Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-11 / 37. szám
8 SS Budapest, 192.9 szeptember 11. házak egyikében 47 kétszobás és 13 egyszobás lakás van. A Simor-uceai és a Mester-uccai házakban 1 —2—3 szobásak a lakások. — A Németvölgyi úton, Bécsi úton, Rózsa-, Raktár, Lenke, Kisfaludy stb. uccákban létesült bérházakat, vagyis az építkezések legújabb csoportját nem számítva, a főváros kislakásos bérházainak leltári értéke közel húszmillió pengő. — A régebben épült bérházakból befolyó jövedelem a múlt esztendőben 1-65 millió pengőre rúgott, míg a rájuk fordított kiadás 1*16 millió pengő volt. Az újabban épített házak még ennyit sem jövedelmeznek, mert a főváros a béröszegeket úgy állapította meg, hogy a fenntartási költségeken kívül csak a befektetett tőkék amortizálja és kamatterhek találnak bennük fedezetet. Amint tudjuk, a főváros lakossága ezt a lakbért is csak nagy küzdelemmel és alig tudja elviselni. — A főváros újabb lakásépítési akciója eredményekben megközelítette az 5000 lakást, azt az eredményt, amit az első, háború előtti akció produkált. — Ami a jövőt illeti, egyelőre egyetlen konkrétum az építési albizottság azon javaslata,, hogy a főváros folytassa az akeiót és határozza el a törvényhatóság legalább 3000 lakás létesítését. Ezek a lakások, az eddigi gyakorlattól eltérően, mind kétszobások lennének. Ezen kívül fokozatosan még 500 szükséglakás is épülne a nyomortanyák végleges likvidálására. Az építkezéshez — nagyvonalú számítások szerint — 20 millió pengő volna szükséges. A tiszteletreméltói és nagyjelentőségű javaslatot a tanács még’ az ősszel a közgyűlés elé terjeszti, a pénzügyi feltételekről, a hatalmas fedezet kérdéséről azonban egyelőre még wem esik szó. Mivel az akciót kölcsön felvételével lehetne csak lebonyolítani, viszont a kölcsönök kérdésében ismeretes a kormány elzárkozottsága. Sajnos, a fővárosnak egyelőre nincs kilátása arra, hogy a megkezdett akciót hamarosan folytatni tudja s egyedül csak a szükséglakások építésére szorítkozik, ezt folytatja mindaddig, amíg a főváros minden lakosa emberhez méltó lakáshoz jut. Mostani számítások szerint 4—600 szükséglakás teljesen ki fogja elégíteni a szükségleteket. SCHÖNTHEIL RICHARD i'Ä Budapest,!., VilSányi-út 10 Telefonszám: Lágymányos 19—36 KESZLER JENO ES FIVÉRÉ EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐK Központi fűtés-, vízvezeték- és csatornázási vállalat Budapest VI, Andrássy-út 67. Telefon: Automata 151—13 Mauer József Hú?: tatarozást és tetőfedési vállalkozó S. Vár, Ország§>ász-ucca 25. sz. Telefon antómala 60S-23 n JUSTUS SÁNDOR ÉS FIA Gördüld farodönyök, aoéllomezredönyök, bolt» ponyvák, vászon-, szövött- ós farodönyök gyár« Budapest, VI., Vörösmarty-utca 24,9. Alapfttatott 1886-ban. Telefon-lnterurban : Automata 223 06. szám. FMiós, takarítás, ablaktisztítás géppel és mérnöki vezetés mellett — Számos hatósági elismerés — OTTOPÄL ÉS TÁRSA Budapest, l.( Királyhágó ucca 5/a szám. TELEFON : AUT. 504-84 I 881-01 Mandorff és Társa Va6, fémlakatos és gépjármű áru munkák üzeme Budapest VE., Szabolcs ucca 9. Telefon: Aut. 142-67. Magyar Vasbeton Építési VáSíaíat Kemény és Tisza Budapest, V,, Mária Valéria ucca 19. Telefon: Aut. 825—42. Mindennemű vasvázas bafemunka, vízmedence, víztorony magas építkezés építése. WáLSEK FEBENO Tűzoltási szerek és szivattyúk gyára, harang- és férnöntőde, közfertőtlenitő, köztisztasági szerek BUDAPEST, VI, LOÜSB-U. 34-33 TELEFONSZÁM, L5PÓT 913-4«. JÓNÁS FERENC építőmester, építési vállalkozó Telefon ; Budapest, VII., Kolumbus a. 27 J. 339-81. Szömnoz4s Szökik az asszony. — Honthy, Rátkai, Zilahv, Delíy. — Minden