Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-27 / 9. szám
11 Budapest, 1929. február 27. az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árak: fél évre.........................................12 pengő. egész évre..........................>24 pengő. Elénk társadalmi élet a Polgári Egység Klubjában. A Polgári Egység Klubjában nemrég meghonosított társadalmi összejövetelek népszerűsége, látogatottsága, főként pedig jelentősége egyre növekszik. Bámulatosan rövid idő alatt egész közvetlen, baráti kontaktus keletkezett a tagok és pártvezérek között, akik felvilágosításaikkal, tájékoztató előadásaikkal és támogatásukkal állanak rendelkezésére a polgárság elitjének, amely az Egységes Községi Polgári Pártban és.a Polgári Egység Klubjában tömörült. Az e heti hétfő esti vacsorán is majd teljes számmal jelentek meg a párt és a klub tagjai A vacsorán Becsey Antal és Ereky Károly a nehéz gazdasági viszonyok megjavításának módozatait fejtegették. A vacsorán résztvett a párt ujpesi szervezete is. Ugyanilyen érdeklődés nyilvánul a szerdai, és pénteki összejövetelek iránt is, amelyeken Kozma Jenő elnökön kívül a párt főfunkcionáriusai, valamint a bizottsági tagok állnak a polgárság rendelkezésére. A kormányzóné öfÖméltóságának látogatása a székesfőváros ingyen étkeztetésénél. Amint ismeretes, a székesfőváros tanácsának állandóan működő „Inségakció”-ja. keretében a kormányzóné őfőméltósága, valamint a népjóléti miniszter a szokatlanul hideg időjárás miatt a főváros által étkeztetett 17.000 gyermek és felnőtt létszámon felül, még további 4.000 felnőtt ingyen étkeztetésének költségeit vállalták magukra. Ez az étkeztetés a főváros 65 „Inségakció” konyháján történik. Ezeknek egyikét a Vili. kor. Erdélyi uecai elemi iskolában elhelyezett főzőhelyet hétfőn délben 12 órakor meglátogatta a kormányzóné őfőméltósága is. A főméltóságú asszony hosszabb időt ott töltött és végig nézte a gyermekek, valámint a felnőttek étkeztetését és a kiosztást azok részére, akik az ebédet elviszik, úgyszintén az ugyanott elhelyezett melegedőszobát is. A főméltóságú asszonyt a főváros részéről Liber Endre tanácsnok fogadta, a népjóléti minisztérium részéről pedig. dr. Eekete Béla miniszteri tanácsos és dr. Csepeli/ György min. oszt. tanácsos. Őfőméltósága a látottak felett a legmagasabb elismerésének adott kifejezést. Kereskedő és iparosgyűlés az Egységes Községi Polgári Pártban. Az Egységes Községi Polgári Párt március 5-én este 6 órakor az, Akadémia uccai klubhelyiségében kereskedő- és iparosgyűlést tart Becsey Antal vezetésével, amelyen megvitatják az üzlethelyiségek és műhelyek iizletértékének jogviszonyát, továbbá a kereskedelmet sértő akciókat, például a gyakori kedvezményes vásárok stb. kérdését. Az értekezlet iránt máris nagyarányú érdeklődés mutatkozik, amely nagyban emeli az ankét demonstrativ jellegét. Itt említjük meg, bogy a XV. választókerület iparosai és kereskedői Szarnék Emil dr. elnöklésével ugyanebben az ügyben február 28-án este fél 9-kor előértekezletet tartanak a Damjanich uccai Andrássy- kávéház szuterén helyiségében. Hoitsy emlékünnep az Otthonban. Vasárnap tartotta közgyűlését az Otthon Írók és Hírlapírók Köre, ahol ez alkalommal leplezték le szép ünnepség keretében Hoitsy Pál mellszobrát, amelyet Lányi Dezső készített. Hegedűs Gyula mondotta a mély szántásé gondolatokkal bővelkedő emlékbeszédet. TUNGSRAM A MEGBÍZHATÓ izzólámpa Légrády Ottó dr.-t és Kun Andort a kör tiszteletbeli tagjává választották, a kör elnöke pedig közfelkiáltással Márkus Miksa lett, aki székfoglaló beszédében lelkes szavakkal köszönte meg a bizalmat és megtiszteltetést. Alelnöki Süle Antal; főtitkár: Rákosi Gyula; pénztáros: Bagyó János; ellenőr: Radó Richárd;; számvizsgálók: Garay Ferenc, Győri Imre és Ligeti Béla. Ezenkívül új tagokkal kiegészítették az igazgatósági választmányt. Teljes létszámmal dolgozik már a fővárosi statisztikai hivatal. Amióta Hlye falvi I. Lajos dr. vette át a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal vezetését, azóta boszorkányos fejlődésnek indult ez a nemes hagyományokon alapuló intézmény és olyan tüneményes lendületet kapott, amely egyszeriben világhírre emelte. Nemcsak az országgyűlés ismerte el a fővárosi Statisztikai Hivatal kitűnőségét, hanem felfigyelt rá a külföld, a nyugati kulturvilág szeme is, s ennek egyik legutóbbi eredménye lett, hogy a világszerte 200 taggal rendelkező Nemzetközi Statisztikai Intézet, a világ statisztikusainak klasszikus szenátusa, lllyefalvi I. Lajos igazgatót tagjai sorába választotta. A Statisztikai Hivatal egyre bővülő és tökéletesedő munkájának végrehajtásához azonban megfelelő személyzetről is kellett gondoskodni. A közgyűlés és a kormány méltányolták is az ismert szempontokat és tizenkét új állás