Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-10 / 15. szám
Budapest, 1929 április 10. tehet és árucikkeket az árusok a nagy központi élelmiszervásáron kötelesek beszerezni. Romában nem házalnak az élelmiszerekkel, mert a termelők kötelesek az összes élelmiszereket a központi csarnokba szállítani és innen bonyolítják le hatósági felügyelet alatt a város élelmezését. A nagy központi csarnokban bizományosok veszik át az árut a termelőktől és ezek adják tovább a piaci árusoknak. Ezek a bizományosok saját számlájukra semmiféle üzletet nem bonyolíthatnak le es a piaci árusok mindenike mindenfajta élelmicikkről jegyzéket kap. Ezen a jegyzéken fel van tüntetve az az ár, amelyen az áruját vásárolta és az igazolvány alsó lapjára azt az árat írják reá, melyen az árut eladnia szabad. Ettől az ártól eltérésnek helye nincs és ha valaki visszaélést követ el, azonnal megvonják tőle az árusítási engedélyt. A római élelmiszerárak a mi árainkhoz viszonyítva egyáltalán nem olcsóbbak. Meglepett engem, hogy a hús és a tejfogyasztás Rómában, amelynek 850.000 lakosa van, ami lényegesen kisebb mint a mienk, a tej- ellátás naponta 75.000 liter. Három százalék zsírtartalom a normális kvalitása a tejnek. Egy liter tejet nyolcvan centért adnak, a hatóság által forgalomba hozott kondenzált tejnek az ára 1 lira 50 cent. A tejellátás tekintetében a város négy kerületre van osztva, Ebben a négy kerületben kis tolókocsikon hordják szét a tejet és a kocsitoló trombitával jelzi érkezését. A kocsitoló a kocsiján lévő több száz liter tejet kiméri a jelentkezőknek. Literenként 14 centet kap ez a tejkihordó a városi tej csarnoktól. Ez a fizetése. A közönség már tudja, hogy a tejesember mikor érkezik és már a ház előtt várják a kocsit. A hatóság nincsen megelégedve a tejellátás mai formájával és ezért — mint Gábriellé gróf velem közölte — olyan megoldásra gondolnak, amely monopolizálja Róma tejellátását. A közönség húsfogyasztása is sokkal kisebb, mint nálunk. Rómában a főtáplálkozás a főzelék és ez meglátszik a piacokon is, amelyek tele vannak friss főzelékkel és gyümölcsfélékkel. Ripka főpolgármester római tapasztalatairól ezeket volt szíves munkatársunknak elmondani. Élményei alapján különben azt a megállapítást szűrte le, hogy Budapest igazgatása és élelmezése, uccai rendje és köztisztasági állapota tekintetében egy lépéssel sem vagyunk Róma mögött. A főpolgármester ezután munkatársunknak megmutatta azokat a magával hozott nyomtatványokat, amelyek az élelmiszerkereskedésekben, mészárszékekben és a piacokon nyilvánosan kifüggesztve, az élelmiszerárakat egységesen mutatják. E nyomtatványok egyike elrendeli a március 16-tól 29-ig megállapított hatósági húsárak szigorú betartását. Az ármegállapító plakátot 1929 márc. 15-én, (A Fasció VII. évében) Boncompagni Ludovisi kormányzó és Montuori vezértitkár bocsátották ki. Külön érdekessége ennek az árjegyzéknek a hozzáfűzött VFigyelmeztetés” amely így hangzik: „A jelen rendelet minden hússzékben a közönség részére mindenkori szemlére teendő ki. A közönség felszólalásait a „Servizio Autonomo di Annona”-hoz intézheti. A rendelet ellen vétők a