Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-25 / 4. (952.) szám

7 Budapest. 1928 január 25. A Vízműveket 14 millió pengővel újjáépítik és eiektrifikálják A kormányjóváhagyás után azonnal megkezdik a munkát, amely két esztendeig tart — Tíz esztendő alatt a megfakaríSások tel­jesen kifizetik a beruházott tőkét Budapest vízellátása olyan soikszor mondott már csődöt, a közönség pedig olyan türelmetlen már eb­ben a kérdésben, hogy valósággal csodálkozni kell, miként tudta a tanács ennyi ideig is halasztani a Vízmüvek reorganizációjának munkáját. Az apró ja­vítások tényleg nem használtak, legfeljebb a leg- imrninensiebb veszedelmeiket hárították el. a teljes rekonstrukcióra — mint most kiderül — óriási be­ruházási összeg szükséges. A közgyűlésen is sok pa­nasz bangzott el. Végre azután a múlt év február­jában elhatározta a törvényhatósági bizottság, hogy a Vízmüveiket kibővítteti és helyreállíttatja. Nemcsak a közönség érdeke követeli azonban ezeknek a mun­kálatoknak minél gyorsabb véghezvitelét, hanem a fővárosé is, mert a harminc éves gőzszivattyú üzembentartása rengeteg anyagpazarlást jelentett eddig is. A nagyszabású átalakítás, újjáépítés és eléktrifikálás nem kevesebb, mint 14 millió pengőjébe kerül a fő­városnak és két esztendőre ad munkát a dolgozók százainak. Ez a 14 milliós összeg, amely a 20 millió dolláros kölcsönből telik ki, nem inproduktiv beruhá­zás, mert tíz esztendő alatt az anyagmegtakarítás révén ez az egész összeg kifizetődik. A nagy beruházási programról Borvendég Ferenc tanácsnok, a világítási és vízvezetéki ügyosztály vezetője a kö­vetkezőket mondta el a Fővárosi Hírlap munka­társának: A gépberendezések teljes modernizálása A Vízművek újjáépítéséről elkészült a végleges és részletes tervezet, amely lényegében ugyanaz maradt, mint volt az, .amelyet a múlt esztendei be­ruházási programban már ismertettem. A munkálatok 14,400.000 pengőbe kerülnek és azoknak ke­resztülvitelét két esztendőre tervezzük. telep, a Kékgolyó ucca sarkán levő és a kőbányai szivattyútelep. — A kápostásmegyeri főtelepen tíz centrifugális, elektromotoros szivattyú lesz. azonkívül mindegyik szivattyúhoz tartaléknak 1—1 Diesel-motort szerelünk, amelyek áramzavar esetén működnek. Az elektro­motorok háromfázisúnk lesznek, közülük hat darab 560 lóerős és kettő 390 lóerős, kettő pedig 200 ló­erős lesz, mindegyik 380 Wattos feszültségű árammal dolgozik. A Diesel-rendszerű tartalékmotorok közül hat 580 lóerős, kettő 400 lóerős, kettő pedig 210 ló­erős lesz, mindegyik 380 wattos feszültségű árammal napi 45.000 köbméter, kettő napi 30 ezer köbméter és kettő napi 15.000 köbméter víz szállítására lesz al­kalmas. A megyeri vízmű mostanáig napi 176 ezer köbméter vizet szállított, az új berendezés után pedig 270 ezer köbméter lesz a teljesítő képessége. — A megyeri telep új gépberendezése 5,070.000 pengőt eniészt fel. — Az újjáalakított Buda-ujlaki telep négy zónát lát majd el vízzel: az alsó józsefhegyi medencének, a felső józsefhegyi medencének és a Krisztinavárosi átemelő telepnek szolgáltat vizet. Az említettek mellé új medence épül a Csatárka-dülöben. a Hűvösvölgy felett. Az alsó iózsieifhegyi medence szivattyútelepén 4 gép. a felső iózsefhegyi medence gépházában (2 gép és az új medencénél, a Csatárka-dülöben ugyancsak két gép fog dolgozni. Mindegyik szivattyút elektromoto­rok fogják hajtani, megfelelő Diesel-motor tartalék­kal. — A Buda—Újlaki vízmű és a hozzá csatlakozó telepek újjáalakítása 2,337.000 pengőbe kerül ösz- szosen. —• A Krisztinavárosi átemelő telepen nemcsak a gépeket cseréljük ki, hanem teljesen úi gépház is épül. Előrebocsátom és hangoztatom, hogy végleges és a legalaposabban elkészített tervekről és költségveté­sekről van szó. amelyeknél minden néven nevezendő hiteltúllépés lehe­tősége ki van zárva. — A munkálatok három főcsoportra oszthatók: rekonstrukcióra, új beruházásokra és az üzembizton­ság fokozását célzó berendezkedésekre. (Tartalék­gépek stb.) —- Ezek szerint első feladatunk a káposztásme­gyeri főtelep, a többi telepek és alállomiások. át­mentő telepek stb. elavult régi gépberendezéseinek teljes mo­dernizálása és kicserélése. Ilyen új berendezést kap a káposztásmegyeri főtelep­pel együtt a Buda-ujlaki vízmű, a Kjistinavárosi Melegidóben: műjégpálya november közepétől március kö­zepéig naponta reggel 8-tól este 8-íg állandóan nyitva. Hidegben : term, pálya Szerdán és szombaton fél 10-ig nyitva Naponta