Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-06 / 10. szám
Budapest, 1929 március 6. 3 KOZMA JENŐ SÜRGET! a BESzKRt. beruházó és az útépítő kölcsönt ____———rv—■ ----jen ek azok a hatásköri összeütközések, amelyek a múltban zavarokat okoztak. A Vásárpénztár tőkeemelésének az ügyét is emiatt kellett a következő bizottsági ülésre halasztani. Mivel továbbá a Községi Takarékpénztár nagy összegekkel van érdekelve a Vásárpénztárnál, feltétlenül szükséges, hogy Erre az évre elkéstünk a házadómentességi törvénnyel — Hegoldás: 1930 végéig meg kell hoss^ahítani a főváros egész területére a most lejáró huszonötéves adómentességet A városházi életben politikai természetű problémák egyelőre nincsenek napirenden, bár a kulisz- szák mögött meglehetősen élénk figyelem kíséri a fővárosi reform megalkotásának előkészületeit. A főváros közönségét azonban a reform politikai vonatkozásai természetesen kevésbé érdeklik. A Vásár- pénztár ügyeinek rendezése, a Beszkárt reformterveinek végrehajtása, a tanügyi választások, az új autóbuszok üzembehelyezése, a házadómentesség és ezzel kapcsolatban az építőipari tevékenység fellendítése —- érthető okokból sokkal közelebb állanak a főváros lakosságának érdeklődéséhez. Ezekről a kérdésekről beszéltünk dr. Kozma Jenővel, az Egységes Községi Polgári Párt elnökével, akit mindenekelőtt a fővárosi törvény előkészületeiről kérdeztünk meg. Kozma Jenő dr. a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Mindnyájan nagy érdeklődéssel várjuk a fővárosi törvény tervezetének az ismertetését. Úgy tudom, hogy az előkészítés munkája előrehaladott stádiumban van. Minthogy a parlament közigazgatási bizottsága már végzett a közigazgatási reform egész anyagával, úgy hogy a vármegyei reform most már a plénum elé kerül, számítani lehet arra, hogy még a nyári szünet előtt tető alá kerül a fővárosi reform és így ez év őszén már a budapesti községi választások is megtarthatók lesznek. A főváros közönségét érdeklő városgazdasági prablémák megoldásáról Kozma Jenő ezeket mondotta: Kétféle köicsön — Rendkívül sürgősen megoldandó problémának tartom a Beszkárt kölcsön felvételét. Nézetem szerint a fővárosnak nincs sürgősebb feladata, mint az, hogy a közlekedésügyet világvárosi nívóra fejlessze. Teljes lehetetlenség, hogy a Beszkártnál szükséges rekonstrukciókat a napi bevételből, az úgynevezett táskapénzből hajtsák végre. Feltétlenül szükség van tehát egy beruházó kölcsön felvételére és pedig minél előbb. Én a magam részéről ezt a tervet a legmelegebben támogatom, természetesen felmerül az a kérdés, hogy a gazdasági és pénzügyi viszonyok a mai időt alkalmassá teszik-e ennek a kölcsönnek a felvételére. Ebből a szempontból kell tehát elsősorban megvizsgálni a kérdést és megállapítani, hogy van-e mód ma a kölcsönügy megoldására. — Egy másik kölcsön felvétele is sürgős volna. Amikor ugyanis a főváros pénzügyi bizottsága és a közgyűlés a költségvetést tárgyalta, abban állapodtunk meg, hogy a költségvetésben szereplő útépítéseket — minthogy az erre beállított fedezetet más célokra kellett fordítani — kölcsönből fogjuk végrehajtani. Az útépítési kölcsönügy, amelynek összegét öt millió pengőben állapítottuk meg, —- most a pénzügyminiszter ár előtt fekszik. Nézetem szerint minél előbb érintkezésbe kell lépnünk a pénzügyminiszter úrral, hogy ennek az öt millió pengős útépítési kölcsönnek a felvételét engedélyezze. J$z adómentesség meghosszabbítása — Ugyancsak meg kell sürgetnünk a pénzügy- miniszter úrnál a házadómentességi törvény tető alá hozatalát. Attól tartok azonban, hogy ezzel máris elkéstünk. A tavasz közeledik, az építkezéseknek már a jövő hónapban meg kell indulniok, ilyen körülmények között tehát A legjobb és legmegbízhatóbb világhírű melegvíztermelő készülékek Mindenütt kaphatók! csak abban az esetben van értelme a házadómentességi törvény megalkotásának, ha arra még ebben a hónapban sor kerül. Mivel azonban erre most már semmi kilátás nincsen, én azt javasolom, hogy az egész főváros területére egy esztendővel, — tehát 1930. év végéig — hosszabbítsa meg a pénzügyminiszter a huszonöt éves adómentességet, amely ez évben jár le. Ha ezt megtesszük, ugyanazt a célt érjük el, amit a házadómentességi törvény tető alá hozatalával akarunk szolgálni. Ha a huszonötéves adómentességet meghosz- szabbítjuk egy esztendővel, akkor bőven marad időnk megtárgyalni a házadómentességi javaslatot, amit valóban igen részletesen és igen behatóan kell megvitatnunk, tekintettel azokra az ellentétekre, amelyek az érdekeltségek véleményei között mutatkoznak. Közlekedési problémák A budapesti közlekedési problémák megoldásával kapcsolatban Kozma