Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-11 / 37. szám
Budapest, 1929 szeptember 11. 6 Scheuer hóhért elMsa Budapest KQzleKetiósl prohlénidiróS Scheuer Róbert mérnök, tb. bizottsági tag, a BSzKRt igazgatósági tagja „Budapest közlekedési problémái, különös tekintettel Zugló igényeire” címmel igen érdekes előadást tartott a Zuglói Polgári Kaszinóban. Az előadáson, -—• amelyet rendkívül nagyfokú érdeklődés előzött meg -— nemcsak a Kaszinó tagjai jelentek meg teljes számban, de rajtuk kívül tizenkét zuglói és zugló-környéki asztaltársaság is képviseltette magát. Az előadásra egybegyűlt közel félezer hallgató kitörő örömmel üdvözölte az illusztris előadót, valamint Hamvassy István dr. kerületi elöljárót, aki a kerület útépítési és közlekedésügyi előadója, Lipkay Gyula műsz. tanácsos kíséretében jelent meg a közérdekű előadáson. Martin János mérnök, tli. bizottsági tag, a Kaszáló elnöke, megnyitójában kiemelte, hogy a Kaszinó a mai előadás rendezésével új csapásra térve kívánja a VII. kerület ceglédi vasútvonalon túl levő részének közlekedésügyi kívánságait szolgálni, amennyiben az előadással azt célozza, hogy a nagyvárosi közlekedési ügyek elismert kiváló szakértőjén, az előadó Scheuer Rollert bizottsági tagon, az elöljáróság vezetőjén és szakreferensén keresztül juttassa a zuglói polgárság közlekedési kívánságait illetékes tényezők elé, nem pedig az eddigi sokéves tapasztalatok szerint meddő és eredménytelen küldöttségjárással, beadványozással, sem a /kiskocsmákban való „nagygyűlések” tartásával. Utána Ács Károly, Blaskó József, Burján Lajos, Horváth János, Németh István, Szabó József és Toray Sándor asztaltársasági elnökök terjesztették elő a külső VII. kerületi polgárságnak a zuglói közlekedés fejlesztése és kiépítése tekintetében eddig feknerült jogos kívánságait. Az ilymódon kialakult helyzetkép ismeretében Scheuer Róbert rendkívül érdekes módon ismertette a székesfőváros közlekedési problémáinak eddigi helytelen kezelési módját és kifejtette az átfogó nagy fővárosi közlekedési problémakomplexum egységes irányelveit. Sorra vette a nagy átfogó koncepcióba szervesen beilleszkedő, különleges zuglói igényeket és kijelölte a leggyorsabb megvalósulás, legcélszerűbb módját és útjait. Javaslatára az előadáson resztvettek egyhangúlag elhatározták, hogy a BSzKRt hálózatának a zuglói végállomásról Kőbánya, Pestújhely, Rákosszentmihály felé való kiépítésének mielőbbi megvalósulását a helyes vonalvezetést kipuhatoló autóbuszközlekedés leggyorsabb megindítása útján látják elérhetőnek és ez okból legelső sorban a Telep uccának az autóbuszforgalom céljaira való átépítését, a Hajtsár út, Egressy út és Kerepesi út közötti szakaszának, valamint az Egressy út Hajtsár úton túli részének Rákosszentmihály körvasúti állomásához való kiépítését tartják legelső sorban végrehajtandónalc. A résztvevők nagy lelkesedéssel vettek tudomást Hamvassy István dr. és Lipkay Gyula felszólalásából arról, hogy a kerület vezetősége teljes odaadással fog saját hatáskörében e célok elérése tekintetében a zuglói polgárság rendelkezésére állani és arról, hogy a Telep uecai iskolához vezető gyalog- úttestek, valamint az