este. — Városi Színház. — Pénteken 100-adszor. Népszerű olcsó helyárú délutáni előadások a Városi Színházban. Szombaton, szeptember 14-én délután 3 órakor rendkívül mérsékelt helyárakkal Molnár Aranka, Kiss Ferenc, Sebestyén Géza felléptével Az Ember tragédiája. Helyárak 30 fillértől 2 pengő 80 fillérig. Jegyek már válthatók a Városi Színház pénztáránál és az összes jegyirodákban. Hangszerek, Zongorák, Harmoniumok legjobbak, legolcsóbbak REMÉNYI MIHÁLY hangszertelepén ófensége Dr. József Ferenc kir. herceg szállítója és a Magy. kir. Zeneművészeti Főiskola házi hangszerkészítője Budapest, VI Király u. 58-80. Telefon: 287 84 Ueinsruber Ignác Székesfővárost Pavillon Kávézása VI., Városliget VIGADÓ KÁVÉHÁZ ÍV, Deák Ferenc ucca 2 * VIGADÓ KIOSZK rjr-n---11-- ------m --------i- j.l" j*----iT-.rr.______i _ ■ V h er., Vigadó tér tulajdonosi BABÓCSY LŐRINC FISCHHOF OSZKÁR villamossági berendező és javító műhelye Budapest, I., Lágymányos ucca 2. szám Trie fon: Lágymányos 19—30. Telefon: Lágymányos 19—30. PANUCZAGYÖRGY FAÁRÜ- ÉS BÚTORGYÁR Budapest, VIII., József ucca 52. Telefen: Jézsei 384-72 Csütörtökön PE/TI SÓZ/DE eenzddó« közgazdaság! riportokkal SZERKESZTI: KALLÓS JÁNOS Scrcriresxtöség ét kiadóhivatal: IV, Wroshdz mecm é FRIEDRICH JAKAB ÁCSMESTER ÉS TETŐEMELÉSI VÁLLALAT Budapest, V., Párkány ucca 1418. Telefon: Lipőt 969—98 SCHEMBER C. ÉS FIAI HÍDMÉRLEG. ÉS GÉPGYÁR Központi Iroda és gyárt VI, Hungária kfiral 70. Telelőn; L 916—83 és L. 916—98. Alapítva 1852. Alapítva 1852. ÉPÍTŐIPAR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, Vili. kerület, Baross ucca 15 Telefon: József 411-49 Aszfaltgyár és anyagtelep: Budapest, IX., Gubacsi it 37 GERŐ N. NÁNDOR VII., ALPÁR UCCA 8. Telefon: József 315-29. Központi fűtés Vízvezeték ÉpUlet bádogos munkák 8QLTY LÁSZLÓ KERTÉPÍTŐ TELEFON: AUTOMATA 644—81. Kertészeti telepei: BUDAPEST, II., PASARÉTI-ÚT 129. SOLTSZF.N riMRE PEST-MEGYE H HEIZER FRIGYES DRÓTKERÍTÉS- és SODRONYFONÓ-IPARTELEPE BUDAPEST, VtlL, Statte«berger a. 16. TELEFOfc J. 302-3«. LERCHNER és TOROK szobafestő, mázoló és bútor fényező TELEFON: L. 963-03. BUDA PEST, VI., Petneházy-u 44 REICH LAJOS ÉPÜLET- ÉS MÚLAKATOS BUDAPEST, VI., ARADI UCCA 62 TELEFON: AUT. 291-76. (Székely Bertalan ucca 1) I10RVAI G9ULA TETÚFEDQMESTER PESTÚJHELY, MOLNÁR VICTOR UCCA 33. SZ. Elvállal minden e szakmába vágó tetőfedő munkákat TERCANBAY és társa asztalosáru gyára Budapest Vll, Erzsébet királyné-út 225/2». sz. | Telefon: JózseJ 443 —83. \ 73 DOBOS ANDRAS ÉPÜLET- és REDŐNYLAKATOS VÁLLALATA BUDAPEST, IX, LÓNYAI UCCA 58 Telefon: Automata 874-38 cusroDis MÉRNÖKI IRODA ES ÉPÍTÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDEZÉS RÉSZÉRE BUDAPEST, V., NÁDOR UCCA 19 Telefon: Aut. 120-07 ALPHONS ALAPÍTÁSI ÉV 1876 Gyárkéményépítés GőzkazánbeíaSazás Ipari kemencék építése és tervezése Parketta SzéK-ésFaárusqfirRt. JAUERNIK ISTVÁN Budapest X., Kőbányai út 41/a. TELEFON: JÓZSEF 346—43 Főbb gyártmányaink: Mindennemű székek és éltermi asztalok színházi csapdszékek, parket és szabada1 mázott klozetüléiek stb KLOSE V. F. FELVONÓGYÁR (saját gyártelepünkön) BUDAPEST, VI., GÖMB U. 44 Mindennemű felvonónak legtökéletesebb kivitelben való gyártása Telefon: Llpót 960-24. MUTTER ER ÉS KOSA épület- és diszmübádogos, egészségügyi berendezési vállalat Budapest, IV., Macyar ucca 42-44. Telefon: ült. 854—08 U?ímsíínarelvállal mindenféle tatarozás!,valamint uj HűhiÜVfcHUtMCI épületmunliát. — Költségvetés díjtalan. PÉTÉ 1 LAJOS. VII, Dembinszky ucca 38. Telelőn: J. 313-75 ZE3Za.jn.a_l Imre oki. mérnök, építési vállalkozó ISuáapesi, I., ATILLA KÖRÚT 47. SZÁM « TELEFON AUTOMATA 5 S-64