Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-12-05 / 49. szám
híiiri9fí!Qs»s:j!S!D;M?o;Biasa!as!iöiiias!BKii3BSBmiiia5MDii!Gn!a3i5siHaniOMiniimiimsioinaiiimimiiimFm87öiiÍBÍIl ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre................................................24 pengő Félévre ............................................................12 pengő Ál landóan: GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ VAROST, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: D AC S Ó E MIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST VI., SZÍV UCCA 18 SZ. Postatakarékpénzt. csekkszámla 40.424 TELEFON: AUTOMATA 137—lß A középosztály érdekében nagyszabású akciót indít az Egységes Községi Polgári Párt. A társadalmi egyensúly és a gazdasági lehetőségek megjavítása terén ez a legújabb lépése a pártnak, amely a középosztály ügyeinek megvitatására rendkívüli közgyűlést hív össze. A közép- osztály ügyének tanulmányozására a párt olyan kiváló tagját küldte ki, mint Glücksthal Samu, aki bizonyára egészséges és bölcs meglátásokkal és célravezető eszközök bemutatásával fog a közgyűlés elé lépni. A középosztályról beszélünk. Nekünk, régi pesti embereknek a középosztály szóra akarva, akaratlanul mindig eszünkbe jut Vázsonyi Vilmosnak egy híres vezércikke, amelyet kerek huszonnyolc esztendeje írt „a középosztály-tenyésztés”-ről. Jó lesz most idézni ezt a vezércikket, mert mielőtt a középosztály sorsának meghányás-vetésére kerülne a sor, legalább tisztában kell lenni azzal, hogy mi is az a középosztály. Vázsonyi híres cikkéből írjuk le ezt a néhány mondatot, amely az akkori idők hatalmon levői ellen irányult : „Középosztály? Mi az, kérem, kik tartoznak hozzá, hol kezdődik, hol végződik? Azok tartoznak kebelébe, akik párbajképesek? Dehát kik párbajképesek? Avagy a középvagyont jelzi az elnevezés? Az ingatlant 10Ö holdtól ezer holdig? Vagy az ingó vagyont is? Ide tartoznak a kereskedők és iparosok is? És a lateinerek, az ügyvédek, orvosok, tanárok, írók, mérnökök, tisztviselők, akiknek se földjük, se Wert- heim-szekrényük, csak hazafiságuk, szorgalmuk és szabadságszeretetük? A lateinerek osztályán akarnak és tudnak-e önök segíteni? Pedig ez a réteg a nemzet sava, szelleme, szabadságának ma, midőn még milliók vannak az alkotmány sáncain kívül, legfőbb támasza. Mit törődnek önök a szegény falusi orvos küzdelmei^ vei, aki egyetemi műveltséggel kénytelen elparlagia- sódni, hogy nyomorultul megélhessen? Mit azzal, hogy már a gazdagnak csúfolt ügyvédi kar is tele van proletárokkal? Mit fáj önöknek, hogy a szegény mérnök sohasem lehet önálló, örökös bérmunkás marad: az író és tanár silány fizetéséért fogyasztja agyvelejét, idegeit? Mit tudnak önök a becsületes bíró és tisztviselő vívódásáról, hősies önmegtagadásáról, mikor családját, becsületét és az állam méltóságát kénytelen fentartani nevetséges fizetésért?” Valóban a Vázsonyiak nagyszerű küzdelme kellett hozzá, hogy a társadalom ma már igenis minderre nyugodt lélekkel tudjon felelni. Mindazt, amit Vázsonyi akkor még csak kérdezett, ma már az egész nemzet állítja, de cselekedni is kell azért a középosztályért, amelynek „se földje, se Wertheim-szekrénye, csak hazafisága és szorgalma van”. Ami pedig a középosztály terjedelmét illeti, hogy meddig nyúljon el a segítő kéz, milyen távolságokat kell befognia a nagyszabású akciónak, körülbelül arra is megfelel Vázsonyi Vilmos. Mi legalább úgy érezzük, hogy ma már a lateinereken, az, ügyvédeken, orvosokon, tanárokon, írókon és tisztviselőkön kívül a középosztály fogalma felöleli az önálló iparost és