Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-23 / 43. szám
Budapest, 1929 október 23. 13 SZOCIÁLPOLITIKA Irta: FL/nCM/iVEn JÓZSEF tlr. Ma már nagy örömünkre több oldalról báliunk jóindulatú, javító célzatú kritikát a szociálpolitika nagy kérdéséről és ez a kritika azt bizonyítja, hogy a közvélemény érdeklődik ezek iránt a kérdések iránt. A magyar közvéleménynek úgyis sarkalatos hibája volt, hogy az elmúlt évtizedekben jobban érdekelték őt a társadalom másod- és harmadrangú problémái — közjogi kérdések, belpolitika — mint az elsőrangú társadalmi problémák: közgazdasági és szociálpolitikai kérdések. Nagyon kevesen vagyunk olyanok, aldk, — bár ez nem kenyerünk — mindig figyelemmel kísértük a szociális kérdéseket és a hatóságnak, valamint a társadalomnak munkáját, melynek célja a szociális nyomor enyhítése volt. A társadalom nagy megrázkódtatásának kellett eljönnie, hogy a tágabb közvélemény is fölfigyeljen az elsőrangú társadalmi problémákra. De ma már elérkeztünk idáig. Ma már felfigyel a polgárság, a polgárság képviselői pedig mindinkább hangot adnak érdeklődésüknek, bírálatuknak és óhajtásuknak a szociálpolitika eddig elhanyagolt kérdéseiben. Azt hisszük, elmúlt már az a korszak, amikor a szociális bajok és a társadalmi nyomorúság gyógyítására elegendőnek vélték, hogy néhány idősebb úriasszony vagy pedig a sorscsapásokat felejteni akaró emberek pártfogásukba vegyenek 1—2 szegényt. Ma már any- nyira kimarjultak a társadalmi nyomorúság sebei, hogy nem elég egy kevés angoltapasz azok gyógyítására, hanem merész kézzel és kellő szaktudással kell hozzájuk nyúlni, ha el akarjuk kerülni a mai társadalmi berendezkedés alapjainak megrendülését. Ma már a szociálpolitika és a közjótékonyság kérdései minden kultúrnemzetnél követelik a kritikai tárgyalást, szervezett és céltudatos megoldásukat. Hogy miért, — ez is világos. A XX. század a modern technikai haladás ragyogó eredményeinek sorozata mellett magával hozta az emberiség legnagyobb, legöldöklőbb háborúját is, amelynek következményeit évtizedek lassú munkájával kell eltüntetni. És mi- ' vei a háború következményeinek legnagyobb része társadalmi bajokban nyilvánult meg, ennek következtében a társadalmi kérdések kerültek előtérbe. A gazdasági válság úgyszólván minden országban növeli a nyomorúságot. A gazdasági helyzet és a szociálpolitika fontossága között fordított függő viszony áll fenn. Rossz gazdasági helyzet mellett a szociálpolitika fontossága növekszik, mert növekszik a nyomor. Jó gazdasági helyzet mellett a szociálpolitika fontossága csökken ugyan, de valójában soha meg nem szűnhet, mert a helyes irányban megszervezett szociálpolitikai intézmények és intézetek a mai társadalmi rendszernek preventív védőeszközei a fenyegető gazdasági katasztrófák következményeivel szemben. Magyarország ma ebben a tekintetben igen súlyos helyzetbe került. Megcsonkítása és az ennek kö- vetkezményeképen szinte állandósultnak látszó rossz gazdasági helyzet mellett kell szociálpolitikai berendezkedését arra a nívóra emelnie, amelyet már régen, még a jó gazdasági helyzet idején kellett volna megszerveznie. A mulasztottakat pótolni rendkívül nehéz, de mégis meg kell tennünk, mert nagy nemzeti katasztrófáink' következtében a társadalmi nyomorúság nálunk ma sokkal nagyobb, mint bárhol és bármikor. Budapest lakosságának szociális helyzete magán viseli a rossz gazdasági viszonyok között élő nagyváros minden baját, de ezeken az általános bajokon túl, viseli az ország megcsonkításának és általánosan rossz gazdasági helyzetének következményeit