Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-30 / 5. szám
Tizennyolcadik évfolyam Ara 50 filler Budapest, 1929 január 30. 5, szám fliiiniiiriilinniaiiitjHiamaineiiiaiiiauiaiiiaiiiaiHbliiaiiiuimiiinmaiiiDiiiDMiDitlütllibillflnTälifüiiliinlHciiijHI ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre................................24 pengő Félévre ........................................12 pengő Áll andóan: gpxbasAgi értesítő VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁOIHETILAP Felelős szerkesztő: D AC S Ó E MI L MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST VI., SZÍV UCCA 18 SZ. Postatnkarékpénzt. csekkszámla 40.424 TELEFON: AUTOMATA 137-15 flsil adásról beszél a belügyminiszter abban a leiratában, amelyben jóváhagyja a székesfőváros 1929. évi költség- vetését. „Elismerem — mondja — hogy a székesfőváros közönsége a költségvetés tárgyalásánál beható munkásságot fejtett ki és hogy gazdasági politikája a múlthoz képest haladást mutat”. Nincs senki, aki ne értene egyet a belügyminiszterrel abban, hogy a múlthoz képest tényleg gondosabb és céltudatosabb lett a főváros gazdasági politikája. Sem a belügyminiszter, sem a város lakossága nem tekintheti azonban ezt a haladást kielégítőnek és bármilyen meleg szerető szavai vannak is a belügyminiszternek, mégis minden sorából kiesendül, hogy Budapest székesfőváros gazdasági politikájának fejlődése nem állhat meg félúton — sőt azt kell mondanunk — negyed-útón. Jóleső, az autonómia megbecsülését tükröző gondolatok vannak a miniszteri leiratban, sőt dicséret is akad benne, de ami még ennél is több, nem él törvényadta jogával és a költségvetésnek egyetlen tételét sem változtatja meg. Ugyanakkor azonban a kifogások egész légiója sorakozik egymásután a belügyminiszter beható, mindenre kiterjedő nagyszabású kritikájában. Ami haladás a főváros gazdasági politikájában megállapítható és amit a belügyminiszter is megállapít, az kétségkívül már azoknak a kritikáknak a hatása alatt jött létre, amely kritikák a főváros közgyűlési termében és a bizottságok zöldasztalai mellett számtalansszor elhangzottak. Meg kell itt ma mondanunk, hogy a belügyminiszter leirata teljesen azokon a nyomokon jár, amelyeket legelsősorban az Egységes Községi Polgári Párt kritikája tört az elmúlt esztendő folyamán. A belügyminiszteri leirat számtalan pontját kellene idéznünk, hogy ezt a megállapításunkat igazoljuk, de nyilvánvaló, hogy ezt a szembetűnő jelenséget a főváros illetékes tényezői is észrevehették. A törvényhatóságban elhangzott kritikák tehát megerősítést nyertek a miniszter szavában és itt a főváros tanácsának aligha van más tennivalója, mint engedelmeskedni az alulról jövő közvéleménynek és a felülről jövő kritikának, amelyek egyöntetűen bírálják a főváros gazdálkodását. Mert nem lehet véletlen az, hogy a törvényhatósági bizottság és a miniszter különböző szemszögből nézve az eseményeket, mégis azonos eredményre jusson. Ha pedig ez mégis megtörtént, akkor egészen bizonyos, hogy a törvényhatósági bizottság is, meg a miniszter is jól látják a helyzetet, amelyben a további javulást, a további haladást most már a tanácsnak lesz kötelessége előmozdítani. Az újabb haladás számára az irányelveket számtalanszor megadták már a törvényhatósági bizottságban és most gazdag csokorba kötve, csoportosítva, egy tömegben nyújtja át azokat a belügyminiszter. Ezek között az irányelvek között pedig legelső helyen kell, hogy szerepeljen a lakosságnak a súlyos adóterhekiöl való minél messzebbmenő meg- kímélése. Ezen is lehet segíteni, ezt is keresztül lehet vinni egészséges, céltudatos pénzügyi politikával. Kétségtelen azonban, hogy ennek érdekében — amint a belügyminiszter is helyesen mondja — a pénzügyi helyzetnek