Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-18 / 3. (951.) szám

10 amely most Brailában lüktet, Budapestre telepítsük át. Nem kell semmi egyéb, mint hogy megfelelő fő­városi vagy állami hitellel lombard-kölcsönöket nyújtsunk a beraktá­rozott gabonára. Kétségtelen, hogy a 'kereskedők az elsőpercben tisztában lesznek azzal, hogy mennyivel előnyösebb helyzet az, ha Budapestről küldik szét árujukat az összes viliágtájaik felé, mintha azt Brailából, vagy <a csehek pozsonyi kikötőjéből! teszik. Meg kell aSapozns a kikötő jövőjét A fővárosnak mindent el kell követni a kikötő j felvirágoztatása érdekében, mert szemünk előtt ját- 1 szódik le az a mérhetetlen erőlködés, amellyel a csehek áldozatokat nem ismerve igyekeznek a po­zsonyi kikötőbe életet vinni. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Komáromban már épül a csehek második kikötője. Budapest, 1928. január 18. ^ I r~ volt királyi mérni Csonka Ferenc -•»,*«&* , ——— 11 ■■ építést anyagkereskedő Saját lakatos, bádogos, asztalos és vízvezetékszcre/O üzem Budapest, /., Baranyal-u. 29 Telefon: ]. 458-17és]. 391-84 J jZsiros Károly oki. gépészmérnök Ujj Gyula tanár I P ^ A ^ 7 A R I M D C linóleum és falikárpit nagy válasz- lÜ uAutnll I III n C (ékban. Telefon : József 325-58. BUDAPtST, IX., LÓN Y A Y-U.ll. Beton-, Fstrich- és Asbastatjazatok késxitése. Szakszerű munka. : : Ajánlatok díjmentesen MURARÓ JÁNOS gumniiavltóüz°™ BUDAPEST f VI., Benczúr-ucca 3. (Felsőerdősor sarok) Telefon : T, 263-56. jj fűtési és hőtechnikai tervező irodája Budapest, 1. kér., Horthy Miklós út qó. se. Telefon: J. 348-83, J. 453-14 amelyet speciális szén-kikötőnek szánnak. Ismételjük, hogy nem féltjük sem a ferencvárosi kereskedelmi, sem a csepeli nemzetközi állami ki­kötő jövőjét, de tudni szeretnénk végre, hogy ho­gyan képzeli a főváros ezeknek a kérdéseknek a megoldását, amelyek nagy előtanulmányt, alapos mérlegelést és komoly intézkedéseket igényelnek. Tudni szeretnénk, hogy ki lesz a kikötő gazdája s melyik lesz az a szerv, amelynek gondjára bízzák Budapest jövőjének ezt a tontos té­nyezőjét. Hallani akarjuk az erre vonatkozó előterjesztéseket, terveket, propoziciókat. mert attól félünk, hogy a ki­kötő kész lesz, de a bürokratizmus útvesztőiében addig rozsdásodnak ezek a problémák, amíg Izo moly bajok merülnek fel. Attól félünk, hogv az utolsó percben kapkodással, ötletszerűen intézked­nek majd s mindennek az ellenkezője történik, mint aminek lenni kellene, pedig ma még mindent komo­lyan, tökéletesen elő lehetne készíteni. Őszinte ez az aggodalmunk, mert azt akarjuk, hogy a ferencvárosi és a csepeli kikötő tényleg Kelet- és Nyugaf- Európa találkozópontja, a kelet-nyugat hídja legyen, azt akarjuk, hogy a csepeli Dunaág kikötőjében Európa minden országának lobogója találkozzék. Lobmayer Jenő tanácsnok a kikötővel kapcsolatos és megoldásra iváró kérdé­sekről a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A kereskedelmi kikötő építkezését a napokban