Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-18 / 38. szám
Budapest, 1929 szeptember 18. 9 Közérdekből fejleszteni kellene a kelenföldi sósfürdőt, mondja a földtani intézet szakvéleménye Még1 a Rácfürdő megvásárlásának aktái sincsenek végleg lezárva és kétséges, ^ hogy a vásár, — amely egyébként igen bediene a főváros fürdőpolitikájába, —• létre jöhet-e, máiis újabb fürdővételi ajánlat érkezett a városházára. A kelenföldi Erzsébet sósfürdő ezidőszerinti tulajdonosa, a Bohuniczlcy Bank ajánlotta fel a fővárosnak megvételre a hányatott sorsú és kétségtelenül nagy jövőre hivatott fürdőtelepet. Az ajánlat szerint a tulajdonos 2,500.000 pengőt kér az egész fürdőtelepért, a hozzátartozó épületekkel, felszerelésekkel és a 21.000 négyszögölnél jóval nagyobb kiterjedésű ingatlannal együtt, amely részben park, részben a források védteriilete, A követelt ár nem látszik túlhajtottunk és nem igen több az ottani környék telekárainál. A városgazda- sági ügyosztály, kötelességszerűen behatóan megvizsgálta az ajánlatot, vizsgálatokat végzett a realitás kilátásait illetőleg, sőt továbbment és a sósfürdő területén próbafúrást is végeztetett, mégpedig fényes eredménnyel. Ez a körülmény mindenesetre elhatározó befolyást gyakorolhat a főváros szándékaira, különösen ha arra is figyelemmel lesznek, hogy a kelenföldi sósfürdő Budapest-Fürdőváros kereteit méltóan kiegészítené. Természetesen a fiirdőkomplexum megszerzése egyéb feladatokat is róna a városra. A telepet a világvárosi fürdő-kultúrának megfelelően modernizálni, díszes épületekkel, nagyarányú ivócsarnokokkal kiegészíteni, parkokkal, fedett sétányokkal ellátni kellene, de főleg és elsősorban modern szállóépületre lenne szükség, ha az idegenforgalmat is oda akarnák terelni. Mielőtt azonban a főváros a Sósfürdő kérdésében akár csak elvileg döntene, kétségtelenül alapos megfontolást érdemel a kérdés, vájjon ezt a fürdőIDEÁLIS OTTHON: mindenkinek a leghőbb vágya. Ilyet biztosíthat magának társasházainkban: a krisztinavárosi MÁtíila»udvar“-ban és a Horthy MiWlós-úti „Árpádudvar“ ban. — Adómentes, 2—3—4 szobás, legszolidabb építkezésű, meglepő olcsó, fixáru KERTES ÖRÖKLAKÁSOK Hall, loggia Jövedelmező üzlethelyiségek, kényelmes törlesztés Kívánatra képes prospektus. — A ,,Centrum'* öröklakásai a legkapósahbak ! — /Irvapéníek elbelyeaésére alkalmasnak nyilváníttattak! Biztos tőkebefektetés, 120/o tiszta jövedelem „CENTRUM” Házépítő- és Ingatlanvállalaí m. se., Horthy Miklós-út 9. (9-12, 3—5-ig. Telefon: J. 4Ú2-25) város-politikai szempontból nagyjelentőségű objektumot szabad-e kiengedni a főváros kezéből, főleg annak a szakvéleménynek az ismerete után, amelyet a főváros kívánságára a Magyar kir. Földtani Intézet készített a telep gyógytényezőiről. Sróter Zoltán dr.T fögeológus a következőket állapította meg: •— A kelenföldi Erzsébet sósfürdő területén tizenöt kút van. Ezek vizének töménysége különböző fokú, mei't a sótartalom foka mindig attól függ, hogy az egyes