Jenő még a következőket jegyezte meg: — Sürgősen be kell fejezni a HÉV. megváltását célzó tárgyalásokat is. Ügy tudom, hogy az ösz- szegszerű megállapodás tekintetében már folyamatban vannak a tárgyalások az illetékes tényezők között, de még igen nagy a távolság a két álláspont között. Minthogy a fővárosnak nagy érdekeiről van itt szó, érthetőnek találom, ha ezek a tárgyalások elhúzódnak, de gondolni kell arra is, hogy viszont a fővárosi közönség érdekei azt kívánják, hogy végre a pestkörnyéki közlekedés régóta húzódó bajai és kellemetlenségei megszűnj enek. — Ann a fővárosi közlekedés megjavítását illeti, erre az új autóbusz-vonalak lesznek hivatottak. Az autóbusz-relációk, amelyeket legújabban állapított meg a főváros illetékes szerve, nem kielégítőek. A budai oldalon nagyon rossz az autóbusz-közlekedés, elég, ha e tekintetben az Attila uccára hivatkozom, amelyet éppen abból a szempontból aszfaltoztak ki, hogy autóbusz vonalat lehessen járatni rajta. Már a legközelebbi jövőben feltétlenül fel kell állítani egy autóbusz-vonalat, amely kiindul a Szent János kórháztól és a Városmajor uccán és Attila uccán át halad Pestre. Ä tanügyi választások A tanügyi választásokról Kozma Jenő a következőket jegyzi meg: ^ — Rengeteg tanerő pályázott az üresedésben lévő fővárosi állásokra. Rengetegen jelentkeztek, nem fogok tehát csodálkozni azon, ha a döntés után nagy csalódások lesznek. Néhány állásra százszámra pályáztak, köztük olyanok is, akik ezidőszerint nincsenek fővárosi szolgálatban. 'Valamint olyanok, aídk legfeljebb néhány hónap óta, mint helyettesek működnek. Felfogásom szerint elsősorban azok a tanerők jöhetnek számításba, akik hosszabb szolgálati idővel rendelkeznek, továbbá azok a B. listások, akik önhibájukon kívül vannak állás nélkül. Minthogy az ügyosztályban a beérkezett kérvények feldolgozása hosszú időt vesz igénybe, április közepe előtt aligha kerülünk abba a helyzetbe hogy a jelöléseket megejthessük. A Vásárpén&tár ügyének rendelése Kozma Jenő végül kijelentette még a Fővárosi Hírlap munkatársának, hogy a Vásárpénztár ügyeinek rendezését a maga részéről erősen sietteti. A legutóbbi tizenkettes bizottsági ülésen rendkívül részletesen megvitatták az összes adminisztratív és szakszerű részletkérdéseket, mivel pontosan meg akarják állapítani a Vásárpénztár és a Községi Takarék- pénztár viszonyát, nehogy a jövőben is megismétlődPARKETTA uállitása, mindennemű padozat készítése és javítása. FRIED és BENEDEK parkettgyár és gőzfQrósz Budapest, VII., Rákóczi-út 82. Telefon: József 133—43 és József 134—17. SZÉKELY és MOTTL OKL MÉRNÖK ÉPÍTŐMESTER ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, III., GALAGONYA U. 2 ____________TELEFOHi AUTOMATA 625-78 8Z____________ a K özségi Takarék igazgatóságának beleszólása legyen a Vásárpénztár igazgatásába. Ezt pedig csak úgy lehet biztosítani, ha a Vásár- pénztár igazgatóságában helyet foglalnak a Községi Takarékpénztár igazgatóságának a tagjai is. Eladási oszfáiy: VI, Teréz korúi 43. szám az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árait: tél évre......................, . i , 12 pengd. egész évre • » 24 pengő. DELMAR BÉLA oki. mérnök, építőmester Budapest, VI. Benez&Er u. 17 Telelői 263-40 Volt Weliisch Náthán Utóda Fischer Zslgmond épületiakereskedö Ajánlja dúsan felszerelt raktárát állványfa és asztalosáruban stb. X., Asztalos Sándor-utca 5. Telefon: J. 310-89. iETöL sebolaj legyen minden etenlőszekrényben. Fertőzéstől megvéd és gyorsan gyógyít. M. k. népjóléti és munkaüygi\\M. 7e. kereskedelemi'tgyiminiszt. miniszt.72 455\1924sz.karrend \\20.062\XX. 1925. sz. rendelet. FISCHER ES HARlHAliil mázoló mesterek Budapest IV, Képíró ucca 3 sz. Fióküzlet: IX, kér. Tompa ucca 30 szám A. 847-73 TEL EFON Összerakható könyvszekrények rekeszenként minden irányban nagyobbíthatdk és pótolhatók. PRAKTIKUS ÉS OLCSÓ Linsel Károly és Fiai Első Magyar Faáru- és Bútorgyár. Budapest, Vil. kér., Rózsa ucca 4—6. szám Kérjük 120 szobából álló állandó kiállításunk megtekintését-______ KIS S BÉLA ÉS TÁRSA KERTÉPÍTŐ és kereskedelmi kertészeti telepek II., Pasarétijei 77 — II., Hidegkutl-ut 3 Telefon : Sut. ©44-02._______ PER ZSASZÖNYEG vásárid közönségnek ügyeimébe ajánlom saját érdekében, elöbitöbb helyen érdek~ lödjön, azután tor dúl jón Szahak Awenasian-hoz IV. kér., Irányi ucca 21. sz. az udvarban. Telefon: Aut. 833-16. Művészies javítás, tisztítás mosás Köztisitvise'őknek árengedmény és fizetési kedvezményi! Telefon: J. 448—08, \ CONSTANS ÉPÍTŐ R. T. Budapest, VII., Erzsébet körút 12. félem. 8. Anyagtelep: VI. Mohács ucca 8/a GÁLLAL: magas-, vasút-, út-, híd- és vízépítési munkálatokat