Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-08 / 19. szám
Tizennyolcadik évfolyam Ára 50 ffiEBér Budapest, 1929 május 8. 19. szám ■im? n-TTPTi i i«iur«n; i. 11, !-.i ti- ii-ii~i£ií*i [ü?iHKíj'iaueo nmi- m ELŐFIZETÉSI AnAK: Egész évre ....................................... 24 pengő Fél évre.........................................12 pengő Állandóan : gazhasági értesítő VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: DAC SÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST VI., SZÍV UCCA IS SZ. Postatakarékpénzt. csekkszámla 40.424 TELEFON: AUTOMATA 137—15 fekszik előttünk és ezt a két kormányrendeletet a Fővárosi Hírlap nagy örömmel és jogos önelégültséggel ismerteti meg olvasóival. Kérkedés nélkül állapítjuk meg ugyanis, hogy ennek a két rendeletnek a megszületésében nekünk is tevékeny részünk volt, mert mi voltunk azok, akik kötelességszerűen hangot adtunk azoknak a panaszoknak, amelyekkel Budapest tiszteletreméltó iparosai az elkeseredésig telve voltak. A belügyminiszter nemes törekvéssel akar most segíteni ezeken a bajokon és a főváros tanácsához intézett rendeletéivel hajszálig azon a nyomon halad, amelyet mi voltunk bátrak megjelölni. Itt ezen a helyen beszéltünk az „ipari generál- szaft”-ról, amely a maga gyilkos és sűrű levével elöntéssel fenyegette már a kis- és középipart, amelynek védelme egyaránt kötelessége az államnak és fővárosnak, mert mind a kettőnek becsületes adófizetője. Meg kellett hallanunk az iparosok feltörő panaiparos nem pályázott, vagy ezek árajánlatai együttvéve igen lényeges árkülönbözetet mutatnak a vállalat végösszegében”. Elismeréssel kell a súlyos helyzetben küzdő budapesti szakiparnak tudomásul vennie, hogy a belügyminiszter a legteljesebb megértéssel volt panaszaikkal szemben ás gyorsan, hatásosan sietett segíteni a legkirívóbb bajokon. A belügyminiszter rendelkezései a legteljesebb mértékben világosak és határozottak. Ezeket a rendelkezéseket nem lehet félremagyarázni, hanem azoknak értelmében a legnagyobb figyelemmel és legnagyobb erélylyel eljárni. A belügyminiszter megtette a maga kötetességét, most a főváros tanácsán és egyéb illetékes hatóságain a sor, hogy a miniszter akaratának érvényt is szerezzenek. A tanácsnak azonban nyitott szemmel, a gyanakvásig menő óvatossággal kell eljárnia, mert — be kell vallani — erős és ravasz ellenségekkel fogja szemben találni magát. Lelkesítse és tüzelje azonban a tanácsot az a tudat, hogy igen nemes és igen beÍ csületes munkát végez, amikor a magyar, az igazi magyar szakipart veszi védelmébe. Száimillié pengős építési sorsjegyeidéi tervez a Magyar általános Hitelbank M ét kormányrendelet — TV——<■■ A kormány megadta előzetes elvi hozzájárulásét — A Községi Takarékpénztár is foglalkozott a sorsolási akció tervével, de a Hitelbank megelőzte szait és el kellett mondanunk ezeken a hasábokon, hogy a generálvállalkozóknak nincs joguk megölni ezeket a derék adófizetőket, a polgári rend legszilárdabb pilléreit. Nem szabad megölni főként — a főváros segedelmével. Konkrét példákkal is szolgáltunk és rámutattunk olyan vállalatokra, amelyek szimplán és szerényen,, mint „beton-, híd- és mélyépítő“ vállalat szerepelnek, de egy-egy fővárosi építkezésnél vagy negyedszáz-féle munkálatra pályáztak. Az éltető levegőnek ilyen mammut-szivattyúkkal való elszívása ellen fel kellett emelni szavunkat és most hálásan kell tudomásul venni, hogy a panaszok a legilletékesebb helyen nem találtak süket fülekre. Ugyanakkor — és már több ízben is — alkalmunk volt rámutatni a hazai ipar egyik igen komoly veszedelmére: az ál-magyar ipar