Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-11-28 / 48. szám
Budapest, 1928 november 28. 5 A FŐVÁROS MEGKÖNNYÍTI A KÖZSZÁLLÍTÁSOKAT Minden megbízható váüalkozó a főváros szállítója lesz ezután--------- —i ----—--Ui névsor készül: az iparosok és kereskedők ábécé rendben kerülnek sorra - 5000 pengőn felül nyilvános versenytárgyalást hirdetnek A különböző érdekeltségek az utóbbi időben mozgalmat indítottak a Közsznüítási Szabályzat revíziója érdekében, mert a mai rendelkezéseket nem találják alkalmasnak a közhatóságok és az ipari és kereske- delmi vállalatok közötti üzleti összeköttetés fenntartására. Maga a főváros is úgy találta, hogy a szabályzat reformjának modernizálására elérkezett az idő, ezért felhívta az összes érdekeltségeket, valamint a közüzemeket, hogy részletes memorandum kíséretében jelöljék meg a reformmal kapcsolatos kívánságaikat és egyéb észrevételeiket. Amíg azonban a Közszállítási Szabályzat módosítása keresztülvihető lesz, előreláthatóan hosszabb idő fog eltelni, ép ezé^t a főváros vezetősége igyekszik a lehetőséghez képest a vállalkozók és a város közti viszonyt addig is megkönnyíteni. A műszaki ügyosztály több javaslatot dolgozott ki ilyen szempontból. Nem régen módosították a városi közmunkák és közszállítások feltételeit és azokat a mai viszonyokhoz alkalmazták. De van még egy fontos újítás, amely most lép életbe: a város lehetőséget ad minden bejegyzett és megbízható cégnek, hogy a főváros részére közmunkát végezzen. A műszaki ügyosztály kartoték rendszer szerint felfektette a megbízható vállalkozók névsorát és a jövőben abc sorrendben kap mindenki rövid úton megrendelést. vagy szűkkörű versenytárgyaláson való ajánlattételre felszólítást. Kiterjesztették a nyilvános versenytárgyalást is, úgyhogy ezentúl az 5000 pengőn felüli értékű munkára nyilvános versenytárgyalást hirdetnek. Mindezekről a nagyérdekességű újításokról SoB&y Lajos tanácsnok, a középítési ügyosztály vezetője az alábbiakban informálta a Fővárosi Hirlap munkatársát: December 31-ig elkészül az új névsor, amelyből senki nem hiányozhafik — Az ügyosztálynál rendelkezésre álló, valamint a törvényhatósági bizottság tagjai és elsősorban az építkezési albizottság tagjai által közlendő névsor és egyéb adatok alapján a vállalkozókról új nyilvántartást kell készíteni. Ehhez képest felhívtam az illetékes alosztályokat, hogy a náluk már eddig is ismert azoknak a vállalkozóknak a névsorát, foglalkozását és lakását vagy ipartelepét, akik a székesfővárosnak a múltban már kifogástalan munkát végeztek, december 1-ig írják össze s erre vonatkozó kimutatásaikat ugyanezen időpontig az összeíró alosztálynak adják át, amely december 31-ig tartozik azt elkészíteni. — Az összeíró alosztálynak a szóbanlévő előmunkálatoknál ügyelnie kell a nyilvántartás teljességére, vagyis, hogy a most rendelkezésre álló, illetőleg a fentiek szerint közlendő névsorban szereplő minden vállalkozó, aid a nyilvántartásba való felvételre jogosult, abban tényleg helyt foglaljon. Amennyiben egyes vállalkozók ipari jogosítványának száma az előmunkálatok során még megállapítható volna, úgy ezt a hiányt később, a nyilvántartás életbelépte után kell majd kipótolni. Ennek az új nyilvántartás életbeléptetésének időpontja: 1929 január 1. — A nyilvántartó-lapok iparáganként külön csoportokban s az egyes csoportokon belül ábécé sorrendben kezelendők. Azt a sorrendet és azokat a szempontokat, melyek szerint a nyilvántartott vállalkozók a megrendelő levelek kibocsátását megkapják, s a szűkebbkörű versenytárgyalások tartását megelőzőleg költségvetések benyújtására, illetőleg ajánlattétetlre felszólítandók, az