Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-11-28 / 48. szám

Budapest, 1928 november 28. 3 Kozma Jenő úl bevételeket remél a fővárosnak a hatos bizottságok munkájától Egyszerű iskolákra és nem palotákra van szükség — Készü­lődés a tavaszi kórházépítésre — Folkusházy Lajos alpolgár­mester és Rumbach Dezső tanácsnok távozása A főváros 1929. évi költségvetése a belügymi­niszter előtt fekszik jóváhagyás céljából. Ügy a vá­rosházán, mint politikai körökben is élénk érdeklő­déssel várják, milyen álláspontra helyezkedik a belügyminiszter a főváros költségvetésével szemben. Tavaly ugyanis Scitovszky Béla belügyminiszter a költségvetés jóváhagyása alkalmából a fővároshoz intézett leiratában részletesen ismertette felfogását a költségvetésnek úgyszólván minden jelentősebb tételéről. Hosszabb időt vesz igénybe azonban a jóváhagyó leirat elkészítése, mert Scitovszky Béla belügyminiszter a legala­posabban át akarja tanulmányozni a költ­ségvetést, A kormányhoz közelálló helyen ugyanis közölték a Fővárosi Hírlap munkatársával, hogy Scitovszky Bele belügyminiszter rendkívül nagy súlyt helyez az autonómiák költségvetésének beható ellenőrzésére, mert a lakosságra nehezedő terhek megkönnyítése érdekében megköveteli, hogy a takarékossági szem­pontok mindenütt teljes mértékben érvényesüljenek. Addig is, amíg a belügyminiszter leirata meg­érkezik a városházára, az aktuális problémák egész serege vár sürgős megoldásra. Ezekről a legközelebbi feladatokról Kozma Jenő dr. az Egységes Községi Polgári Párt elnöke a követke­zőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: Uj jövedelmi források és leszállított igények — Az autonómia aktuális feladatai közt első helyen a hatos tanácsok működését kell megemlíteni. Ettől a munkától nagy eredményeket várok, mert kétségtelennek tartom, hogy bizonyos megtakarítások elérésével és a jövedelmezőség fokozásával sikerül új bevételi forrásokat teremteni a főváros háztartása számára. Ha ez a kimunkálási folyamat céltudatos és erélyes lesz, nem kétséges, hogy a jövő évi költségvetés tár­gyalásánál nem fognak megismétlődni azok a bo­nyodalmak, amelyek az idén a deficit veszedelmével fenyegették a törvényhatóságot.-— Elsőnek a tanügyi hatos bizottság kezdte meg működését. Ez a bizottság Solty Lajos tanácsnok elnöklésével átvizsgálta az iskolaépítési terveket és alaposan áttanulmányozta azokat minden vonatko­zásban. A bizottság munkájának eddig való eredmé­nyéről annyit máris közölhetek, hogy a takarékosság szempontjait teljes mértékben érvényesítettük és -— bizony — erősen leszállítottuk az igényeket. Iskolákra szükség van, de paloták építéséhez a mai súlyos viszonyok között nem jánilhatunk hozzá! Ki­fejtettük tehát azt a véleményünket, hogy az isko­lák egyszerűek legyenek. — Az aktuális kérdések közt kell megemlíteni az autobuszügyet. A főváros közönsége érthető türel­metlenséggel várja, mikor állítják be végre az új autóbusz-relációkat. Különösen a budaiak türelmet­lenkednek és sajnos — meg kell állapítanom — min­den okuk megvan a türelmetlenségre. Az a védeke­zés, hogy a Rózsadombra nem tudnak megfelelő ko­csikat beállítani, nem állhat meg, hiszen a külföldön 2700 méteres magasságba szaladnak a taxik és az autóbuszok. Ha valahol szükség van Budapesten autóbuszokra, akkor a Rózsadombon feltétlenül szük­ség van már csak közegészségügyi szempontból is. A rózsadombi gyerekek sorra tüdőcsúcs- hurutot kapnak, mert sárban, esőben, hóban gyalog kénytelenek isko­lába járni. Ezeken az állapotokon segíteni kell mi­hamarabb. A kórház-kérdés megoldás előli — A kórházprobléma megoldása is aktuális fel­adat. Főként a Rókus kitelepítése és az új központi gyűjtőkórház