Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-04-10 / 15. szám

12 Budapest, 1929 április 10, GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ I———■————— A Kisipari Hitel-intézetet nem olvasztják be a Községi Takarékba. Legutóbb a kisiparosokat és kiskereskedőket érzékenyen érintő felelőtlen hírt kol- portáltak, amely szerint a Kisipari Hitelintézetet be­olvasztanák a Községi Takarékba. A kézműves és kisipari érdekeltségek azonnal tiltakozást jelentettek be és memorandummal fordultak a főváros tanácsá­hoz. Ebben kifejtették, hogy a kisipari hiteligények kielégítésére mennyire fontos egy olyan kiválóan működő és a speciális viszonyokat mindig szaksze­rűen és jóindulattal kielégítő önálló intézmény, ami­lyen a Kisipari Hitelintézet. A memorandumot át­nyújtó küldöttségek a legteljesebb megnyugtatást kapták, egyébként is kizárt dolog, hogy ilyen terv egyáltalán felmerülhessen. Végre is kevés fővárosi intézmény kapott annyi egyhangúan elismerő er­kölcsi bizonyítványt, mint a Kisipari Hitelintézet és ennek kiváló vezérigazgatója: Szél Jenő. Legutóbb, a dicséretekkel ugyancsak fukarkodó Éber Antal a főváros egyik utóbbi közgyűlésén valósággal dics­himnuszokat zengett erről a mintaszerű intézményről, amelynek bírálatára pedig a viszonyok ismereténél fogva kiválóan alkalmas Éber Antal. Itt említjük meg, hogy a kézművesek legutóbb emlékirattal for­dultak a kormányhoz, hogy az illetékmentesség meg­adásával tegye lehetővé az olcsóbb kisipari hiteleket. Ezzel csak az egyenlő elbánás elvének keresztülvite­lét kérik, miután a gazdák és a gyáripar máris hosszúlejáratú, olcsó kölcsönöket élvez. A Pénzintézeti Központ most tette közzé az 1928. évi zárószámadásait, amelyek szerint az intézet üzletrésztőkéje 27,156.220.94 pengőt, veszteségi tar­talékalapja — az Egyesült Budapesti Fővárosi Ta­karékpénztár részére nyújtott támogatás összegének levonása után — 7,759.116.89 pengőt, a rendes tar­talékaiul) 219.928.53 pengőt tesz, amely összesen 35,135.272.36 pengő saját tőke, 1,534.783.75 pengő tiszta nyereséget eredményezett. Ez a kimutatott eredmény a saját tőkének 4.37%-os gyümölcsözteté- sét jelenti. A „Hungária” Műtrágya, Kénsav és Vegyiipar Részvénytársaság közgyűlését április 6-án tartotta meg. A mérlegben kimutatott 1,470.101.10 pengő tiszta nyereségből 1,204.000 pengő a részvényesek között kerül kiosztásra, míg a fennmaradó rész, 4.206.03 pengő kivételével, amely a jövő évi szám­lára vitetett át, tartalékolásra és alapszabályszerű dotálásra fordíttatik. A szelvények április 8-tól egyenként négy pengővel fognak a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál és az Angol-Magyar Bank­nál beváltatni. A közgyűlés, a vállalat nemrég nyu­galomba vonult igazgatóját, Iványi Lajost és Buch­te r Lajost az igazgatóság tagjául megválasztotta. A „Nagybátony-Ujlaki Egyesült Iparművek Rt. igazgatósága megállapította az 1928. évi zárszáma­dásokat, melyek szerint a tiszta nyereség 893.751.26 pengő. Ehhez képest a f. é. április 20-ára összehí­vott közgyűlésnek részvényenkénti 2.50 pengő osz­talék kizetését fogja javasolni. A Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. e hó 3-án tartott közgyűlése az igaz­gatóság minden javaslatát elfogadva, elhatározta, hogy az 1928. üzletévre szóló osztalékszelvény április 5-ikétől kezdődőleg 8 pengővel váltassák be (a tavalyi 6 pengővel szemben. Szelvénybeváltó helyek Budapesten a Magyar Általános Hitelbank és a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank, Bécsben az Österr. Creditanstalt für Handel und Gewerbe. SZÓRAKOZÁS Schwarz Vera, a wieni Staatsoper művésznője két este vendégszerepei a Városi Színházban. Fellé­péseinek sorrendje: szerdán, április 10-én: Tannhäu­ser, melyben a címszerepet Gabor József, a M. kir. Operaház művésze énekli; április 12-én, pénteken: Aida. A Tannhäuser előadása C. bérletben, az Aida pedig D. bérletben van. Nem bérlő közönség részére mérsékelten felemelt