törvény szigorával bűntetteknek. ” A rendelet részletesen megszabja a' friss marhahús-, friss borjúhús- és friss fiatal borjúhús-fajták árát. A rendelet még azt is kimondja, hogy a csont nem haladhatja meg a súly 25 százalékát. " 1 ■—1r" "" — r 1 1 r—i • nii ■ in i , i- -t -n—-- -f, ÖNÁLLÓ ÜZEMMÉ SZERVEZIK ÁT a síékesfdwáros vízmüveit A törvényhatóság életében nem egyszer hangzott | el az utóbbi időben az a kívánság, hogy a Székesfő- | városi Vízmüvekből önálló vagyonkezelésű üzem le- | gyen. Az átszervezés szükségességét megállapította i az üzemszervező bizottság is. | Az átszervezéssel nemcsak az üzemi tennivalók jj kifejtésének megkönnyítése a cél, hanem * as önálló vagyonkezelést a helyes gazdálkodás és a helyes pénzügyi politika gyakorlati szempontjai is mindinkább szükségessé tették. A mai rendszer mellett ugyanis az üzemi vagyon egyre csökken, a csökkenő érték megfelelő pótlást nem kap, aminek következtében az üzemi■ berendezés teljesítő képesStandard-blllentyűzettel, világszerto legjobban bevált írodlL ban, otthon és utón egyaránt. 18 havi részletfizetésre Is kapható. Felhívásra díjmentesen, vételkényszer nélkül bemutatja Budapesten és vidéken Remington írógép üt. Budapest, VE. kerület, Andrása/-út 12. szám. Tplpfnn- Aut. 212—85. 218-09. sége, az üzembiztonság, a gazdaságosság mértéke is egyre romlik. A vízművek üzemesítésére vonatkozó előterjesztés elkészült és rövidesen a szakbizottságok elé kerül. Az üzemesítés előnyei és lebonyolításának módja iránt Borvendég Ferenc tanácsnoknál, a világítási és vízvezetéki ügyosztály vezetőjénél érdeklődtünk, aki a következőkben tájékoztatta a Fővárosi Hűlap munkatársát: — Szinte köztudomású, hogy a Vízmüvek gépészeti berendezései az idők folyamán, a több évtizedes használat következtében, mennyire leromlottak s gazdaságosság tekintetében mennyire elmaradtak a technika újabb fejlődésének lehetőségei mögött. — A mai rendszer mellett, az újítási alap hiánya miatt vált szükségessé, hogy a halaszthatatlan rekonstrukciós munkák költségeit kölcsön útján biztosítsuk, amely amortizációs és kamatterheket is csak úgy vállalhatta az üzem, hogy a modernebb berendezéssel az üzemi költség jelentékeny redukciójára lehet számítani. — A vízművek üzemi önállóságának fokozatos kiépítése felé egyébként már korábban megtörténtek az első lépések. Ilyen volt az az intézkedés, midőn a tanács 1923. jan. 1-től a vízdíjak behajtását a tanács kivonta a kerületi elöljáróságok hatásköréből és a Vízművekre bízta. Egyidejűén a Vízműveknél külön számvevőséget és pénztárt létesített. — A második lépés volt az üzemesítés felé az, hogy 1926-ban a Vízművek az addigi kamerális könyvelésről áttértek a kettős könyvvitelre, ami által a gazdálkodás képe tisztább és áttekinthetőbb lett. — A tanács az önállósítás előkészítésére már korábban elrendelte az üzemi vagyon felbecslését és egy tájékoztató mérleg elkészítését. — A megtartott vagyonbecslés közelebbi adatai a következők: a dunabalparti vízművek beesértéke 14,046.650 P, amelyből 5,388.809 P a csőhálózatra esik; a dunajobbparti vízművek becsértéke 4,467.327 P, ebből 2,377.867 P a csőhálózat értéke; a