mindenkor való figyelembe vételével kell megállapítani a szükségletek kielégítésének arányát és sorrendjét. Mérsékelni kell a főváros áldozatkészségét is, az idők sivárságához, a pénzügyi helyzet szerénységéhez kell alkalmazni mindig azokat az igényeket, amelyeket egy-egy új intézmény megalkotásánál táplálnak. Az újonnan kitűzendő pénzügyi irányelveknek tehát a takarékosság, a pénznek okszerű felhasználása az első része. A második része arra vonatkozik, hogy a főváros a közterhek emelése nélkül több jövedelemhez jusson, mert hiszen terhei is állandóan növekszenek. Adósságokat kell fizetni, kulturális igényeket kell kielégíteni, a leromlott intézményeket kell megfoldozni. Budapest lakosságának egészségéről kell fokozottabb mértékben gondoskodni, a városfejlesztés érdekében is végre-valahára cselekedni kell és a szociális feladatok kielégítésére is mind nagyobb és nagyobb áldozatot kell hozni. Meg kell ragadni tehát minden alkalmat és minden lehetőséget, hogy a főváros meglévő hatalmas vagyonának jövedelmezőségét emeljék és minden néven nevezendő bevételi forrást a végletekig kiaknázzanak. Ezen a téren maga a belügyminiszter is, amint a törvényhatóság számtalanszor tette, azonnal az üzemekre mutat rá és azt kívánja, hogy az üzemek gazdaságosabb üzletvitelre és a székesfőváros háztartásához a jelenleginél nagyobbmértékü hozzájárulás beszolgáltatására köteleztessenek. Ez azt jelenti, hogy az üzemi probléma még mindig nem került le a napirendről, bár esztendők óta folyik körülötte a tanácskozás és ha úgy tetszik, a harc is. Nagyon valószínű tehát, hogy — ha a főváros komolyan foglalkozik a belüg}-miniszter megszívlelendő és jóindulatú tanácsaival —1 az üzemi probléma újra aktuálissá válik. Nagyon bölcs dolog lenne ez, mert talán végre el lehetne érni, hogy a főváros eltávolodván végre a háborús és a zavaros időktől, nyugodt körülmények között vezethesge a maga háztartását. Még egy nagy haszna volna azonban az üzemi probléma újból való fölszínre kerülésének és ez az, A Fővárosi Hírlap egyik legutóbbi számában beszámoltunk azokról a tárgyalásokról, amelyek a népjóléti minisztérium és a pénzügyminisztérium között több állaim bérház építése ügyében indultak meg. Vass József népjóléti miniszter, aki nagy megértéssel viseltetik a főváros szociális problémái, köztük elsősorban a lakásínség enyhítésének szükségessége iránt, öt állami bérház építését és ötödfélmillió pengő lakásépítési hitel folyósítását vette tervbe. Vass miinszter tervez — a pénzügyminiszter végez . . . Wekerle Sándor pénzügyminiszter, aki most sorozatos tárgyalásokat folytat az egyes minisztériumok költségvetési osztályaival jövő évi előirányzataikról, — nagy figyelemmel vett tudomást a népjóléti miniszter építkezési terveiről. Minthogy azonban a kormány az 1929—30. évi költségvetés összeállításánál a legszigorúbb takarékosság elveinek érvényesítését követelte az egész vonalon, —• Vass József nagyszabású és kétségkívül alaposan megokolható terveit el kellett ejteni. De nem veszett el minden a pénzügyminiszter kék ceruzája nyomán. Mint a Fővárosi Hírlap értesül, megvan a remény arra, hogy egy állami bérház építését még ebben az esztendőben meg lehet kezdeni. Ezt az állami bérházat a népjóléti minisztérium Kinizsi uccai telkén építik föl, — közvetlenül az augusztus elsején elkészült új állami bérház mellett. A népjóléti miniszter terveinek ez a részben történt elejtése nem jelenti azt, hogy a kormány a fővárosi lakásínségen nem akarna segíteni. A kormány azonban most is még azon az elvi állásponton áll, hogy a lakásépítés nem állami feladat. Amidőn tehát a magyar állam erősen megduzzadt költségvetéséből ki kell küszöbölni minden felesleges ballasztot, nem lehet megterhelni a budget-et