Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-04-10 / 15. szám

Budapest, 1929 április 10. Tülekedés a világító házszámok körül A Fővárosi Hírlap hónapok előtt hírt adott azokról az egyébként már több esztendős tervekről, amelyek szerint a budapesti házakat világító ház- számokkal akarják ellátni. Egyes napilapok most úgy állítják be a dolgot, mintha a világító házszámok tervével a községi pártok vezetői még elvi alapon sem volnának hajlandók foglalkozni. Ez annál ke­vésbé igaz, mert a világító házszámok ügye még nem került konkrét megvitatás alá. Csármann Ferenc ta­nácsnok, a főváros magánépítési és városrendezési ügyosztályának a vezetője, közölte a Fővárosi Hírlap munkatársával, hogy már eddig is körülbelül harminc ajánlat érkezett be hozzá a világító házszámok fölszerelésére, de egyelőre az ajánlatok elbírálására még nem ke­rülhet sor, mert ezt a kérdést csak szabályrendeleti úton lehet elintézni. A Fővárosi Hírlap azt is megírta már, hogy a világító házszámok terve Folkusházy Lajos alpol­gármestertől származott, aki annak idején a háziura­kat szabályrendelettel akarta a fontos újítás beveze­tésére kötelezni. A szabályrendelet tervezete azonban két teljes esztendőn át feküdt az íróasztalában.. Az­óta is mindjobban bebizonyosodik, hogy Budapest nagyarányú világvárosi fejlődése kívánatossá teszi ennek a tervnek sürgős megvalósítását. Itt volna már a legfőbb ideje, hogy az ügyosztály megkezdje a konkrét előterjesztés elkészítését és a szabályrendelet megszövegezését. Moor Gésa éPjtömcs/er Budapest, VI., Reiter Ferenc uccu 103. sts. gj Telefon: Lipót 911—13 Helmicip Dessö el ektrotec I> nikal- és rádióüzeme Budapest. VI, Csángó ucca 6 b. Telefon: C. 992-83 ft Telefon: C- 992-83 HflWflSSy ANTAL Éi Fia mázoló és festő-mester BUDAPEST, X., FÜZÉR U. 17a Tel : J. 358-48 Az ellen azonban, hogy magánvállalkozó kezébe kerüljön a világító házszámok megvalósítása, város- politikai körökben minden oldalon a leghatározottab­ban tiltakoznak. Egyértelműen visszautasítják a gondolatot, hogy bár­mely magánvállalkozó évek hosszú sorára menő koncessziót kapjon és e koncesszió birtokában valósággal adófizetőivé tegye a budapesti háztulajdonosokat. Olcsó és gyors megoldásról lehet csak szó és pedig olyan értelem­ben, hogy maga a főváros szerelje fel a világító ház­számokat és azoknak karbantartásáról is maga a fő­város gondoskodjék. Ilyen értelemben mielőbb a végleges megoldás útjára kell juttatni a világító házszámok esztendők óta vajúdó problémáját. iMlík q főváros a gyöngyösi lignltbónyútól Évek óta harcolt a Fővárosi Hírlap a. számok és logikai érvek fegyverével, hogy adja fel a főváros 51%-os érdekeltségét a gyöngyösi lignitbányánál, amely állandó deficittel küzdött: a főváros a bányászásra nehéz milliárdo- kat fizetett rá. Egyébként sincs már létjogosultsága ennek az üzem­nek, mert hiszen a főváros a széninség idején vál­lalta ott az érdekeltséget, hogy elláthassa tüzelő­anyaggal iskoláit és egyéb intézményeit. Ezek az idők azonban régen elmúltak, semmiféle közérdek