raktári készletek, műhelyek, vízmérők, autók, irodák stb. értéke 2,002.590 P, vagyis az összes vagyonérték 20,545.346 pengő. — A gépészeti berendezés folyamatban levő megújítása 11,365.000 pengőbe kerül. Ha ezt az ősz- szeget hozzáadjuk a vízművek 20,545.346 pengőre becsült értékéhez, a jelentkező 31,910.346 pengő vagyonérték mutatja, hogy az idők folyamán beruházott 59,039.490 pengő vagyon értékcsökkenésénél: megállapítása reális alapon történt, annál is inkább, mert a vízmű 1873-tól, bezárólag 1927-ig 106,089.986 pengő felesleget hozott, amely teljesen fedezi az üzembe fektetett tőke törlesztését, kamatát, még az újítási alap terhét is, sőt ezenfelül 13,055.082 tiszta jövedelem is mutatkozik. — Az önálló vízmű mérlege tehát kedvezően festene, bár a részletes mérleg csak naptárilag adott időpontban állapítható meg. A székesfővárosi vízmű igazgatására vonatkozó szabályrendelet nemsokára elkészül, amelyet a Gáz- és Elektromos művek üzemi szabályrendeletei mintájára alkotnak meg, úgy hogy az önkormányzat akarata az üzem irányításában a legteljesebb mértékben érvényesüljön. A tanács elgondolása szerint külön vízvezetéki bizottság nem lesz, hanem a világítási üzemi bizottság hatáskörét terjesztik ki s a bizottság’ megjelölése a jövőben „vízvezetéki és világítási üzemi bizottság” lesz. GRÜNHÜT ÖDÖN Saját készitménvű hentes, bonc- £■ munkaruha készitő. Budapest, Vili., József-korut 22—2L TELEFON • JÓZSEF 460—69. REKLÁM ÉS CÉGTÁBLA FESTŐ VÁLLALAT Budapest, VIII , Rökk Szilárd ucca 23 Telefon : József 385-28 Cserei Jenő STEINER I^ARK konyhabútorok, leányszobák és eiőszobaszekrények állanaszialos üzlete és ablakredöny gyártás dőan raktáron Budapest VI, Hegedűs áudor ucca 27, (zabella ucca sarok) Te efon: Hut. 2 3 85. — Köztisztviselőknek fizetési kedvezmény Betoncsövek, burkolatlapok nagy készlete RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Cementánigyár, beton- és mélyépítés Budapest, V., Hold ucca 19. Toíeíoa : Automata 98» 7 SCHEM3ER C- ÉS FIAI HÍDMÉRLEG' ÉS GÉPGYÁR Központi iroda és gyár: VI, Hungária kőrút 70. Telelőn; L. 916—83 és L. 916—98. Alapítva 1852. Alapítva 1852. BUCHWALD és TSA ezelőtt fos Gyermelc kocsik, vas- és rézTbuíorok, paplanok gyári lerakaía UH., Erz &é&eí Körisí <4. sseísn Telefon : J -418-90 Telefon : J -418-90 TfiJKERTÉSZET TERVEZÉS ÉS KIVITEL FAISKOLAI CIKKEK gyümölcs és díszfák, gyümölcs es díszcserjék, szőlőojlványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagok TÓIT IS HOUIII! Tel. J. 396—36 Budapest. VII., ErzséSgf-kiröSyné-uf 39. sz. ELSŐRENDŰ MINŐSÉGŰÉN kereskedelmi és tájkertészet E TELEFON : JÓZSEF 335-74 323-95 RDÉLY É3 SZABÓ laboratóriumi felszerelések, tanszerek és vegyi mérlegek gyára Budapest, !X., Liliom ucca 46. udetz János oki. építészmérnök, építőmester tervező- és vállalkozó Irodája lOlapíttatott: 1376 — Telefon: József 351-54 Budapest. VII. flottenhiller ucca 6 b. 1 FELD OLY tisztít szárazon kosztümöket, öltönyöket, felöltőket, fest minta szerint mindenféle ruhaneműt. Tisztviselőknek nagy kedvezmény 1 Telefonhívásra minden tételért elküldünk 1 Gyár: VII., Thököly-út 33. Telefon: J. 394-41 és J. 446-72.