mesterkedéseire. Ennek az ál-magyar iparnak csak a neve magyar, a portékája külföldi, a tőkéje, a parancsolói mind, mind külföldiek. Magyar cégér alatt külföldi dugárút sóznak a nyakunkba és erőszakos üzleti tevékenységükkel súlyosan károsítják az igazi, a maga becsületes szegénységében, törekvő küzdelmében vergődő magyar ipart. Erre a panaszra is felfigyelt a legilletékesebb hely és ma már a fővárosnak nemcsak a sajtó, de a kormány figyelmeztető szavát is kötelessége követni. A belügyminiszter adta ki a kereskedelmi miniszterrel egyetértésben a két igen fontos rendeletet, amelyek a közszállítási szabályzat igen fontos rendelkezéseire mutatnak rá. Nem xíj intézkedésről van tehát szó, hanem régi, jól bevált rendelkezések szigorúbb betartásáról és így a főváros tanácsának fokozott mértékben kell ügyelnie részben arra, hogy a generálvállalkozók étvágya el ne emészthesse a minden védelmet megérdemlő szakipart és hogy az álmagyar ipar dugárúja ne csinálhasson jogosulatlan konkurrenciát az igazi, a vértanúk sorsára ítélt magyar iparnak. A belügyminiszter igen egyszerű és természetesen a Közszállítási Szabályzatban körülírt eszközökkel igyekszik ezt a becsületes iparvédelmet a főváros által eléretni. Felhívja ugyanis többek között a főváros hatóságait, hogy „egy-egy iparág (mesterség) köréhez tartozó ipari munkálatokra lehetőség szerint külön-külön versenytárgyalás irassék ki”, de mindenesetre módot kell találni arra, hogy az egyes munkanemekre külön-külön is lehessen ajánlatot tenni. Ami azonban a Közszállítási Szabályzattal szemben is új a belügyminiszter rendelkezéseiben, az egyenesen mély hálára kell, hogy kötelezze Budapest szakiparosait. Nyíltan, egyenesen, «6x16108 nélkül nevén nevezi ugyanis a miniszter a generálvállalkozókat, akiknek apodiktikusan mellőzését kívánja a tanácstól különösen olyan esetekben, ahol kézmü iparosok foglalkoztatására nyílik alkalom. Ugyanakkor azonban hasonlóképen nyílt egyenességgel védelmet szolgáltat a belügyminiszter a külföldi és álmagyar vállalatokkal szemben is, amikor kimondja, hogy „ipari munkálatok fővállalkozóknak csak akkor ítélhetők oda, ha az egyes munkanemekre hazai Abban a küzdelemben, amelyet az állam és a főváros a budapesti lakásínség leküzdéséért és a magánépítő tevékenység meginti tásáért folytatott és folytat ma is, úgylátszik, új állomáshoz jutottunk el. A Fővárosi Hírlap hozza elsőként nyilvánosságra azt a nagyfontosságú hírt, hogy nagyarányú építkezési sorsjegyakció van készülőben, amelyben azonban — legalább egyelőre — a fővárosnak semmiféle vonatkozásban nincsen szerepe. Pedig tény az, hogy a sorsjegyakció terve legelőször a városházáról indult ki és — mint értesülünk — most legutóbb is újból életre kelt, de már későn volt ahhoz, hogy maga a főváros, vagy annak valamely szerve valósíthassa meg, Körülbelül két esztendeje annak, hogy a városházán mind komolyabban kezdtek foglalkozni a Tabán újjáépítésének gondolatával. Elkészültek a tervek és elkészültek a pénzügyi megoldásra vonatkozó számítások is. Ekkor vetette föl azután Gallina Frigyes tanácsnok, akkor még főjegyző, a sorsjegyakció tervét, amelyet azután részletekbemenően is kidolgozott. Gallina Frigyes lelkes munkával forszírozta a gondolat megvalósítását és megbeszéléseket folytatott Dréhr Imre népjóléti államtitkárral is, aki a kormány támogatását kilátásba is helyezte. Közben azonban igen komoly és igen sürgős problémák nyomultak előtérbe úgy, hogy a Tabán fölépítésének kérdése egy előre lekerült a napirendről. A sorsolási akció tervének természetszerűen újból fel kellett vetődnie most, amikor sajnálatosan