Istvánffy ucca és Fűrész ucca burkolattal való ellátása a megvalósulás stádiumába jutott. Scheuer Róbert előadását, valamint Hamvassy István dr. elöljáró és Lipkay Gyula műsz. tanácsos felszólalásait Osváth István köszönte meg a Kaszinó tagjai és Zugló polgársága nevében, majd hosszas baráti eszmecsere keretében tárgyalták meg a zuglói közmüvek fejlesztése tekintetében szükséges további teendőket is. Örvendetesen vette a polgárság tudomásul Martin János th. biz. tag ama bejelentését, hogy a Kaszinó vezetősége a most meginduló város- politikai kampány során teljesen kidolgozott programmal áll a zuglói polgárság érdekeinek szolgálatába. niHMUI pác oki. mérnök, építési vállalkozó Budapest, VI., Eötvös ucca 24. sx. TELEFON: AUT. 297-63. Árverési hirdetés. A ^székesfőváros tanácsa a főváros gazdasági hivatalának raktárában (VIII., Dologház-u. 3.) összegyűlt különféle kiselejtezett és ócska tárgyakat összesen 22 csoportban, nevezetesen: I. csoport: öntöttvas, II. cs.: kovácsvas, III. cs.: vasbáclog, IV. cs.: horganybádog, V. cs.: ólom, VI. cs.: sárg’aréz, VII. cs.: vörösréz, VIII. cs.: vegyes fanemű, IX. cs.: villanyfelszerelési tárgyak, X. cs.: vasoszlopok, XI. cs.: ajtók, ablakok (fa), XII. cs.: ajtók, ablakok (vas), XIII. cs.: 1 db 1. sz. víztartány, XIV. cs.: 1 db 2. sz. víztartány, XV. cs.: 1 db 3. sz. víztartány, XVI. cs.: 1 db Wal- ser gőzfertítlenítőgép 114X70X150, XVII. cs,: Wal- ser gőzfertőtlenítő gép 272X150X366,, XVIII. cs,: 1 db Teudl.-Dittrich gőzfertőtlenítő gép 238 X136 X 265, XIX. cs.: 1 db vízmelegítő kazán 138X100X 119, XX. cs.: 1 drb gőzkazán 584. sz., XXI. cs.: 1 drb gőzkazán 585. sz., XXII. cs.: Rogáts-féle hagyaték, a főváros gazdasági hivatala útján nyilvános írásbeli árverésen kívánja értékesíteni. Ajánlatok írásban, csakis a székesfőváros gazdasági hivatala által kiállított és díjtalanul kapható „Ajánlati űrlap” felhasználásával szabályszerűen 1.60 P állami és 1.60 P városi bélyeggel felülbélyegzett zárt,, lepecsételt, sértetlen borítékban legkésőbb 1929. évi szeptember hó 24-én (kedden) d. e. 10 óráig adandók be a főváros gazdasági hivatalába, (VIII., Dologház u. 3.), ahol azokat a kitűzött határidő lejártával (vagyis .ugyanaznap) d. e. 10 órakor beérkezésük sorrendjében az erre a célra kirendelt bizottság fogja felbontani, mely alkalommal az ajánlattevők vagy igazolt megbizottaik jelen lehetnek. ' Az ajánlatok benyújtásával, de legkésőbb az ajánlatok felbontása előtt 150 pengő, azaz egyszáz- ötven pengő bánatpénzt kötelesek a pályázók letenni a gazdasági hivatal pénztárába. Az értékesítendő tárgyak a főváros gazdasági hivatalában (VIII., Dologház u. 3. sz. alatt) köznaponként d. e. 8—12 óráig megtekinthetők. Ajánlati mintaürlapok a gazdasági hivatalban szerezhetők be. Az ajánlat mind a 22 tárgycsoportra, avagy csoportonként külön-külön is tehető és pedig az ajánlati mintán I—VIII. számmal jelzett csoportokra métermázsánként, a IX—XXI. számmal jelzett csoportokra úgy, ahogy azok a raktárban fekszenek. A tanács fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlatok közül tetszés szerint szabadon választhasson és ha véleménye szerint az árverés eredménye nem kielégítő, az