helyárak. Legdrágább hely 9 P. A Szupécsárdás, Farkas Imre legnagyobb si­kerű operettje szombaton és vasárnap este kerül színre a Városi Színházban. Legdrágább hely 6 P. CORVIN SZÍNHÁZ Április 11—13-ig I A porullári iiozcmcnyvatifcz (Vígjáték 8 felvonásban) Főszereplő: SYD CHAPLIN A tengerek oroszlánja (A luxushajó démona) Főszereplők: VICTOR He. LAGLEN és CLAIRE WINDSOR SZEfcT BÉKE — Eredeti felvételek a pápa és Olaszország fc ibéhülélésércl Szava Sándor EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK GYÁRA Budapesf, l.v Budafoki-úti 73. szám ___________________Telefon : József 416—07 SEhÍÍ Lb! müintézete udvari fényképész ÍV„ Semmelweis ucca 2. n CSSSJL&GHY ÉS TÁRSA MŰSZAKI KERESKEDELMI TÁRSASÁG MŰSZAKI ANYAGOK, OLAJOK, GÉPEK Budapest, Vili., Kisfalud! u <7 Telefon J. 441.44 KAMARA MOZGÓ Osíniísi libán a póruljárt hozomónyondász 1. 2. 3. (Ecy nemzet újjászüle­tése) PUDQWKIN orosz rendező mestermüve (Vígjáték 8 felvonásban) Főszereplő: SYD CHAPLiN A sző t béke (Eredeti felvételek a pápa és Olaszország kibéküléséről) Hangszerek, Zongorák, Harmoniumok legjobbak, legolcsóbbak REMÉNYI MIHÁLY hangszerielepén Őfensége Dr. Jflzsel Ferenc kir. herceg szállítója és a Magy. kir. Zeneművé­szeti Főiskola házi hangszerkészítője I Budapest, VI Király u. 58-60. Telefon : 23 7 34 VIGADÓ KÁVÉHÁZ 1'-__-liLJJ.l-L.'_____________ZZL'L____k —* LTT.T VJ, U 2 . _ IV, D c á k Ferenc ucca 2 VIGADÓ KIOSZK V. kér., Vigadó tér TULAJDONOS: BABÓCSY LŐRINC Kárász Oéza Budapest, VII., Dohány ucca 18, Tel: J, 370-38, j oki. mérnök építőmester Telefon : Automata 836 — 2S. MAYER LAJOS tetőfedőmester, tetőzetek jókarbantartási vállalata VI. kér., Ferenc Józseff-rakpart 18. n. Budapest, DUDÚS ERNŐ építési vállalkozó VI., Jász ucca 73 Tel: IL. 980-15 ICA I i r A B1L P I T Ő R.-T. BUDAPEST, V. DEÁK FERENC-U. 16-18 Telefon: T. 140-17 és 239-01 WALSEB, FERENC Tűzoltási szerek és szivattyúk gyára, harang- és fémöntőde, közíertőtlenitő, köztisztasági szerek BUDAPEST, VI, LOMB-U. 34-38 TELEFONSZÁM: LíPÓT 913-46. LIPNEK ÉS TAUSZ , Iroda: BUDflPE S í Főraktár: VIII, Szeszgyár-u. 8. Tel: J. 310-23 és 394 24. VII, Thököly ut 145 BUCHTA KÁROLY közp, fűtés és vtrrefcíték­_ , „ _ . , berendező mester. — Telo­UpOSt, II., Ketek U. 37. fon: Krisztina 505—01. sz. Gálíi József, cipész mester, vállalkozó Budapest, VII. Szövetség ucca 25. Teltfonhivó: J. 805-13 KAUTNIK JÓZSEF SZORÁSZ-MESTER. ÉPÜLET-, MÜKÖ- ÉS STUCKOMUNRÁKRA, BUDAPEST, IX, BOKRÉTA UCCA 21. MUTTERER ÉS KOSA épület- és díszmübáüogos, egészségügyi berendezési vállalat Hilda past, IV., Magyar ucca 42-^44 Telefon: Automata 854^08 Kész ajtók és ablakok H 111 li Il ii’ nagy mennyiségben, azonnal kaphatók. Készít azonkívül tömör hálószobákat és rendelésre rajz szerint, mindenféle asztalosmunkát a leg- liYTCßf aSzta.l°s­szolidabb kivitelben lfíUÍU3Íl«UI\jf uU£uul árugyárrt Gyártelep: VII., F R A N C I A - Ú T 11. SZÁM Telefon : T. 464—65, 464—66. Prospektus díjtalan Vitéz HANTAY ÉS GALAV3TS Zrm'*' elektrotechnikai vállalalat Budapest, Vili., Szlgony-uooa S4. — Telefon : J. 373—59. A Budapesti Hí IRLAP a V a Mutatvány számot bárkinek szívesen küld a kiadóhiva­tal: Budapest VIII,József körút5 legtartalmasabb magyar napilap asámapi rraelSéklefö magyar újságírás szenzációja BAUER DÉNES UTÓDA HOFMAN DÉNES okleveles mérnök bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázási központi fűtési vállalkozó 1 . kerület, Szása Károly ucca S. szám Telefon: Automata 539—59 VAITS SÁNDOR épl t A ma • t • r, é p 11 é s l-v á 11 a ikozö Budapest, VIII., Baross ucca 77. Telefon: J. 425.-01 KÖZPONTI FŰTÉSEK és egészségügyi berendezések vállalata SZEPESSY SÁNDOR UTÓDA SZEPESSY GYULA okleveles mérnök, Budapest, VII. Abonyi-utca 29. Telefon: I. 380-30 S0PR0N-GYÖRI TEJ ES YOGHURT A LEGMEGBÍZHATÓBB! SOPRON-, GYŐR- ÉS VAS­MEGYEI TEJGAZDASÁGI R.T. Központi fizom és irodák: L, Fehérvári át 33-35. Tel: J. 305-31., J. 428-01

Next

/
Thumbnails
Contents