Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-02 / 40. szám
Budapest, 1929 október 2. jfövdßO^Tiji^^p 9 =9 Elfelejtették csővel összekötni a Széchenyi-fürdő ivócsarnokát az artézikúttai —^-------Vit a a réz- és a vascső körül — Ankéten döntenek a második kút fúrásáról A törvényhatóság legközelebbi őszi^ közgyűléseinek egyikén az Egységes Községi Polgári Párt padsoraiból interpelláció fogja megsürgetni a Széchenyi- fürdő ivócsarnokát- A közelmúltban Budapesten járt külföldi orvosok egyik neves tagja■ hívta fel az egyik párttag figyelmét erre a kirívó és érthetetlen hiányra, amelynek pénztelenséggel sem lehet magyarázatát adni, mert az ivócsarnok tudomásunk szerint tulajdonképpen már megvan, csak meg kellene nyitni. A külföldi professzor sétálni ment a Városligetbe és kereste a Széchenyi-fürdő artéziforrását, Zsigmondy Béla tanár remekművét, amely világhírre tett szert s köztudomás szerint a kontinens legmélyebbről fakadó és legforróbb thermáinalc egyike. Rendkívül meglepődött, amikor a millenniumi emlékmű mögött, a tóparton elhelyezett primitiv vízcsapokhoz vezették, ahol tényleg sorbaállt egy csomó ember és várt a gyógyvízre. Elképedve nézte, hogy „Budapest fürdőváros” ilyen ivócsarnokkal rendelkezik és szerényen megjegyezte, hogy ide bajosan lehetne a nyugati országokból kúrára küldeni betegeket. Erre megmutatták neki a fürdő új szárnyában épített ivóesarnokot, amelynek a bejárata a Vajda- hunyad várra nézne, de egyelőre még befalazottan áll az ajtaja, bár a hozzávezető artisztikus lépcsőfeljáró már régen elkészült. Ezt az ivóesarnokot csak azért nem nyitják meg, mert A legjobb magyar folytonégő kályhák KALOR* PERPETUUM •e 0 1 ► c Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Rt. (HIRSCH ÉS FRANK) Budapest, VI,, Aréna-út 128. Tel.; Aut. 100-20,100-28,100-29 Mintaraktár; VI., Andrássy-ut 29. Telefon: 245—63. Kapható minden Jobb vaskereskedésben is. T eheraut ópótkocsik Teherautókarosszériák Autóbuszok Gyárija: NAY és RÓNA gép- és szállitóeszközgyár Budapest, X, Kápolna-tér 27-29. Telefon: J. 395-80 elfelejtették az artézikúttal egy csövön át összekapcsolni. A hihetetlenül furcsa dolog iránt illetékes helyen érdeklődtünk és rámutattunk arra az anakronisztikus állapotra, amely az artéziforrás négy primitiv csapja körül uralkodik a millenniumi emlék mögött. Most, hogy az újjáépített városligeti hídon megindult az autó-forgalom, a közvetlen közelben levő Hősök emlékkövéhez pedig naponta csapatosan látogatnak el a fővárosban tartózkodó külföldiek, igen kirívó látvány a csapok körül ácsorgó^ és meleg vízre váró emberek csoportja. Még egy szék sincs, ahova lepihenhetnének, nincs egy tető, ahol esős időben meghúzódhatnának. A kapott válasz szóról-szóra igazolta állításainkat. — A Széchenyi-fürdő ivócsamoka a tavaly épült új szárnyban tulajdonképpen már készen áll. A tágas, oszlopsorral ékesített „L” alakú helyiség csupa napfény, csupa ragyogás. Verőfényes napokon öröm lenne a benne való tartózkodás. Közvetlen összeköttetése van á fürdőpalota gyönyörű csarnokaival, folyosóival, ahol a kúrázók téli időben sétálhatnának. Magát a csarnokot télikertszerűen lehetne berendezni, sőt már most is ott telelnek a fürdő pálmái, délszaki növényei. A víz bevezetése egyrészt azért késik, mert a vezetőség tiszta rézcsöveken akarja a forrással összekötni, ami igen drága. A műszaki ügyosztályok ezzel szemben vascsövet is megfelelőnek tartanak. Másrészt hiányzik a pénz az ivócsarnok belső, esztétikus kiképzéséhez. Tudjuk, hogy ezt a kérdést sem hagyhatjuk sokáig elintézetlenül és igyekezni fogunk hamarosan valamilyen