nem okolja meg, hogy a főváros bányatulajdonos legyen, különösen egy ilyen szerencsétlen vállalkozásnál. A Fővárosi Hírlapnak ez az akciója sikerrel járt: a főváros belátta, hogy ez az üzeme meg­érett a halálos ítéletre. A tárgyalások már meg is indultak a Salgótarjáni­val, amely hajlandó átvenni a főváros részvény- pakettjét. Ezeket a tárgyalásokat Chorin Ferenc dr. felsőházi tag, a Salgótarjáni Kőszénbánya Bt. ve­zérigazgatója vezeti és remélhető, hogy a megegyezés már a legközelebbi napokban létre is jön. A Salgótarjáni, értesülésünk szerint, nem szün- j! teti be a bányaüzemet, hanem hevesmegyei elektro­mos centráléjának tüzelőanyagszükségletét fogja ki­elégíteni a gyöngyösi lignit kitermelésével. KISS BÉLA ÉS TÄRSA j KERTÉPÍTŐ és kereskedelmi KERTÉSZETI TELEPEK I II., Pasaréti-ut 77 — S5.s Hidegkuti-ut 3 | Telefon : Au!. 644-02. _______ \ FIS CHER HENRIK Teltfos.’ ]. 623—06. épületfakersskedó Budapest, III. kor., Szent Endrei-őt 8188, | Radiátorok, Fűtőtestek, Höailo zománoozas 26 ÉVES GYAKORLATTAL B1EBÍKÁRÓLV Budapest, VII. Kerület, Hársfa ucca 57. szám TELEFON: JÓZSEF 451—43 ^ MAMIN KA IMME Ácsmester Budapest, VII, Czobor-utca 83, sz, A* 1925. évi kiállításon ezüstéremmel kitüntetve. A* 1927. évi országos kiállításon nagyezüstéremmel. Hermann János Budapest, l.,Avar-u. 19. Telefon : üul. 505—82. Lek PHttiix Állami- és egyéb közintéz­mények évtizedes szállítója Budapest V. Visegrádi u. 17 TELEFON; Automata 123—70 VEGYÉSZETI és MOSÓPORGYÁR DANUB1A MŰSZAKI VÁLLALAT TK., Csont ucca 3. Telefon: J. 340-82 J. 322-79 Sheet-, topeka-aszfalt, bitumac valamint ma- kadamutaknak átitató eljárású ésfe*ületi keze­lése. — Utak pormentesítése egyidejű kon­zerválássá], szabadalmazott olajos kátránybiíumen kompozícióval ÉPÍTŐIPAR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, Vili. kerület, Baross ucca 15 Telefon: József 411-49 Aszíaltgyár és anyagtelep: Budapest, IX,, Gubacsi út 37 Versenytárgyalást hirdetmény A Székesfővárosi Vízműveknél a gépészeti be­rendezés kicserélése következtében 1. a káposztásmegyeri főtelepen: 10 drb, 2. a káposztásmegyeri I. átemelőtelepen: 4 drb, 3. a káposztásmegyeri II. átemelőtelepen: 6 drb, 4. a budaujlaki telepen: 4 drb Diesel-rendszerű hőmotor beszerzése szükséges. A székesfőváros tanácsa ezeknek a hőmotorok­nak szállítására nyilvános versenytárgyalást hirdet, utalással a Fővárosi Közlönyban a „Hivatalos hir­detések” rovatéinak elején közölt általános aján­lati feltételekre, amelyek az eljárás során irány­adókul szolgálnak. A Diesel-rendszerű hőmotorok .teljesítményére és kivitelére, úgyszintén arra vonatkozóan, hogy az egyes motorok a Vízművek telepein milyen elren­dezéssel körülinek felszerelésre, a közelebbi adato­kat a részletes leírás tartalmazza, amely a folyó évi április hó 10. napjától a Vízművek igazgató­ságánál, (IV., Reáltanoda ncca 1—3 sz. II. em. 20) 3 pengőért megszerezhető; ugyanott megtekinthe­tők a motorok elrendezését feltüntető tervrajzok és a szükséges egyéb felvilágosításokat is meg lehet kapni. A