is. Itt nagyobb a társadalmi nyomorúság, mint bármely nagy világvárosban, még ha sokkal nagyobb lakosságú városokat veszünk is figyelembe. Azok a kritikák, amelyek eddig elhangzottak a székesfőváros szociális közigazgatási politikájáról, még csak tapogatódzók és nélkülözik a tapasztalt szilárd talaját. Nem jól fogták fel a kérdést azok, akik felcserélték a szociá1 politika és köz jótékonyság fogalmait. Ennek a fogalomösszezavarásnak a következménye a helytelen következtetések és a helytelen megoldási tervezetek. A közjótékonyság: a szegényeken való segítés. Ezzel szemben a szociálpolitika egy igen tág munka- területnek összefoglalása, amelynek a köz jótékonyság, a szegénysegélyezés, — ha összegszerűleg talán nagy — de érdemileg és jelentőség tekintetében aránylag igen kicsi része. Anya- és csecsemővédelem, gyermekvédelem iskolai egészségügy, iparostanonevédelem, gyermekek munkavédelme, a népbetegségek: tüdőbaj, venereás bajok, alkoholizmus elleni küzdelem, népélelmezés, stb., stb. — ezek mellett a közjótékonysági tevékenység csak igazán kis szerephez juthat. A kérdések ezrei tolulnak elénk, hogy ezek közül a feladatok közül melyik a fontosabb és hogyan kapcsolódjanak egymáshoz az egyes munkaterületek. A szegény segélyezés, vagyis a köz jótékonyság csupán a mai nemzedék érdekét szolgálja, míg a többi munkakör — bizonyos vonatkozásban a mai ,nemze- dék terheinek könnyítése mellett — inkább a jövő nemzedék sorsát akarja biztosítani. Ha ma szociálpolitikáról beszélünk, akkor nem ragadhatjuk ki önkényesen annak egy kis mellékágát, miként az a legutóbbi jóindulatú kritikáknál láttuk, amelyek a szociálpolitikai igazgatás kritikájának címén csak a közjótékonysággal, a szegény- segélyezéssel foglalkoztak. A szociálpolitikai tevékenység egy szerves egész, így is kell felfogni. Specializálni kell ugyan a munkaterületeket, de ugyanakkor nem lehet nélkülözni a céltudatos központi irányítást. A szegénysegélyezés munkakörébe tartozik ma sok olyan rászorulónak a támogatása, akik voltaképen nem tartoznak a szegények kategóriáiba, hanem pl. az anya- és csecsemővédelem, kisdedvédelem, gyermekvédelem, tüdőbeteggondozás kategóriáiba. Ha tehát a szegénysegélyezésben részesítendők közül kivonjuk azokat, akik más speciális segítésre szorulnak, akkor a szegénysegélyezés hatalmasnak látszó feladatköre hirtelen egészen kis jelentőségű munkakörré zsugorodik össze. Mi volna tehát a tennivalónk*? Elsősorban felállítani a szociálpolitikai tevékenység munkaprogramját. Azután meghatározni az egyes munkakörök feladatát. A javítással kapcsolatban élesen meg kell különböztetni a segélyezést a segítéstől. Meg ke'l különböztetni az állandó támogatásra szorulókat a csak átmeneti támogatásra szorulóktól. Ilyen átmeneti támogatásra szorulók az anyák és gyermekek. Meg kell állapítani, hogy az anya- és kisedvédelmi szervezet a hat éven aluli gyermekek védelmére van hivatva. Egyidejűleg azonban ugyanez a szervezet nemcsak a gyermek vagy az anya személyét védi, hanem elintézi a kisgyermekes család többi tagjainak ügyesbajos dolgait is, mert a család többi tagjainak személyi körülményei kihatnak a gyermekre is. Pl. ha a család egy tagja tüdőbajos vagy nemibeteg, vagy alkoholista, akkor veszélyezteti a gyermekre fordított gond és áldozat eredményeit. Ahol nincs hat éven aluli gyermek, hanem csak iskolaköteles korú (6—12 éves), vagy ezen felül lévő (12—18 éves), az esetben az ennek megfelelő szervezet vegye gondjaiba a családot, stb. stb. Az ilyen a1 apón való felosztásos rendszer mellett minden támogatásra szoruló