rendőrzenekar. hogy a rekonstrukció a vízszolgáltatást ne zavarja. A krisztinai-telep Újlakról kapja a vizet és a Vár, a Lipótmező és a Lóránt úti medencéket látja el, a Farkasrétnek pedig közvetlenül szolgáltat vizet. Teljesen új, modern víztartály épül e teleppel kap­csolatban a Sashegyen, amely a Sasadon létesülő kertváros rendelkezésére fog állani. E helyeken tíz elektromos centrifugál szivattyú lesz. megfelelő Diesel-tartalékkal. Az átalakítási költség itt 2,620.000 pengő. — A kőbányai vízmüvek ugyancsak újjáépül­nek. Itt nem vízmedence van, hanem víztorony. A gépek ide nyomják fel a vizet, s onnan természetes eséssel jutnak a csőhálózatba. E telepen a két régi gőzszivaííyú mellé két elektro­motoros szivattyút szerelünk. Az új szivattyúk végzik azontúl a rendes munkát, a gőzgépek pedig tartaléknak maradnak. Az átalakí­tási költség ennél mindössze 169.000 pengő lesz. U| medencék és főnyomócsövek —• A vízszolgáltatás fokozása érdekében, a már említett csatárkadülői bazén mellett, még több más új medence is létesül. A csatárkai vízmedence űr­tartalma 1200 köbméter lesz és építése 165.000 pen­gőbe kerül. A felsősashegyi medence ugyancsak 1200 köbméter befogadó képességű lesz és költsége is ugyanannyi, mint a Csatárkán épülőé. A régi várbeli víztartó medence mellé a Vár és az alsósashegy el­látására egy 5000 köbméteres medencét építünk a Diana út és Istenhegyi út találkozásánál a Sváb­hegyen, 530.000 pengővel, a Szép Jnhészné mel­letti vízmedencét kibővítjük. úgyhogy az eddigi 240 köbméter helyett 800 köbméteres lesz. A meg- nagyobbítás költsége 80.000 pengő. —- Az új medencék mindegyikéhez főnyomó­csövet vezetünk, amely munka elvégzése 1,300.000 pengőbe kerül, a farkasvölgyi zóna csöveit pedig (Folytatás a 8. oldalon.) fáhtPalágyi CtyulaR.T. f a-, vas- és rézbutorgyár Budapest, VII., Angol ucca 33. szám Iskolák, kórházak, internátusok, szállodák stb. teljes berendezése. Tel.: J. 395-2T. Épületasztalosság. Tel.: J 395-23_ 0 Molnár István épíiéss | Budapest, I., Horthy MiKlós-út 36 S U Telefon : József 385—IS |fl RIEDER OTTÓ villamos Alapitatott i 1825. A. tí. C tagoknak hat havi hitel Budapest, IV. Irányi-u. 20 Telefon: J. 452-37 berendezési vállalat mű­szaki intézet, elek trotechn lkai és rádió cikkek raktára Száva Sándor EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK GYÁRA Budapest, 3., Budafoki-út 73. szám Telefon • József 416—07 Egészségügyi berendező, bádogos, szerelő, központi fűtés és csatornázási vállalkozó Kly 54«» ay j&sT Bud&pdst, V. Honvéd uooa 29 rrtysucr ridrusy Llpót-k, sarok. Alapítva 1906 HiiliCf Tcs'vmkgea1 igyr r.t Budapest ,e'8f°” 226-39 60 év óta gyárija a legjobb antracen tintákat, ragasztószereket, írógépszalagokat, továbbá fémtiszti ószérekefv és a hires KORONA KÉKITÓ7 HUTTERER és KÓSA épület- éa diszm&bádogos, egészségügyi berendezési vállalat Budapest, IV. kér., Magyar-ucca 42-44 u Telefoni József 462—23. Telefoni József 462—28. TÓTH SÁNDOR Autogummi javító és gőzvulkon záló üzeme Budapest, 18., Fő-u. 20. Telefon: L. 979-42 «S C H A — C O» a legifjabb és legolcsóbb sokszorosító gép GURLITT HERMANN V, Gr. Tisza Istvnn-u. 22 Tel. 230-86. SKRIBEK ES TÁRSAI FAZEKAS és SITERY oki. gépészmérnökök vízvezetéki, központi fűtési, gáz, bádogos és fémipari szerelő­vállalata. „Rekord“ redőnyépitő és karbantartási vállalat Budapest, VSIt., IJét kocsis ucca 16. Tel.; J 376-51. 10 i RE8NER UÁHOOR Budapest, Rózsa-u. 33. Tel.: J. 440-88 l| wHjfj I Telefon: Józ mgt 1« llw IfflSB séf 368—24 Qzigler János crösrézáru- is vegyiipari gépgyáros Córházak felszerelése. Vörösréz- dénvek és készülékek, vörösréz- nosóüstök készítése és ónozása. Aiuminium-hegesztés. SUBAPEST, Vtll. kér., Koszorú ucca 12 j Popperi J&nos j épület- és mtibutorasstalos ; TELEFON: J. 359-99. Gyár: TELEFON: J. 359-99. jj \ Budapest, VII., Telep-ucca 80. \ prIster oyoeqy! Szab. biológiai szenyvlztlsztltó borendezósek r.-t. Budapest, VI , Aréna-út 84. SZ. Tel.: Teréz 222-12 I ÁBRÁNYI FERENC épület-és díszmübádogos, légszesz és vízvezeték berendező Budapest, Vili., József ucca 31. Telefon: „József“ 325—71 "elefon: „József“ 325—71 ERDÉLYI ____________________^yiNTiZETi udvari fényképész IV., Semmelweis ucca 2. sz BACZÓ ANDOR OKL. MÉRNÖK vasbeton tervező irodája BUDAPEST \Mérleg-ucca 4 Telelőn : Teréz 230-37 (Gresham-palota) szihHSVi imre V., Zápolya-ucca 38. Telefon : L. 992-44. | Magas- és vasbeton-építés, tervezés

Next

/
Thumbnails
Contents