Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-23 / 4. szám
Budapest, 1929 jauuár 23. 7 Pompásan kiépített szervezet vigyáz ezután a budapesti gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére -——--El készült az iskola-egészségügyről és az iskolai gyermekvédelemről szóló végleges szabályrendelet Purébl Győző dr. tanácsnok, a közoktatásügyi osztály vezetője csütörtökön mutatta be a tanácsnak az új, jobbanmondva a végleges iskolai egészségügyi és gyermekvédelmi szabályrendeletet. Az iskolaorvosi intézmény felállítását a törvényhatóság ugyan már 1925-ben elhatározta, a szolgálatot 1926-ban megszervezte, azóta állandóan fejlesztette is, de végleges szervezet mai napig nincs. A gyönyörű eredményeket produkáló intézmény Purébl tanácsnok és Csordás tisztifőorvos irányítása inellett mindvégig zökkenő nélkül prosperált ugyan, de a kodifikált rendelkezések, a meghatározott irányelvek hiányát egyre jobban érezték nemcsak az irányítók, hanem az iskolák és a közreműködő orvosok is. Purébl tanácsnok a most elkészített szervezeti szabályzattal korszakalkotó munkát végzett, amelynek jótékony hatását minden bizonnyal rövidesen észlelhetjük nemcsak az iskolákban, hanem közvetve az egész főváros életében. A Fővárosi Hírlap munkatársa felkereste Purébl Győző dr. tanácsnokot aki a szabályzatot, a véglegesített szervezetet a következőkben ismertette: — A törvényhatóság, mint tudjuk, 1925 decemberében határozta el a kedvezőtlen egészségügyi viszonyok javítása érdekében a rendszeres iskolai egészségügyi szolgálatot s azt 1926 január 1-én életbe is léptette. Eredetileg csak az elemi, polgári, reál, leánygimnázium és kereskedelmi iskolákat vontuk a szolgálat hatáskörébe, később azután a gyógypedagógiai, kertészeti, női ipari iskolákra, női kereskedelmi szaktanfolyamokra, az óvodákra és háztartási továbbképző iskolákra is kiterjesztettük, a körzetek számát pedig 62-re emeltük. Közben létesültek az iskolai szakorvosi rendelők, a Röntgenlaboratórium, újjászerveztük az iskolanővéri intézményt s azt 14 körzetre osztva 42 iskolára terjesztettük ki, szóval az iskolaegészségügy és általában a közegészségügy javítása érdekében, az anyagi és erkölcsi segítségre szoruló tanulók istápolása érdekében igen kiváló és nélkülözhetetlenné vált munkát végeztünk, de mégis nélkülöztük a végleges szervezetet, a szabályrendeletet. GANZ-DANUBIUS BUDAPEST Szabadalmazott „Jm“ néIkü!ieSS°r DIESEL-MOTOR a legtökéletesebb erőgép. — Az új szabályrendelet hat fejezetre oszlik és ezek a következők: 1. az iskolaegészségügyi és gyermekvédelmi szolgálat célja és szervei; 2. az általános rendelkezések; 3. az egyes alkalmazottak munkaköre; 4. az alkalmazottak jogviszonya; 5. a szolgálat irányítása és a felügyelet; 6. a vegyes rendelkezések. A rendelet általában az eddig kialakult gyakorlat alapján készült, egyes rendelkezései azonban a szerzett tapasztalatok alapján újításokat és módosításokat is tartalmaznak. — Az eddigi „iskolanővéri intézmény” gyermekvédelmi szervezetté alakul át, az iskolanővéri központ helyébe a Gyermekvédelmi központ lép és az iskolanővéri körzeteket gyermekvédelmi kerületekké alakítjuk át. — Az iskolaegészségügyi es iskolai gyermek- védelmi szolgálat alkalmazottai mostanáig ideiglenes, vagy helyettesi minőségben dolgoznak. A