egyén tudni fogja, hová kell fordulnia. Megszűnik továbbá az az áldatlan helyzet, hogy egy és ugyanazt a családot 4—5 különféle „jótékonysági” szervezet kiküldöttei napnap mellett zavarják, anélkül, hogy eredményes segítséget tudnának nyújtani. Amellett pedig előnye volna ennek a rendszernek az, hogy elsősorban azok jutnának az áldásos támogatáshoz, akikre a nemzet jövője érdekében a legtöbb gondot kell fordítani: a sokgyermekes családok. Ahol pedig nincs támogatásra szoruló anya, gyermek, tüdő- vagy venereás beteg, akkor jön a közjótékonysági munkakör teendője: a szegénysegélyezés, az öregek, munkaképtelenek és időnként a munkanélküliek támogatása. Ez a tudatos beosztásos rendszer az egyetlen helyes módja a szerves szociálpolitikai tevékenységnek. Aid így fogja fel a szociálpolitika feladatát, hamar meggyőződhetik arról, hogy a szegények segélyezése, vagyis a köz jótékonyság feladata a többi, sokkal fontosabb és sokkal kiáltóbb szociálpolitikai feladat mellett egészen kicsire zsugorodik össze. Ugyancsak fel kell vetni egy nagyon fontos kérdést, amit szintén megvitattak nemrég, de kellő szakszerűség nélkül: a hatóságok és a társadalmi szervezetek munkájának egymáshoz való viszonyát és eredményeit. Nagyon pontosan meg kell különböztetnünk a hatósági és társadalmi szociálpolitikai tevékenységet egymástól. Ma nálunk az a helyzet, hogy a társadalmi szervezetek, egyesületek, intézmények már csak látszólag társadalmiak, mert működési lehetőségüket abühh 1 üveg Rum 40c 4 decis „Dit-Gott“ í os. Tea 50 gramm ,,Teáskanna“ védj. 1 doboz Keksz lí kilós doboz legtöbb esetben úgyszólván kizárólag a hatóság segélye, szubenciója adja meg. Hiszen maga a társadalom annyira elszegényedett, hogy intézményeit többé nem képes saját erejéből fenntartani. Es amely pillanatban egy társadalmi szociálpolitikai intézmény rászorult a hatóság rendszeres segélyére, abban a pillanatban megszűnt az a jogcíme, hogy tevékenységét tisztán társadalmi tevékenységnek tüntesse fel, függetlenítve magát, körülbástyásva az egyesületi autonómia jogaival, minden hatósági irányítástól. Az ilyen, a hatóságok rendszeres segélyére rászoruló intézmények működésének eredményeit a hatósági tevékenység számlájára kell írni. És ez helyes is. Állandó és az egész közt érdeklő szervezeteket csak a hatóság alkothat. A hatósági kézben levő szervezeteket soha nem fenyegetheti n magánszervezetek eredményes tevékenysége felett állandóan ott lebegő Damoldes-kard: az anyagi eszközök hiánya miatt beálló krizis. A hatósági kézben levő szervezeteket megkímélik mindig a magyaroknál általában nem ritka személyi vagy elvi küzdelmek és versengések. A tendencia tehát szociálpolitikai téren a hatósági tevékenység kiterjesztése felé mutat. Viszont azonban ez nem jelenti azt, hogy a hatóságnak a társadalom áldozatkészségét nem kell igénybevennie. Ellenkezőleg: a hatósági szakszerű tevékenységnek a társadalom erkölcsi és anyagi részvétele adja meg azt a szívet és azt a melegséget, amit maga a hatósági rideg szakszerűség nehezen tud biztosítani. Fonódjék be a társadalom a hatóság munkájába, adjon jólnevelt, kiképzett szociális munkaerőket, keresse ki a támogatásra szorulókat és segítsen azokon olyan módon, ahogy azt a hatóság útmutatása elrendeli. Csak ilyen módon lehet biztosítani azt, hogy minden összeg, amit a szociálpolitikai tevékenység céljaira fordítanak, tényleg eredményesen legyen felhasználva a kitűzött célok szolgálatában és ne aprózod j ék eredménytelenül ezerfeíé, amiként az a szociálpolitika mai berendezésében történik. A fpi