kell megállapítani, hogy az építkezések az adókedvezmények és egyéb állami segítések ellenére sem indulnak meg kellő erővel, aminek kétséget kizáró módon megállapítható oka, hogy a szükséges tőke nem áll rendelkezésre. Építkezni azonban kell és így elmaradhatatlan volt a sorsjegyakció tervének életrekeltése. Ezúttal azonban — bár kétségkívül városi feladatnak kellene lenni — egy érdekeltség fogja lebonyolítani a sorsjegyakciót, amelytől a budapesti lakáskérdés végső megoldását várják. Külön érdekessége a dolgok fejlődésének, hogy a sorsolási akció újraéledésének ötlete felvetődött ugyan a városházán is, de a főváros már elkésett. Erről a különös véletlenről kitűnően kiformált helyről a következő felvilágosítást kapta a Fővárosi Hírlap: — A Községi Takarékpénztár egyik legutóbbi ülésén Kondor Bemát igazgatósági tag felvetette a kérdést, hogy nem volna-e lehetséges egy építkezési sors jegy akciónak megterveziése és gyors lebonyolítása? A gondolat végrehajtásában természetesen a legfontosabb szerepet a Községi Takarékpénztárnak szánták. A Községi Takarékpénztár, mint a főváros tekintélyes és egyre erősödő intézménye kiválóan alkalmas is lett volna egy ilyen nagy feladatnak a keresztülvitelére. Az igazgatóság örömmel és megértéssel fogadta Kondor Bernát életrevaló ideáját és gyorsan megindultak a puhatolódzások abban az irányban, hogy a kormányhatóságoknál nem lesz-e akadálya a terv megvalósításának. Amikor azonban a Községi Takarékpénztár nevében Wekerle Sándor pénzügy- miniszterhez fordultak, kiderült, hogy a sorsjegyakció tervének felvetésével megelőzték a fővárost, amennyiben a Magyar Általános Hitelbank százmillió pengős sorsjegyakció lebonyolítására már engedélyt is kért a kormánytól, amely az elvi hozzájárulás elől nem is zárkózott el. A főváros ilyenformán szinte befejezett tényekkel találta szemben magát és el kellett ejteni a Községi Takarék igazgatóságában felmerült tervet. Yégeredményben tei’mészetesen az a legfontosabb, hogy a sorsjegyakció mégis csak megvalósul, ha nem is a Községi Takarékpénztár, hanem a Hitelbank bonyolítja is le. Tekintélyes várospolitikusok azonban úgy vélik, hogy a Községi Takarékpénztárnak mégis bele kellene valami módon kapcsolódnia ebbe az igen nagyarányú tranzakcióba. Ennek azonban ma már csak egyetlen módja van és ez az, hogy a Községi Takarékpénztár kezdjen sürgősen tárgyalásokat a Hitelbankkal. Ha a lebonyolításból a Községi Takarékpénztár részt kér a maga számái’a és ha ebben a törekvésében a, Községi Takarékpénztárt a kormány is minden bizonnyal támogatni fogja, akkor ez elől a kívánság elől a Hitelbank semmi esetre sem fog elzárkózni. Bécs példája is argumentum emellett, hiszen a bécsi Baulose-1 is a Gemeinde Sparkasse bocsátotta ki és tette népszerűvé. Hogy ez helyesen történt így bizonyítja a siker, amennyiben a bécsi nagyarányú építkezésnek valóságos fundamentuma a Baulose, amelyet tíz sillinges árfolyamon bocsátottak ki, névértéke azonban csaknem ötszörös árfolyamot ért el, hiszen a bécsi tőzsdén 45—46 sillingen jegyzik. Megfontolni való probléma tehát, hogy a Hitel- ban akciójában részt kapjon a Községi Takarékpénztár is. Ettől függetlenül azonban, értesülésünk szerint az építési sorsjegyakció előkészületei a legteljesebb mértékben folyamatban vannak, sőt küszöbön áll az is, hogy a kormány a szükséges törvényjavaslatot benyújtsa a parlamentnek. Ilyenformán minden remény megvan arra, hogy a hatalmas koncepciójú terv mielőbb megvalósul és így bízhatunk abban is, hogy a sorsjegyakció nyomán még az idén igen jelentős építési tevékenység fog kifejlődni Budapesten.
