Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-12-19 / 51-52. szám
Budapest, 1928 december 19. ^xmuo^JiißMP 21 GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ A „bankokrácia” alkonya Ma: BARRI ÁGOST dr. A banktőke túlhatalmáról gyakran keseregnek politikusok és közgazdászok. Még mindig valami ellenséges, rosszindulatú pogány istenségként festik a falra a bankvezért, aki a pénz szigonyával tengert tud felkorbácsolni, a kamatcsavar villámaival le tud sújtani, a hitel bőségszarújával fel tud emelni. Hányszor halljuk parlamentben, olvassuk cikkekben, hogy az ország a bankok kezében van, hogy minden bajnak, nyomorúságnak ők az adószedői, a haszonélvezői. Pedig a valóság az, hogy a gazdasági szupre- mácia lassan-lassan kicsúszott a banktőke markából. Aki pontosan figyeli az eseményeket és a gazdasági élet alakulását, az a bankokrácia lehanyatlásának számos tünetét jegyezheti fel. Az irányító hatalom kiesett ■az egykor mindenható bankvezér kezéből. ; Egészen kirívó ez a tény elsősorban a közhitei terén. A békében elképzelhetetlen volt akár-egy államkölcsön, akár egy nagyobb városi kölcsön a pesti nagybankok megkerülésével. A külföldi tőkéhez az út egyedül a magyar bankhatalmasságok párnázott szobáin keresztül vezetett. Állam, város, község feltétlenül belekerült az utcájukba. Wekerle nagy valutaszabályozási művében és korszakalkotó konverziós műveletében a magyar bankvezér állammal, kormánynyal egyenrangú partnerként szerepel. Hol vagyunk ma ettől? Csonkamagyarország az állampénzügyi sza- j nálásra szolgáló népszövetségi kölcsönt már minden | bankközvetítés mellőzésével tudja megkötni. A székes- I főváros is megtalálja a kapcsolatot a külföldi tőké- E hez bankvezéreink segítsége nélkül. A nagy budapesti I városi kölcsön pályázatán nagybankjaink egyszerűen B megbuktak. A külföldi tőkepiacok közvetlen összeköt- S tetést létesítenek a magyar nagybankok elkerülésével. g A közhitei irányításában ma már semmi része bank- j világunknak. A nagybank megszűnt az állam bankára lenni. Az állami pénzfeleslegek nem özönlenek többé a bankok trezorjaiba, hanem a jegybank zsirószámláját •duzzasztj ák. A kincstár már nem bankkliens. Sem nem adósa, sem nem hitelezője a nagybankoknak. Ehhez képest meglazult a kapcsolat a bankvezér és a pénzügyi1 kormányzat között. A vezér régi tradícióból még bekerül a felsőházba, meghívást kap néha ankétre, de a bankja már nem bizalmasa, nem tanácsadója a fiskusnak. Sőt ellenkezőleg, a fiskus teljesen felszabadította magát a bankbefolyás alól. A gazdasági élet számos vonatkozásában az állam egyenesen bankárnak csapott fel. Helyesen-e vagy helytelenül, arról lehet vitatkozni, de tény, hogy különböző hitelakcióival a banktőkét kiszorította eddigi tevékenységének számos területéről. Gazdahitelt folyósít műtrágyabeszerzésre, szövetkezeteket finanszíroz, lebonyolítja a földreform pénzügyeit bankok nélkül, vámhiteleket engedélyez bankgarancia mellőzésével, kisipari, kiskereskedői hitelakciókat szervez, a bankok feje fölött. De még sokkal tovább is megy. Az emissziós kölcsönügy irányítását is a kezébe veszi. Megfosztotta a bankokat a szabad rendelkezés lehetőségétől még a záloglevél-emisszió terén is, amely a béke idején legsajátabb domíniuma volt nagy emissziós intézeteinknek. Es megteremti a hosz- szúlejáratú ipari hitelt, megint csak a pesti bankok nélkül. A nagy állami üzletek túlnyomórészt elvesztek a bankok számára. A svéd gyufaszerződésen pesti nagybank nem keresett. A Futura, a Hangya, a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete, a FAKSz, a Kisipari Plitelintézet, az „altruista” földhitelintézetek, az OKH hatalmas üzleti tevékenység bankári hasznától ütik el a bankokat. A Pénzközpont kialakult hatalmas központi hitelforrássá. Az állam mint üzlettárs a bankokrácia részére elveszett, de feltámadt mint üzleti