kutakat milyen mértékben veszik igénybe. A kutakat éppen ezért időközönkint hosz- szabb-rövidebb időre pihentetni kell. Ahhoz, hogy a víz ivó-kúrára alkalmas legyen, ezer grammonként, vagyis literenkint harminc-negyven gramm sót kell tartalmaznia. Az Erzsébet sósfürdő 15 kútjának sótartalma literenkint negyven-ötven, illetve húsz- huszonöt gramm önkin t váltakozik. Az llona-forrás, amelyet ezidőszerint leginkább használnak ivókúrára, ezer grammonkint huszonöt gramm sót tartalmaz és ez a többi kutak átlagos sótartalma is, ami azzal magyarázható, bogy a kutakat hosszabb időn át nem pihentették. Abban az új kútban, amit a főváros próbaképpen furatott, már hat méter mélységben találtak igen nagy bőségben 40—50 gramm sótartalmú gyógyvizet. Az új kútban állandóan nyolcvanegy köbméter (nyolcvanegyezer liter) víz van. A megmért többi kutak összes vízmennyisége cca napi 202' 6 köbméterre rúg, míg az összes kutak vízmennyisége kétszázhetvenhétezer literre tehető. A kutak egyrésze régi, kimerült, eliszaposodott. Meg kell azonban állapítani azt is, hogy a feltárt tizenöt kút a forrásterületnek csak igen kis részét használja ki és harminc-negyven méterrel odább tetszés szerint lehetne újabb, lconcentráltvízü kutakat furatni, amint ezt a próbaásás igazolta is. A belső védterületen mindenütt tipikusan sós az altalaj, amelyben úgyszólván korlátlan számban lehet kutakat fúrni. A vizsgálat megállapította azt is, hogy a sósfürdő vize a legtöményebb a Budapest határában előforduló sósforrások között. — A víz pontos analízisét Ernszt Kálmán dr. fővegyész most újból elkészíti. Az már köztudomású, hogy az Erzsébet-fürdő vizében nagy mennyiségű keserűsó, glaubersó, (magnézium, sulfát és nátrium- sulfát), továbbá konyhasó (nátrium chlorid) található. Ez a gyógyvíz oly hatásos, hogy versenyezhetne világhírű gyógyfürdőkkel, csak megfelelő befektetés és ügyes propaganda kellene, hogy világviszonylatban is előkelő helyet töltsön be és Budapest-Fürdőváros egyik fontos tényezője lehessen. Közérdekből kívánatos volna, hogy a fürdőt, mint gyógytényezőt,, necsak■ fenntartsák, hanem fejlesszék is. Ily módón az a természetes érték és gyógyerő, amit a fürdő képvisel, minél szélesebb rétegben volna közkinccsé tehető. éji IMeivárd es fuafasi okleveles mérnökök, Gyárkéméryépités. Kemenceépités Kazánbefalazás. Gépalapozás. Budapest, IV., Muzeum-körűt 21. Telefon: Automata 835—64. HE DOBJA EL használhatatlannak vélt köpenyét, tömlőjét, hanem forduljon bizalommal a tökéletesen és legmodernebbül felszerelt „FIT" rendszerű pneumatik újjáalakító és javítóüzemhez BÁLINT ERNŐ okl. mérnök BUDAPEST, V., ARANY JÁNOS UGGA 17. Használjon „Seal Fait“ tömlő- és *i®ői«Stepney.poewMtifcj köpenytapaszt. — Egy kísérlet után ~ - állandóan használni fogja. KÖNIG GYÖRGY Budapest, VII., Hársfa u. 17 építési vállalkozó KÖZPONTI FŰTÉSEK és egészségügyi berendezések vállalata SZEPESSY SÁNDOR UTÓDA SZEPESSY GYULA okleveles mérnök, Budapest, VII. Abeny! uooa 26. Telefon: J. 380-38 Mám bértiék ipjr PIPISZ VILMOS UTÓDAI BUDAPEST, V., MÉRLEG UCCA 4 SAJÁT KÉSZÍTMÉNYŰ valódi bőr- és modern angol bútorok, bőr- és velourfotelok, modern ebédlőszékek, adott tervek és rajzok szerint is. Lak- berendezési tárgyak. Kopott bőrbutorait és bőrszékeif javítjuk, átfestjük és átalakítjuk Telefon 810-56 Köztisztviselőknek fizetési kedvezmény. Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet Budapest, Vili., Júzsef-körút 43. szám Telefon: József 439—9b sz. w SANIT P4 cementhabarcstömítő Gyártja: POSNANSKY ÉS STRELITZ aszfalt-, fedéllemea- és kátrány-vegyit« rraék-gyár Budapest, V., Llpót-körút 27. Tel.: Aut. 228-29., Aut. 82-85. KŐBÁNYAI KÁTRÁNY- és ASZFALTIPAR FRIED él QRUBER oki. mérnökök / X., Qyömről-út 64 / Tel.: J. 449-44 GYÁRTMÁNYAINK : bőrlemez, szigetelőlemez, asztalt fedéllemez (szagtalan), facement, kiöntő aszfalt, aszfalt couló VÁLLALUNK: Tetőfedést minden kivitelben, szigetelési munkákat, víztelenítési munkákat aszfaltozást SCHIFF MIHÁLY psszoményos-mssler, Budapest, IV. Prohásxka Ottokár ucca 8. (Félemelet) EZÜST ÉREMMEL KITÜNTETVE. + TELEFON: AUTOMATA 834-76. A legszebb kivitelben késeitek mindenféle butorpassományt, plimó- (paplan) zsinórt, horgolt rózsát, csillag gombot és gomb- áthuzást. NŐI ruhadiszeket, bojtokat, rojtokat, óveket, a legprecízebb, művészi kivitelben. Cslllárzsinórokat, továbbá selyem- és gyapjűtonal adjusztálást és minden e szakmába vágó munkát. DONÁTH JÓZSEF gépgyár ée vasöntöde, faipari ée bőripari gépek gyára, nyomóidomok, csatornázási vasszerelvények ÚJPEST, VÁCI-ÚT 27. és BAROSS-UTCA 6—8. Telefon: 920—00 és 901—24. CIKTOTZ FFUFJWC SZOBAFESTÖ ÉS MÁZOLÓ BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 79. TEL.: JÓZSEF 349-83. AMON ANTAL és FIAI KÖVEZŐMESTEREK, ÚT,- CSATORNA- ÉS BETON- ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK, FÖLDMUNKA, VÁGÁNY- FEKTETÉS, MÉSZKŐBÁNYA. Vili., Fülé ucca 10. Telefon: J. 303-85. TÁJKERTÉSZET FAISKOLAI CIKKEK TERVEZÉS É8 KIVITEL gyümölcs és díszfák, gyümölcs ée díszcserjék, azőlőojtványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagók ion ÉS NILllíE ELSŐRENDŰ MINŐSÉGBEN kereskedelmi és tájkertészet TtL J. 396—36 Budiméit, VII.. Erzsédet-kirfiljaé-at 39. n. PR0HA7ZKA MIR IÜ Budapest, VI., Szent László út 55. FLIEGL BÉLA bádogosmester Telefon: J. 435-07 Budapest IX, Liliom ucoa 33. Telefon: J. 435-07 Készít épület-, díszműhádogos munkákat és higiénikus fürdőkádakat, légszesz, víz, gőz, csatornázás, szivattyúk, kutak szerelését, angol kiozetteket és egészségügyi fürdők berendezését Parketta Szék-és FaőroggárRt. ....sít JAUERNIK ISTVÁN Budapest X., Kőbányai út 41/a. TELEFON: JÓZSEF 346—43 Főbb gyártmányaink: Mindennemű székek és éttermi asztalok színházi csapdszékek, parket és szabadalmazott klozetülések stb SEIF GYULA TELEFON: OKL. MÉRNÖK, ÉPÍTŐMESTER Aut- 528-46 ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Ik Budapest, II., Lövöház ucca 16/a. Csak BRAZAY pipereszappant használjon!