megoldást találni. •—- A Széchenyi-fürdő ivócsarnokánál is fontosabb azonban a városligeti második artézikét fúrásának kérdése. A Fővárosi Hírlap már hónapokkal ezelőtt megírta, hogy az új fúrásra azért van szükség, mert a mostani kút 70 éves korával már elaggott, béléscsövei fenyőfából készültek és így bekövetkezhetik egy szép napon, hogy a korhadt csövek a forrást eldugaszolják. Ennek elejét kell venni. A főváros tanácsa a Földtani Intézettel és saját szakértőjével már elkészíttette' az új fúrás kilátásaira vonatkozó szakvéleményt. Ezek a szakvélemények a napokban érkeztek be és a legjobbal biztatnak. A legközelebbi napokban a főváros szakértői bizottságot hív össze e kérdésben, ahol helyet foglalnak a Földtani Intézet, a Bányakapitányság és a kormány képviselői is. Ennek az ankétnak az állásfoglalásától függenek a további lépések s e bizottság véleménye és javaslata szerint fogja a főváros a Bányafőkapitányságtól a fúrásra vonatkozó elvi engedélyt kikérni. Ha ez megérkezett, akkor sor kerül a részletes tervek és költségvetések elkészítésére. Előzetes számítások szerint HA NINCS/AKKQR VEGYEN? a második artézikút fúrása mintegy 370.000 pengőbe kerül. Mivel a főváros erre a kiadásra most nem tud fedezetet találni, leghelyesebb volna kölcsönt felvenni e célra. Az új kút az amortizációt bőségesen megtérítené. Ebben az esetben ugyanis nem lenne szükség a strandfürdő medencéit tápláló víz melegítésére, amihez naponta egy vágón szenet fogyasztanak. Legalább száznapos fürdőszezont számítva napi 100 métermázsa szénfogyasztással és a szén mázsáját csak 4 pengővel kalkulálva: 40,000 pengő az az ősz- szeg, amelyet meg lehetne takarítani. Ez összeg bőven elég volna az amortizációra. Az új kút vízéből még felesleg is maradna, amellyel fűteni lehetne az Állatkert pálmaházát, a Műcsarnokot, így tehát még jövedelemhez is jutna a főváros az elért megtakarításokon felül. KESZLER JENO ES FIVÉRÉ EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐK Központi fűtés-, vízvezeték- és csatornázási vállalat VI, Andrássy-ú! 67. Telefon: Automata 151—13 Dr. KOLLAR TELEFON J. 369-84. A. 133-85. FEDÉLLEMEZ ÉS VEGYIIPAR BUDAPEST, IX., ILLATOS-ÚT 3. SZÁM. Kttbányai Gép- és Vasszerkezeti Műhely BISSELICHES MÉRNÖK Budapest, X, Liget-u. 46. Tel. J. 358-25 VwtterkMelek, lakatosmunkáit, portálok SCHEMBER C. ÉS FIAI HÍDMÉRLEG- ÉS GÉPGYÁR Központi iroda 4a gyári VI, Hungária kárul 70. Tekla*; L 916—83 és L 916—98. Alapítva 1852. Alapítva 1852. Hauer József HdzUstarozási és tetőfedési vállalkoaó J. Vár, Or&scág&ásc-ucca 25. ss. TAt fon antómaia 608-23 DfiriftU I^TUÍII egészségügyi berendezési vállalat mJrlAll IdMfAW BUDAPEST, VI, KMF.TTY UCCA 7 Iroda: VI, Szinnyei Merse ucca 10. Telefon: L 986-25 DUNÁNTÚLI MÉSZ-, TÉGLA-és KÍIPAR RT. Központi BUDAPEST, V., GÉZA UCCA 5 Telefon s Automata 218—Oft, 218—06, Sürgönyeim t Dunméaa. Iiáfflt: Beszst, nászkBtvt, baza&kauksit VfOal Mindennemű kSfaragő-oamkfl RI EG ER OTTO ORGONAGYÁR ÚJ ORGONÁKAT valamint HO ML OKZA TSIPOKA T sxálltiunk és orgonajavitásokat mérsékeli árban és művészi kivitelben elvállalunk. Gyárainkból negyven éves fennállása óta 2300 új orgona került szállításra. BUDAPEST, X, SZIGLIGETI UCCA 29. 1 (RÁKOSFALVA) TELEF. JÓZSEF 393-45. j M U S I C A Y f Royal-épülef VH., Erzsébet-körut 49 zongorái és pianinói árban és kivitelben páratlanok leskedvezSDB fizetési feltételek Hangolás, javítás, bérlet *OUAPESr ♦*59-<S<s. ^aludy-u. 5/f - telefon• 3-a23 ' * \ . . , SPECIÁLIS GYÁRTMÁNYAI: SZAB. PANCELREDONYACÉLREDÖNY-FAREDÖNY-VÁSZON REDŐNY SZAB.ÁITÓCSUKÓ-BOSTWIGH-TOLÖRÁCSrNAPELLENZŐ-SZERKEZETEK