb­ként a fent hivatkozott versenytárgyalási hirdetményben foglallak maradnak érvényben. Budapest, 1929. november hó 16-án. M. kir. Föidmivelésügyi Miniszter. LUTZ LAKK ÉS FESTÉKGYÁR RÉSZV.-TÁRS- BUDAPEST, VII., ŐRNAGY UCCA 4. SZ.

Next

/
Thumbnails
Contents