magánérdekeltségekre háruló feladatok vállalásával. De különben is a pénzügyminisztériumban készül már a házadómentességről szóló törvényjavaslat, amely nagy lendületet fog adni az építkezési kedvnek. A kormány ettől a készülő törvénytől függetlenül is tervbevett olyan intézkedéseket és kedvezményeket, amelyek előnyös hatást fognak gyakorolni az építkezések megindulására. így például folytatni fogja a kormány az építkezési hitelakciót és a tisztviselők családi házak építését célzó akcióját is támogatni óhajtja. hogy egyszer és mindenkorra meg lehetne ölni azt a demagógiát, amely a garasos villamosjegy, a majd- nem-ingyen gáz, stb. fantazmagóriájával igyekszik parasztfogó politikáját érvényre juttatni. Csak nagy általánosságban a legfőbb irányelvekkel foglalkozunk ebben a pár sorban, a főváros tanácsának azonban kötelessége, hogy a belügyminiszter igen jóindulatú, nagy szeretettől sugallt kritikájának minden sorát, minden szavát komolyan mérlegre vesse. Mi nem állítjuk azt, hogy a belügyminiszter csalhatatlan, de állítjuk, hogy ez a jóindulattól sugallt kritika kilencvenkilenc százalékban erőteljesen megállja a helyét. Ha pedig a főváros tanácsa követni akarja és követni fogja a belügyminiszter intencióit, akkor bekövetkezik az, amit éppen a belügyminiszter kívánt, hogy tudniillik „ilymódon nemcsak a főváros pénzügyi egyensúlyát lehet megóvni, hanem a nehéz gazdasági viszonyokkal küzdő népnek is meg lehet szerezni azt a megnyugvást, hogy minden fillérjét csak közérdekű hasznos és szükséges célra fordítják.” A főváros közönsége mindenesetre nagy hálával tartozik Vass József népjóléti miniszternek, aki Budapest lakásviszonyainak alakulását állandóan éber figyelemmel kiséri és lelkes propagandát fejt ki a helyzet megjavítása érdekében. WALEFFE Budapestnek új barátja akadt. Lelkes jóbarát, Waleffenek hívják és igen tekintélyes párizsi újságíró. Az utolsó hetekben itt jái't Budapesten és azóta már két cikket írt Magyarországról, illetve Budapestről. Az első cikkben, amely a Le Journal-b&n jelent meg, tőle telhető jószándékkal beszélt a franciáknak Magyarország iránt való szimpátiájáról, a második cikkben pedig, amely a Paris Midi hasábjain látott napvilágot, Budapest szépségeit magasztalja a parlamenttől a fürdőkig. Amióta itt járt politikai és társadalmi körökben igen sok szó esett Waleffe úr barátságának értékéről. Voltak, akik ezt a barátságot igen erősen lekicsinyelték. Elnevezték Waleffet a térdnadrágosok apostolá-nak, aki nem túlságosan magasztos céllal, szépségkirályné-választásra jött Budapestre. Pedig nem lehet egészen lekicsinyelni a térdnadrágosokat sem, mert elég csinos hadsereg jönne ki belőle, ha a világ összes térdnadrágosai is Magyarország igazsága mellé állanának. A térdnadrágon és a szépségkirálynőkön kívül azonban egyébbel is foglalkozik Waleffe úr, aki többek között a világ „latin” nyelvű újságírói szövetségének az elnöke. Ez a tisztség ugyan tekintélyt ad Waleffe tollának, de nagyrészt akadálya magyarbarátságának. Hiszen a „latin” nyelvű újságírók között ott vannak a románok is, azt meg aztán Párizsban külön is tudja mindenki, hogy Waleffe már régebben meglehetősen elszakíthatatlan barátságot tart fenn a cseh állammal. És mégis jólesik és mégis hasznosnak kell tartani, ha Waleffe úr a Paris Midi-ben, vagy a Le Journal-ban objektiv cikkeket ír Magyarországról és Budapestről. Még ha nem rajong is értünk, de legalább legyen objektiv. Nagyon jól tudjuk, hogy Waleffeből sohasem lesz a magyar revízió előhar- cosa, de már az is nagy eredmény, ha ellenségből Budapest barátjává lett. csak egv Állami bérhAz épül ez évben Budapesten, mert erősen megduzzadt az új költségvetés Ä kormány több intézkedést tervez a lakásépítkezés fellendítése érdekében
