Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-25 / 4. (952.) szám

Budapest. 1928 január 25. ^om^^^hiéíp 5 A főváros akciót indít, hogy Pest- vármegye kétezer ágyas kórházat építsen Budapesten Dr. Parassin József, a fővárosi tüdőbeteggondozó intézetek igazgató-főorvosa vetette fői a budapesti kórházmizériák megoldásának tervét Budapest közkórházainak kritikus helyzete leg­el s ős orb an arra vezethető vissza, hogy Budapest székesfőváros kórházai tulajdonképpen nem is Buda­pest polgárainak kórházai. A vidék, de legelsősor­ban Budapest környéke úgy elárasztja a főváros kórházait betegekkel, hogy a budapesti illetőségű és Budapesten lakó betegek igen-igen sok esetben kiszorulnak a saját kórházaikból. Ezt a lehetetlen állapotot a> főváros tovább nem tűrheti és így örömmel kell megragadni azt az ak­ciót, amelyet dr. Parclssin József egészségügyi fő­tanácsos, a székesfőváros tüdőgondozó intézeteinek igazgató-főorvosa vetett fel. Ez a gondolat pedig az, hogy a főváros tanácsai keresse meg a kormányt és Pest vármegye közönségét, hogy építsenek Budapesten egv kétezer ágyas kórházat Pest vármegye betegei számára. A főváros Pataüsin főorvos elgondolása szerint kétségtelenül hajlandó lesz felajánlani a kórház épí­téséhez szükséges telket. Ennek a gondolatnak ke­resztülvitele rendkívül sürgős, mert ma az a helyzet, hogy évenként Budapest székesfőváros kórházaiban mintegy 1S.G00 vidéki és környékbeli beteget ápol­nak, akiknek hetven százaléka Pest vármegyéből való. Tizennyolcezer idegen beteg A Fővárosi Hírlap munkatársai megkérdezte Parassin József dr. egészségügyi főtanácsost tervére vonatkozóan. Az igazgató-főorvos a következőket volt szíves el­mondani: — A tuberkulózis óriási pusztítását igen gyorsain le lehetne csökkenteni, ha lehetséges volna minden súlyosi tuberkulotikus beteget környezetéből ki­emelve a kórházakban elkülöníteni. A gümőkór ha­landóságának csökkenése egyenes arányban van a tüdőbetegeiket befogadó kórházi és intézeti ágyak számával. Legfényesebb példa erre Dánia, ahol 100.000 lakóra esik 89 tüdővészes halálozás. Nálunk 100.000 lakos közül 240-en halnak meg .tüdőbajban és ugyanakkor csak 36 ágy jut 100.000 lakos után tüdőbete­gek elhelyezésére. Ahol a gumós tüdőbetegek kórházi elkülönítése a legnagyobb akadályokba ütközik, ott csődöt mond, megbénul a tüdővész ellen való küzdelem. — Különösen kétségbeejtő a helyzet e tekintet­ben Budapesten. Szomorú és nem túlzott állítás, hogy ha egy beteget kórházba akar valaki elhelyezni, ahhoz protekció kell. Nemcsak a tüdőbetegekkel van azonban ez így, hanem más bajokban szenvedők­nél is. Ezekért az állapotokért a főváros lakosságá­val szemben a felelősséget vállalni nem lehet. De nem is terheli felelősség a fővárost. Más hiba van, amit mindenki tud: a kórházak túl vannak halmozva nem buda­pesti. hanem vidéki betegekkel, olyannyira, hogy a budapesti lakosok kórházi beteg­ként való felvételének és gyógyításának lehetősége elé a legnagyobb akadályok gördülnek. — A vidéki betegek és halottak száma igen je­lentékenyen rontja Budapest megbetegedési és hald­VILLANYI SCHAUMBURG LIPPE HG. udvari pince Csak régi évjáratok. TUNGSRAM lozási statisztikáját, amely pld. tüdőbetegek tekin­tetében, — a vidékieket leszámítva — nem leime rosszabb Berlin statisztikájánál. A budapesti kór­házakban 1926-ban összesen 80.580 beteget ápol­tak és ebből 17.865. kerekszámban 18.000 vidéki, környékbeli volt. — Hogy ez a 18.000 vidéki beteg milyen meg­terhelést jelent a budapesti kórháziak számára, köny- nyen megértjük, ha rámutatunk arra. hogy a 2035 ágyas Uj Szent János-kórház. egész éven át. min­dennap telve volna ezzel a tömeggel, ha mind oda koncentrálnák őket. A vidéki betegek illetőségi és lakóhelyét vizsgálva kitűnik, hogy azok 70 százaléka pestmegyei volt. A messzebb vidékek 'betegei inkább a klinikákat keresik fel. A pestvármegyei betegek pedig nemcsak azért jönnek a pesti