megtekintem és az ottani tapasztalatok alapján fogom eldönteni, hogy mely intézkedéseket kell sürgősen foganatosítani. Csak akkor lehet a kikötő megnyitásáról be­szélni, ha nemcsak maga a kikötő áll teljesen készen, hanem az odavezető kocsi- és vasúti utak is elkészültek. A kikötővel kapcsolatban természetszerűen egész sora vár megoldéisra a gazdasági és egyéb kérdé­seknek. Ezeket részben a kormánnyal, részben az illetékes ügyosztályokkal közösen kell előzetesen megtárgyalni, azután kész prepozícióval jövünk az egyes bizottságok elé. A kereskedelmi kikötő, szerin­tem, nemcsak a fővárosi élelmezés fontos ügyét lesz hivatva szolgálni, hanem be kell kapcsolni a tranziió- kereskedelem szolgálatába is. Éppen ezért azon le­szünk. hogy a kikötő raktárainak is biztosítsuk azo­kat az előnyöket, amelyeket a jelenlegi közraktárak élveznek. A vonatkozó kérdések rövidesen napi­rendre kerülnek. — SCHÄFFER KÁROLY okleveles mérnök Vasút-, út-, betonépitési vállalkozó, kövező-mester I < VIB, flggtelefcl-eoon 17. Telefon: József 32S-8S RÓNA JÓZSEF GÉPÉSZMÉRNÖK GRAFIKAI GÉPMŰHELYE Budapest, V, Visegrádi-u. 3 (Bejárat: Kádár-u. 12) Tel ;T. 254-48 § Sokszorositóipari és könyvkötészeti mindenfajta qépet javít alakit és átköltöztet | 8p“g"l HAVERLAND ANTAL LI" I ■ Budapest VIII, Nap ucca 22. T.: J. 329-66 GARZOQ9DLA és Hutogcuforrasztó BUDAPEST VI., Podmaniczky-ucca 33. Telelőn: 263—21. MAG9AR FAÁRU és FAKERESKEDELHI VALIMAT FAKEíiESKEDES schusdex és vajda LÁDAGYÁR Központi Iroda: BUDAPEST, V., VÁCZI-ÖT 140. SZÁM. Telefon: L. 913-02 Telepek; VI, Frangepán ucca 16 és VI, Lomb ucca 22 BÍRÓ gyula vállalkozó Bádogos, vízvezeték, légszesz és osatomázásl berendezések ^JBndajjestjJ/II^JÍertész^^ d A >egtökéieiesobb és iegjutanyos&bbun beszerezhető 9 hézagmentes padozatburkolat a LINÓLEUM Telefon: T. 232-58. új építkezéseknél, mindennemű átalakításoknál ajánlattal díjmentesen szolgál Elsinqer M J. és fiai, Budapest, V„ Báthory ucca 6, Víztartályokat, melegvlz-bollere- rm •• két készít és raktáron tart. Készít minden egyéb lakatos muntjáí Zöld József V, Árpád ncca 8. VJ, great László út 4/b. Telelőn: T. 271-64 RÄDÖ EDE PARKET VÁLLALATA Budapest, VI., Rózsa ucca ©5. Telefon: L. 981—30. Vállal mindennemű parkotmunkát rég! padlók |svításAí és gyalulésát. QAMMER SÁNDOR villamosszerelési es műszaki vállalat Budapest, I., Váli-u. 4. Telefon: Józs. 414-51. Z í apeta raktár, menyezekdisz-gyai 3MMERMANN ÉS LOVÁSZ festők és díszítők Tgjefcn: József 424-81. Budapest. VII Almássy-tér 16. ’’SPECIAL” mosógépgyár, Budapest, Váci-út 92 STAWLYANIN WOISLAV Qaktáron állandóan: Mosógépek, centrifugák, gőzmángo rí ók minden nagyságban. Telefon: Lipót 92ä -57. CSAK EREDETI HOCHHÄUSER ISTVÁN', _ if OSCST’M B V * * épület-üveges j ** ® m i 1 sÍHQL Bn W < Telefon: 294-45 | Budapest, II., FŐ-UCCa 11. DÉLBUDAI ÉPÍTÉSI anyag kereskedés Budapest, I, kér., Fehérvári-út 11, Telefon: József 349-23. Mész — Kátránytermékek — Cement vízét igyunk Szent Lukácsfürdö r.