szervezet végleges szabályozásával időszerűvé vált ezek rendszeres állásokra való fokozatos átszervezése. A rendelet épen ezért részletesen szabályozza a végleges alkalmazás feltételeit, az előlépést, fegyelmi felelősséget stb. stb. — As iskolaegészségiigyi és iskolai gyermek- védelmi szolgálat az iskolai élettel oly szoros vonatkozásban áll, hogy a központi irányítás, a személyi ügyek intézése a közoktatási ügyosztálytól a szolgálat érdekeinek jelentős sérelme nélkül el nem választható. —- Az iskolaorvosi és gyermekvédelmi alkalmazottak ugyanis a szorosan vett hygieniai és szociális tevékenység mellett pedagógiai munkát is végeznek, az iskolaorvosok végzik az egészségtan tanítást, az iskolai védőnők ellenőrzik a mulasztásokat is stb. Ennek megfelelően a szabályrendelet az iskolaorvosi és védőnői alkalmazottakat a közoktatási személyzet létszámába sorozza. — Az iskolaorvosok a középiskolai tanárokat megillető V. fizetési csoporthoz tartoznak, a tanítói és óvónői oklevéllel rendelkező védőnők pedig ezeknek a kategóriáknak megfelelő fizetést kapnak. — Szabályozza a rendelet az iskolaorvosok ma- gánprakszisát is és kimondja, hogy hivatali elfoglaltságukon kívül — minthogy hatósági jogokat nem gyakorolnak — magángyakorlatot külön engedély nélkül is folytathatnak, s ezen kívül a tanács bármikor visszavonható külön engedélyével más, -— de legfeljebb csak egy — állandó fizetéssel vagy tiszteletdíjjal járó állást is vállalhatnak, feltéve, hogy ez a mellékfoglalkozás iskolaorvosi hivatásuk gyakorlásában nem akadályozza őket. Nem szabad ezentúl sem az iskolaorvosoknak, vagy szakorvosoknak másik évi fizetéssel és nyugdíjjal járó közalkalmazást vállalni. F óvárosi tisztviselői* és ásol* GoszzátarioxöinaU TELEFON: Automata 219—69. szám a Iegjutányosabb áron szállítunk eredeti Wellner és Clarfeldl alpacca, valamint alpacca ezüst evőeszközöket 90-es pecséttel Árjegyzéket díjmentesen küldünk havi részletre ALPACCA ÁRUFORGALMI VÁLLALAT BUDAPEST, Bálvány u. 16 Pontos cimre kérjük ügyelniDRÓTFONAT A LEGJOBB KERITÉSANyAG. KOLLERICHiá™ BUDAPEST.IV.fERENC-JQZSEr RAKP. 21. — A jövőben az iskolaegészségügyi és gyermekvédelmi. szolgálat az óvodáktól kezdve az összes fővárosi elemi, ismétlő, polgári, közép és szakirányú iskolákra, szaktanfolyamokra stb. kiterjed. — 62 iskolaegészségügyi körzet és 14 gyermek- védelmi kerület lesz, 21 iskolaorvos^, rendelőintézettel. — Az iskolaegészségügyi és gyermekvédelmi alkalmazottak létszáma a következő lesz: 62 körzeti, 1 központi iskolaorvos, 39 iskolaszakorvos (4 szem-, 2 fül-, 2 on'-, torok-, gége-, 2 ideg-, 1 bőr-, 3 beb, 3 orthopéd, 1 röntgen, 21 fogorvos); 1 iskolai fővédőnő, két központi védőnő, 14 kerületi iskolai-, 62 TUNGSRAM FOLYÉKONY SZIGETELŐ ANYAG EDVES FALAK SZÁRAZZA TETELERE ES ROSSI BÁDÓGTETŐKÁTMÁZOLASARA A LEGJOBB: ; KOLLÁR MIKLÓS ÚJPEST. VIOLAUTCA 30*32. TELEFON=1.920-56.913-43. U.3S. KVILA GYULA Telefon: Aul. 516-S5 ü bádogos, viz, gáz és központi fűtés berendezési vállalata Budapest, IS, Török ucca 8. szám Budapesti Hírlap minden előfizetője INGYEN kapja a „ . KINCSES KALENDÁRIUMOT és a Budapesti Hírlap minden vasárnap megjelenő, páratlan érdekességü 36 oldalas KÉPES MELLÉKLETÉT Kérjen mutatványszámot! Bárkinek szívesen küld a kiadóhivatal: Budapest, Vili, József-körút 5