megépítése sürgős. Az én véleményem szerint az új kórházakat csak a külső területen lehet felállítani, épen ezért a Tisza Kálmán téri megoldást én a ma­gam részéről elejtendőnek tartom. Szerintem a Li­pótváros külső része volna alkalmas erre a célra. A Lágymányoson is szükség van kórházra. Az elhelye­zés kérdése rendkívül fontos. Ami a megvalósítás lehetőségét illeti, erről — tudomásom szerint — már komoly formában lehet beszélni. Még a tél folyamán elkészülnek az építkezési tervek és a kora tavasszal már a munka is meg­indulhat. A főváros költségvetésébe két millió pengőt állítot­tunk be az építkezés céljaira, most már azt várjuk, hogy a népjóléti miniszter úr beváltsa Ripka főpol­gármester úr útján tett ígéretét. Az alpolgármester választás elől kitérni nem lehel Folkusházy Lajos alpolgármester távozásáról és az új alpolgármester megválasztásáról Kozma Jenő dr. ezeket mondotta: — Előreláthatóan nagy agitáció fog megindulni Folkusházy örökéért. Egyelőre teljes a bizonytalan­ság. Felmerül ugyanis az a kérdés, nem volna-e helyesebb, megvárni a szerve­zési szabályzat jóváhagyását. Abban az esetben ugyanis, ha a belügyminiszter úr jóváhagyja a szervezési szabályzatot, harmadik al­polgármestert is kellene választani. Ennek a válasz­tásnak a megtartása viszont azért aggodalmas, mert a fővárosi reform, amely az adminisztrációban jelen­tős változásokat fog hozni, — esetleg másként fog intézkedni. Nyilvánvaló tehát, hogy itt sok megfon­tolásra van szükség. Én úgy látom a helyzetet, hogy a választás elől kitérni nem lehet. Januárban tehát meg kell választani Folkusházy Lajos utódát, de a személyt illetően még kombiná­ciókba sem lehet bocsátkozni. Egyelőre —- mindenki jelölt. — A személyi változások során meg kell em­lékeznem Rumbach Dezső tanácsnok nyugalomba- vonulásáról. Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy Rumbach tanácsnok távozását érzékeny veszteségnek tartom. Rumbach tanácsnok ellen sok igaztalan támadás F óvárosi tisztviselők és ások Éy&ssátarío sóinak TELEFON: Automata 219-69. szám a legjutányosabb áron szállítunk eredeti Wellner és Cla rfeld alpacca, valamint alpacca ezüst evőeszközöket 90-es pecséttel Árjegyzéket díjmentesen küldünk havi részletre ALPACCA ÁRUFORGAL Ml VÁL­LALAT BUDAPEST, Bálvány u. 16. Pontos címre kérjük ügyelni. Eladási osztály: VI, Teréz körút 43. szám hangzott el az útépítésekkel kapcsolatban, de kétség­telen megállapítást nyert, hogy ezeknek a mulasztá­soknak kizárólag a személyzet elégtelensége volt az oka. Puritán, szakképzett, kiváló főtisztviselő, aki nagy vesztesége a fővárosi adminisztrációnak. Kozma Jenő dr. végül kijelentette még, hogy az Egységes Községi Polgári Párt kerületi szerveze­teinek életébe személyesen is a legintenzívebben be fog kapcsolódni. Sorra meglátogatja az összes kerü­leti pártköröket, amelyek az utóbbi időben hatal­mas agitációt fejtenek ki és munkájukkal igen szép eredményeket érnek el. az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árak: fél évre .............................. . i i 12 pengő. eg ész évre »....»%% 24 pengő. A központi melegvízellátás gázkészülékekkel a legkényelmesebb és legtakarékosabb Prof. JUNKERS önműködő áifolyóvízmelegítői (autogeizer) ilyen célra a legmegbízhatóbb és legmegfelelőbb legelsőrendű minőségű készülékek Minden szerelőnél kaphatók. Gyár: JUNKERS & C° DESSAU Felvilágosítással szolgál a vezérképviselet: UngárLászló, Bpesl VII, Damjanich-u. 261 b ___________Te/efon: József 419-72.___________ DR . SZÉKELY HUGÓ OKL. MÉRNÖK VASBETON TERVEZŐ IRODÁJA BUDAPEST, VII. ALSÓERDŐSOR U. 8 ________________TELEFON: JÓZSEF 351-21.________________

Next

/
Thumbnails
Contents