kereskedőt is. Ezeknek a sorsa is fájdalmasan hasonlatossá, szomorúan egyezővé lett amazokéval. Ha a lateiner silány fizetésért fogyasztja agyvelejét és idegeit, ma már a kereskedő és iparos sem mondhat egyebet magáról, de ráadásul még léte, egzisztenciája a silány életstandard mellett még állandó veszedelemben is forog. Nem tudnánk biztos számokat mondani, de az az érzésünk, hogy Budapest kétszázezernél több lakása közül nyolcvanezer lakásban ütötte föl fejét a középosztály gondja. Ide kell számítani a köztisztviselőket, a tanítással foglalkozókat, a magántisztviselőket, az egyéb értelmiségieket, az önálló iparosokat és kereskedőket, egyben a katonatiszteket és csendőrtiszteket is. Csaknem hasonló eredményre jutunk akkor is, ha átlagos számítással a középosztálynak tulajdonítjuk a két-, három- és négyszobás lakásokat. Amény- nyiben ezek között tényleg sok olyan lakás akad, ahol több proletár-család húzza meg magát, vagy ahol más okból nem középosztálybeli lakik, de legalább ennyi egyszobás lakás is akad, amely középosztálybeli családok lakóhelyéül szolgál. Eme számítás alapján kétszobás lakás ötvenötezer, háromszobás lakás huszonnégyezer, négyszobás lakás tizenegyezer lévén körülbelül Budapesten, számítani lehet tehát kilencvenezer középosztálybeli családot. Elfogadhatjuk tehát alapul, hogy nyolcvan- kilencvenezer család jobb sorsát kell a közeljövőben egyengetni. A gondoskodásnak azonban nagyon tág tere nyílik, mert nem hinnénk, hogy ezeknek a családoknak a havi jövedelme meghaladná a kétszázháromszáz pengőt. A főváros statisztikai hivatalának múlt évi adataiból, amelyeket bizony az idei drágaság növekedtével jelentékenyen föl kell emelni, nagyon szomorú kép tárul elénk. Egy négytagú család legminimálisabban számított életszükséglete ugyanis heti 47 pengő és 30 fillér volt tavaly, vagyis az idei drágulást beleszámítva ez az összeg meghaladja a havi kétszáz pengőt. Pedig hátborzongatóan szegény ez a budget, amely például egy négytagú családnak heti 3 és fél kiló másodosztályú húst, 80 deka zsírt, 7 liter tejet, 3 darab tojást, fél kiló juhtúrót, 14 kiló gyárban készült félbarna kenyeret, egy kiló 2. számú főzőlisztet, tíz kiló burgonyát, 2 kiló savanyúkáposztát, 2 kiló babot és fél kiló cukrot irányoz elő 26.78 pengő értékben. Ezenkívül 6.82 pengő jut hetenkint ruházatra, 6.18 pengő fűtésre és világításra, végül 7.52 pengő pedig lakásra. Kultúrára, de még szappanra sem jut tehát a kétszáz pengőből egy fillér se. j Megdöbbentő adatok ezek, amelyek kétségbeeséssel töltik el az embert, különösen, ha arra gondol, hogy mindeddig nem akadt senki, aki a középosztály megmentését megkísérelte volna. Pedig ma vannak ügyvédek és talán orvosok is, akiknek életstandardja nem haladja meg ezt a mértéket. Az egész magyar társadalom reménysége kell, hogy legyen az Egységes Községi Polgári Párt akciója, amelynek teljes eredményre kell vezetnie. Meg kell menteni a magyar középosztályt. Saint Simon írta ezeket a sorokat:! „Képzeljük el, hogy Franciaország elvesztené tíz legkiválóbb művészét, tíz legkiválóbb íróját, tíz legkiválóbb iparosát, tíz legkiválóbb kereskedőjét: a nemzet léleknélküli testté válnék abban a pillanatban, hogy ezeket elvesztené; rögtön alsóbbrendűvé válnék azokkal a nemzetekkel szemben, amelyeknek ma versenytársa.” Milyen jelentéktelen aggodalom volt a Saint Simoné a mienkével szemben, akik az egész magyar középosztály elvesztésétől félünk és akiknek kulturális és gazdasági romlását és bukását áhitozva várják a szomszédjaink. IBEBBBBBBBBBBBBBBBBHBflBBBBBBBBBBBBBEHBBBflBBBBflBBBBBBBBBBBBB SCITOVSZKY