konkurrens. Fliába tárgyal és egyezik meg a pesti bankvezér a külföld nagy bankárával záloglevél vagy kötvénykölcsön dolgában: közébük ékelődik az állam a maga parancsoló szavával a „felsőbb ellenőrzés” jogán. Elég csak annyit mondania, hogy szemölcs van a leányzó arcán: és dugába dől a nagyszerűen megkoncipiált és zseniálisan letárgyalt külföldi kölcsön. Hol van már a régi bankokrácia? Egyszerűen legyűrte az etatizmus. Hogy ez jól van-e így, az más lapra tartozik. Alighanem nincs jól. De egyéb téren is csökkent a nagybank hatalma és kizárólagossága. A gyáripar örvendetesen megindult fejlődése során hovatovább banktól mentes új ipari töke kezd kialakulni, amely cselekedni, alkotni tud a bankok hozzájárulása nélkül. Ez az ipari tőke mindinkább függetleníteni tudta magát a banktőkétől, sőt képviselői egyes esetekben irányító befolyást nyernek a nagybankok igazgatóságaiban. Nagy ipari részvény társul átok mérlegei elárulják, hogy e vállalatok nem adósai, hanem egyenesen hitelezői a nagybankoknak. A Kőszén, a Részvénysör, a Polgári Sör, a Rima, az Izzó, a Bauxit, a Weisz Manfréd-művek függetlenek minden bankirányítástól. A magyar köz- gazdasági életbe bevonult a nagy ipari kapitány, aki nem alárendeltje, hanem gyakran ellenlábasa a banktőkének. Ö is talál direkt összeköttetést a külföldi tőkéhez, amelyből nem esik le jutalék a pesti banknak. A nagybank ipari konszern-rádiusa látszólag nem csorbult, de valójában erősen lazultak a kötelékek, gyakran teljesen elszakadt a függőség fonala. A tulajdoni érdekeltség csekély mérve ma már nem biztosíthat irányító hatalmat a konszernvállalatok felett. A bankokrácia lehanyatlásának ez a másik nagy oka. Az etatizmus mellett az új ipari tőke ütötte a legnagyobb rést a banktőke hatalmas várfalán. De a csapás ezúttal sem az égből jön. A bank- hatalom lehanyatlásában nemcsak a gazdasági fejlődésnek van része, hanem maguknak a bankok vezetőségének is. A kapitalisztikus gazdasági fejlődés leghatalmasabb fegyvere a tőkekoncentráció. Ennek mértéke jelzi világszerte a gazdasági eredményeket, és mindenütt a nagybankok azok, amelyek a tőkekoncentráció tempóját irányítják és siettetik. Szünet ebben nem lehet, stagnálás okvetlenül visszafejlődést jelent és gyengülést okoz. A haladásnak ez útján a pesti bankok megállották. Tisztelet a kevés kivételnek, de tagadhatatlan, hogy a pesti bankvezér átlagos kvalitása süllyedést mutat. Legtöbbje összetéveszti a tétlenséget az óvatossággal, az invenciónélküliséget az előrelátással. Építőmunka helyett leépítés, élénk tevékenység helyett renyhe tartózkodás. Némely bankvezető egyetlen cselekedete az egész évben, hogy „nem”-et mondj, ha üzletről van szó. A régi patriarchális pesti spísszer-bankelnök, aki a kereskedőket leakarta szoktatni a váltóbenynjtásról, ma sok példányban feltámadt és szoktatja le nagybankjainkat az üzletről. Ezeknek szemében a siker nem az elért eredményekben, hanem a meg nem csinált üzletek esetle-, ges veszteségeinek elhárításában áll. Bankvezéri képesítésük egyetlen bizonyítványa, hogy „megint nem vagyunk benne ebben az inzölvéneiában.” Ebből azonban még nem lehet sem keresni, sem osztalékot fizetni, még kevésbbé megőrizni az irányító hatalmat. Nem véletlen az, hogy a pesti banktőke nem tud terjeszkedni és hogy hatalmát napról-napra kikezdik és csorbítják. A gazdasági élet valóban leszokik ómról, \ hogy hozzá forduljon. A nagybankok a banktőke természetszerű felsőbbségét nem is próbálják kihasználni a legprimitívebb kamatüzlet körén kívül. Szótlanul és tétlenül tűrik, hogy saját tőkeerejük mérhetetlen távolságban elmaradjon a reájuk bízott idegen tőkétől és az üzlet terjedelmétől. A tőkekoncentráció reájuk háruló kötelességéből nem veszik ki a részüket. Néhány csekély kivételtől eltekintve, a bankok saját tőkéje a pengő-mérleg felállításakor megállapított alacsony színvonalon