-t. Telefon Teréz 243-90 ,.Kristály** Kútvállalata III., Zsigmond-u. 25-27. Szalkay Papp József Mindennemű saját gyárt mányú gazdasági-, bá nya-, gép- és pinceköte kötél- és oéptamltöanyag-oyár te kÄö Budapest, III, (Uj ak) Bokor-U. 27 kötelek, spárgák és zsinó a Lajos ucca és a Bécsi-út között rok a legjobb minőségben Telefon: 124-97 Törvsz. bejegyzett cég Ttékl Károly «‘.1 (Angyalföld) VL, Forgách-ntca 21. Vállalja használt re­szelek újra vágatását. Vasúti szállítmányok i Budapest, V., Lipótváros pályaudvarra bármentve küldendők. Telefoni Lipót 901-08. Alapíttatott 1898. évben. NAGYFÁI. IMRE ÉPÍTŐMESTER Mtr Horthy Mlklós-út 152. síim BUDAPEST -m. lelelonszátn: József 381-78 SÓGOR JÓZSEF építőmester, magas és mélyépítő vállalata Budapest, I., Vas Gereben ucca 18 Telefon: T. 121—<6 KOCSMER ANTaL épület és diszműbádogos, légszess, vízvezeték-, closet-, fflrdőberendezó és csatornázási vállalkozó, valamint gőzfűtési berendező Budapest, II., Retek ucca 2 TELEFON T. 216-76 BUDA PEST V8DÉKI FAKERESKEDELMB R.T. Telető*: L 813-11 BUDAPEST V, VÁCZI ÚT 170. Taleion i L. 922-30 Alapíttatott i 1884 mp»?——---™ D ’ m im istván PALA- ÉS CSERÉPFEDŐ MESTEK TETŐFEDÉSI VÁLLALKOZÓ BUDAPEST IX. MSSTT-R UCC *> 41. SZ. | Tornaszerek iopos Gyula te udapest, III. Bécsi út 85 atlétikai sportcikken. _ szabada m. ískolapa- • dók és butorc^ gyára Telefon : T. U3-44 Központi fűtés, vízvezeték, csatornazás, Eégszesz, hűtő és szellőztető berendezések Erdélyi Gábor és Társa, Budapest VII, Amerikai-ut 2b. Alapítási év: 1910. Telelőn: Józseí 334-37. R ACZ MÁRTON SZOBAFESTŐ - ÉS MÁZOLÓ-MESTER BUDAPEST, X, KŐBÁNYA, ÁLLOMÁS-UTCA 15/B. : TELEFON : JÓZSEF 444—98. jlSTUfl facsiilár-tnül>ely Budapest, VH, Wesselényi ucca 41 Mintaterem : IV Váci ucca 39. sz. TELEFONSZÁM: JÓZSEF 344-1 NÁDOR LAJOS Mátrai Zoltán mű- és épltö-lalcalosdrtl-gydra Budapest, VII., Sxlgony-u. 13 Telefon: József 401—93 K OCH ISTVÁN ácsmester tetőemelósl vállalkozó BUDAPEST, IX., LENKEY U. 3. HAMVAY ÉS WOLF elek romos, műszaki 6s üzemszükségleti anyagok BUDAPEST, VI., JÓKAI (GYÁR)-UTCA 28. SZÁM. Telefon: Teréz 104—69. GYURICZA SÁNDOR FELVONÓ (LIFT) VÁLLALAT Hatósági (elvonó szakértő Budapest VII, Barcsay-u. 11. Tel.: J. 464-87 Zöldy csiszolóárú kü­lönleges cégek,---------------­ok leveles gépészmérnök gépért, Telefonszám: Lipót 985—52 szerszámok. BUDAPEST, VI,, Vácí-út 1. s?ám Westend palota. Egyesült Tégla- és Cementgyár R.-T. Budapest, V., Sas ucca 25. szám Telefon: 230-71, 108-58, 141—52 Évi teljesítőképesség: 12,000 vágón cement fp,000 ,, mész 80.000,000 darab tégla 8.000,000 ,, cserép Í Portlandcomcntgyár: Lábatlan. — Mészégető: Lábatlan. Téglagyárak : Buda, Kőbánya, Nyergesú.falu, KÖZPONTI FŰTÉSEK és szíégű^yi berendezések vállalata SZEPESSY SÁNDOR UTÓDA SZEPESSY GYULA okleveles m ~rnök Budapest, VH. A'.onvi-ti 25. Telefon J. 380 30 BALÁZS GYULA ÉPÍTŐMESTER Magasépítési vállalat BUDAPEST, L, Vincellér ncca 41. TELEFON ; J. 806-40.

Next

/
Thumbnails
Contents