BELÜGYMINISZTER: Nem avatkozom be az autonómiába--------——i Íz úi törvény alapién egy év múlva választani lehet Budapesten A baloldali polgári ellenzék részéről néhány nap óta sorozatos támadások érik Scitovszky Béla belügyminisztert amiatt, hogy a fővárosi reform tervezetét még nem ismertette a pártvezérekkel. A támadásokat azzal okolják meg, hogy a belügyminiszter Ígéretet tett ennek a kérdésnek sürgős megoldá- •sára vonatkozóan, amennyiben kijelentette, hogy legkésőbb december 15-ig a képviselőház elé terjeszti az új fővárosi törvényjavaslatot. Amíg egyrészt amiatt támadják a belügyminisztert, hogy még nem ismertette a községi pártok vezetőivel törvényjavaslatát, addig másrészt még a keresztény párti körökben is az autonómiába való beavatkozással, az autonómikus jogok csorbításával vádolják Scitovszky Béla belügyminisztert és ezeknek az utóbbi támadásoknak az az „alapja”, hogy tudomásuk szerint a fővárosi reform autonómiaellenes rendelkezéseket tartalmaz. Az egyik ok tehát a reform ismertetésének elhúzódása, a másik ok ennek ellenkezője: az a sejtés, hogy a javaslat állítólag autonómia-ellenes. Bár ez a nyilvánvaló ellentmondás magában rejti az állítások cáfolatát, mégis szükségesnek tartottuk, hogy megkérdezzük ezekről a támadásokról magát Scitövszky Béla belügyminisztert, tekintettel arra a körülményre, hogy az autonómia-ellenes tendencia vádjának Joanovics Pál is kifejezést adott abban a beszédében, amelyet a fővárosi törvényjavaslat felsőházi vitájában mondott. Scitovszky Béla belügyminiszter ezeket mondotta a Fővárosi Hirlap munkatársának: — Én a magam részéről változatlanul sürgősnek tartom a fővárosi reform tető alá hozatalát, de a képviselőhöz munkarendjének megállapítása nem tőlem függ. A javaslat előkészítés alatt áll és most is csak azt mondhatom, hogy egészen rövid időn belül meg fogom azt ismertetni a községi pártok vezetőivel, akiknek a véleményét meg akarom hallgatni. Ügy terveztem, hogy a reformjavaslatot még december közepén a Ház elé terjesztem. Az a kérdés azonban, hogy lesz-e fizikai lehetőségem arra, hogy még a karácsonyi szünet előtt eleget tegyek Ígéretemnek. — A miniszterelnök úr a kormány összes javaslatait visszavonta arra való tekintettel, hogy a Ház megkezdi a ház s zabáig revízió tárgyalását. A házszabályrevizió megszavazása után — mint a miniszter- elnök úr a Házban bejelentette —• berekesztik az ülésszakot. A kormány minden javaslata, tehát a most még előkészületben lévő fővárosi törvényjavaslat is csak az új ülésszakban lesz beterjeszthető. Nem lehetetlen, sőt valószínű, hogy az új ülésszak csak a karácsonyi szünet után kezdődik, így tehát megtörténhetik, hogy ígéretemnek rajtam kívül álló okokból nem tehetek eleget. De nem is ez a lényég. A lényeg az, hogy én sürgetem a javaslat tető alá hozatalát és mindent megteszek, hogy a késleltető akadályokat az útból elhárítsam. _ „ _.' Ami az autonómikus jogok gyakorlásával kapcsolatosan kifejtett aggodalmakat illeti,^ a íelsohá zban mondott beszédemben kértem a felsőház tagjait, ne induljanak ki abból a felfogásból, ^minthogyha én az autonómia rovására akarnám a fővárosi adminisztrációt megerősíteni. A leghatározot; tabban kijelenthetem, hogy nem óhajtok beavatkozni az autonómiába, mert nekem nem az autonómia gyöngí- tése, hanem megerősítése a célom. Minden aggodalmaskodót megnyugtathatok: nem akarom az autonómia jogait megnyirbálni, csak serkenteni akarom az autonómikus szerveket kötelességeik teljesítésére. Az autonómia nem lehet egyoldalúan csak alkotásra hivatott intézmény — az ellenőrzés teljes kikap-1 okolásával.