stagnál. Nagyobbarányú hitelműveletre a maguk tőkéje már nem is elegendő. Ök beérik a külföldi tőke közvetítőjének primitív szerepével és mérsékelt jutalékával. Pusztul a tőzsde, devalválódik a részvényvagy on ? Nem baj: a nostro-részvény olcsón került a bank tulajdonába, a lombardfedezet pedig kibír még sok nagyobb baisset. Kínálkozik új üzlet, némileg elkanyarodva a kitaposott utaktól? Persze, hogy az ügyvezető urak vótuma a direkció ülésén ismét egy zsongító „nem!” Csak semmi izgalom! így fest egy magyar bankdiktátor 1928-ban. A túltápláltság önelégültsége fekszi meg a magyar bankpolitikát. Hosszú évek óta csak emészt és kérődzik régi dicsősége maradványain. Ki beszélhet itt még félelmetes bankokráciáról? Hninnlfíasmlős a SzaBa^lsástéren Krausz Simonban bíznak a tőzsdén Vasárnap délelőtt tőzsdetagok nagyobb küldöttsége kereste fel Krausz Simont Nádor uccai bankházában. A deputáció vezetője, Taubner Vilmos bankár a tőzsde nevében megköszönte Krausz Simonnak, hogy fáradhatatlan munkásságával és nagy ön- feláldozással elsimította az utolsó hónapok tőzsdei válságát és ezáltal veszedelmes megrázkódtatástól mentette meg az egész magyar gazdasági életet. — A tőzsdét azonban — mondotta Taubner Vilmos •—- ki kell emelni mai aléltságából és ez csak úgy lehetséges, ha a börze megmentésére irányuló mozgalomnak élére Krausz Simon áll. A Bankárok és Értékpapírkereskedők Egyesületében az a vélemény alakult ki, hogy az Egyesület csak akkor érhet el eredményeket a tőzsdei üzletmenet valamint tagjai érdekében is, ha elnökének és vezérének Krausz Simont nyerheti meg. Krausz Simon megköszönte a személye iránt táplált bizalmat és kijelentette, hogy a tőzsde többi tényezőivel egyetértésben és kizárólag a tőzsde tagjai egzisztenciális érdekében hajlandó az elnöki tisztség elvállalására. Egyébként az ő nézete is az, hogy itt az utolsó óra. Az utolsó óra azonban, szerinte, a fellendülés kezdetét jelenti. — Érzem — mondotta Krausz Simon — olyan korszak közeledik, amely a tőzsdét visszaadja eredeti rendeltetésének.. Ha nem is tudjuk még helyreállítani a béke tőzsdéjét, de mindenesetre visszatudjuk állítani az üzlet élénkségét és a tőzsde egészséges funkcióját. Sokat járok a külföldre és megállapíthattam, hogy a külföld teljes bizalommal viseltetik a magyar kormányzat iránt. A Magyarország iránt odakvinn tapasztalható teljes bizalmat ki lehet használni arra, hogy jó vállalataink részvényeit külföldi kezekben helyezzük el, szerintem e külföldi kezek bizonyosan keresni is fogják ezeket az értékeket. Ez csak alkalmas az irántunk megnyilvánuló bizalom fokozására. A pénzügyminiszter is nagyfokú jóakaratról és teljes liberálizmusról tett tanúságot. Jóindulattal ismerte fel a bajokat és késznek mutatkozik azokon segíteni. Készül már a társulati adóreformja, amely hír szerint nagy könnyítéseket fog tartalmazni és lehetővé teszi majd a vállalatoknak, hogy valódi nyereségeiket kimutathassák. Lehetetlen, hogy ez és sok más biztató új jelenség ne érvényesüljön a tőzsdén, ahol, anélkül, hogy bárki is mesterségesen igyekezne a hangulatot befolyásolni, vissza kell térnie a teljes bizalomnak és az üzleti élet egészséges fellendülésének. Krausz Simon kijelentéseit a küldöttség tagjai nagy örömmel és ovációval fogadták. Taubner Vilmos ezután a tőzsde mintegy 250 tagja által aláírt emlékiratot adott át Krausz Simonnak, amelyet a tőzsde tagjai annak megemlékezéséül nyújtották át, hogy Krausz Simon a legutóbbi nagy tőzsdei válság idején a tőzsdét a fenyegető katasztrófától megmentette. Egyben emlékiratban nyújtották át Krausz Simonnak az értéktőzsde tagjainak kívánságait, amelyek már legközelebb tárgyalásra kerülnek. Értesülésünk szerint január első felében fogják Krausz Simont a Budapesti Bankárok és Értékpapírkereskedők Egyesülete elnökévé megválasztani és tisztségébe ünnepélyesen beiktatni.