október 25-i „Ügyosztályi javaslat” részletesen szabályozza. ETeRHOLA GRAMOFON tökéletes és A legjobb — a legszebb — a legolcsóbb! RÉSZLETOSZTÁLYUNK az Etem óla gramofonokat és az összes hanglemezeket előleg nélkül, 12 havi részletre árusítja. VÁROSI ÜZLETÜNK MEGNYÍLT: ETEBNOLA MECHANIKAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, IV., KOSSUTH LAJOS U. 15. Magyarország területén bárhol vétel- kotelezettség nélkül bemutatjuk gépeinket — magyar 1 Kérjük töltse ki ezt a szelvényt és küldje be hozzánk levelezőlapra ragasztva vagy borítékban. T. ETERNOLA MECHANIKAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, IV., KOSSUTH LAJOS-U. 15 Kövem saját gyártású ETERNOLA utazó (portable), asztali, szekrényes*) beszélőgépük díjtalan bemutatását. Név : ............. La khely : *) A bemutatni kivánt gép aláhúzandó. A LEGJOBB KERITÉSAMyfíG. KQLLERICHm“™ BUDAPEST. IY.FERENC-JÓZSEF RAKP. 2'I. — Mellőzendő az 500 pengőt meg nem haladó megrendelő-levelek kibocsátásának és az ugyanilyen, értékű többlet- vagy pótmunkák végzésére vonatkozó | megbízatásoknak a nyilvántartásba vétele, mert e jelentéktelen, de tömegesen felmerülő adatok feljegyzése a nyilvántartással kapcsolatos tennivalók szertelen és végrehajthatatlan felaprózását eredményezné. — Azok a vállalkozók, akik bármi úton munkát nyertek el s akiknél ezt a körülményt a nyilvántartásban is feljegyezték, felszólításokban, illetőleg megbízatásokban a várakozási idejük tartama alatt nem ró- , szesíthetők. A várakozási idejük leteltével azonban ebből a szempontból a többi nyilvántartott,vállalkozóval egyenlő elbírálás alá esnek, vagyis velük szemben a felszólításoknak, illetőleg megbízatásoknak az ábécé sorrend és szempontok betartásával ismét lehetősége nyílik. A várakozási idő a következő: 500—10.000 pengő értékű munka esetében 1 hó- \ nap; 10.000—50.000 pengő értékűnél 2 hónap; 50.000 ! pengőtől feljebb levő értékűnél 3 hónap. Ezek a várakozási idők a munka kiadásának a nyiivátartásban való feljegyzése napjától számítanak. ha pedig a többlet- vagy pótmunkára vonatkozó megbízatás az alapmunkára megállapított várakozási időn belül történt, ez utóbbi a várakozási időhöz csatlakozik. ~ Azok a vállalkozók, akik a hozzájuk intézett felszólításra költségvetést, illetőleg ajánlatot nem nyújtottak be es ezt a mulasztásukat legkésőbb a megrendelő-levél kiállításáig, illetőleg a szűkebbkörű versenytárgyalás napjáig az ügyosztály előtt ki nem mentették, olybá tekintendők, mintha a munkát elnyerték volna. Ilyen esetekben a várakozási idő számítása a felszólítás napjával kezdődik. Az a vállalkozó, aki a munkája teljesítésével a saját hibája miatt késlekedik, újabb felszólításban a késedelem ideje alatt még akkor sem részesíthető, ha egyébként várakozási ideje már le is telt volna s a sorrend szerint felszólítható volna. — Ha a tanács valamely vállalkozót a munkákból ideiglenesen kizár, ez a körülmény a nyilvántartó lap alkalmas helyén piros Untával feltüntetendő. Cég- megszűnés vagy végleges kizárás esetén a vonatkozó nyilvántartó lap piros tintával keresztben áthúzandó, egy ideig (1—2 évig) azonban az illető csoportban a helyén meghagyandó. — Végül a nyilvános versenytárgyalások kiterjesztése érdekében elrendeltem, hogy ezentúl már az 5000 pengős előirányzati határtól kezdődőleg nyilvános verseny- tárgyalást kell tartani, feltéve, ha ezt a kivitelre kerülő munka minősége, a rendelkezésre álló idő és az eset egyéb körülményei a közérdek sérelme nélkül megengedik. — Mindezekről, — fejezte be nyilatkozatát Solti; tanácsnok, — az ügyosztály valamennyi előadóját tu- domásulvétel és alkalmazkodás céljából értesítettem.