kórházakba, mert ott megtalál­ják a modern orvostudomány minden felkészültségét és a legkiválóbb orvosokat, hanem aizért is, mert a, szomszédos városoknak, nagy- és kisközségeknek kórháza nincs. Ilyenformán Pest vármegye feladata volna enyhíteni a mai állapoton egy nagy modern kórház létesítésével. Nagy. 2000 ágyas modem vármegyei közkór­házra van szükség Budapesten. melyben lenne egy legalább 500—600 ágyas tüdő­beteg- és sebészeti tuberkulotikus osztály is. — Meg vagyok győződve arról, hogy ia főváros a tervet egész biztosan elő fogja segíteni megfelelő telek f eliaij ánlás á v al. A Gellérthegytől délfelé, a Nádor-kert tájékán kínálkozik erre a célra a leg­alkalmasabb terület, amely a budai környékről ma is legkönnyebben megközelíthető, a Boráros-téri híd megépítése után pedig a város új centruma fesz. Parassin terv© a takács előtt Az érdekes ötlet és nagyfontosságú probléma tekintetében kérdést intéztünk Némefhy Béla tanácsnokhoz, a közegészségi és közkórházi ügyosztály vezetőjé­hez, aki a felvetett javaslatról a következőképen vélekedett: — Parassin főorvos úr felvetett eszméjéről már értesültem és a legnagyobb mértékben helyeslem. Olyannyira magamévá teszem ezt a gondolatot, hogy máris elhatároztam. előterjesztést intézek legrövidebb időn beiül a tanácshoz, hogy a főváros ily értelemben írjon fel iái kormány­hoz és keresse meg átiratban közvetlenül Pest vár­megye közönségét. Remélem, hogy a kormány meg­értéssé lesz felterjesztésünk iránt és Pest vármegye is belátja, hogy lakosaiból kerül ki kórházi betegeink tekintélyes százaléka. Ez érthető is. A közvetlen | környéken olyan népes helyeknek, mint Pesterzsébet, j Kispest, Pestszentlőrinc. Budafok, Szentendre, Rákos­palota. Rákosszetmihá'ly, egyáltalán nincs kór­házuk, Újpestnek magánkórháza van s az óriási területű Pest vármegye egyáltalán nem tart fenn közkórházat. — A főváros a múltban minden áldozatot meg­hozott, joggal számíthat tehát, úgy hiszem, a vár­megye megértésére. Or- Demise Pál pestvármegyei tisztifőorvos nyilatkozata Parassin dr. nagyjelentőségű terve iránt érdek­lődtünk a vármegyeházán is. Preszly Elemér főispán és Agorasztó Tivadar alispán távollétében dr. Demfcsa Pál pestvármegyei tisztifőorvoshoz fordultunk felvilágo­sításért, aki a Fővárosi Hírlap tudósítójának a kö­vetkezőket mondta: — Pest vármegyének már régen szándékában volt és szándékában is van egy ilyen kórház létesí­tése, az említett tervtől csupán annyiban eltérően, (Folytatás a 6. oldalon.) »STEAUA« KőoSaJksrsskedelmi R. - T. Budapest, fládor-ucca 8. szám »R E X« -IIHZI Császúrolaj Alutomotor- és Kenőolajod Aszfalt s^éd golyós és görgős csapágyak QpiaiwAL-OpHNEP sveíj számológépek Afrlrí-IintfloV amerikai számisíró «rVJä.LJrlli.A, összeadó gépek H A L D A svéd zajtalan Írógép vaskereskedelmi és UlCEIIIII&í" Fit!itilCK ipari részvénytárs BUDAPEST IX, ÜLLŐI-UT 55 Telefon J, 402-78 KRISCH FEKETE JANOS Telefon : J. 434-11. BUDAPEST I., Karolina - út 16. 771 NÉMA szemétgyűjtő és kiiiritö Szab. bej. Nyílt íolyosórendszerben épített uj vajy régi bérházak konyha- falában könnven elhelyezhető gyü.tőssekrények. A folyosóról br miikor gyors an kiüríthető. Kérjen részletes ismertetést! Gyártja : F R i M MÓR Saka osüzeme VI., Szondy ucca 84. Telefon: Teréz V43-78, chőndorfer Jenő mérnSKl központi fűtési, szelSőztetési, vízvezetéki és csatornázási berendezések váifaiata Budapest, Vili., Gólya ucca 22. sz. Telofon szám: József 431—72 1 NAGYFÁI. IMRE ÉPÍTŐMESTER jm Horthy Mlklós-út 152. szám BUDAPEST lelelonszám: József 381-78 5320 pengő _________________________MM—i A világon minden 8-ik automobil 6320 pengő. || CHEVROLET IPs tonnás teherautomobil és a világszerte ismert teljesítőképességű személy automobil. Budapesti föképviseiete: CENTRUM AUTOMOBILKERESKEDELMI R.-T. BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 8. Telefon : T. 256-68, T 245-30 T. 103-48.

Next

/
Thumbnails
Contents