beszerzésre kerülő gépek különlegességére, az üzembiztonság érdekében támasztott fokozot­tabb igényekre való tekintettel a szállítást csak az kaphatja meg, aki kimerítően és hiteltérdemlőcn igazolni tudja, hogy hasonló méretű, teljesítményű és kivitelű motorokat mint önálló vállalkozó már sikerrel szállított és üzembe helyezett. Az ajánla­tokat a Vízművek mindegyik fentebb megjelölt te­lepére vonatkozóan külön-külön kell megtenni^ és a székesfőváros tanácsa az ajánlatok elfogadásáról telepenként külön-külön fog dönteni. Az ajánlatokat folyó évi május hó 11. napján délelőtt 11 óráig a Központi városházán a vízveze­téki és világítási ügyosztályban (II. em. 3()2. sz.) kell beadni és azokat ugyancsak május 11-én deli 12 órakor a vízvezetéki és világítási ügyosztálynak a II. em. 298. sz. alatt levő üléstermében fogják nyilvánosan felbontani. Budapest, 1929. évi április hó 4. A székesfőváros tanácsa. C SZÉKELY ÉS KATONA építészek, épftési vállalkozók Budapest. V-, Kádár-ucca 4. — Telefon : Lipót 903-26. KNUTH K. mérnök és gyáros Budapest, VII., Garay ucca 10. sz. Vízvezeték Telefon: József 510-75 Központi fűtés JFe&eíe Ödön mérnölc Víxmivelt, vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszes sberendezések tervezése ét Hvitéle Budapest II, Zsigtnond u. 1. Tél. automataS14-80 Halmos István és Fia kövezömesterek és útépítő vállalkozóié 'Budapest, X, Halom ucca 25. sz. Telefon; J. 339—52 Telefon: J 339—52 DAVID ES KERTÉSZ kazán- és gépgyár r. t. Budapest, VI., Máglya ucca 75—77 Telefon: Lipót 914—46. inn'll Ml —'HEH hjiiwiiiii i KUN SÁNDOR TELEFON: JÓZSEF 361-23 FESTÉK, KENCE, ZSIRADÉK, KÁTRÁNY ÉS VEGYITERMÉKEK GYÁRI RAKTÁRA BUDAPEST, IV, FERENC JÓZSEF RAKPART 18 cusroDis MÉRNÖKI IRODA ES ÉPÍTÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDE­ZÉS RÉSZÉRE BUDAPEST, V., NÁDOR UCCA 19 Telefon: Aut. 120-07 ALPHONS ALAPÍTÁSI ÉV 1876 Gyérkéményépítés Gőzkazánbofalazás Ipari kemencék épí­tése és tervezése MAGYAR ÁLTALÁNOS Gvárl eladási közpo Méray Motorker GÉPGYÁR R. T. MÁTYÁSFÖLD GYÁRTÁSI ÁGAK : Személy automobilok, teher- automobilok, autóbuszok nt: ékpár-Gyár r, t, IV., Váci ucca 1. Kőbányai Szivattyú- és Gépgyár Budapest, X.. Gsrgely-utca 30. — Telefon : J. 361—79. Épít, javít, alakít szivattyútelepeket 1000 lóerőig, báí>7nely rendszerben. Kisebb szivattyúk szab. önfelszívással. f Aziparosok legolcsóbb beszerzési forrása az Iparosok Orsz. Közp. Szövetkezete Központja: Budapest V, Nádor ucca 22. III. emelet Bőrosztálya: VII, Klauzál tér 5. Telefon: J. 428-77 Háziipari oszt.: IV, Kecskeméti u. 13. Tel.: J. 448-30 Textiloszt.: IV, Kecskeméti u. 13. Telefon: J. 425-95 » VULKÁN U GÉPGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, V., V Á C I - Ú T 06. Telefon; Llpöt 906-02. SZERSZÁMGÉPEK fém- és famegmunkálására közlöművek (Transmissió) Vasöntvények, Marási (Fräser; munkák GERŐ N. NÁNDOR Väi.„ ALPÁR UCCA 8. Telsfon: József 315-29. Központi ftítés Vízvezet éle Épület bádogos munkdlt II .... ltj txééáí itérted a JU. i S.<t56-o3. \

Next

/
Thumbnails
Contents