árverés tárgyát más módon értékesíthesse, továbbá, hogy a súly szerint eladásra kerülő csoportokból az idevonatkozó ajánlat elfogadása után is egyes darabokat visszatarthasson, esetleg egyes csoportokat az árverés alól kivonhasson. Az írásbeli ajánlat útján a megajánlott vételár csak meghatározott összegben, számmal és betűvel kiírva jelölhető meg, százalékban kifejezett ajánlat nem tehető. Azon pályázók, akiknek ajánlatát a főváros elfogadja, tartoznak a vételárat az árverés helyszínén azonnal kifizetni és a megvett tárgyakat onnan 3 nap alatt elszállítani, mert ezen idő letelte után csoportonként és naponként 5 pengő fekbér fizetendő. Budapest, 1929. évi szeptember hó 4-én. A székesfőváros tanácsa. Böhm Károly és Kállay Géza Építőmester, oki. mérnök építési vállalkozók Telep — Iroda: Budapest, X., KObányel-út 43/S Telefon : lőtaef 866—RÍ. DOHA DÖME ÉS TÁRSA PAPÍR ÉS ÍRÓSZEREK G9ÁRI RAKTÁRA a „PaPIRMALOM^hOZ Budapest. IV, Aranykéz ueca 6 NEMES GYULA Oki. gópésxmórnök Rádió, hét. eng. vHlanysaorelö vállalat BUDAPEST, 19, MARGIT KÖRÚT 58. Telefon; Automata 604-48. I ZSOLDOSÉSTÁRSA 1 BUDAPEST, V., KORALL UCCA 31. TELEFON: 090-53. Állandó raktár Neheiml fűtési és BelCO vízvezetéki szerelvényekben I ÜIőbyfor-áESványt teleiníVse?íuí-« 1 BUDAPEST, VII., GRASSALKOVICH U. 21. SAJÁT HÁZ. j ICövesés, ú3-, csatornaépítés, beton- és BapburkoBás Tervezés, díjtalan költségvetés! GRAVIÜSER ALBIN építési váiSaEaS Budapest, V., Tükör ucca 5. szánt. Telefon Aut. 1 : —46- sz. ÍIAIm mérnök, műszaki 0338(1 és vállalati irodája Budapest, VIII., József kőrút 69. Telefonszám: József 373-67 Tervez, berendez, átalakít: központi gőz-, melegvíz- és légfűtéseket, vízvezetékeket, egészségügyi berendezéseket, önálló központi szivattyú és elektromos világítási telepeket A Hatvani Asbesifedőpalagyár Rt. ^ gyártmányai hiteles vegyvizsgálati bizonylat tanú - sága szerint asbesttaríalmuknál fogva tűs- és fagyátBéak Régi és uj tetők fedési munkálatait teljes szavatosság mellett a legjutányosabb áron vállaljuk kedvező fizetős! feltételek mellett is. Elismerő levelek a legelőkelőbb helyekről. Telefon: Hatvan 84. Sürgönyeim; Palagyár Hatvan. Budapesti Iroda: V., Nádor-u. 3. Kész ajtók és ablakok 9 Él Sl ll ii oagy mennyiségben, azonnal kaphatók. Készít azonkívül tömör hálószobákat é> rendelésre rajz szerint, mindenféle asztalosmunkát a leg- MäinfflCnSfl/ asztalosszolidabb kivitelben llíűiwüidwfty ÜÜ&uul árugyárrt Gyártelep: VII., F R A N CI A - Ú T 11. SZÁM Telefon : T. 464—65, 464—66. Prospektus díjtalan csatorna' emésztö- UllKtlKl nAKULy gödör tisztítási vállalat Budapest, X., Szentmihályi-út 13. szám Telefon; József 458—76 EITST I ÁQ71 ft elektrotechnikai és műszaki vállalat FUi31 LftOALiU BUDAPEST Vili, BÉKÉS UCCA I. íz. (Omnla Mozgóval szemben) Telelőn: j. sso-is Elektromos világítás, motorikus ás gyengeáramú berendezések szerelése, Szerelési anyagok és égők raktáron. BITUMEN ÚTÉPÍTŐ R. T. Budapest, IX., Ferenc>körút 46. HIRSCH LÁSZLÓ ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALAT I. KÉR. BUDAFOKI-ÚT 22. TELEFON: JÓZSEF 321-17. SZ. Országos építő r. t. Budapest, V. Harmincad-u.3. Telefon: Auf. 824-05, 824-06.