szervezését engedélyezték. A statisztikai szakra hirdetett pályázat során is — akárcsak a műszakinál — tömegesen jelentkeztek a külső pályázók, de a tanács, igen bölcsen, itt is elsősorban a kebelbéliekre, a régi érdemeket szerzett tisztviselőkre volt tekintettel s mindössze két külső embert választott be a státusba és pedig egyet segédfogalmazónak, egyet pedig statisztikai főtisztnek. Az új elöljárók ünneplése a Józsefvárosi Körben. A Józsefvárosi Kör szombat este ünnepi vacsorát rendezett abból az alkalomból, hogy a körnek két „régi tagját, Muzsikó Istvánt és Spannberger Alajost elöljárókká választották. A vacsorán RipJca Ferenc főpolgármester, Bárczy István, Ereky Károly ny. miniszterek, Kozma Jenő, továbbá Gaár Vilmos, Vészi József, Glücksthal Samu felsőházi tagok, Dési Géza, Fejér Ottó, Gaál Endre, Usetty Béla képviselők és mások vettek részt. A megjelenteket Csécsi Nagy Miklós udvari tanácsos üdvözölte. Ripka Ferenc főpolgármester felszólalásában felhívta a kör tagjait, hogy, mint a múltban, továbbra is tartsanak ki feladatuk mellett. Utána Kozma Jenő beszélt. Az ünnepeltek nevében Muzsika István köszönte meg az üdvözlést. Az Idegenforgalmi Tanács kinevezése. A kereskedelemügyi miniszter Dezseőffy Aurél kereskedelemügyi államtitkárt az Országos Magyar Idegen- forgalmi Tanács elnökének helyetteséül jelölte ki, továbbá gróf Andrássy Sándor belső titkos tanácsost, a Kir. Magyar Automobil-Club elnökét, Platthy György kofmahyfőtanácsos, országgyűlési képviselőt, báró Bornepii&za Lipót, Dormándy Géza ny. tábornokot, a Dunagőzhajózasi Társaság' magyar- országi képviselőjét, Horkan Bálint egyetemi tanárt, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, Magyar Miklós és Scheuer Róbert székesfővárosi törvény- hatósági bizottsági tagokat, valamint Tóth László dr. szerkesztőt az Országos Magyar Idegenforgalmi Ta- nács tagjaivá nevezte ki, _______________________ Ném eti} Vilmos építési vállal Hozó Budapest, Bajza ucca 4 az. Telefon szám: Automata 229—1J Gyártmányolc : Bauer-féle szab. vasléiraáiiványok. Befon gömbvas, vasgerenda, U- és szögvasak, lemezek. Daruk, hidak és magasépítés! vasszer- kezetek. Acél- és vasöntvények. Jobbágy-féle szab. folytonégő kályhák, öntöttvas karikás- kályhák és v.zvezetéki csövek. Tűzálló (chamotte és dynas) téglák stb. stb. Kiváló minőségű gyártmányaink továbbá a félstabil gőzgépek, ipari sfabilmoiorok, cséplőgépek, traktorok, teherautomobiiok, öntöző- és uccasöprő autók, tűzoltó autók és automobilok különleges célokra. Mávag-gyártmányú gépekhez tartalékalkatrészek készletből azonnal szállíthatók. ÍTIagyar kír. állami vas, acél és gépgyárak BUDAPEST, X., KŐBÁNYAl-UT 2t. chöndorfer Jenő mérnök központi fűtési, szellőztetés!, vízvezetéki és csatornázási berendezések vállalata Budapest, VIII., Gólya ucca 22. sz. T • I • f o a utal Jöittl 431—72 Tagava/.ó vacsora a Ferencvárosban. A Ferencvárosi Egységes Párt csütörtökön este tagavató vacsorát rendezett, amelyen a kerület országgyűlési képviselőjén és a párt elnökén, Usetty Béla. dr.-on kívül igen sokan voltak jelen a várospolitikai élet reprezentánsai és a kerület vezető polgárai közül. A^ Vacsorán Treiber Márton dr. köszöntötte Usetty Bélát, aki, — mondotta — az igazi népképviselő tökéletes típusa, akinek ajtaja állandóan nyitva áll mindenki számára, aki tőle segítséget, tanácsot, istá- polást kér. Usetty emberszeretete, közvetlen modora, fenkölt szabadelvűsége és krisztusi kereszténység!‘ teszik oly népszerűvé és szeretetté az egész polgárság előtt. Usetty Béla. válaszában megköszönte a választók bizalmát, majd az aktuális országos és várospolitikai kérdésekről tájékoztatta a polgárságot, végül felavatták az új tagokat. A nyugalomba vonuló Badál Ede elöljáró búcsúztatása. Az I. kerület polgársága csütörtökön este meleg ünnepléssel búcsúzott nyugalomba vonuló elöljárójától, Badál Edétől. A budai Zöldfa vendéglő nagytermében rendezett ünnepen nagy számmal jöttek össze a kerületi bizottsági és választmányi tagok, az elöljáróság tisztikara, a kerületi társhatóságok képviselői és az elöljáró barátai és tisztelői. Holtzspach Ödön h. kerületi elöljáró üdvözlő szavai után Lampel Vilmos ny. miniszteri tanácsos mondott ünnepi búcsúbeszédet, méltatva a távozó elöljáró hivatali, társadalmi és kulturális érdemeit. Becsey Antal kormányfőtanácsos Badál Ede ideális, punián gondolkodásáról és meleg humánus érzéséről emlékezett meg megható szavakban. Utána még sokan szólaltak föl, majd Badál Ede. meghatottan mondott köszönetét mind az üdvözlésért, mind az elöljáróság személyzetének az ő vezetése alatt kifejtett érdemes munkálkodásáért. A Nyugdíjas Fővárosi Tisztviselők Egyesülete március 24én délelőtt fél 11-kor tartja rendes évi közgyűlését az Újvárosháza íársalgótermében.